Sziasztok! Egy - hamarosan - 20 éves zalai lány vagyok. Az életem mozgatórugója a művészet, és az úszás. Egy színjátszókör aktív tagja vagyok 12 éves korom óta, édesapámtól örökölt kézügyességemet pedig rajzokban, illetve festményekben kamatoztatom: eladom őket, de készítek alkotásokat rendelésre, vagy pályázatokra is. Ezenkívül több mint fél éve könyvet írok, ami jelenleg a 150. oldal körül jár. Úszni pedig azóta szeretek amióta megtanultam.
Négy évig versenyszerűen sportoltam, de ma már csak hobby szinten űzöm. Gyermek-úszásoktatónak tanulok, ezenkívül szeretnék babaúszást is tanulni-tanítani. Két évig tanultam kutyakiképzést is a helyi menhelyen ahol önkénteskedtem, de vizsgázni már nem sikerült sajnos az érettségi miatt. Ebből is látszik, hogy nagyon szeretem az állatokat. Tagja voltam egy helyi jótékonysági csoportnak, akik lehetővé tették hogy gyermekotthonban, idősek otthonában, kórház gyermekosztályán, és hajléktalanszállón tevékenykedhessek.
Nagyon pörgős, makacs lánynak tartom magam, sokak szerint flúgos vagyok, a szó pozitív értelmében. Imádom a retro stílust, így a megjelenésemben is gyakran visszaköszön, ami miatt sokszor megnéznek az utcán, de többségében pozitív visszajelzést kapok. Imádom a tetoválásokat (nekem is van kettő). Általánosban gyakran bántottak a külsőm miatt, ami egy ideig megcsappantotta az önbizalmamat, de hamar rájöttem hogy nem kell senkinek tetszenem, mondhatnak bármit. Így most már 3,5 éve vagyok boldog a párommal.
Ha Klaudia szerinted is szép lány, nyomj egy lájkot!
Sziasztok! Egy - hamarosan - 20 éves zalai lány vagyok. Az életem mozgatórugója a művészet, és az úszás. Egy színjátszókör aktív tagja vagyok 12 éves korom óta, édesapámtól örökölt kézügyességemet pedig rajzokban, illetve festményekben kamatoztatom: eladom őket, de készítek alkotásokat rendelésre, vagy pályázatokra is. Ezenkívül több mint fél éve könyvet írok, ami jelenleg a 150. oldal körül jár. Úszni pedig azóta szeretek amióta megtanultam.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A világ legjobb karban lévő nagyijának is szokták emlegetni Andrea Sunshinee-t, aki testépítőként, modellként és influenszerként dolgozik. A Daily Star most kiszúrta, hogy újabb remek fotósorozattal örvendeztette meg a közönséget.
Az 53 éves nagymamáról az a hír járja, hogy eddigi élete során több mint 720 férfival feküdt le.
Ki tudja, talán ez is segíthetett abban, hogy megtartsa tökéletes alakját – bár a képeket elnézve ehhez azért némi orvosi segítséget is igénybe vett a népszerű fitneszmodell.
A brazil származású, Londonban élő Andrea szerint nagyon sok férfi rajong érte a fiatalabb generációból is, akik mind a kegyeit keresik. Mint mondja, jól esik neki a figyelem, de bizarrnak tartja, hogy sokkal fiatalabb fiúk is érdeklődnek iránta. A testépítő igyekszik inspiráló, kifejező sorokat is írni képeihez, de tartunk tőle, hogy nem ez az, ami elsőre megfogja a férfi követőket, akik egyébként képei mellett sem fukarkodnak a bókokkal.
Legújabb sorozata Amszterdamban készült, és IDE kattintva lehet megtekinteni.
A világ legjobb karban lévő nagyijának is szokták emlegetni Andrea Sunshinee-t, aki testépítőként, modellként és influenszerként dolgozik. A Daily Star most kiszúrta, hogy újabb remek fotósorozattal örvendeztette meg a közönséget.
Az 53 éves nagymamáról az a hír járja, hogy eddigi élete során több mint 720 férfival feküdt le.
Ki tudja, talán ez is segíthetett abban, hogy megtartsa tökéletes alakját – bár a képeket elnézve ehhez azért némi orvosi segítséget is igénybe vett a népszerű fitneszmodell.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Merész fotókkal rukkolt elő az Instagramon Szilágyi Liliána.
A volt úszónő 2022-ben állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy apja - aki korábban az edzője is volt - zaklatta és bántalmazta őt és az édesanyját is. A vallomásában Szilágyi Liliána azt is elmondta, hogy szerinte az apja már akkor is verte az édesanyját, amikor ő terhes volt vele. Az ügy kirobbanása után Szilágyi Zoltán becsületsértés miatt perelte be a lányát.
Tavasszal a Mindenségit! című podcast adásban Liliána azt mondta, hogy
nem haragszik az apjára, „nem magától lett olyan, amilyen, neki sem volt könnyű gyerekkora”.
Az egykori sportoló egy ideje már nem nyilatkozott, a közösségi oldalán azonban rendszeresen bejelentkezik. Divatfotókat már korábban is posztolt, legutóbb azonban egy egészen merész szettben mutatta meg magát. Liliána ugyanis egy hálós ruhában, melltartó nélkül, magassarkúban pózol a közzétett képeken.
Merész fotókkal rukkolt elő az Instagramon Szilágyi Liliána.
A volt úszónő 2022-ben állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy apja - aki korábban az edzője is volt - zaklatta és bántalmazta őt és az édesanyját is. A vallomásában Szilágyi Liliána azt is elmondta, hogy szerinte az apja már akkor is verte az édesanyját, amikor ő terhes volt vele. Az ügy kirobbanása után Szilágyi Zoltán becsületsértés miatt perelte be a lányát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tolvai Reni nyaral – az Instagramra feltöltött fotóinak hashtagjeiből azt is megtudhatjuk, hogy a Balatonon. Ez önmagában még csak neki lenne jó hír, de az, hogy képet osztott meg róla, már egészen biztosan sok férfi követője szívét megdobogtatta.
Reni nem szégyenlősködött, gyakorlatilag minden ruhájától megszabadult:
mindössze egy apró bikini maradt a testén, amikor úgy döntött, kifekszik kicsit napozni.
A képekről megállapíthatjuk, hogy nagyon szépen sikerül barnulnia az énekesnőnek. Rövid videókon a szálláshelyéről is mutat részleteket, amihez aláfestő zenének A Fehér Lótusz című sorozat főcímét választotta.
De helyettünk beszéljenek inkább maguk a felvételek:
Tolvai Reni nyaral – az Instagramra feltöltött fotóinak hashtagjeiből azt is megtudhatjuk, hogy a Balatonon. Ez önmagában még csak neki lenne jó hír, de az, hogy képet osztott meg róla, már egészen biztosan sok férfi követője szívét megdobogtatta.
Reni nem szégyenlősködött, gyakorlatilag minden ruhájától megszabadult:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Anna-bál szépei: mindhármuknak ugyanaz a keresztneve, és mindhárman elsőbálozók
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett. A bál szépei vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.
A 200. balatonfüredi Anna-bálon idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akik megválasztásuk után hagyományteremtő módon lesétáltak az Anna Grand Hotelből a Tagore-sétányra, és csokraikkal jelképesen megkoszorúzták a Balatont.
A bál szépei vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.
Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett.