FELFEDEZŐ
A Rovatból

35 évesen ment „nyugdíjba” egy nő, aki közel 400 millió forintnyi megtakarítást gyűjtött össze férjével Angliában

A házaspár hosszú évekig keményen spórolt mindenen, hogy most már csak utazgassanak és azt csinálják, amihez kedvük van.


Már két éve "nyugdíjasként" él egy angol házaspár, pedig csak 37, illetve 43 évesek. Katie Donegan és férje közel 1 millió fontos (~420 millió forint) megtakarítást halmozott fel, és már csak azzal töltik az idejüket, amit szeretnek. A 37 éves nő a Sunnak árulta el, hogy érték el, hogy ilyen fiatalon a nyugdíjasok életét élhetik.

Katie egy nyugat-londoni külvárosban nőtt fel. Anyja tanító, apja pedig piackutató volt, és bár szerencsére nem szűkölködtek, arra csak kevés pénz jutott, hogy néha elmenjenek étterembe vagy elutazzanak egy szép helyre nyaralni.

A nő már gyerekkorában megtanult spórolni: a zsebpénzét sosem költötte el, mindig elrakta későbbre. Élvezte, ahogy egyre több pénz gyűlik össze, és nem érzett kísértést arra, hogy elköltse.

Az Oxfordi Egyetemen is matematikát tanult, de mivel nehezen haladt, végül nem fejezte be a tanulmányait. Ezután egy irodában kezdett dolgozni adminisztrátorként, ahol nem keresett túl sokat. 2005 januárjában elment három hónapra önkénteskedni Costa Ricára, ott ismerte meg a férjét, Alant. A program végén már egy párként tértek vissza Angliába, Katie pedig úgy döntött, hogy folytatja a félbehagyott tanulmányait. A University College London statisztika szakán szerzett diplomát, az egyetemi évek alatt pedig a nagyszüleinél lakott, olcsó ételeket evett és nem vett magának egy új ruhadarabot sem. Miután lediplomázott, összeköltözött Alannel a férfi édesanyjának házában, és elkezdtek spórolni egy saját házra.

Ekkor Katie biztosítási matematikusként dolgozott és évi 28 500 fontot (~12 millió forint) keresett, párja pedig vállalkozóként cégeknek segített abban, hogyan készítsenek prezentációkat. Otthon pedig amin tudtak, spóroltak. Egy használt Skodával közlekedtek, mindig vittek magukkal ebédet a munkahelyükre, és inkább áthívták magukhoz a barátaikat ahelyett, hogy szórakozni jártak volna. Végül sikerült összegyűjteniük 42 ezer fontot (17,6 millió forint), amellyel le tudtak foglalni egy 167 ezer fontba (70 millió forint) kerülő két hálószobás lakást.

Még a 2013 júliusában tartott esküvőjükön is spóroltak: például a helyi közösségi termet bérelték ki, e-mailben hívták meg a vendégeket, és egy barátjuk csinálta meg a dekorációt.

2014 végére Katie már évi 58 ezer fontot (24 millió forint) keresett, de ekkor sem volt hajlandó nagy lábon élni. Férje 63 ezer fontot (26 millió forint) hozott haza évente, így havonta 3000 fontot (1,2 millió) meg tudtak spórolni. A nő 2015-ben olvasott a F.I.R.E. mozgalomról, amely az anyagi függetlenséget és a korai nyugdíjba vonulást célozza meg. A lényege az, hogy a lehető legalacsonyabban kell tartani a kiadásokat, a megtakarításokat pedig indexalapokba kell befektetni. Addigra a házaspárnak már 291 ezer fontos (122 millió forint) megtakarítása volt, és azt a célt tűzték ki maguknak, hogy három éven belül elérik az 1 millió fontot, hogy aztán nyugdíjba vonulhassanak. Végül megelégedtek több mint 900 ezer fonttal is, hiszen ennyi is elég ahhoz, hogy életük végéig megéljenek belőle úgy, hogy nem muszáj dolgozniuk.

"Nem azért csináltuk ezt, mert nem élveztük a munkánkat. Ez az anyagi függetlenségről és az életminőségről szól. Felmondtam, és elkezdtem vállalkozóként dolgozni. Alan támogatott ebben, és bár ő nem teljesen szakított a munkájával, még mindig megvan a cége, már nem vesz részt a napi feladatokban. Most már megvan a szabadságunk arra, hogy kiadjuk a lakásunkat, amíg mi nomádokként utazgatunk a világban, biciklizünk, hegyet mászunk és sportolunk"

- mesélte a nő.

Bár a befektetései már évente 65 ezer fontot (27 millió forint) hoznak nekik a konyhára, még mindig nem élnek luxuséletet. A házassági évfordulójukon ugyan megengedtek maguknak egy pazar vacsorát, de az is "csak" 60 fontjukba (25 ezer forint) került. De nem gondolják meg kétszer, hogy utazzanak-e el a barátaikhoz az Egyesült Államokba, és a hobbijukra és új dolgok kipróbálására sem sajnálják a pénzt.

