KULT
A Rovatból

A felesége fiatalabb a fiánál, a Szent Grált kereste és saját szigetei vannak – Nicolas Cage 60 éves

Nicolas Cage-ről sokaknak csupán az ismert mémek ugranak be, pedig Hollywood egyik legnagyobb sztárja volt, aki színészként mindent elért, és egy konkrét dolog vezetett ahhoz, hogy válogatás nélkül minden szemetet bevállaljon. Úgy tűnik, ennek most vége…


Színészek ezrei járták már be a hollywoodi ipart. Néhányan közülük nyomot hagytak a történelemben, mások feledésbe merültek. Aztán vannak olyanok is, akik egy bizonyos időre eltűntek a mozik vásznairól, majd visszatétnek, többek között Nicolas Cage, aki egykor a legjelentősebb rendezőkkel dolgozott együtt, mint például Francis Ford Coppolával (a nagybátyjával), David Lynch-csel, a Coen fivérekkel, Ridley Scott-tal, Martin Scorsesével vagy Brian De Palmával. Emellett számos díjkiosztón jelölték és díjazták, a Las Vegas, végállomás (1995) című filmben nyújtott alakításáért Oscar-, Golden Globe- és SAG-díjat is kapott, a második Oscar-jelölését pedig az Adaptációért (2002) kapta. Az élete és a karrierje azonban azóta is tele van hullámvölgyekkel. Valamikor pedig, úgy 2010-2011 környékén elkezdte futószalagon gyártani a B-kategóriás silány filmeket. Mi történhetett?

Protekció a köbön

Nicolas Cage születési neve: Nicholas Kim Coppola, és a kaliforniai Long Beach-en jött a világra August Coppola irodalomprofesszor és Joy Vogelsang táncos és koreográfus gyermekeként. Katolikus családban nevelkedett. Apja olasz származású volt, anyja pedig főként német és lengyel, apai ágon angol és skót felmenőkkel. Az apai nagyszülei Carmine Coppola zeneszerző és Italia Pennino színésznő voltak.

A vezetéknév pedig nem véletlen, hiszen apja, August révén Francis Ford Coppola rendező és Talia Shire színésznő unokaöccse, valamint Roman Coppola és Sofia Coppola rendezők, Gian-Carlo Coppola filmproducer, valamint Robert és Jason Schwartzman színészek unokatestvére. Mondhatni tehát, hogy alaposan beleszületett a filmiparba.

Cage három fiú közül a legfiatalabb, Marc nevű bátyja rádiós személyiség, Christopher Coppola pedig szintén filmrendező. A Beverly Hills-i középiskolába járt, és feltehetően népes és híres családjának köszönhetően már korán a színészi pályára vágyott, így a UCLA Színház-, Film- és Televíziós Karába felvételizett. Állítása szerint azért kezdett el színészkedni, mert James Dean akart lenni. „Láttam őt a Haragban a világgalban és az Édentől keletrében. Semmi sem hatott rám - sem rockdal, sem klasszikus zene - úgy, ahogy Dean az Édenben. Elképesztő volt! Azt gondoltam: ezt akarom csinálni!" – mesélte.

15 évesen egy közös autózás alkalmával megpróbálta meggyőzni a nagybátyját, Francis Ford Coppolát, hogy részt vehessen egy próbafelvételen, mondván: „Megmutatom neked, milyen az igazi színészkedés.” Felvetésére azonban néma csönd volt a válasz Coppolától, aki karrierjének ekkori szakaszában már Marlon Brandóval, Al Pacinóval, Gene Hackmannel és Robert De Niróval is dolgozott. Később Coppola mégis adott neki esélyt néhány filmjében – például a Rablóhalban (1983), a Gengszterek klubjában (1984) és az Előre a múltbában (1986) –, Nicholas pedig felvette a Nicolas Cage nevet, hogy elkerülje a nepotizmus látszatát Coppola unokaöccseként. A névválasztását egyébként a Marvel képregények egyik szuperhőse, Luke Cage, valamint a zeneszerző John Cage inspirálta.

Felemelkedés az A-ligába

Coppola filmjei pedig megtették a hatásukat, Cage-re felfigyeltek más rendezők is, és egyre nagyobb szerepeket osztottak rá. 1987 volt az áttörés éve, amikor főszerepet kapott a Coen fivérek Arizonai ördögfiókájában, valamint Norman Jewison 3 Oscar-díjat nyert Holdkórosokjában. A kilencvenes években pedig már Hollywood egyik legnagyobb sztárjává és legjobban fizetett színészévé vált. Eleinte főként drámákban (Veszett a világ, Zandalee, Amikor egy bérgyilkos is több a soknál) és vígjátékokban (Első állomás: Las Vegas, Sorsjegyesek, Amos és Andrew bilincsben, Az öreg hölgy és a testőr, A paradicsom foglyai) tűnt fel, majd 1995-ben elkápráztatta a világot alakításával a magát halálra piálni óhajtó Ben Sanderson megformálásával a Las Vegas, végállomásban, amelyért megkapta első Oscar-jelölését, amit rögvest díjra is tudott váltani.

Ezután pedig azonnal átváltott az akciófilmekre, és nem is akárhogy! Az 1996-os A szikla tökéletes átmenet volt a karrierjében, hiszen abban egy irodista bombaszakértőt játszott, aki a vén sittes Sean Connery mellett kénytelen akcióhőssé válni Alcatraz visszahódítása során.

Így az 1997-es Con Air: A fegyencjáratban már kőkemény (sittes) katonaként tért vissza, az ugyanebben az évben debütált Ál/Arcban pedig egy velejéig gonosz bűncézárként.

Már ebben az időszakában is szívesen váltogatta a zsánereket, thrillerekben (8 milliméter), drámákban (Angyalok városa), akciófilmekben (Tolvajtempó), vígjátékokban (Segítség, apa lettem), háborús filmben (A fegyverek szava), krimikben (A fegyvernepper) és kalandfilmekben (A nemzet aranya) egyaránt feltűnt, sőt, 2002-ben még a rendezéssel is megpróbálkozott (Sonny), de nem sok sikerrel.

Körülbelül 2011-ig viszont meg tudta tartani az A-kategóriás renoméját, és bár akadtak kifejezetten gyenge (A szellemlovas, Rejtélyek szigete, Veszélyes Bangkok, Next – A holnap a múlté) és kiválóan sikerült (A fegyvernepper, Az időjós, Trükkös fiúk, Mocskos zsaru – New York utcáin, Ha/Ver) darabok is, addig legalábbis eseménynek számított, ha bejött a mozikba egy Nicolas Cage-film. Majd történt valami.

A mélyrepülés

Cage ugyanis szeretett költekezni… A 2000-es évek második felében már volt két saját szigete, egy cápája, néhány ingatlanja az USA-ban, 22 darab autója, valamint 47 műtárgya, egyéb, igen drága dolgok mellett. 2009-ben ő volt az egyik legjobban fizetett színész az Egyesült Államokban, mivel abban az évben 40 millió dollárt keresett, a Forbes vonatkozó listájára mégsem került fel. Majd jöttek a pénzügyi gondok.

A kasszáknál is egyre inkább buktak a filmjei, ráadásul adóproblémái is voltak. 2009-ben több médium is arról számolt be, hogy Cage több mint 6 millió dollárral tartozott az adóhatóságnak a 2007-es adóévre hivatkozva, valamint további 350 000 dollárnyi be nem fizetett adóval 2002 és 2004 között.

Cage-nek emellett külön-külön perekkel is szembe kellett néznie az East West Bankkel és a Red Curb Investmentsszel több millió dolláros kifizetetlen kölcsönök miatt.

A rengeteg adóssága miatt kezdte el futószalagon gyártani ekkoriban a filmeket, nagyjából válogatás nélkül igent mondott minden felkérésre, és kevésbé érdekelte, hogy egy-egy filmje kasszasiker legyen, díjakat nyerjen, vagy legalább a mozikba bekerüljön, csak a gázsi volt a lényeg. 2011-től kezdve évi négy, öt, hat, akár hét filmet is leforgatott, és csak nagy ritkán akadt köztük olyan, ami említést érdemel, vagy ami tényleg jól sikerült: pl. Joe (2013), Snowden (2016), Mandy: A bosszú kultusza (2018), Color Out of Space (2019), Disznó (2021).

Cage végül 2022-ben megerősítette, hogy végre befejezte az adósságai kifizetését, és a jövőben jobban megválogatja majd a filmszerepeit. Ez amúgy az utóbbi években már meglátszott, hiszen 2022-ben először lehetett őt látni a magyar mozikban az egészen jól sikerült A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlyában a 2016-os Snowden óta, bár abban is csak egy kisebb mellékszerepe volt. Sőt, tavaly is a nagyvásznakra került a Renfield Drakulájaként, ha pedig számításba vesszük az e hónapban mozikba kerülő Álmaid hőse című új filmjét, amelynek kapcsán Oscar-jelölést is emlegetnek (amit amúgy már a Disznóért is megérdemelt volna), kijelenthetjük, hogy Nicolas Cage valóban visszatért. Nem őrült meg, és nem lett rosszabb színész. Hála az égnek!

Öt boldogító igen, négy válás

Nicolas Cage eddig öt alkalommal volt házas. 1995 áprilisában a színésznő Patricia Arquette színésznővel kötötte össze az életét, akivel a ’80-as évek végén a Los Angeles-i Canter's Deliben ismerkedett meg. Nicolas azonnal belezúgott, és megkérte Patriciát, hogy találjon ki egy "küldetést", amit, ha teljesíteni tud, a lány feleségül megy hozzá. „Leírtam az összes olyan dolgot, amiről azt gondoltam, hogy lehetetlen: J.D. Salinger autogramjának megszerzése, egy thai hill törzsi esküvői jelmez, ellopni egy Bob's Big Boy-szobrot (amerikai étteremlánc – a szerk.) és hasonló képtelenségeket" - emlékezett vissza Patricia egy 2018-as tévéműsorban.

A színésznő meglepetésére azonban Cage-nek sikerült teljesítenie a lista minden pontját, de ő még mindig nem állt készen arra, hogy feleségül menjen hozzá. Aztán 1995-ben mégis sor került az esküvőre, a házasságuk azonban sajnos rövid életű volt, 2000-ben szakítottak, 2001-ben pedig véglegesítették a válásukat.

2002-re Cage újra megtalálta a szerelmet, ezúttal Elvis és Priscilla Presley lánya, Lisa Marie személyében. A pár útjai először egy 2000-es partin keresztezték egymást, a színész pedig a „legszebb lánynak" nevezte Lisa Marie-t. 2002. augusztus 10-én kötötték össze az életüket, és Hawaiin tartották meg a szűk körű ceremóniát. Ez a frigy azonban még rövidebb ideig tartott, ugyanis 107 nappal a boldogító igen után Cage beadta a válókeresetet. „Gyakran előfordul, hogy két olyan ember, akik nagyon erős személyiségek, és eléggé intenzívek, nehezen tudnak egymáshoz illeszkedni. Szomorú vagyok, és minden nap hiányzik. Néha azt kívánom, bárcsak ne siettük volna el a házasságot, néha pedig sajnálom, hogy elsiettük a válást, de úgy tűnt, ez nem fog megváltozni” – mesélte akkoriban egy talk show-ban a színész.

2004-ben ismerkedett meg a harmadik feleségével, Alice Kimmel, aki pincérnőként dolgozott egy Los Angeles-i étteremben. A pörgős románcot két hónap randizás után eljegyezés követte, majd 2004. július 30-án egy észak-kaliforniai magánfarmon esküt tettek. Fiuk, Kal-El Cage (Supermanről kapta a nevét) 2005. október 3-án született. Végül 12 év házasság után Nicolas és Alice is különváltak, 2016-ban. A házasságukat egyébként botrányok is övezték, 2011-ben például Cage-et családon belüli erőszak, a közrend megzavarása és nyilvános ittasság miatt vették őrizetbe New Orleansban, miután összeveszett Kimmel.

Állítólag egy lakóház előtt álltak, amelyről a színész azt állította, hogy az az általuk bérelt ingatlan. Alice nem értett egyet, mire Cage megragadta a karjánál fogva, és odahúzta a szerinte helyes címre. A beszámolók szerint a színész ekkor kezdte el ütlegelni az arra parkoló autókat, és erősen ittas volt a letartóztatásakor.

Az incidenst követően a New Orleans-i kerületi ügyész végül nem tudott vádat emelni bizonyítékok hiányában, Nicolas és Alice pedig még több évig együtt voltak utána.

Cage negyedik esküvőjére 2019-ben, Las Vegasban került sor. Miután egy évig randizott a nála 20 évvel fiatalabb Erika Koike sminkmesterrel, úgy döntöttek, megesküsznek, de négy nappal később Cage a házasság érvénytelenítését kérte, két hónappal később pedig egy nevadai bíró helyt adott a kérelmének. Hirtelen ötlet, rossz ötlet.

Nicolas ötödik felesége a nála 31 évvel fiatalabb Riko Shibata, akit a Prisoners of the Ghostland (2020) című filmje japán forgatásán ismert meg. Az esküvőjükre szintén Las Vegasban került sor, és 2021. február 16-án tartották, hogy egybeessen a színész néhai édesapja, August Coppola születésnapjával. Közös lányuk, August Francesca Cage 2022. szeptember 7-én jött a világra. Illetve nem esett még szó a színész első gyermekéről, Westonról, aki a volt barátnőjétől, Christina Fultontól született 1990-ben, tehát öt évvel idősebb, mint Cage jelenlegi felesége…

A Szent Grál keresése

A színész 2019-ben a New York Timesnak nyilatkozva elárulta, hogy egykor megszállottan kereste a Szent Grált, vagyis azt a kelyhet, amiből Jézus ivott az utolsó vacsorán, és a mitológia szerint csodatévő gyógyerővel is rendelkezik.

„Évekig csak azzal foglalkoztam, hogy naponta háromszor meditáltam, filozófiai könyveket olvastam, és egyáltalán nem ittam. Ez volt az az időszak, amit nevezhetünk grálkeresésnek is. Számomra minden arról szólt, hogy hol van a Grál. Itt vagy ott? Talán Glastonburyben? Egyáltalán létezik?

Ez különböző területeken indított el a keresésre, főleg Angliában, de néhány helyen az Államokban is" – mesélte Cage, aki végül feladta a keresést, ami egy ponton Rhode Islandre vezette, és arra inspirálta, hogy ott is vásároljon egy ingatlant.

És ha a Szent Grált nem is találta meg, a kiutat a válságból, úgy tűnik, igen, ha pedig az Álmaid hőséért Oscar-díjra jelölik, könnyen lehet, hogy a másodvirágzásának is tanúi lehetünk. Van kiút a legmélyebb gödörből is, ez pedig sokaknak reményt adhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Ez egy nagyon kemény időszak nekünk” – a megszűnő Bánkitó Fesztivál alapító-igazgatójával beszélgettünk
A Bánkitó Fesztivál egy kis közösség számára indult, de mára Magyarország legnagyobb kisfesztiválja lett. Idén egy fillér állami támogatást sem kaptak, és Schönberger Ádám szerint a mostani gazdasági válságban nem láttak kiutat, ezért döntöttek úgy, ez lesz az utolsó.


Nemrég bejelentették, hogy 2025-ben utoljára rendezik meg a Bánkitó Fesztivált. Az eseményt 16 évvel ezelőtt civilek hozták létre azzal a céllal, hogy megalkossanak egy családias, emberközpontú fesztivált egy olyan közegnek, ahol minden szubkultúra tagja jól érezheti magát. 


A szervezők nemrég közölték, hogy idén utoljára tarják meg az eseményt. Közleményükben többek között arról írtak, hogy Civil szervezetként már nem fenntartható az a fesztiválforma, melyet eredetileg létrehoztak, illetve, hogy egy másik politikai és gazdasági környezetben talán máshogy alakult volna. Emellett arra is kitértek, hogy olyan kompromisszumokat kellett volna hozniuk, amit már nem szerettek volna. Hogy ez pontosan mit jelent, arról Schönberger Ádám alapító-igazgatóval beszélgettünk.

– Hogyan indult a Bánkitó Fesztivál, mi volt a koncepciótok?


– A fesztivált 16 évvel ezelőtt hoztuk létre, amikor még nem voltak kis fesztiválok. Korábban 3-4 éven keresztül szerveztünk már programokat a Művészetek Völgyében, igazából ott született meg az ötlet, hogy nagyon izgalmas lenne, ha csinálnánk egy saját fesztivált.

A koncepció az volt, hogy egy kisebb, családias, emberközpontú eseményt hozzunk létre, ami nem feltétlenül arról szól, hogy milyen nagy zenekarok lépnek fel.

Tehát alapvetően egy közösségi eseményt szerettünk volna megalkotni annak a csapatnak, akikkel egyébként év közben is találkoztunk. Merthogy nekünk volt egy esti bázisunk a Sirály nevű hely a Király utcában. Ez volt az első ilyen foglalt ház úgymond - ami amúgy elég sokáig, hat éven keresztül működött - és ennek köszönhetően nagyon sok civil közösségi szubkulturális kapcsolatunk volt. A másik fontos dolog, hogy a fesztivált a zsidó ifjúsági kulturális szervezet, a Marom Klub Egyesület által szerveztük meg. Az az időszak, amikor elindult a Bánkitó, azért is volt érdekes a magyar zsidóság történetében, mert az akkori 18-20-22 évesek közül sokan akkor szembesültek vele először, hogy ők kicsodák, hova tartoznak, akkor kezdték el keresni, hogy számukra mit jelent a zsidóság. Ebben is szerettünk volna segítséget nyújtani ezzel az eseménnyel a közösségnek, viszont fontos kihangsúlyozni, hogy a Bániktó soha nem egy vallási rendezvény volt. Már csak azért sem, mert a Sirályban működött egy színház is, ráadásul ez volt az alternatív zene központja, mindemellett a Marom Egyesülettel nemcsak a zsidó, hanem más kisebbségi kultúrákkal is foglalkoztunk. Nagyon szoros kapcsolatban álltunk például az LMBTQ közösséggel, egy idő után kiegészültünk a nagyon komoly szubkulturális erővel rendelkező biciklisekkel. A Bánkitóval pedig megpróbáltuk mindezt egyesíteni. 


– Milyen volt az első fesztivál?


– Pont a napokban néztem vissza az első sajtóanyagunkat, és azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen nem nagyon változtunk az elmúlt 16 évben.

A mai árakhoz viszonyítva durva, de 1500 forint volt a napijegy, volt összesen három színpad volt - ha lehet annak nevezni - két igazi, meg egy chillesebb, és egy táborhely. Ennyi, így indultunk, nagyjából 500 fővel, körülbelül minden szubkultúrából 30 ember.

Aztán ez a koncepció nagyon sikeres lett.

– Mikor indult be úgy igazán, mi volt a csúcspont szerinted?


– Azt gondolom, hogy a Covid előtti év, 2019 volt a csúcs. Akkor már ilyen 12-13 ezer ember jött el a fesztiválra, és nagyon jó kis esemény volt az.


– Mi a legjobb élményed az elmúlt 16 évből a fesztiválokat tekintve?


– Abszolút ez a 2019-es Bánkitó. Az egy olyan szintű csúcspont volt, hogy nagyon nehéz lenne überelni, talán nem is lehet. Akkor sikerült minden olyan építményt összeállítani, amit mi elképzeltünk. Nagyon jól sikerültek a művészeti projektek, a színházi projektek is, konkrétan létrehoztunk egy előadást az akkor alakuló, ma már csak nyomokban fellelhető Narratíva Független Társulatnak.

Sikerült összerakni egy nagyon komoly és jó zenei kínálatot olyan zenekarokkal, akik először jöttek Magyarországra külföldről, tehát itthon nálunk ismerték meg őket és azóta is visszajárnak klubokba, fesztiválokra. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a szakmától is, sokan eljöttek, azt gondolom, hogy ez a fesztivál 2019-ben érkezett meg igazából.

2020-ra egy ennél nagyobb volumenű eseménnyel készültünk, azt gondolom, hogy az lehetett volna egy ilyen végső nagy dobás, de ugye ekkor jött a Covid, ami hát elképesztő nagy sokk volt nyilván emberileg is, meg a szakmának is... teljesen megváltoztatta a világot. De visszatérve az eredeti kérdésre: sok mindent szerettem még és sok kedvenc pillanaton van a Bánkitóról, egyet még megemlítenék. A fesztiválnak mindig volt egy központi témája, ez 2017-ben a korrupció volt. Az is elképesztő jó volt, erre húztuk fel az egész kampányt, készültek álhírek, álvideók arról, hogy egy NER közeli befektető megvette a fesztivált...óriási volt. És sokan el is hitték egyébként.


– A közösségetek rendszeresen foglalkozik különböző társadalmi ügyekkel. Csak, hogy párat említsek: az LMBTQ+ csoportok kihívásai, a családrendszert érintő változások, a nők jogai, a tanárok helyzete. Többnyire a kormánnyal szemben kritikus álláspontot fogalmaztok meg, ez látszik az előbb említett központi témák kiválasztása kapcsán is. Milyen reakciók érkeztek erre a kormány oldaláról?

– Ez nagyon érdekes, mert elég kettős tapasztalásunk van. Korábban a Sirály volt a székhelyünk, ami aztán bezárt, így a következő bázisunk az Auróra lett. Na most az Aurórát például többször is bezárták, volt, hogy rendőröket küldtek ki, tehát azért itt voltak elég komoly dolgok. Éppen ezért arra is fel voltunk készülve mindig, hogy majd a fesztiválnak is keresztbe tesznek, emiatt sokkal jobban figyeltünk mindenre, hogy biztosan semmi gond ne legyen. De a fesztivált valamiért soha nem piszkálták.

Alapvetően egészen az idei évig nem láttam azt, hogy a politika bele akart volna szólni, vagy korlátozni akarta volna ezt a közeget, egyszerűen eddig még nem jutottak el erre a szintre.

Azt természetesen mi is látjuk, hogy fokozatosan elkezdődött a szabadság különböző formáinak korlátozása, de szerintem a kormánynak eddig fontosabb volt a látszat, hogy azt mutassuk, hogy ebben az országban igenis szabadon lehet élvezni az életet. Most viszont már azért mi is érezzük, hogy ebben is elkezdődött egyfajta változás.


– Ennek is van köze ahhoz, hogy az idei lesz az utolsó fesztivál? Abban a közleményben, amiben ezt bejelentettétek, úgy fogalmaztatok, hogy súlyos kompromisszumokat kellett volna kötnötök és ezt már nem akartátok vállalni.


– Azt nem mondom, hogy a politika miatt kell “bezárnunk az ajtót”. Azt már korábban említettem, hogy a Covid után volt egy hatalmas visszaesés, ami pénzügyi nehézségeket okozott. Ennek alapvetően ugye nincs semmi köze a politikához. Viszont

a politika ott csatlakozik be problémaforrásként, hogy idén például már nem kaptunk támogatást.

A Nemzeti Kulturális Alap minden évben hirdet pályázatot, és így lehet támogatásokhoz jutni. Eleve egy meghívásos pályázatról volt szó, nagyon jól megalapozott fesztiváloknak, és idén először - úgy, hogy egyébként semmi változás nem történt a korábbi eseményeinkhez képest - nem ítélték meg nekünk a pályázott összeget. Ugyanakkor nagyon furcsa, hogy vannak olyan fesztiválok, amelyek mondjuk tavaly alakultak, és ők megkapták a támogatást. Nyilván azt azért érdemes megjegyezni, hogy a Covid óta van egy gazdasági válság Magyarországon, ez mindenhol látszik. A kormány részéről pedig várható volt, hogy a kulturális támogatási rendszerbe is belenyúlnak. Azt látjuk, hogy azért azokat, akik az ő köreikhez tartoznak, próbálják a lehető legjobban támogatni és így kevesebb jut mindenki másnak, aki nem része ennek. Tehát a mostani gazdasági helyzet miatt nem is kell feltétlenül ellenségesnek lenni, vagy nem kell, hogy szúrd valaki szemét ahhoz, hogy kimaradj a támogatásokból. Hasonló irány mutatkozik a szponzorációk tekintetében is. Anyagi szempontból elég nehéz helyzetbe kerültünk, és amikor azt írjuk, hogy nem akarunk kompromisszumokat kötni, akkor arra gondolunk, hogy nem tudjuk már megvalósítani az elképzeléseinket, így nem szeretnénk egy olyan fesztivált megrendezni, ami szerintünk nem méltó a Bánkitóhoz.


– Miért nem emeltétek meg az árakat? Vagy az sem lett volna már megoldás?


– Ha ebbe a helyzetbe kerül egy fesztivál, akkor két út van: megemeled a jegyárakat, vagy valahogy ráveszed az embereket, hogy minél többen jöjjenek. A kettő együtt abszolút nem működik, nekünk viszont mindkettőre szükségünk lett volna.

Egy olyan helyzetben, ahol pénzügyi válság van, és az emberek kétszer is meggondolják, mire költsenek, esélytelen kivitelezni egy ilyen kísérletet.

Ráadásul amikor elkezdtük, akkor is arra törekedtünk, hogy nem lehúzni szeretnénk az embereket, hanem elérhető árakat szeretnénk biztosítani, így azt gondoljuk, hogy van egy lélektani határ, ami fölé nem lehet menni. Egyébként egy érdekesség, hogy a Covid előtt még a legdrágább jegyből adtuk el a legtöbbet. Ezeket ugye azok vették, akik közel a fesztivál időpontjához döntötték el, hogy mégis jönnek. 2019-ben az emberek megengedhették azt a luxust, hogy akár a drágább jegyet is kifizetik, így mi is számolhattunk azzal, hogy az utolsó pillanatokban még felpörög a jegyeladás. Most ez abszolút megfordult, és inkább az olcsóbb jegyeket veszik, amiket már akár hónapokkal a fesztivál időpontja előtt lehet megvásárolni.


– Mivel készültök az utolsó fesztiválra, lesz emiatt valami különlegesség? 


– Sajnos nem tudom azt mondani, hogy az utolsó akkora lesz, mint a legnagyobb 2019-es fesztiválunk, de közben meg mindent, amit csak lehetett belepakoltunk.

A legjobb zenekarok lépnek majd fel, akiknek egyébként nagyon hálásak vagyunk, mert ők már tudták, hogy ez lesz az utolsó Bánkitó, így abszolút partnerek voltak. Nekik köszönhetően egy kompromisszummentes Line Up-ot tudtunk létrehozni.

Velünk lesz például a Carson Coma, akik tulajdonképpen majdhogynem nálunk alakultak, hiszen korábban mind önkéntesek voltak a fesztiválon, és ott találkoztak az első menedzserükkel. De a színházi programok is nagyon gazdagok lesznek, és visszahoztuk így a végére az elektronikus zenét is, amit egy picit elhanyagoltunk az utóbbi években. És nagyon szeretnénk, ha minél többen eljönnének azok közül, akik korábban jártak nálunk, esetleg anno együtt szerveztük, önkéntesek vagy partnerek voltak.


– Mik a terveitek a jövőre nézve? Folytatjátok ezt valahogy későbbiekben esetleg?


– Most rendezni kell a sorainkat, venni egy nagy levegőt, és helyretenni mind pénzben, mind lelkileg mindent. Azért ez egy nagyon kemény időszak nekünk. Nem látunk most előre, nem látunk perspektívákat. De itt egy csomó ember, egy egész civil szervezet a háttérben, aminek továbbra is lesznek különböző programjai az Aurórában.

Amikor kitaláltuk a Bánkitó Fesztivált, erre a közegre építettünk, így el tudom képzelni, hogy majd ebből a közegből újra kinövi magát valami.

Nyilván sokat számít, hogy mennyire változik a gazdasági és a politikai helyzet, mert szembeszélben az ember nem tud belevágni egy új dologba.



Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Brad Pitt karizmája erősebb, mint a Forma-1-es kocsik motorjai – A moziszékből pilótaülés lesz az F1 nézése közben
Készülhetünk egy vad száguldásra (többek között a Hungaroringen is) minden idők egyik legdrágább filmjében.


Nem sok Forma-1-ről készült nagyszabású mozifilm gördült ki eddig a hollywoodi gyártósorról, úgy tűnik, nehezen megfogható a világ legnagyobb presztízsű autóversenye a tengerentúli filmesek számára. A legjelentősebb, e témában készült mozgóképek talán az 1966-os A nagy verseny, John Frankenheimer filmje James Garnerrel, Eva Marie Sainttel, Yves Montand-nal és Toshiro Mifunével, a Ron Howard-féle 2013-as Hajsza a győzelemért a Niki Lauda-James Hunt-rivalizálásról Chris Hemsworth-szel és Daniel Brühllel, és kb. ennyi. Persze ott van még az 1977-es Bobby Deerfield is Al Pacinóval, de Sydney Pollack filmje nem a versenyekre fókuszált, hanem a főszereplő pilóta magánéletére. Vagy ott van még a 2024-es Senna című Netflix-sorozat Brazíliából és persze az igen gyengusz 2001-es Felpörgetve Sylvester Stallone-nal, de ott nem kaptak engedélyt az F1-formátum használatára.

Az Apple TV+, Joseph Kosinski rendező-producer (Tron: Örökség, Feledés, A bátrak, Top Gun: Maverick), Jerry Bruckheimer producer és Brad Pitt főszereplő-producer azonban láttak potenciált ebben a kiaknázatlan területben.

Olyannyira, hogy együtt elkészítették minden idők egyik legdrágább filmjét, egyes források 300 milliós produkciós büdzséről is regéltek, reálisabbnak tűnik azonban a 200 millió, plusz természetesen a marketingköltségek.

A történet szerint az idősödő amerikai autóversenyző, Sonny Hayes (Brad Pitt) nem hajlandó visszavonulni, egy furgonban él, és soha nem marad sokáig egy helyen. Bár az 1990-es években a Lotus csapatában versenyzett a Forma-1-ben, az 1993-as spanyol nagydíjon történt balesete súlyos sérüléseket okozott, amelyek véget vetettek a F1-es karrierjének. Szerencsejáték-függő lett, most pedig versenyről versenyre vándorol. Miután megnyeri a 24 órás daytona-i versenyt, egykori, Lotus-beli csapattársa, Ruben Cervantes (Javier Bardem), aki egy az Apex GP F1-csapat tulajdonosa, felajánlja neki, hogy ugorjon be a szezon második felére hozzájuk versenyzőnek, mivel az egyik pilótája kiesett. Cervantes elárulja, hogy a befektetői eladják az istállót, ha az Apex nem nyer versenyt abban az évben.

