A világ leghíresebb youtuberének esküvőjéről moziminőségű videó készült
Íme a videó:
Íme a videó:
A Szlovákiai Országos Polgárőrség elnöke, Kristián Szedlák a szervezet Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést Jakli Mónika halálos balesetével kapcsolatban. Ebben köszönetet mondott a lakosságnak a sok információért, ami szerintük jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az események láncolata nagyrészt összeálljon. Szedlák hangsúlyozta, hogy nem magánakcióról van szó, az ügyben a család felkérésére nyújtanak segítséget, és velük folyamatosan egyeztetnek.
A bejegyzés szerint
A polgárőrség elnöke azt állítja, az események időrendje gyakorlatilag összeállt, és egyetlen hiányzó mozaikdarab szükséges a teljes képhez, ezért 1-2 nap türelmet kért. A közvéleményben megjelent találgatásokkal kapcsolatban jelezte, hogy nem feltételezésekre, hanem konkrét adatokra és bizonyítható információkra támaszkodnak.
A posztban ugyanakkor kritika is megfogalmazódott:
Szedlák szerint a céljuk nem a vádaskodás, hanem az igazság feltárása, mivel a család válaszokat érdemel. Azt ígérte, amint minden adat megerősítést nyer, hivatalos közleményben tájékoztatják a nyilvánosságot.
A 31 éves influenszer, Jákli Mónika 2026. január 21-én hajnalban szenvedett halálos közúti balesetet a szlovákiai I/63-as úton, Nagymegyer és Alistál között. A rendőrségi közlések szerint egy Mercedes személyautó egy kanyarban letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt. A nőt kritikus állapotban szállították kórházba, ahol később életét vesztette.
A Fidesz vezetésével is jó kapcsolatot ápoló Kis Grófo felháborodott Lázár János cigánysággal kapcsolatos kijelentései miatt, és nagyjából azzal egy időben bírálta a minisztert, amikor ő Kaposváron bocsánatot kért a szavaiért, írta meg a 444. Lázár János egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, akkor ott vannak a cigányok, „hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák”.
A zenész a Facebook-oldalán reagált:
– szögezte le. Hozzátette, hogy szerinte „semmilyen politikai, ideológiai véleményformálónak nincsen joga ahhoz, hogy hátrányosan – a magyarsággal szemben – megkülönböztessen bennünket”. Ezt különösen elfogadhatatlannak tartja akkor, amikor a cigányság ügyét a miniszterelnökségi államtitkárság irányítja. Grófo arra kért mindenkit, aki elkötelezett a cigányság ügyének felemelése mellett, hogy határolódjon el az ilyen véleményektől, és tegyék egyértelművé, hogy a romák a magyar társadalom értékes és szerves részét képezik.
Kis Grófo jó kapcsolatokat ápol a Fidesz vezetésével. Szűk három évvel ezelőtt, 2023 májusában maga Orbán Viktor köszöntötte fel a születésnapján, a buliján pedig olyan politikusok vettek részt, mint Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és titkára, Kindlovits Máté.
Tavaly szeptemberben bírósági végzés tiltotta el Boráros Gábort néhai élettársától, Jákli Mónikától – derül ki a Markíza televízió cikkéből, amelyet szombat este a Paraméter szemlézett. A Dunaszerdahelyi Járásbíróság 2025. szeptember 17-én azért rendelte el a távoltartást, mert az MMA-harcos a dokumentumok szerint agresszív üzenetekkel bombázta az influenszert. A lap szerint a végzés Jákli Mónika január 21-i halálos autóbalesetéig érvényben maradhatott.
A cikk a bírósági határozatban idézett fenyegető üzenetekből is közölt néhányat:
„ha nem válaszolsz, megyek és kihúzom belőled a beleiddel együtt”,
„megyek haza, bőgni fogsz, azt garantálom”,
„beleköpök a pofádba úgy, hogy belefulladsz”,
„ha nem válaszolsz az üzenetekre, addig foglak hívni, amíg fölveszed, elmegyek hozzád és szétrúgom a fejed”.
A hírre Boráros Gábor korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében reagált. Bár elismerte, hogy küldött durva üzeneteket, a távoltartás tényét tagadta, és egy meg nem nevezett személyt vádolt azzal, hogy Jákli telefonjából szivárogtatja ki a régi üzeneteket, hogy mentse magát.
– jelentette ki.
Az MMA-harcos szerint Jákli Mónika haláláért az új partnere a felelős. „Ha nem jött volna össze ezzel az emberrel, Moncsi még élne!” – írta, majd hozzátette: „Jól tudjuk, hogy ki az, aki több alkalommal is verte Moncsit az utóbbi időben.” Boráros szerint ez a személy Jákli telefonjával próbálja elterelni magáról a gyanút.
– zárta sorait, amit a 24.hu is szemlézett.
Jákli Mónika január 21-én hajnalban halt meg, amikor autója a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között fának csapódott és kigyulladt. A szlovák rendőrség gondatlan emberölés gyanújával indított eljárást. A baleset előtt készült városi kamerafelvételek alapján Jákli autója 3:09-kor haladt át Nagymegyeren, a felvételek nem támasztják alá, hogy üldözték volna. Boráros Gábor a halálhír után közösségi oldalán búcsúzott néhai élettársától, és megígérte, hogy vigyázni fog közös gyermekükre.
„Ő a legjobb miniszterelnök, aki valaha Magyarországnak volt” – ezt egy Srí Lanka-i szállodatulajdonos mondta Orbán Viktorról abban a videóban, amelyet Schóbert Norbi osztott meg a közösségi oldalán. A fitneszguru arról kérdezte a férfit, ismeri-e a magyar miniszterelnököt, mire a tulajdonos hosszas méltatásba kezdett. A férfi azt mondta Orbánról, szerinte
A felvétel láttán több követő is nemtetszését fejezte ki. A hoteltulajdonos angolul arról is beszélt, hogy szerinte a magyar miniszterelnök véget vet „annak a sok ostobaságnak, ami most az országban zajlik”, majd hozzátette: „Kedveljük egymást, én barna vagyok, te fehér, és mégsincs probléma.”
A mostani videónak egy január eleji, szintén Srí Lankán készült felvétel volt az előzménye, amelyen Schóbert Norbi arról beszélt, mekkora biztonságban érzi magát Magyarországon a külföldi, reptérihez hasonló biztonsági ellenőrzésekhez képest. „Szumma-szummárum, Magyarországon biztonsági kapuk nélkül is biztonságban érzem magam” – mondta akkor. Már az a poszt is vitát váltott ki, egyik követője például azt kérdezte tőle, „miért tol Fidesz-propagandát”, amire Schóbert így reagált: „Mi ebben a propaganda? Tények.”