"Nagyon sok mindent megtehetsz, ha egyszer szakítasz a napi 8 óra munkás életmóddal. Sok ember számára a nagy ház és a dizájner ruhák jelentik a sikert, nekem viszont van szabadságom és választási lehetőségem, és szerintem ez a legnagyobb siker"

- vallja Katie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Török Gábor magára vette Orbán megjegyzését, és visszaszólt: A politikai elemzők tudása minden esetben korlátos
A miniszterelnök Tölgyessy Péter kapcsán tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” - mondta. Erre reagált Török.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



A politológusoknak is odaszúrt Orbán Viktor a Hotel Lentulai című műsorban, és ezt nem hagyta szó nélkül Török Gábor. A miniszterelnök Tölgyessy Pétert méltatva tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” – fogalmazott Orbán.

Török Gábor politikai elemző megosztotta a műsort a Facebook-oldalán, és pontosan megjelölte az idézett rész. Első posztjában szűkszavúan csak annyit írt: „Politológus az, akinek nem sikerült” – vagyis mintha önmagára is vonatkoztatta volna a mondatot, nem titkolt iróniával.

Ezt követően egy hosszabb bejegyzésben elmélkedett arról, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés.

„Van egy vicces pavlovi reflex:

ha írok valamit, ami az egyik politikai oldalnak nem tetszik, akkor rendre előjönnek azok a cikkek, amelyekben korábbi nagy tévedéseimet próbálják meg összefoglalni.

Az csak még szórakoztatóbb, hogy általában nem a legnagyobbakat találják meg, most legutóbb például valahol azt kérték rajtam számon, két ciklussal ezelőtt miért nem láttam, hogy a Momentum majd nem indul el a 2026-os választáson” – kezdte írását Török Gábor.

A politológus szerint fontos kérdés, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés, mert a sokan ehhez kötik a nyilvánosságban egy-egy elemző megítélését.

„Miközben az ezzel foglalkozó kutatók már többször bebizonyították, hogy a dartsdobáló csimpánzoknál (Philip E. Tetlock munkái nyomán) csak kicsivel mutatnak az előrejelzésben jobb teljesítményt a szakértők, az egyetemi hallgatók pedig ugyanezen kutatások szerint képesek rosszabb eredményt is elérni ebben a versenyben, mint amit pénzfeldobással el lehetne érni” – tette hozzá, majd kiemelte: a politikai elemzők tudása minden esetben korlátos.

„Mondunk valamit, amit akkor legjobb tudásunk szerint a legvalószínűbbnek tartunk, de ez

a tudásunk minden esetben korlátos, hiszen olyan dolgokkal értelemszerűen nem tud számolni, amelyek még nem történtek meg.

Így aztán ezek az előrejelzések (valószínűségek) leginkább a jelenről és nem a jövőről szólnak, a politikai elemző munkáját pedig nem az minősíti, hogy mit tud a jövőről (a semmit és a nagyon keveset között valahol), hanem az, mennyire érti azt a politikai helyzetet, amelyről lehet és kell is, hogy legyen tudása” – zárta gondolatait Török Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vége a katasztrófaturizmusnak: paravánnal takarják el a balesetek helyszíneit a jövőben
A bámészkodók miatt újabb dugó alakult ki az M1-esen egy tragikus baleset után. Az MKIF most különleges paravánnal próbálja megfékezni a katasztrófaturizmust.


Az MKIF Zrt. új eszközt vet be a katasztrófaturizmus visszaszorítására: egy paravánt, amely eltakarja a baleseti helyszínt a kíváncsiskodók elől. A kezdeményezés célja egyszerre biztonsági és emberi szempontú.

A társaság kedd esti posztjában arról számolt be, hogy korábban is többször hívták fel a figyelmet arra, mennyire veszélyes lehet, amikor a közlekedők fotózzák vagy videózzák a balesetek helyszínét, de a jelenség a mai napig nem csökkent.

A figyelmetlenség és indokolatlan lassítás miatt ugyanis úgynevezett fantomdugók alakulnak ki. A bejegyzés szerint ezek olyan torlódások, amelyeknél nincs valós forgalmi akadály, mégis lelassul, sőt akár meg is áll a forgalom. Ez önmagában is balesetveszélyes, főként, ha az autósok közül többen a telefonjukat nézik, vagy nem reagálnak időben az előttük haladó műszaki hibájára.

Az MKIF Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy egy baleset helyszínén akár súlyos sérültek is lehetnek. Mint írják: „Valakinek az édesanyja, édesapja, nagymamája, nagypapája, gyermeke fekszik ott.” A poszt szerint feltehetően egyikünk sem szeretné családtagját ilyen kiszolgáltatott helyzetben viszontlátni a közösségi médiában.

Ezért az MKIF Zrt. kísérleti jelleggel bevezette a NO PHOTO feliratú molinót, amely külföldi mintára a baleseti helyszínt takarja el. Július 8-án az M1-es autópályán történt tragikus balesetnél már használatba is vették ezt az eszközt.

A cég szerint ezen a napon az országhatár felé vezető oldalon minden korlátozás nélkül haladhatott volna a forgalom, de a bámészkodók és a „ha nem videózom le, meg sem történt” hozzáállású sofőrök miatt mégis bedugult az autópálya.

A poszt zárásában a társaság együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjai felé, a sérülteknek pedig gyors felépülést kíván.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megcsókolta az állatkert oroszlánját, ami játékból letépte a karját
Az amerikai nő régóta ismerte az állatokat, mégis megtörtént a baj. Az állatkert vezetői szerint az oroszlán viselkedése szokatlan volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Még vasárnap reggel látogatott el a queenslandi Darling Downs Állatkertbe Joanne Cabban tanárnő, amelyet testvére, Stephanie Robinson és annak férje, Steve vezet. A nő az állatokkal való közeli kapcsolat miatt rendszeres vendég volt a családi tulajdonú intézményben.

A látogatás során Cabban az oroszlán ketrecéhez lépett, majd a beszámolók szerint

megcsókolta és vakargatta az állatot a rácson keresztül. Ekkor az oroszlán hirtelen hátrakapta a fejét, és megtámadta a nőt.

A mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és kórházba szállították az ötvenes éveiben járó tanárnőt. Állapota stabil, de az egyik karját elveszítette a támadás következtében, írja a Mirror.

Az eset idején jelen volt a nő testvére és egy gondozó is, de egyikük sem látta pontosan, mi történt. Steve Robinson szerint az oroszlán nem támadási szándékkal lépett fel: „Szerintem csak játszani akart a sógornőmmel.”

Robinson hozzátette: „Mi magunk neveltük fel ezeket az oroszlánokat. Kiváló a természetük. A ketrec hálóján keresztül is tudunk velük kommunikálni.” Mint elmondta, az állatok kifutójába még a gondozók sem léphetnek be, és ez volt az első ilyen eset az állatkert történetében. Azt is kérte, hogy senki ne hibáztassa az oroszlánt a történtek miatt.

A Robinson család 2005-ben alapította az állatkertet, ahol 2017 óta oroszlánokat is tenyésztenek, miután a házaspár a veszélyeztetett és fogságban tartott fajok szaporítására szakosodott.

A történtekről videó is készült:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megszólalt Kapu Tibor édesanyja: Fél óráig zokogtunk, alig tudtuk összeszedni magunkat a nagy eseményre
Egyetlen perc jutott a magyar űrhajósnak a családi búcsúra a kilövés előtt. Kapu Tibor a Tévémacit is magával vitte a nagy útra.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



Ahogy már beszámoltunk róla, Kapu Tibor június 25-én, közép-európai idő szerint 08:31-kor indult a világűrbe a floridai Cape Canaveral Kennedy Űrközpontból. A Crew Dragon űrhajót a SpaceX Falcon 9-es rakétája vitte fel, fedélzetén négy asztronautával, köztük a második magyar kutatóűrhajóssal.

A start előtt minden űrhajósnak lehetősége volt arra, hogy egy percben telefonon elköszönjön a hozzátartozóitól. Kapu Tibor nagyjából három órával a kilövés előtt hívta fel családját. Édesanyja, Ildikó a Story magazinnak mesélt az emlékezetes beszélgetésről. Elmondása szerint Tibor mindössze ennyit kérdezett: „Azt kérdezte: anyuci, jól vagy? Pontosan tudta, mennyire aggódom. De nem akartam mutatni neki.

Nem szerettem volna beárnyékolni ezt a fontos pillanatot, pedig majd’ elájultam. Megköszönte, hogy vagyunk és mellette állunk minden helyzetben.

Fantasztikus beszédet mondott. Megmondom őszintén, az édesapja, a húga és én is fél óráig zokogtunk utána. Alig tudtuk összeszedni magunkat a nagy eseményre.”

A Magyar Űrhajós Program (HUNOR) július 1-jén számolt be arról, hogy sikeresen megérkeztek a kísérleti muslicák a Nemzetközi Űrállomásra. A kutatás célja annak vizsgálata, hogyan hat a kozmikus sugárzás az élőlények örökítőanyagára, és milyen javító mechanizmusokkal lehet védekezni a káros hatások ellen. A HUNOR egy fotót is közzétett, amelyen Kapu Tibor arcvonásai láthatók az űrbéli napok hatására.

A magyar űrhajós előzetes tervek szerint 14 napot tölt az ISS fedélzetén, ez idő alatt összesen 25 tudományos feladatot végez el. Három társával együtt dolgozik a nemzetközi legénység részeként.

Az is kiderült, hogy Kapu Tibor egy különleges személyes tárgyat vitt magával: egy szkafanderes Tévémacit.

A kabalát 1963-ban mutatták be a Magyar Televízióban, és a magyar kultúrát jelképezve jutott fel az űrbe. Az MTVA közleménye szerint „Hazánk televíziózásának egyik legismertebb figurája, a generációk óta ismert alvásra bíró bábfigura, jelképesen képviseli majd a magyar kultúrát az űrben. A plüss TV Maci egyfajta kabalaként kíséri Kapu Tibort a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), szimbolizálva a magyar nézők és gyerekek támogatását, valamint a múlt és a jövő összekapcsolását.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: