News here

SZÍNES

Vagina ízű chipset dobott piacra egy litván snackgyártó cég

A tökéletes vagina íz eléréséhez kell többek között hagyma, fokhagyma, bors, citrom, babérlevél és petrezselyem is.
Fotó: Chazz - szmo.hu
2022. szeptember 27.


Link másolása

Vagina ízű chipset dobott piacra egy litván snackgyártó, írja a Daily Star. A Chazz elsősorban „bátor” és „szabad” egyéniségeknek ajánlja vadonatúj, „egyedi” ízesítésű termékét.

A limitált kiadású ropogtatnivalóra a vállalat szerint azért volt szükség, mert az Y-generáció tagjai háromszor kevesebbet szeretkeznek, mint szüleik ugyanebben az életkorban. A vagina ízű chips azonban állítólag segíthet ezen: a Chazz úgy véli, hogy a kóstolás azonnal előidézi „a legvadabb szerelmi kalandokat és az első igazi szerelmet” is.

Az ízvilágában „világelső” burgonyaszirom ráadásul jópofa ajándék lehet „barátoknak”, de akár egy romantikus este kezdete is lehet párok esetében.

A csak Európában forgalmazott chips ára meglehetősen borsos. Egy zacskóért 9,99 eurót (4000 forint) kérnek.

Ez persze még mindig csak nagyjából a tizede Gwyneth Paltrow 38 ezer forintba kerülő vagina illatú gyertyájának.

A pajzán chips 56 százalékban krumpliból készül. A tökéletes vagina ízt többek között hagyma, fokhagyma, petrezselyem, fekete bors, babérlevél, citrompor, tejföl aroma és savanyúságot szabályozó anyag hozzáadásával érik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Céline Dion sírva jelentette be, hogy gyógyíthatatlan beteg és lemondta budapesti koncertjét is
Merev ember szindrómában szenved a kanadai énekesnő. Egymillióból csak egy embert érint ez a ritka idegrendszeri betegség.

Link másolása

Gyógyíthatatlan neurológiai betegséget diagnosztizáltak Céline Dionnál, írja a Mirror. A kanadai énekesnő az Instagramon megosztott videókban könnyek között számolt be állapotáról a rajongóknak.

Az 54 éves sztár elmondása szerint „merev ember szindrómában” (SPS) szenved, ami minden egymillióból csak egy embert érint. A rendkívül ritka idegrendszeri rendellenesség során mások számára természetes fény- és zajhatások, a stressz vagy az érintés fájdalmas izomgörcsöket válthat ki a betegekből, a végtagjaik mozdulatlanná merevednek, és élő „emberszoborrá” változnak. A legrosszabb az egészben, hogy a betegek végig tudatában vannak a velük történő dolgoknak, de mégsem tudnak semmit tenni ellene.

Az énekesnő posztjából kiderül, hogy a betegségre nincs gyógymód. A fokozatosan romló állapotú páciensek végül már mozogni és beszélni is képtelenek. Céline Dion éppen ezért a következő időszakban az egészségi állapotára szeretne koncentrálni, és lemondta világ körüli turnéja tavaszi állomásait, köztük a jövő évre tervezett budapesti koncertjét is.

Az énekesnő videójából kiderül, hogy régóta kínozzák megmagyarázhatatlan görcsök, amik a legváratlanabb pillanatokban törtek rá. Most már tudják, hogy ezeket is a betegsége okozta. A sztárnak időnként a gyaloglás is nehézségekbe ütközik, de a hangszálai használatára is hatással van az SPS.

Az énekesnő a felvételen elmondja, hogy „nagyszerű orvoscsapat” dolgozik vele, és a nehéz helyzetben élvezi a gyerekei támogatását is. Egyúttal beszél arról is, hogy mennyire hiányoznak neki a rajongók.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:

Céline Dion januárban az amerikai turnéját mondta le „súlyos és tartós izomgörcsökre” hivatkozva. A mostani bejelentés előtt három hónappal lemondta Las Vegas-i visszatérését is.

Az énekesnő 2023. március 16-án lépett volna fel először Magyarországon. A tavasszal elmaradó koncerteket hivatalosan egy évvel későbbre halasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
Leüvöltötte egy turista fejét a Buckingham-palota őre, mert pofozgatni kezdte a lovát
Előbb egy kardos őr, majd két állig felfegyverzett rendőr siet a lovas őr segítségére.

Link másolása

Nem pont úgy sült el egy baráti társaság látogatása a Buckingham-palotánál, ahogy tervezték. A csoport egyik tagját ugyanis alaposan leüvöltötte az egyik lovas őr, írja a LADBible. A fiatal nő a turisták többségéhez hasonlóan szorosan a ló mellé állt egy fotó kedvéért, majd miután az állat többször hozzáért, pofozni kezdte a fejét.

Az addig egy helyben ácsorgó ló egyre idegesebb lett, és a sokadik pofon után a hátán ülő őr hirtelen rákiabált a kirándulóra.

„Lépjen hátra!” - hangzik az üvöltés, majd a nő morgolódva arrébb húzódik.

Ezután a semmiből egy újabb őr érkezik kivont karddal, ha lehet, még hangosabban kiabálva. A csoport azonnal távolodni kezd a két tanácskozó őrtől, de itt még nincs vége a jelenetnek. A kardos őr távozás után röviddel két állig felfegyverzett rendőr érkezik a lovas őrhöz, és rövid eszmecsere után olyan pozíciót vesznek fel, hogy megakadályozzák a turisták közelebb kerülését a lóhoz.

A csoport tagjai ezután kelletlenül lőnek még néhány fotót, majd távoznak a helyszínről.

A kiabálásába fulladó lópofozást itt lehet megnézni:

@busk1976 #horseguardsparade #householdcavalry #thekingsguard #royal #england #british #history #london #londontiktok #tourist #horsesontiktok #horsesoftiktok #fyp #soldier #horse ♬ original sound - Buska in the park


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Árpa Attila elárulta, együtt van-e még a Nagy Ő nyertesével
A színész-producer már nem is biztos benne, hogy ő egy nárcisztikus szociopata.

Link másolása

Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy hétfőn Timi nyerte meg a Nagy Ő legutóbbi szériáját, és ezzel – úgy tűnt – Árpa Attila szívét is. Most azonban egy interjúban kiderült: nem teljesen happy enddel végződött a love story.

A TV2 Tények Plusz műsorának Árpa és Timi közösen nyilatkoztak. Arról beszéltek, hogyan alakult a kapcsolatuk A Nagy Ő felvételei után – írja a Blikk.

„Ez a műsor egy kaland volt nekünk, egy romantikus mese és igenis voltak valódi érzelmek ebben a folyamatban. A végén, amikor Toscanaban ott álltunk és néztük a tájat, akkor viszont nemcsak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is. Mint egy happy end” – nyilatkozta a színész-producer. Hozzátette:

Az, hogy most a való életben ennek nem lett folytatása, annak vannak különböző okai, de nem biztos, hogy azokat meg akarjuk osztani.

Kiderült az is, hogy közösen döntöttek arról, nem folytatják a kapcsolatot, és rossz érzés egyikükben sincs a dologgal kapcsolatban.

„Nem váltunk el haraggal, jó a kapcsolatunk. Néha beszélünk, sőt, azóta a színházban is megnéztem Attilát” – árulta el Timi. Bár Árpa humorosan megjegyezte, hogy a darab végén azért nem várta meg őt.

Szóba került az is, hogy két éve egy interjúban maga Árpa Attila nevezte magát nárcisztikus szociopatának. „Azt szeretném kérni a nárcisztikus szakértőktől és pszichiáterektől, pszichológusoktól, hogy nézzék vissza online A Nagy Ő-t és mondják már el ők, hogy tényleg nárcisztikus szociopata vagyok, vagy sem” – mondta a „Nagy Ő”. Hozzátette:

„Amióta ezt nyilatkoztam, több nárcisztikus szociopata is jelentkezett nálam, és összehasonlítottam magam, a viselkedésemet és a viselkedési mintáimat azokkal az igaziakkal. Esküszöm, most már kételkedem benne, hogy én is az lennék. Szerintem nem vagyok az. A Nagy Ő meggyógyított!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
„A mi csodánk” – Rúzsa Magdi friss képet osztott meg hármasikreiről
A gyerekek februárban születtek, az idei lesz az első karácsonyuk.

Link másolása

Új képet osztott meg gyermekeiről Rúzsa Magdi az Instagramon. A hármasikrek, Lujza, Keve és Zalán idén februárban születtek, az idei lesz az első karácsonyuk.

"Soha életemben még nem láttam ilyen szépet. A valóságos csoda volt minden színével. A mi csodánk"

- írta az énekesnő a fotóhoz, amin a három baba egy kandalló előtt ülve várja a Télapót.


Link másolása
KÖVESS MINKET: