Megalázta teltebb barátnőjét Emily Ratajkowski a követői szerint
Emily Ratajkowski a minap megosztott egy tengerparton napozós, iszogatós közös képet az egyik barátnőjéről, ez pedig kisebb botrányt kavart az Instagram berkeiben. Az emberek zöme azon a véleményen volt, hogy a fotóval azt szeretné megmutatni, hogy ő mennyivel jobban fest, mint a másik lány.
"Miért kellett kitenni szegény barátnőt ilyen megaláztatásnak?" - írta az egyik kommentelő. "Ugyan már! Pontosan tudja, mit csinál, mikor közzétette ezt a képet. Ő a jobb nő, neki van jobb teste, tudja, mit csinál (bár úgy tesz, mintha nem tudná), és még örül is neki!" - fokozta egy másik és a sor szinte végtelenné vált. Emily nem esett kétségbe a rágalmaktól, hanem újra közzé tette a képet Instasztorijában, és üzent is a kritizálóknak: "Szeretem a barátnőmet, a testét is, és szerintem ez egy nagyon aranyos fotó rólunk, ahogy épp leégünk a napon. Büszke vagyok arra, hogy az általam tervezett fürdőruhát viseli. Az összes testalkat lehet csinos, remélem, egyszer ti is rájöttök majd erre" - írta, ezek után pedig többen a védelmére is keltek. Egy hozzászóló azzal viccelődött, hogy valószínűleg Emily mellé állítva bárki kövérnek tűnne, mások pedig megdicsérték mindkét lány alakját. "Mindkettőtöknek hála, amiért megmutatjátok a világnak, hogy a nők mindenféle formában és méretben gyönyörűek!" Az ominózus fotó: 864.8k Likes, 5,335 Comments - Emily Ratajkowski (@emrata) on Instagram: "Beach buns @inamoratawoman" Forrás: Mirror
Beach buns @inamoratawoman