A Republic tragédiája: 13 éve nincs velünk Bódi László „Cipő”, de egy mondata ma égetőbb, mint valaha
A Republic 47 évesen elhunyt énekese, Bódi László egy korábbi interjúban beszélt a társadalmi megosztottságról. Kijelentése a halála után tizenhárom évvel is élesen tükrözi a jelenkori közbeszédet.
Immár tizenhárom éve annak, hogy egy hétfő hajnalon elment Bódi László, akit az egész ország csak Cipőként ismert.
A hír azóta is egyetlen, súlyos mondatba sűrített hiányérzet a magyar könnyűzenében. A dalok maradtak, de az ember, aki a hazai közérzetet évtizedeken át slágerekké formálta, nincs többé.
Az emlékezés azonban nemcsak a gyászról szól, hanem arról a szilárd kapaszkodóról is, amit a ránk hagyott zenei és költői életmű jelent. Érdemes felidézni, mi történt azokban a tragikus hetekben, ki volt valójában az alkotó a színpadi fényeken túl, és hogyan él tovább a generációkat összekötő hatása a mai napig.
Hogy megértsük a búcsú súlyát, ismernünk kell az utolsó hetek megrendítő tényeit. A tragédia 2013. február 15-én kezdődött, amikor az énekes egy súlyos szívrohamot követően kórházba került. Az orvosok azonnal újraélesztették, de a beavatkozás után tartós, mély kómába esett, amelyből sosem ébredt fel.
Az énekes nem vállalta a szívátültetést, saját kérésére nem került fel a transzplantációs listára. A hetekig tartó bizonytalanság és reménykedés után március 11-én hajnalban, 47 éves korában a szervezete feladta a harcot.
A személyes tragédiából pillanatok alatt közösségi gyász lett. A temetését március 22-én tartották a kistarcsai köztemetőben, ahová több ezren érkeztek leróni a tiszteletüket.
A búcsúztatón a zenekar nevében Boros Csaba, a zenésztársadalom képviseletében pedig Bródy János mondott beszédet, aki egy máig érvényes mondattal foglalta össze a hagyaték lényegét: „a dalok velünk maradnak”.
Bódi László 1965-ben Ungváron született, de csecsemőként Kisvárdára került, ezt a várost tekintette otthonának. A zene korán az élete részévé vált, zongorázni tanult, majd kamaszként dalokat kezdett írni.
Első gimnáziumi zenekara a Cipőfűző nevet viselte, innen eredt a rá ragadt, országosan ismert becenév.
A Republicot 1990 februárjában alapította Boros Csabával és Tóth Zoltánnal. A zenekar a Repül a bálna című dallal robbant be a köztudatba, és egy csapásra az egyik legnépszerűbb hazai együttessé vált. Sajátos, a magyar beat hagyományaiból építkező, népzenei elemekkel átszőtt pop-rock hangzásuk és Cipő közérzeti, költői szövegei generációk életérzését fogalmazták meg.
A szakmai és közönségsiker csúcsát jelentette, amikor 2010-ben a zenekar tagjai átvehették a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.
A dalok mögött egy érzékeny, önreflektív, a világra kritikusan tekintő alkotó állt.
Ritkán adott interjúiban árnyaltan fogalmazott a közéleti kérdésekről, egy korábbi beszélgetésben így látta a társadalmi légkört: „eltérő gondolkodású emberek nem tudnak egymással leülni egy asztalhoz.” A Republic egyedi hangzásának megszületése tudatos építkezés eredménye volt. Tóth Zoltán, az együttes egykori gitárosa egy interjúban idézte fel a kezdeteket: „addig nem megyünk haza, ameddig néhány egyedi jegyet ki nem találunk.”
Halálának évében, 2013 augusztusában a Sziget Fesztiválon nagyszabású koncerttel tisztelegtek emléke előtt, az eseményről hangfelvétel is készült. Azóta is rendszeresek az emlékkoncertek, ahol a dalai újra és újra felcsendülnek.
A Republic tovább él, és a koncerteken ma is szimbolikusan megidézik alapítójuk szellemét. Boros Csaba szerint az egykori frontember jelenléte a mai napig kitapintható. „A mi életünkben Cipő napi szinten benne van.”
Immár tizenhárom éve annak, hogy egy hétfő hajnalon elment Bódi László, akit az egész ország csak Cipőként ismert.
A hír azóta is egyetlen, súlyos mondatba sűrített hiányérzet a magyar könnyűzenében. A dalok maradtak, de az ember, aki a hazai közérzetet évtizedeken át slágerekké formálta, nincs többé.
Az emlékezés azonban nemcsak a gyászról szól, hanem arról a szilárd kapaszkodóról is, amit a ránk hagyott zenei és költői életmű jelent. Érdemes felidézni, mi történt azokban a tragikus hetekben, ki volt valójában az alkotó a színpadi fényeken túl, és hogyan él tovább a generációkat összekötő hatása a mai napig.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A halálhírt a Dankó Rádió jelentette be, amely 2024-ben életműdíjjal tüntette ki a művésznőt. A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.
A Dankó Rádió Facebook-oldalán közölte a hírt hétfőn délután: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin, a magyarnóta és a cigánydal egyik legnépszerűbb előadója.
A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.
„Rádióhallgatók generációinak alapvető élménye és első találkozása ezekkel a műfajokkal Madarász Katalin hangjához kötődik.”
A poszt felidézi, hogy az énekesnő első rádiófelvételei 1953-ban készültek, és szinte azonnal a magyarnóta és a cigánydal egyik legismertebb előadója lett, majd legendás színpadi párost alkotott Gaál Gabriellával.
Munkásságát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és a Magyar Kultúra Lovagja címmel is elismerték, a Dankó Rádió pedig 2024-ben életműdíjjal tüntette ki.
A rádió a következő szavakkal búcsúzott tőle:
„Családjának, barátainak őszinte részvétünk!Emlékét, kedves mosolyát, humorát soha nem feledjük, zenei örökségét megőrizzük, ápoljuk és továbbadjuk. Nyugodjon békében!”
Azt egyelőre nem tudni, hol és mikor helyezik örök nyugalomra az énekesnőt.
A Dankó Rádió Facebook-oldalán közölte a hírt hétfőn délután: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin, a magyarnóta és a cigánydal egyik legnépszerűbb előadója.
A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapatai feszülnek egymásnak az RTL új főzős műsorában
Április 24-én indul az RTL-en az Éttermek csatája, ahol két sztárséf, Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapata verseng egymással. A megmérettetésben a napi győztes jutalmat kap, a vesztes brigádból pedig valakit hazaküldenek.
A Sztárbox ringje után a konyhában csap össze Rácz Jenő és Sárközi Ákos.
Április 24-én, pénteken 19:55-től indul az RTL vadonatúj gasztro-realityje, az Éttermek csatája.
A két Michelin-csillagos séf tavaly a Sztárbox ringjében nézett farkasszemet, most pedig „hazai pályára” váltanak, és a konyhában mérik össze az erejüket. A műsorban két különálló étterem küzd a vendégek kegyeiért:
Sárközi Ákos a Paletta nevű éttermet vezeti, míg Rácz Jenő az Espelette konyháját irányítja. Két külön világ csap tehát össze, a döntést pedig minden adásban valódi vendégek hozzák meg.
„Nem azért jöttem, hogy barátkozzak, hanem hogy megmutassam, az én konyhám a legjobb az országban. A vendég a király, és az én éttermemből elégedetten fognak távozni” – jelentette ki Rácz Jenő.
„A főzés művészet és alázat. A csapatommal olyan ízélményt akarunk nyújtani, amiről még napokig beszélnek majd az emberek. Jenővel a ringben ellenfelek voltunk, de a konyha más terep” – tette hozzá Sárközi Ákos.
Egy profi csapat nélkül azonban a legjobb séf sem érhet el sikert.
Mindkét sztárséf 8-8 fős csapatot verbuvált magának, ahol félprofi és profi szakácsok dolgoznak a kezeik alá. Az Éttermek csatájában minden napnak kőkemény tétje van. A versenyzők feje felett folyamatosan ott lebeg a konyhakés, mert a vezetőség bármikor dönthet úgy, hogy valakinek mennie kell.
A napi győztesek jutalmat kapnak, míg a vesztesek csapatából valakinek távoznia kell.
A gasztro-realityt a már több sikeres RTL-es műsort (Nyerő Páros, Mestercukrász) is jegyző Solaz Media gyártja. A műsor hétköznap esténként lesz látható az RTL-en.
A Sztárbox ringje után a konyhában csap össze Rácz Jenő és Sárközi Ákos.
Április 24-én, pénteken 19:55-től indul az RTL vadonatúj gasztro-realityje, az Éttermek csatája.
A két Michelin-csillagos séf tavaly a Sztárbox ringjében nézett farkasszemet, most pedig „hazai pályára” váltanak, és a konyhában mérik össze az erejüket. A műsorban két különálló étterem küzd a vendégek kegyeiért:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghalt Czigány György, a legendás Ki nyer ma? műsorvezetője
Életének 95. évében, április 6-án elhunyt Czigány György, a Magyar Rádió és Televízió meghatározó alakja. A műsorvezető munkásságát József Attila- és Erkel Ferenc-díjjal is elismerték.
94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, újságíró, a Magyar Rádió legendás Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Czigány György hangja generációk számára volt meghatározó: a Déli Krónika után felcsendülő, nyugodt, kedves orgánum, amelyhez generációk igazították az órájukat.
Ez a hang némult el örökre április 6-án. A hírt a családja tudatta a Magyar Távirati Irodával. Személyében egy köztiszteletben álló művész, nem túlzásként egy kulturális intézmény távozott.
Czigány György 1931. augusztus 12-én született Budapesten. A zene iránti elköteleződése a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre vezette, ahol Kadosa Pál tanítványaként zongoraművész-tanári diplomát szerzett.
Bár a Krisztinavárosi templomban orgonált, tehetségét végül nem a koncertpódiumon, hanem a Magyar Rádió stúdiójában kamatoztatta.
Zenei rendezőként, majd főosztályvezetőként a rádió zenei arculatának egyik legfőbb formálója lett, később pedig a Magyar Televízióban is vezető pozíciókat töltött be. Munkásságát a legmagasabb szakmai és állami díjakkal ismerték el, többek között József Attila-, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjjal is kitüntették.
Az irodalom iránti szenvedélye is végigkísérte életét: több tucat verseskötete és prózai műve jelent meg, 1999-től pedig a Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnökeként tevékenykedett.
Életművének koronája, a Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című komolyzenei vetélkedő 1969-ben indult, és egy olyan korban hozta be a klasszikusokat a nappalikba, amikor a kultúra terjesztése még valódi missziónak számított.
A műsor, amely közel tízezer adást élt meg, egy zseniálisan egyszerű ötleten alapult, amit Czigány György maga így foglalt össze:
„A hírek és az időjárás után miért ne jöhetne egy kis Mozart vagy Beethoven?” Ez a kérdés forradalmasította a zenei ismeretterjesztést. A napi tízperces játék nem vizsgáztatni, hanem szórakoztatva tanítani akart, felkelteni a kíváncsiságot, hogy a hallgatók az egyperces részletek után maguk keressék meg a teljes műveket.
A kiegyensúlyozott, kulturált hang mögött egy súlyos tragédiákat is megélt ember állt. Élete legnehezebb időszakairól ritkán, de megrendítő őszinteséggel beszélt.
„Meghalt az első feleségem, és a három gyerekem közül a középső. Azt szoktam mondani, hogy a tragédiákat nem feldolgozni és elfelejteni kell, hanem magunkhoz ölelni és megőrizni” – nyilatkozta korábban.
Ez a mély, emberi tartás tette lehetővé, hogy a gyász feldolgozhatatlan súlya alatt is folytassa alkotói és közművelői munkáját. A veszteségek ellenére is szerencsésnek tartotta magát, mert megvalósíthatta mindazt, amit eltervezett.
„Azt hiszem, a szerencsés tragédiáimon túl szerencsés ember vagyok, mert amit akartam, megcsinálhattam.”
Öröksége túlmutat a rádióhullámokon. A Ki nyer ma? szellemisége annyira eleven maradt, hogy a formátumot az elmúlt években a közmédia újraélesztette, színpadi változatban is tovább éltetve a legendát.
Czigány György egy olyan korban teremtett értéket és közösséget, amelyben a közszolgálat még valódi tanító és felemelő gesztus volt. Búcsúztatásának részleteiről később intézkednek, de a hangja, amely évtizedeken át volt a magyar otthonok mindennapjainak része, a kulturális emlékezetben örökre megmarad.
94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, újságíró, a Magyar Rádió legendás Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Czigány György hangja generációk számára volt meghatározó: a Déli Krónika után felcsendülő, nyugodt, kedves orgánum, amelyhez generációk igazították az órájukat.
Ez a hang némult el örökre április 6-án. A hírt a családja tudatta a Magyar Távirati Irodával. Személyében egy köztiszteletben álló művész, nem túlzásként egy kulturális intézmény távozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Állótaps az ülőhelyeken - Budapesten nyitotta meg turnéját a Pentatonix
A Pentatonix ismét bebizonyította, hogy nincs szükség hangszerekre ahhoz, hogy hatalmas bulit lehessen csapni egy több mint tízezres arénában! A csapat hazánkban nyitotta meg Európa-turnéját és ezt a magyar közönség is díjazta. Bár a csapat világszínvonalú produkciót nyújtott, egy-két dologba mégis bele lehet kötni.
Pár perccel a koncert kezdete előtt már csak elvétve lehetett üres székeket találni az MVM Dome-ban. Nem csoda, hiszen április 7-én az acapella műfaj nagyágyúja, a Pentatonix készült színpadra lépni. Nem sokkal a tervezett 20:00-ás kezdés után elsötétült a nézőtér és megjelent az öt világsztár, akik három év után tértek vissza Budapestre.
Nem várakoztatták sokat a népet, azonnal belecsaptak a slágerekbe, egy rövid intro után már az egyik leghíresebb feldolgozásuk, a “Daft Punk” táncoltatta a közönséget. A táncoltatás azért is nagy szó, mert csak ülőhelyes jegyeket árultak a bulira, többen azonban egy percig sem vették használatba a széket.
Mi láttuk először!
Mivel a turné első koncertjét láthattuk, kíváncsi voltam, hogy mennyire érezhető a csapaton, hogy egy még nem bejáratott show-n veszünk részt. Be kell vallanom, hogy épphogy. A koreográfiát nem vitték túlzásba, főképp térformákkal dolgoztak, de ez nagyon jól mutatott a bulin. Mindig az éppen szólót éneklő tag került a középpontba és becsületesen kihasználták a színpad adta lehetőségeket. És ha már színpad. Talán itt lehetett egy kicsi hiányérzetünk, továbbra is egy sima dobogó került csak a deszkákra, de még így is nagyobb volt, mint a korábbi koncerteken.
A fények rendkívül jól aláfestették az éppen elhangzó dalokat, a drámaibbaknál hideg-, a szórakoztatóbb számoknál meleg fények világítottak. Mint minden profi produkciónál, itt is volt dress code. Az énekesek a fekete és fehér színekkel dolgoztak, ráadásul viszonylag hétköznapi ruhadarabokat választottak az estére. Mind a színpad, mind az öltözékek puritánsága is arra enged következtetni, hogy
semmivel sem akarták elvenni a fókuszt a zenéről, amiről amúgy is baromi nehéz lenne.
A Pentatonixnak mindig is volt érzéke ahhoz, hogy melyik dalokhoz és milyen módon nyúljon hozzá, ez a képességük pedig egy műsor összeállításánál sem hagyja el őket. Tökéletes íve volt a koncertnek, az energikus kezdés után egy kicsit visszavettek a tempóból, majd jöttek az egyéni dalok, a közönségénekeltetés, a felfokozás és végül a katarzis. Örömmel konstatáltam, hogy most jóval több olyan dalt választottak, amelyben Mitch Grassi kontratenor énekelte a fő szólamot. A fickó ugyanis egészen egyedi hangszínnel rendelkezik és igazi kincs az énekes szakmán belül. A műsorban helyet kapott a már említett Daft Punk, a Creep, a kezdeti időket idéző White Winter Hymnal, a Halleluja, a Bohemian Rhapsody, a Sound of Silence és nálunk debütált a csapat legújabb dala, a Heaven on Earth is.
Az egyedüli negatívum az, hogy rövid volt. A bruttó kilencven perces műsorból elment tíz perc arra, hogy Scott Hoying, a csapat baritonja megtanítsa a három részre osztott közönségnek a “Let the Sunshine in” különböző szólamait, amit majd a csapat feltehet a TikTok-ra. Ez meg is történt egyébként.
A szólódalok szintén elvittek 20 percet a buliból, de kaptunk egy rendkívül profi instrumentális dalt is, melyben a beatboxer Kevin Olusola elektromos csellón, a basszust éneklő Matt Sallee dobon játszott. Ezt leszámítva viszont csak az öt énekes hangja szólt, alkalmanként egy kis hd-val megtámogatva.
Annyira közel volt!
Az első öt dal után meglepődve jegyeztem meg magamban, hogy “azt a mindenit, végre jól szól a Dome!”. Na ez a kijelentés elhamarkodottnak bizonyult. A koncert negyedénél mintha kiment volna cigizni a hangosító. Hol a mélyebb frekvenciák, hol a magasabbak nem hallattszódtak, ráadásul a hd sokszor nem alátámasztotta a csapatot, hanem elnyomta. Ez több dalnál is igencsak zavaró volt, néha még azt sem lehetett kibogarászni, hogy milyen hangnemben énekel az öt főhős. A koncert végére szerencsére javult a helyzet, így a gigasláger “Halleluja”-t és a “Bohemian Rhapsody”-t már megint átszellemülve hallgathattuk.
A Pentatonix minden tagja kommunikált a közönséggel, rengeteget hálálkodtak, szívecskéket mutogattak, nevettek, Hoying pedig
az első sorokhoz is lement pacsizni.
Érezni lehetett, hogy mennyire jól érzik magukat a színpadon és tudják, hogy ezt a hallgatóknak köszönhetik.
Mindent összevetve egy lenyűgöző produkciót láthattunk, eszméletlen profin megvalósítva, Scott Hoying, Kristin Maldonado, Mitch Grassi, Matt Sallee és Kevin Olusola pedig megmutatta, hogy a Pentatonix miért korunk vezető acapella csapata és hogy a magyar közönségnek is szüksége van az igényes zenére. Egy biztos, ha a jövőben újra Magyarországon lép fel az énekegyüttes, mi ott leszünk és a közönségből valószínűleg még elég sokan!
Pár perccel a koncert kezdete előtt már csak elvétve lehetett üres székeket találni az MVM Dome-ban. Nem csoda, hiszen április 7-én az acapella műfaj nagyágyúja, a Pentatonix készült színpadra lépni. Nem sokkal a tervezett 20:00-ás kezdés után elsötétült a nézőtér és megjelent az öt világsztár, akik három év után tértek vissza Budapestre.
Nem várakoztatták sokat a népet, azonnal belecsaptak a slágerekbe, egy rövid intro után már az egyik leghíresebb feldolgozásuk, a “Daft Punk” táncoltatta a közönséget. A táncoltatás azért is nagy szó, mert csak ülőhelyes jegyeket árultak a bulira, többen azonban egy percig sem vették használatba a széket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
