A Szomszédoknak ma is kultusza van
Valószínűleg nincs még egy műsor a magyar televíziózás történetében, ami annyira híven visszaadná a ’80-as, ’90-es évek mindennapjait, mint a Szomszédok tette. A teleregény 13 év alatt összesen 331 fejezetet ért meg, fénykorában 6-7 millió néző is kíváncsi volt egy-egy epizódra. Az utolsó részt 1999. december 30-án vetítették, ám azóta sem tűnt el a süllyesztőben: már több alkalommal ismételték (állítólag márciustól újra fogják), és az interneten is aratnak a szereplők által ihletett mémek. Horváth Ádámmal, a sorozat megálmodójával, írójával és rendezőjével beszélgettünk.
– Mi volt vajon a Szomszédok hatalmas sikerének titka?
– Én azt emelném ki első helyen, hogy mindig is a társadalmat érdeklő kérdésekről szólt. A szereplők foglalkozását is annak alapján választottam ki, hogy kivel találkozik leggyakrabban az utca embere. A kereskedő például a vevőkkel, a taxisofőr az utassal, a mentős a sérültekkel, a tanár a diákokkal és a szülőkkel, a vendéglátós pedig a presszóba betérőkkel áll napi kapcsolatban. Ennek köszönhetően széles társadalmi körképet tudtunk nyújtani, így gyakorlatilag mindenki azonosulhatott valakivel a sorozatból. Előttünk senki nem próbálkozott még csak hasonlóval sem.
A legelső fejezet, amivel minden indult:
– Önt tartják a teleregény, mint műfaj hazai megteremtőjének. Látott külföldi előképeket, amelyek inspirálták?
– Bár Londonban tanultam három hónapig, és ott több szappanoperát is megismertem, mégsem ez adta a konkrét lökést. Czető Bernát László dramaturg kollégám jött vissza azzal külföldről, hogy nálunk is kéne egy ilyen jellegű sorozat, de a fentebb említett konkrétumokat már én találtam ki.
Horváth Ádám 1930. június 4-én született Budapesten. Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas magyar tévérendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész. Nagyapja a világhírű író, Molnár Ferenc. A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. 1958-tól a Magyar Televízió munkatársa. 1966-ban a BBC Training Cours hallgatója volt Angliában, 1967-től pedig az MTV művészeti főosztályának vezető rendezője lett.
Emlékezetes élő közvetítések, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője volt. 1994-1995 között a köztelevízió elnöki posztját is betöltötte. A főiskolán 1968 óta tanít, a mai napig is. Nyolc évig rektorhelyettes volt, 2005 óta emeritus professzori rangban van. Felesége Csűrös Karola színésznő, aki Etust alakította a Szomszédokban.
Feleségével a 80. születésnapja alkalmából rendezett meglepetésbulin (forrás: MTV Zrt.)
– A sorozat híres volt arról, hogy nagyon hamar reagált az országban zajló közéleti-politikai eseményekre. Mekkora átfutási idővel dolgoztak?
– Általában alig öt nappal a forgatás után már adásba is került az adott rész. De fontos kiemelni, hogy nyíltan sosem politizáltunk, nem foglaltunk állást egyik párt mellett se. Csak azokkal a kérdésekkel foglalkoztunk, amelyeket az emberek a saját bőrükön tapasztaltak: például ha drágult a benzin, vagy ha gondok voltak az iskolában. Mindazonáltal ebben nem volt semmilyen felszólító mód,
Tehát nem kritizáltunk, csak konstatáltunk.
– Mit gondol, a szereplőket alakító színészek pályafutására és későbbi sikereire mennyire nyomta rá a bélyegét, hogy részt vettek a Szomszédokban?
– Zenthe Ferenc és Komlós Juci már akkor nagy sztárnak számítottak, amikor beválogattam őket, a többiek viszont jórészt kezdők voltak. A toborzás idején rengeteget jártam a színházakat országszerte, potenciális szereplők után kutatva. Mások mellett Nemcsák Károlyt, Ivancsics Ilonát és Frajt Editet is így találtam meg. Azt gondolom, hogy sokan közülük egyértelműen ennek köszönhetik későbbi sikereiket.
Bár vannak kivételek, Kulka János például valamilyen szinten szuverén karriert épített magának már a sorozat évei alatt is. A Julcsit játszó Ábel Anita viszont abszolút illik az említett körbe: őt több jelölt közül választottam ki, az elején alig 13 éves volt, így gyakorlatilag a nézők szeme láttára nőtt fel. Biztos vagyok benne, hogy ha nincs ez a szerep, ma nem lenne az, aki.
Julcsi a diszkóban:
Lenke szeretné megtanulni a számítógép használatát:
– Mi lehet az oka, hogy a mai napig ekkora kultusza van a sorozatnak?
– Szerintem leginkább az, hogy a mai fiatalokat nagyon érdekli a történelem, ez a sorozat pedig a ’80-as, ’90-es évek igazi kordokumentuma. Tökéletes lenyomatát adja azoknak az eseményeknek, amelyek abban a 13 évben történtek Magyarországon.
– Néhány éve letiltotta a Szomszédok Retró címet kapott ismétlést, amelyben magyarázó szövegeket fűztek az egyes jelenetekhez. Mi volt vele a problémája?
– Úgy gondolom, hogy ez az egész abban a formában tudott hatni, ahogyan annak idején elkészült. Ha a kísérő feliratokkal kiforgatják, egyfajta karikatúráját adva az eredetinek, az már nem az igazi, mert pont a lényegét veszíti el. Éppen ezért nem engedélyeztem a sugárzást.
Csűrös Karola (Szikszay Etus): „Csodálatos emlékeim vannak, elvégre nem sok színésznek adatott meg az életében, hogy 13 évig ilyen remek társaságban dolgozhasson, és ekkora sikereket érjen el. Bár engem azelőtt is ismertek már, mind a televízióból, mind a Madách Színházból, mégis hatalmas plusz népszerűséget köszönhetek Etus karakterének. Még a legkisebb faluban is tudták, ki vagyok. Annyi biztos, hogy nagyon sokat lendített a pályámon ez a szerep. Magát a figurát egyébként az édesanyjáról, Molnár Mártáról mintázta a férjem, és mivel én szerencsére ismertem őt, könnyű volt megformálnom.
Szerencsére mindenki nagyon szerette Etust, és rengetegen azonosítottak vele a hétköznapi életben is. Rengetegszer állítottak meg az utcán, hogy elmondják gondukat-bajukat. A sorozat epizódjait a mai napig szívesen nézzük újra, amikor vetítik a tévében. Főleg a régi kollégák miatt, akik azóta már nincsenek köztünk. De egyébként is nagyon érdekes az egész – szerintem aki végignézi a Szomszédok 13 évadát, pontos képet kap arról, mi történt ezalatt Magyarországon. Az ismétlések révén pedig már az eredeti nézők gyerekeinek, sőt unokáinak is megvan erre a lehetőségük.”
Etus II. János Pál pápa látogatásáról:
Ivancsics Ilona (Vágási Jutka): „Nagyon meghatározó része volt mindannyiunk életnek az a 13 év. Népszerűséget és ismertséget hozott, anyagi biztonságot jelentett. A közönség szeretetét pedig, amit nagyrészt ennek köszönhetően nyertünk el, a mai napig érezzük. Nagyon jó hangulatban zajlottak a forgatások, Ádám hatalmas szeretettel és szakértelemmel fogta össze a csapatot. Az, hogy a mai napig minden évben összejövünk karácsonykor, szintén jelzi, mennyire jelentős volt számunkra az egész.
Azt a közönségtől kéne megkérdezni, mennyien azonosítanak továbbra is a szerepemmel. Akik nem járnak színházba, csak a televíziót nézik, nyilván jobban, de ez nem feltétlenül probléma. Az ilyesmit nem lehet kitörölni, de nincs is rá szükség. Mindazonáltal rengeteg idő eltelt már azóta, így elég nagy baj lenne, ha megragadok abban az állapotban és nem folytatom a munkámat. Lassan nyolcadik éve saját színtársulatom van, úgyhogy abszolút elégedett vagyok azóta is az életemmel.”
– És mit szól az interneten terjedő újraértelmezésekhez?
– Nem nagyon követem őket, de tudok róluk. Ezekkel nincs semmi problémám, én csak azt nem tartom helyénvalónak, ha az eredeti verziót forgatják ki. Ha ezen kívül bármilyen formában megihletnek valakit a sorozat karakterei, akkor szíve joga, hogy megvalósítsa az ötletét.
A Szomszédok forever nevű Facebook-oldalon napi rendszerességgel fejtik ki a szereplők véleményüket az aktuális politikai-közéleti helyzetről – végül is pont úgy, mint a sorozatban
A nyíregyházi Jurij zenekar egyik legnagyobb slágere a Szomszédok által ihletett dal (koncertverzió, szóval nem a legjobb hangminőség, de van hozzá felirat):
– A legtöbb embernek valószínűleg a kultikus végefőcím jut eszébe először a Szomszédokról, a szereplők rövid monológjaival. Ezt hogyan találta ki?
– Az első év végén, a szilveszteri adásban alkalmaztuk ezt először. Mindenki kívánt valamit az újévre, és ennek akkora sikere volt, hogy utána megtartottuk egészen a legutolsó epizódig. Néha okoskodás volt, néha véleménynyilvánítás, de szerves részévé vált a sorozatnak.
– A színészeknek egyébként mekkora beleszólásuk volt saját szövegükbe?
– Ha akadt valami jó ötletük, azt minden további nélkül beépítettem, hiszen nem szentírás volt az általam írt szöveg. Mindazonáltal az esetek nagy részében csak alig változtattunk az eredetin.
– Az alkotói munkát egyedül végezte, vagy más is részt vett benne a stábból?
– Én voltam az író és a rendező egy személyben. Elég nagy strapa volt, hiszen kéthetente meg kellett írni 90 oldal forgatókönyvet (két részt forgattunk le egyszerre), ráadásul mellette még tanítottam az egyetemen, sőt más televíziós munkáim is voltak. Ez ma már biztosan nem működne, annál is inkább, hiszen a sorozatok többsége naponta, vagy legalábbis hetente jelentkezik új résszel – ekkora mennyiséggel senki nem bírna el egyedül.
Forrás: MTV Zrt.
Gálvölgyi Jánossal a már említett 80. születésnapi meglepetésbulin (forrás: MTV Zrt.)
– Hogy találtak rá Gazdagrétre, mint helyszínre?
– Ez nagy utánajárást igényelt, mivel a sorozat kezdetekor még fel sem épült teljesen a lakótelep. Először bérelt lakásokban forgattunk, majd a budapesti pártbizottság és az önkormányzat végül engedélyezte, hogy megvásároljunk négy lakást. Miután véget ért a sorozat, ezeket eladta a tévé, és azóta már a sokadik tulajdonos lakik bennük. De éppen nemrég láttam, hogy „Eladó a volt Vágási-lakás Gazdagréten” jeligével hirdetik az egyiket, tehát úgy tűnik, nem merült feledésbe az eredeti funkció.
– Miért pont akkor lett vége a sorozatnak, amikor? Ön hozta meg a döntést, vagy a tévé vezetése?
– Tulajdonképpen a producer fúrta meg, mert egy új sorozatba akart belekezdeni. Ez el is készült Komédiások címmel, és összesen 5, azaz öt adást ért meg. Azt hiszem, ez mindent elmond róla. A magam részéről nagyon szívesen folytattam volna a Szomszédokat, szerintem néhány évig még nyugodtan futhatott volna.
Valamikor a 2000-es évek első felében jött el az a határ, amikor végletesen átpolitizálttá vált a közélet – azt hiszem, ekkor fejeztem volna be önszántamból. Onnantól képtelenség lett volna úgy reflektálni az eseményekre, hogy ne lássanak ebben is politikát az emberek.
Nem véletlen, hogy a mai sorozatok írói még csak hasonlóval sem próbálkoznak, ezért éljük manapság a szappanoperák korát.
Az utolsó epizód rendhagyó befejezése, ahol a szereplők egy szilveszteri buliba készülve saját igazi nevüket kapják álnévként:
Nemcsák Károly (Vágási Feri): „Azt gondolom, nemcsak az én életemben volt nagyon kellemes időszak ez a 13 év, hanem valószínűleg az összes szereplő véleménye hasonló. Horváth Ádám fantasztikus szervezőkészségének és szakmai tudásának köszönhetően gyakorlatilag végig konfliktusmentesen dolgoztunk. Nekem csak jót adott ez a sorozat, azzal együtt, hogy úgy gondolom, sokan enélkül is elég komoly pályaívet futhattunk volna be. De a népszerűségünket mégis a Szomszédoknak köszönhetjük, az nem vitás.
Engem a mai napig nagyon sokan azonosítanak a szerepemmel, de szerencsére már a forgatás alatt is szép számmal voltak kíváncsiak az emberek más alakításaimra. És talán nem is csalódtak bennem, sőt biztos vagyok benne, hogy olyan oldalamról ismerhettek meg, amilyennek a sorozat alapján nem is gondoltak.
Ami az interneten terjedő újraértelmezéseket illeti, az egésznek leginkább a szabadossága nem tetszik. Nincs ellenemre, ha előveszik az általam játszott figurát, azt viszont kifejezetten károsnak tartom, ha helytelen üzenetek közvetítésére használják fel. Nem is a személyem, sokkal inkább a sorozat szellemisége miatt, amiből szerintem nem kéne gúnyt űzni.”
Vágási Feri beszáll az internetbe – talán a leghíresebb szállóige a sorozatból:
Trokán Péter (Szelényi János): „Ez egy jó szerep volt, ami 13 éven keresztül kísérte a pályámat. Nagyon kellemes időszakként emlékszem rá, mindig jó hangulatban teltek a forgatások, és szerencsére nagy sikert is értünk el. Mivel utóbbi a mai napig kitart, azt gondolom, hogy megérte a befektetett munka. Ez vitathatatlan előnye, de persze néhány hátrányát is megtapasztaltuk. A legjelentősebb ezek közül, hogy csomó minden kimaradt így az életemből. A sorozatszínészeket például valamiért nem szeretik filmekben alkalmazni, ezért ebben az időszakban egyikünk sem jutott filmszerepekhez, azóta is alig. De ez egy helyzet, amit tudomásul vettem, nincs bennem különösebb keserűség emiatt.
Cserébe viszont a színházi alakításainkról egyáltalán nem kellett lemondanunk, ilyen téren végig teljesen szabadok voltunk. Horváth Ádámnak hála így ezen a téren nem csorbult a pályám, aminek nagyon örülök. Manapság ez már elképzelhetetlen lenne, bár a dologhoz hozzátartozik, hogy csak kéthetente forgattunk, így jóval több dolog belefért az időbeosztásunkba”
(Kerestük Kulka Jánost is, mivel alighanem ő a legismertebb ma a sorozat még élő színészei közül, de sajtósán keresztül azt üzente, hogy nem akar nyilatkozni.)
– Milyen jelentős momentumot tudna említeni a 13 évből?
– A Bajor Imre által megformált Oli úr karakterének kitalálása mindenképp ide tartozik szerintem. Az, hogy egy homoszexuális figura megjelenhetett a képernyőn, egyértelmű fordulópont volt a televíziózásban (bár nyíltan sosem mondtuk ki, de ettől függetlenül tudni lehetett). Ráadásul nagyon kedvelték is őt a nézők, illetve maga Bajor is így volt a szereppel.
Hasonlóan jelentős, bár sokkal szomorúbb volt a Bőhm bácsit alakító Máriáss József halála. Ő szó szerint az utolsó pillanatig játszott a sorozatban. Már tudta, hogy nem sok van hátra az életéből, de így is ragaszkodott hozzá, hogy menjünk le forgatni hozzá Szegedre, ahol kezelték. Így is történt, a kórházi ágyán mondta kamerába utolsó mondatát: „Mostantól nem mint közös képviselő, hanem mint őrangyal vigyázok rátok.” És másnap meghalt. Ez mindenkit megviselt, a következő részt csak neki szenteltük, évekkel később pedig még két fejezetben emlékeztünk rá Bőhm naplója címmel.
Oli úr első felbukkanása:
Részletek a Bőhm bácsit búcsúztató 105. fejezetből, benne az említett utolsó mondattal:
– Tartja még a kapcsolatot a stáb tagjaival?
– Nagyon összetartó és baráti csapat volt, és ez valamilyen szinten a mai napig megmaradt. Minden év végén, karácsony környékén találkozunk egy kis nosztalgiázásra. Nemcsak a színészek, de majdnem mindenki a stábból: világosítók, öltöztetők, és még sorolhatnám. Összejövünk, sztorizgatunk, és levetítjük a forgatások legviccesebb bakijaiból összeállított tekercseket. Ez egy szép hagyomány.
– Annak idején a Magyar Televízió elnöke is volt egy ideig. Mi a véleménye a köztévé aktuális helyzetéről?
– Rendkívül lesújtó a helyzet, ez már nem egy szabad televízió. Az én időmben minden máshogy ment, teljesen szabad kezet kaptam.
Világ életemben független embernek tartottam magam, az ilyen mértékű átpolitizáltság teljesen ellenkezik az elveimmel.
Ha szereted a Szomszédokat, oszd meg a cikket!