Kilenc futam van hátra, Hayes pedig vonakodva, de beleegyezik, hogy társául szegődik a fiatal tehetségnek, Joshua Pearce-nek (Damon Idris), mivel a csapat jelenleg az utolsó helyen áll a tabellán

Hayes és Pearce persze ki nem állhatják egymást, így a versenyzés nemcsak az istállón kívül, hanem azon belül is folyik.

Vannak erős hasonlóságok az F1 és a Top Gun: Maverick között. Egyrészt ugyanaz a rendezőjük, másrészt mindkettőben egy veterán tér vissza a fiatalok terepére, és mutatja meg, hogy még mindig ő a legjobb, harmadrészt mindkét filmben ott van a rivalizálós mentor-tanítvány kapcsolat is, valamint a veterán szerelmi szála. És persze az akciók. Az F1 sok szempontból volt drága, eredeti helyszíneken, valódi Formula-1-es nagydíjakon forgattak a világ minden táján, valódi F1-es pilótákkal (feltűnik többek között Lewis Hamilton, Max Verstappen, Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo, Carlos Sainz, Lance Stroll, Landor Norris és Sergio Pérez is). Jerry Bruckheimernek egy egész évébe telt csak az, amíg rábeszélte a sportág szervezőit, hogy használhasság a Forma-1-et, a helyszíneket, a pilótákat, a mindent.

Persze mivel egy nagy költségvetésű hollywoodi filmről van szó, a teljes hitelesség nem feltétlenül volt szempont.

A motorsport rajongói, megszállottjai és szakértői itt-ott szívhatják majd a fogukat, de ők is elismerhetik, hogy a drámai hatás kedvéért meghozott változtatásokat, valótlanságokat láttak.

Ehren Kruger forgatókönyvíró, akinek erősebb (A szomszéd, A kör, A titkok kulcsa, Top Gun: Maverick) és gyengébb (Sikoly 3, Hulla, hó, telizsák, A kör 2, Transformers 2-3-4, Dumbó-remake) szkriptek egyaránt fűződnek a nevéhez, megpróbált olyan kiskapukat találni a versenyszabályzatban, amelyek lehetővé teszi egy a konstruktőri tabella utolsó helyén vánszorgó csapat számára is, hogy az élbolyban végezzenek. Nyilván nem így zajlana egy futam a valóságban, mindenesetre az kétségtelen, hogy egy játékfilmben szórakoztató látni mindezt. Különben csak azt néznénk órákon át, hogy a kocsik köröznek folyamatosan, és néha megelőzik egymást.

Az F1 persze nem elégszik meg ennyivel. Fantasztikus versenyjeleneteket kapunk, eszméletlen kameramunkával és -mozgásokkal, szóval valóban olyan érzés, mintha mi, nézők is ott ülnénk az autókban, s átérezzük, milyen embert próbáló feladat ezeket a gépszörnyeket engedelmességre bírni.

A karakterek tekintetében sincs nagy panasz, s bizony nem meglepő, hogy az F1 szinte teljes egészében Brad Pitt sármjára, kisugárzására, menőségére támaszkodik, nem véletlenül.
Hihetetlen ez a 61 éves ürge (a forgatás idején 59-60 volt), akinek minden megmoccanása, arcrándulása és dumája kizárólag rá tereli a néző figyelmét, képtelenség máshova nézni, ő korunk egyik utolsó nagy filmsztárja.

Mellette nem sok esélye van a labdába rúgásra Javier Bardemnek sem, vagy az ifjú titán Damon Idrisnek (noha az ő motivációival és vívódásaival is sokat foglalkozik a sztori), talán csak a csapata fő konstruktőre, a Kate McKennát alakító Kerry Condon tud még kellően érvényesülni, naná, hiszen neki van a legtöbb közös jelenete Pitt-tel, amikor épp nem a versenyautóban ül.

Az F1 egyértelműen a 2025-ös év egyik, a sportágnak pedig a legnagyobb szabású filmes projektje, mindenesetre nem üt akkorát, mint három éve a Top Gun: Maverick. Ahhoz jobb forgatókönyv és kreatívabb akciók kellettek volna. Így is kihozták a legtöbbet, amit ki lehet hozni a versenyzésből, amelyek valóban eszetlenül látványosak, egy idő után azonban kissé repetitívvé válnak, így a nagy csúcsélmény elmarad. Szerencsére így is feszültséggel teliek a vizuálisan abszolút megkapó autócsörték, szóval nincs ok a panaszra. Az F1 azok számára is szórakoztató mozis nyári élmény nyújt majd, akik egyáltalán nem lelkesednek e száguldó cirkusz iránt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: