A felesége fiatalabb a fiánál, a Szent Grált kereste és saját szigetei vannak – Nicolas Cage 60 éves

Alig öt nappal az április 12-i országgyűlési választás után, április 17-én visszavonták a mohácsi csatáról szóló, Mohács 1526 című film közel egymilliárd forintos támogatási kérelmét. A film producere korábban elutasításról beszélt, a Nemzeti Filmintézet szerint viszont a gyártó lépett vissza – írta a Telex.

A projekt mögött álló FP Films Kft. 956 millió forintot igényelt a film gyártás-előkészítésére. A produkció 2024 júliusában már kapott ötmillió forintot a forgatókönyv első változatának elkészítésére.

A forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Szente Vajk és Rákay Philip írta, a producer Fülöp Péter volt. Az alkotói kör nem ismeretlen a nagy költségvetésű állami produkciók világában: a Most vagy soha! című Petőfi-filmhez korábban 4,7 milliárd forint állami támogatást kaptak, annak forgatókönyvét is Rákayék jegyezték, Fülöp a producerek között volt, az FP Films pedig az egyik gyártócégként vett részt a munkában.

A mohácsi film alkotói korábban arról beszéltek, hogy a produkciót a csata 500. évfordulójára, 2026-ra szeretnék elkészíteni. Szente Vajk egy nyilatkozatában kiemelte, hogy a történet már készen áll, és II. Lajos királyt egy árnyaltabb, a valósághoz közelebb álló figuraként akarták bemutatni.

A producer, Fülöp Péter a Telexnek azt állította, hogy a pályázatot a Nemzeti Filmintézet „visszadobta”. A Nemzeti Filmintézet ezzel szemben azt közölte a lappal, hogy a pályázó vonta vissza a kérelmet április 17-én.

Egyelőre nem tudni, hogy a gyártó miért döntött a visszalépés mellett, és hogy tervezik-e a későbbiekben újra benyújtani a kérelmet.

Manapság látjuk, hogy minden fesztivál hasonló problémákkal nyüglődik - állítják legalábbis a Pankkutya megálmodói - ugyanaz a fellépőhad és tarthatatlan árak, miközben azt érezzük, ezt az összes többi fesztiválon megkapjuk. Szapek Gergő az idén szállt be a szervezői kör mellé, mellette pedig az egyik alapító, Varga Vencel mesélt a fesztivál történetéről.

A Pankkutya Fesztivál ötlete zeneipari szereplők barátságából áll, így 2024-ben, egy zalaegerszegi hátsó kertben hat fiatal összehozta a házibulik fesztiválfeelingjét.

V.V.: Az ország minden tájáról hoztak fiatalok kutyatápot, amivel a helyi menhelyt akartuk kicsit jobb helyzetbe hozni. Több, mint 100-an hoztak saját italokat, és a klasszikus értelmében vett batyusbál túl jól sikerült, hogy ne próbáljuk meg nagyobban. Testvéres, családi projektként indultunk, konkrét célok nélkül, de szerencsénkre túl korán kaptuk a bíztatást, hogy mennyire kellene már egy olyan fesztivál, ami "pont azt képviseli, amit mi gondolunk" - jelentsen ez bármit is.

Így is történt. 2025-ben már Zalaegerszeg város segítségével átköltöztek a "hivatalos helyszínre", ahol a Gébárti Tóstrandon két napon át akusztikus koncertek várták a nagyérdeműt, mindezt kutyatápért cserébe. Több, mint három tonna kutyatáp gyűlt össze, a Pankkutyának pedig országosan kezdték megismerni a nevét.

- számol be négy héttel a kezdés előtt Szapek - Igazából innentől a cél az, hogy minden gördülékenyen menjen a fesztiválon magán, illetve hogy a fellépőink is legalább olyan jól érezzék magukat nálunk, mint a fesztiválozók.

A fellépői gárda pedig valóban versenybe tudna szállni nagyobb eseményekkel is. A hazai alternatív, rock, és feltörekvő szcénákból rengeteg név bukkan fel.

V.V.: Mi külön büszkék vagyunk, hogy idén elmondhatjuk, hogy

Szapek Gergő szerint az ekletikus lineup a fontos: Igen, folyamatos a fejlődés, de közben fontos, hogy "hű maradjon a fesztivál magához", mert nálunk nem a gigászi sztárok adják a fesztivál ízét, hanem az az elképzelés, hogy szerintünk kik lesznek a következő évek legnagyobbjai, vagy szerintünk kik a legizgalmasabb előadók itthon. Azt tudni kell, hogy itthon rengeteg zenei réteg a nyári szezonban szinte teljesen inaktív lesz, mert mondjuk kommersz fesztiválok nem merik bevállalni, hogy hardcore punk, vagy akár emo bandákat is merjenek hozni. Szerencsére mi bátran meríthetünk mindenhonnan.

- teszi hozzá Vencel

Idén új kampányelem a "visszahozzuk a gyerekkorodat" felkiáltás is, ami teljesen a közönséghez való alkalmazkodásból fakad.

V.V.: Tavaly kaptunk egy helyi gimnázium tanárától számháborúhoz kártyákat, amit unaloműző jelleggel bedobtunk a kempingben.

Idén összeszedtük az összes gimis-nyári tábori játékot a délelőttökre, ami szerintünk közel hasonló élményt nyújthat. Persze a számháború is marad.

A kihívásokról is őszintén beszéltek:

Sz.G.: Azt tudni kell, hogy elképesztő költségek vannak az első években, hiszen "tábort, közönséget építünk", így készülni kell arra is, hogy az első pár Pankkutya úgymond tőke nélkül jön létre, és a támogatások illetve a jegyvásárlás tartja fent. Ugyanakkor tudjuk/látjuk, hogy alapvetően az összes fesztivál nehéz helyzetben van anyagilag, szerencsére nekünk a fesztivált kell eltartani, hiszen minden résztvevőnk önkéntes alapon, szerelemből dolgozik ezen.

V.V.: Illetve tudatosan nem akarunk nekiugrani egy 3-4000-es eseménynek, bár nem titkolt cél, hogy szeretnénk az évek alatt odáig nőni. Szerintem erre csak akkor van esélyünk, ha lassabban építkezünk, és "kelendőbbek leszünk", mint amennyit tudunk adni magunkból.

2026-ban a cél tehát az, hogy sztenderd opcióvá váljon mindenki számára a Pankkutya.

V.V.: A régióban szerencsére sok fesztivállal nem kell versenyezni, mert amik vannak a környéken, azok teljesen mást képviselnek és van is nekik létjogosultságuk. De azért az ország minden tájára lövünk, hiszen mi is utaztunk annak idején hosszú órákat Orfűre, Debrecenbe, bárhová egy jó buliért, úgyhogy

Sz.G.: Azt gondolom, hogy a kicsi fesztiváloké a jövő, ebben pedig szeretnénk az egyik legkülönlegesebb lenni, mind a jótékony, jófej jelleg miatt, mind pedig amiatt, mert évről évre magunkra tudunk licitálni.

George Timothy Clooney 1961. május 6-án született a Kentucky állambeli Lexingtonban, egy olyan családban, amely szoros kapcsolatban állt a szórakoztatóiparral. Édesapja, Nick Clooney ismert televíziós műsorvezető és híradós volt, édesanyja, Nina Bruce pedig szépségkirálynő és a város egyik tanácsosa. George a nővérével, Adeliával nőtt fel egy összetartó családban, amely éppoly nagyra értékelte a humort, mint a kemény munkát. Clooney-ék kapcsolata a showbiznisszel mélyen gyökerezik. George nagynénje, Rosemary Clooney az 1950-es és ’60-as években híres énekesnő és színésznő volt, olyan slágereiről ismert, mint a „Come On-A My House” vagy a „Mambo Italiano”. A nagybátyja, José Ferrer pedig elismert színész volt, aki Oscar-díjat nyert az 1950-es  Cyrano de Bergerac című filmben nyújtott alakításáért.

A híres rokonai ellenére egyébként George-nak viszonylag szerény gyermekkora volt. A kentucky-i Fort Mitchellben található Blessed Sacrament Schoolba járt, mielőtt a családjával az ohiói Columbusba költözött volna, ahol az apja híradós bemondóként vállalt munkát. Majd a család később visszatért Kentuckyba, és az Augusta nevű kisvárosban telepedtek le.

George a helyi gimnáziumba járt, ahol átlagos tanuló volt, de a sportban, különösen a baseballban és a kosárlabdában kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

George állapota azonban végül javult, és ennek köszönhetően tanulta meg elmondása szerint a rugalmasságot és az empátiát.

A magyar medve esete

Miután 1979-ben leérettségizett, beiratkozott a Northern Kentucky Universityre, ahol televíziós újságírást tanult. Hamar rájött azonban, hogy az igazi szenvedélye a színészet, ezért 1982-ben otthagyta az egyetemet, és Los Angelesbe költözött, hogy hollywoodi karriert építsen. Az ottani kezdeti éveit azonban küzdelem és bizonytalanság jellemezte. Számos alkalmi munkát vállalt, többek között női cipőket árult, építőmunkásként dolgozott, és dohányt vágott, hogy fizetni tudja a lakbért, miközben persze folyamatosan meghallgatásokra járt.

Az első filmjét épp Magyarországon forgatta, ez volt a Grizzly II: Revenge, amely Szőts André rendezésében Budapesten és Pilisborosjenőn forgott. Olyan, akkor még ismeretlen színészek voltak a szereplőtársai, mint Laura Dern, Charlie Sheen (aki Karate kölyök főszerepét mondta le emiatt, mivel előbb elígérkezett ehhez) vagy Timothy Spall (a Harry Potter-filmek Peter Pettigrew-ja), de azért akkor már nagyobb nevek is, mint például az Indiana Jones-filmek Sallahja, John Rhys-Davies vagy az akkor már Oscar-díjas Louise Fletcher (Száll a kakukk fészkére). Aznap, amikor Clooney, Dern és Sheen megérkeztek Magyarországra, hogy megkezdjék a jeleneteik forgatását, a film társproducere, Joe Proctor közölte a másik producerrel, Csikós-Nagy Zsuzsával, hogy elfogyott a pénzük, majd 30 perccel később le is lépett, sorsára hagyva a forgatáson már jelen lévő kb. 300 embert. Csikós-Nagy ezt az infót azonban nem árulta el senkinek, és kétségbeesetten kereste a módját, hogy a film továbbhaladhasson. Szerencsére megjelent egy japán befektető, aki elegendő pénzt biztosított a film elkészítéséhez. Csikós-Nagy később elmondta, hogy Clooney-val, Dernnel és Sheennel fantasztikus volt együtt dolgozni: mindhárman izgatottan várták a forgatást, sőt, még a film díszleteinek és kameráinak mozgatásában is segédkeztek, és bármikor rendelkezésre álltak, amikor szükség volt rájuk.

Épp ezért Clooney első hivatalos áttörése csak 1984-ben következett be, amikor egy kisebb szerepet kapott az E/R című tévésorozatban (nem tévesztendő össze a későbbi ER-ral, vagyis a Vészhelyzettel). Ez az orvosi szitkom csak egy évadot élt meg, és bár nem aratott sikert, Clooney-nak értékes tapasztalatot és egy kisebb ismertséget hozott. Az 1980-as évek során aztán továbbra is tévézett, vendégszerepeket vállalva olyan népszerű sorozatokban, mint a Gyilkos sorok, az Öreglányok vagy a Roseanne. Szerepelt több alacsony költségvetésű filmben is, köztük a Return to Horror High-ban (1987) vagy A gyilkos paradicsomok visszatérésében (1988), az erőfeszítései ellenére azonban nehezen sikerült állandó munkát találnia, gyakorta szembesült elutasítással.

Ross doki rendel

Majdnem a kilencvenes évek közepéig kellett várnia arra, hogy sztár legyen, 1994-ben starolt el ugyanis a Vészhelyzet, amelyben Dr. Doug Ross szerepét kapta. A Michael Crichton által készített sorozat azonnal sikert aratott, George pedig a sármos, de problémás gyermekorvos megformálásával világszerte közismertté vált. A Vészhelyzet ugyanakkor nemcsak a sztárságba repítette őt, hanem szexszimbólummá is tette.

A sorozatban töltött ideje alatt kétszer jelölték Emmy-díjra és háromszor Golden Globe-ra, ő viszont elhatározta, nem hagyja magát tévés színészként beskatulyázni. Elkezdett hát filmbeli lehetőségeket keresni, mivel komoly színészként akart érvényesülni Hollywoodban. Első jelentősebb szerepét 1996-ban kapta, amikor Quentin Tarantino, Harvey Keitel és Juliette Lewis mellett játszott a Robert Rodriguez által rendezett Alkonyattól pirkadatigban. Ez olyannyira bejött, hogy egy romkom (Szép kis nap!) után, 1997-ben már magát Bruce Wayne-t, azaz Batmant játszotta a Batman és Robinban. S bár a filmet a kritikusok széles körben lehúzták, és gyakran emlegetik a Batman-filmek leggyengébb darabjaként (Clooney maga is szégyelli), azért sikeres volt, így George karrierje továbbra is virágzott, és hamarosan sikeresebb projektekkel tért vissza. (A Vészhelyzetből az 5. évad után, 1998-ban szállt ki, csupán két epizódban tűnt fel később, a hatodikban és az utolsó, tizenötödikben, amolyan nagy visszatérésként.) Olyan filmek következtek, mint a The Peacemaker (1997), a Mint a kámfor (1998), a Sivatagi cápák (1999), az Ó, testvér, merre visz az utad? (2000), a Viharzóna (2000), az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi (2001), a Széftörők (2002) vagy a Solaris (2002).

A filmet rendezte…

Ekkoriban már Hollywood egyik legkeresettebb színésze volt, s bár folytatta is ebbéli tevékenységét, ekkor már valóra válthatta legfőbb vágyát is, hogy filmeket rendezzen. A direktori debütálására 2002-ben került sor az Egy veszedelmes elme vallomásaival, amely többnyire pozitív kritikákat kapott.

S bár azóta számos filmet rendezett (pl. Bőrfejek, A hatalom árnyékában, Műkincsvadászok, Suburbicon, Az éjféli égbolt, Iskola a pult mentén, Egy csónakban), és még többen szerepelt, a 2005-ös szakmai sikereit azóta sem tudta túlszárnyalni, igaz, színészi Oscar-jelöléseket még be tudott zsebelni, méghozzá a Michael Claytonért (2007), az Egek uráért (2009) és az Utódokért (2011), valamint A hatalom árnyékában (2011) forgatókönyvéért. Az Argo-akcióért (2012) pedig kapott még egy Oscart produceri minőségben.

Aktivizálta magát

A karrierje során Clooney mélyen elkötelezte magát különféle humanitárius ügyek és a politikai aktivizmus mellett. Hírnevét és erőforrásait arra használta, hogy felhívja a figyelmet fontos globális kérdésekre, és hogy kiálljon a társadalmi igazságosság mellett. Az egyik legjelentősebb ilyen tevékenysége a szudáni Dárfúrban végzett munkája, amit többek között népirtás sújtott. 2006-ban George több más hírességgel, köztük Brad Pitt-tel és Matt Damonnal együtt megalapította a Not On Our Watch nevű szervezetet, hogy felhívja a figyelmet a dárfúri válságra, és segítséget nyújtson az erőszak áldozatainak. Clooney többször is ellátogatott a régióba, hogy találkozzon a menekültekkel, és felhívja a figyelmet a helyzetükre. Még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is felszólalt a kérdésről, 2012-ben pedig letartóztatták a washingtoni szudáni nagykövetség előtti tüntetés során.

George aktivizmusa ugyanakkor kiterjed a környezetvédelmi kérdésekre is, illetve sok helyen felszólalt olyan fontos ügyek kapcsán, mint a megújuló energia és az éghajlatváltozás.

Motorbalhék

2007. szeptember 21-én Clooney és akkori barátnője, a realitysztár Sarah Larson megsérültek egy motorbalesetben, a New Jersey-i Weehawkenben, amikor a motorkerékpárjukat elgázolta egy autó. A kocsi vezetője azt állította, hogy Clooney jobbról próbált előzni, míg a színész szerint az autó sofőrje balra indexelt, majd hirtelen jobbra kanyarodott, és így beléjük ütközött. Szerencsére egyikük sem sérült meg komolyabban. 2007. október 9-én aztán a Palisades Medical Center intézmény több mint két tucat alkalmazottját fizetés nélküli felfüggesztéssel sújtották, mivel kiderült, hogy a szövetségi törvényt megszegve belekukkantottak Clooney orvosi adataiba.

Clooney akkor enyhe sérülésekkel kórházba került, de gyorsan felépült.

Amal, az agglegényidomár

Clooney-t a karrierje nagy részében Hollywood egyik legkívánatosabb és leginkább megrögzött agglegényeként tartották számon. Számos (és nem túl hosszú) románca ellenére gyakran kijelentette, hogy nem szándékozik újra megnősülni, miután első házassága a színésznő Talia Balsammal 1993-ban (négy év után) válással végződött. Ezután olyan hírességekkel járt általában rövidebb ideig (és persze többek között), mint Kelly Preston, Kelly Rutherford, Cameron Diaz, Renée Zellweger, Lucy Liu vagy Krista Allen. Clooney egyébként gyakran viccelt azzal, hogy élete leghosszabb kapcsolata egy Max nevű csüngőhasú malachoz kötődik, akit még Kelly Prestonnal fogadtak magukhoz, ám a szakításuk után is a színésznél maradt, egészen a 2006-os haláláig. Vagyis összesen 18 évet voltak együtt…

George a házasságról alkotott nézetei azonban megváltoztak, amikor 2013-ban megismerkedett Amal Alamuddinnal, egy rendkívül elismert nemzetközi emberi jogi ügyvéddel. Egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak, George-ot pedig azonnal lenyűgözte Amal intelligenciája, szépsége és az igazságosság iránti szenvedélye. A kapcsolatuk gyorsan virágzott, mígnem 2014. szeptember 27-én, egy fényűző szertartás keretében házasságot kötöttek az olaszországi Velencében. Ők ketten a világ egyik legjelentősebb „power couple”-jává váltak, a befolyásukat pedig arra használják, hogy kiálljanak az általuk fontosnak tartott ügyek mellett.

Az apaság pedig új dimenziót hozott az akkor már 56 éves George életébe, aki gyakran beszélt arról, milyen mély hatással volt rá, hogy szülő lett. Illetve kifejezte azt a vágyát is, hogy a gyermekei erős empátiával és társadalmi felelősségtudattal nőjenek fel, így e szellemben nevelik őket.

A Man on Fire, avagy a Tűzben edzett férfi sokak számára nem egy mindennapos akciófilm volt, hanem egy Tony Scott-klasszikus, az akciókorszak egy meghatározó darabja volt 2004-ben. Scott stílusa: a gyors vágások, a zaklatott, mégis kontrollált kameramozgás és a nyers érzelmi töltet olyan intenzív élményt teremtett, amely a mai napig etalonnak számít a műfajban. Bevallom, én nem kedveltem annyira a direktor stílusát. Nem csoda, hogy amikor a Netflix bejelentette a történet sorozatos újragondolását, sokan egyszerre lettek izgatottak és szkeptikusak.

A kérdés inkább az volt, hogy sikerül-e új életet lehelni ebbe a világba, és sikerül-e az emberek fejében elkülöníteni a netflixes verziót Denzel Washington alakítása után. Az új változatban Yahya Abdul-Mateen II veszi át John Creasy szerepét, és már az első epizódok alapján kijelenthető: nem próbálja másolni elődjét, hanem saját értelmezéssel próbálkozik. Ez a döntés kifejezetten jót tesz a sorozatnak. Az ő Creasy-je törékenyebb, sérültebb figura, akit nemcsak a fizikai, hanem a lelki sebek is folyamatosan gyötörnek. Washington az alkoholba menekült, ám Mateen alakítását látva ő inkább funkcionális alkoholistának tűnik, mintsem mentsvárként gondol az italra.

A történet egy elhibázott CIA-akcióval indul, amelynek egyetlen túlélője Creasy. A trauma nem múlik el nyomtalanul: évekkel később is a múlt árnyaival küzd, és saját magát hibáztatja társai haláláért. Ez az alapvetés egyértelműen a karakterdrámára helyezi a hangsúlyt, legalábbis kezdetben. A sorozat bátran vállalja ezt a lassabb, introspektívabb felütést, majd az első rész végén egy váratlan húzással kizökkenteni a nézőt ebből a melankolikus hangulatból és igazán beindulnak az események. Meglepő módon ez a rész teljesen működik.

A történet vizuálisan is profitál ebből: a zsúfolt, kaotikus favelák és a luxusban úszó riói penthouse-ok között erős a kontraszt. A sorozat ügyesen kihasználja ezt a környezetet, és sikerül megteremtenie azt a nyers, földközeli atmoszférát, amely egy ilyen történethez szükséges. Nem ússzuk meg azonban a sárga szűrőt, hogy mindenki tudja valahol latinamerikában vagyunk… de ez már szerintem hollywoodi tradíció.

Ami az akciót illeti, a sorozat nem okoz csalódást, legalábbis részben. Amikor beindulnak az események, feszült tűzpárbajokat és kifejezetten jól koreografált közelharcokat kapunk. Ezek a jelenetek emlékeztetnek arra, miért működött az eredeti történet is. Ugyanakkor hiányzik az a vizuális túlzás és stilizáltság, ami Tony Scott filmjét igazán egyedivé tette. Itt minden visszafogottabb, realistább, ami nem feltétlenül hiba, csak más élményt nyújt. Ha valaki az eredeti Tűzben edzett férfi hangulatra/stílusára vágyik, azt sajnos itt hiába keresi.

Én nagyon kedvelem Scoot McNairyt, aki bár korábban bizonyította, hogy képes árnyalt, emlékezetes karaktereket hozni, itt sajnos elég sablonos egydimenziós szerepet játszik. Ez egyébként az összes mellékszereplőre igaz, a forgatókönyv nem adott sokat a színészek kezükbe, igazi karakteríve maximum Mateennek van.

A sorozat tempója sem mindig egyenletes. Az első négy epizód után például úgy tűnhet, mintha a főkonfliktus már viszonylag korán lezárulna, ami kissé megtöri a lendületet. Innen a sztori egy kicsit új irányt vesz. Illetve a fordulatok sem ütnek akkorát, mint kellene. A csavarok többsége előre sejthető, és bár nem zavaróan gyengék, nem is emelik ki a sorozatot a hasonló produkciók közül. Aki már látott egy kémes akciófilmet is (az elmúlt időben sok van belőlük, ezen a héten is legalább három új érkezik), az már az első pillanatban fogja tudni, kik állnak minden mögött.

A sorozat korrekt, működőképes, de ritkán mer igazán nagyot húzni. Inkább biztosra megy, mintsem kockáztasson, ami egy ilyen alapanyag esetében kissé csalódás. Nem akarok nagyon szigorú lenni, mert nem bántam meg, hogy végignéztem a szériát, de nem adott semmi kiemelkedő élményt.

Érdekes sajátosság, hogy nem igazán alkalmas háttérben futó tartalomnak, ahogy a Netflix elképzeli a modern sorozatozást. A többnyelvűség miatt, (a portugálul beszélő helyiek és Creasy spanyol próbálkozásai) folyamatos figyelmet igényel. Ez viszont egyben erőssége is: hitelesebbé teszi a világot, és jobban bevonja a nézőt. Nekem tetszett, de szerintem nézőket fog veszíteni miatta.

Végül is ez az új feldolgozás egy korrekt, helyenként kifejezetten erős akciósorozat, amely azonban ritkán lép túl a saját árnyékán.

A befejezés nyitva hagyja az ajtót a folytatás előtt, ami logikus döntés, hiszen az alapanyag még bőven kínál lehetőségeket. A kérdés már csak az, hogy lesz-e elég lendület és néző a folytatáshoz.