SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Fiatalon feladta a karrierjét, majd visszatért - Mulatós sztár a Peller lányok édesanyja

Már tizenévesen meghódította a színpadot, majd évekre háttérbe vonult, hogy családjának éljen. Ma már unokáiért süt-főz, de a közönség is újra ünnepli.
F.O./Fotó: - szmo.hu
2025. július 25.



Peller Anna 16 éves korában kezdte zenei pályafutását a Trens nevű zenekarban, majd egy évvel később az Ampora együtteshez csatlakozott, ahová száz lány közül választották ki. A csapattal rendszeresen koncerteztek a Budai Ifjúsági Parkban, és a Neoton előzenekaraként is felléptek. Itt ismerte meg későbbi férjét is, aki négy éven át udvarolt neki, írta a Blikk.

Anna később otthagyta a zenekart, mert családja nem támogatta ezt az életformát.

Azt mondta, hogy abban az időszakban sokan tévesen erkölcstelen szakmának tartották a zenei pályát. Amikor megszülettek a lányai, Anna és Mariann, az anyaság töltötte ki az életét.

Úgy érzi, hogy színpadi múltja hatással volt gyermekei művészi pályájára.

Bár férjével megpróbálták lebeszélni lányaikat a művészetről, nem jártak sikerrel. A gyerekek már egészen kicsi korukban riportokat készítettek orsós magnóra, sokat énekeltek, Mariann szívesen kérdezett, Anna pedig a jódlizással is megpróbálkozott. Szerepeltek Friderikusz Sándor Meglepő és mulatságos című műsorában is, ahol közös produkciójukkal nyertek.

Anna elmondása szerint a lányait mindig is a színpad világa vonzotta. Mindketten sok iskolába jártak, több mint húsz éven át tanultak, és végül elérték a céljukat.

Ma is fontos szerepet tölt be életében a zene és a család. Három unokája rendszeresen látogatja, gyakran töltik a hétvégéket a nagyszülőknél. „Amit kérnek, mindent megkapnak” – mesélte. Ha fellépése van, előre főz és süt, hogy mindenre jusson ideje.

A gyereknevelés évei után újra visszatért a zenei életbe.

Alapító tagja lett egy Német Nemzetiségi kórusnak, majd a Pilisi Trió zenekar énekeseként folytatta. Amerikai és magyar slágereket adtak elő, többek között esküvőkön. Később a Budapesti Pénzügyőr zenekarban is szerepelt vendégként.

Első kazettája német nyelvű dalokat tartalmazott, amelynek elkészítésében Peller Zoltán, a Bravi Buam zenekar vezetője segített neki. Ezzel a formációval az Egyesült Államokban, Kanadában és Brazíliában is fellépett. Hazatérése után Vörös Árpád zongoraművésszel szinte egész Németországot bejárta. Varga Lajos, a Névtelen Nulla egykori tagja is sokat segített neki.

Ezután a Fásy mulatóban is bemutatkozott.

„Nagyon sok televíziós műsorban szerepeltem, és rengeteg zeneszerző rohamozott meg”

– emlékezett vissza. Dobos Attila két dalt is írt neki, de az egyiket végül egy másik énekesnő kapta meg. Az utóbbi években Gabriellótól kapott új dalokat, amelyeket minden fellépésére magával visz. „Jól tudom, ez egy nehéz pálya, de soha nem adom fel, mert ez éltet, és sok nehézségen átvitt engem gyerekkorom óta” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt Dudás Miki temetése, a sajtót kizárták, kintről lehetett csak fotózni
Dudás gyermekeinek édesanyja, Szigligeti Ivett megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat. A szertartásra a sportoló egykori csapattársai is megérkeztek.


Ahogy már hírt adtunk róla, pénteken délben vesznek végső búcsút a 34 évesen elhunyt világbajnok kajakostól, Dudás Miklóstól a pestszentlőrinci temetőben. A szertartás déli kezdetére teljesen megtelt a ravatalozó, de sokan a csöpögő esőben, a szabad ég alatt állva rótták le kegyeletüket.

Dudás gyermekeinek édesanyja, Szigligeti Ivett megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat, a szertartásra pedig a sportoló édesanyja is megérkezett. A gyászolók között feltűnt Dudás egykori edzője, Angyal Zoltán volt kajak-kenu szövetségi kapitány, a Sztárboxból ismert partnere, ifjabb Schobert Norbert, valamint Csuti és párja is. A helyszínről származó információk szerint a sajtó képviselőit nem engedték be a helyszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lila szív a ravatalon, körülötte piros-fehér koszorúk eltemették Dudás Miklóst, a sajtót nem engedték be a temetésre
Pénteken a pestszentlőrinci temetőben kísérték utolsó útjára a világbajnok kajakost, Dudás Miklóst. A szertartáson a család mellett a sport- és a közélet ismert alakjai is lerótták kegyeletüket.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 30.



Gyermeki rajz egy lila szívvel a ravatalon, körülötte piros-fehér koszorúk: ez a kép fogadta azokat, akik pénteken végső búcsút vettek a 34 évesen elhunyt világbajnok kajakostól, Dudás Miklóstól a pestszentlőrinci temetőben. A szertartás déli kezdetére teljesen megtelt a ravatalozó, de sokan a csöpögő esőben, a szabad ég alatt állva rótták le kegyeletüket.

Dudás Miki hatalmas portréja mellett a ravatalon feküdt gyermekei, Nara és Miló rajza is, amely a lerajzolt családtagokkal és egy lila szívvel fejezte ki a gyászt és a szeretetet.

Özvegye, Szigligeti Ivett megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat, a szertartásra pedig a sportoló édesanyja is megérkezett – írta a Blikk. A gyászolók között feltűnt Dudás egykori edzője, Angyal Zoltán volt kajak-kenu szövetségi kapitány, a Sztárboxból ismert partnere, ifjabb Schobert Norbert, valamint Csuti és párja is. A helyszínről származó információk szerint a sajtó képviselőit nem engedik be a helyszínre.

Dudás Miklós holttestére január 5-én találtak rá egy XVIII. kerületi lakásban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság akkor azt közölte, hogy a helyszíni szemle nem tárt fel idegenkezűségre utaló jelet, a sajtóban ugyanakkor olyan értesülések is megjelentek, melyek szerint halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás. Özvegye korábban a közösségi oldalán ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Örökké a szívünkben élsz Apa, Szerelmem, Mikike!”

Sajtóinformációk szerint Dudás Miklóst édesapja mellé temethetik a pestszentlőrinci temetőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Édesem, tőled elbúcsúzni nem lehet, már a gondolat is szívet tépő!” – Szigligeti Ivett megtörten búcsúzott Dudás Mikitől
A Pestszentlőrinci temetőben vettek végső búcsút Dudás Miki kajakozótól, akinek párja, Szigligeti Ivett a gyásztól nem tudott megszólalni. A szertartáson kislányuk, Nara dobta az első virágot a sírra.


Szemerkélő esőben, borús ég alatt kísérték utolsó útjára pénteken Dudás Mikit a Pestszentlőrinci temetőben. A váratlanul elhunyt sportoló párja, Szigligeti Ivett könnyeivel küzdve, megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat. A gyászoló édesanya szavait a szertartásvezető tolmácsolta – írta a Borsonline. Bár kapcsolatukat viharos időszakok, szakítások és újbóli egymásra találások jellemezték, két közös gyermekük, Nara és Miló örökre összekötötte őket.

„Édesem, tőled elbúcsúzni nem lehet, már a gondolat is szívet tépő! Tudd, hogy mérhetetlenül hiányzol! Szeretnélek magamhoz húzni és soha el nem engedni! Neked köszönhetem, hogy anya lettem! Adj erőt, hogy erős legyek a gyermekeinkért! Néha úgy teszek, mintha itt lennél… Remélem, nem felejtetted el, hogy megbeszéltük, hogy a Balaton partján az unokáink körében szerettünk volna már idős emberekként együtt lenni… Én ott foglak várni”

– üzente Szigligeti Ivett.

A beszédek után a gyászoló tömeg a sírhoz vonult, ahol Dudás Miki az édesapja és nagyapja mellett talált végső nyugalomra. A sírnál az urna mellé a sportoló kislánya, Nara dobta az első virágot, Szigligeti Ivett zokogva követte, majd csókot dobott. A fájdalmas pillanatokban többek között Tóth Dávid és Visváder Tamásék ölelték át a gyászoló édesanyát. A szertartáson Dudás Miki édesanyja és testvére, Pisti is teljesen összetörve fogadta a részvéteket, az ő gondolataikat szintén a szertartásvezető olvasta fel.

Dudás Mikit január 5-én találták holtan XVIII. kerületi otthonában. A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A család gyászát tovább fokozza, hogy Dudás Miki édesapja, Dudás István alig egy évvel korábban, tavaly februárban hunyt el, miután egy benzinkútnál megtámadták, a sérülések következtében pedig kómába esett. Dudás Miklós világbajnok kajakozó, olimpikon volt, aki az utóbbi években több televíziós műsorban is szerepelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Vörös szőnyegre cserélte a fehér köpenyt - Kiderült, mi az eredeti foglalkozása Kiara Lordnak, a Nagy Ő sztárjának
Kiara Lord életeket mentett budapesti kórházakban, de a lelkileg megterhelő munka egy ponton túl sok lett neki. Egyetlen, kőkemény mondattal indokolta meg, miért cserélte a fehér köpenyt a vörös szőnyegre.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 30.



„Én a szexre születtem” – vallja magáról Kiara Lord, aki januárban Stohl András szívéért küzd A Nagy Ő című műsorban. Ám a luxusescortként és felnőttfilmesként elhíresült celeb egy teljesen más világban is helytállt: ápolónőként dolgozott budapesti kórházakban, ahol a gyors reakcióján életek múlhattak, írta a Blikk.

Kiara Lord – eredeti nevén Sapkin Katalin – falusi környezetben nőtt fel, ahol az erdővel körülvett óvoda egyszerre jelentett számára félelmet és csodát.

Bár fiatalon a nagyvilágba vágyott, értelmiségi családi hátterének köszönhetően angolul és oroszul is felsőfokon beszél, és felnőttként már nosztalgiával tekint a múltjára. „Ma már hiányzik a természet közelsége és a nyugalom, amit akkor nem tudtam értékelni” – vallotta be korábban.

A közönség a képernyőről ismeri, ám kevesen tudják, hogy komoly egészségügyi múlt áll mögötte.

Az egyetemen eleinte szülésznőnek tanult, de a felnőttfilmes karrierje miatt félbehagyta a tanulmányait.

Később azonban, egy párkapcsolat miatti szünet alatt visszatért a tanuláshoz, és ápolói végzettséget szerzett. Több budapesti kórház pszichiátriai és belgyógyászati osztályán is dolgozott, ahol a feladatok fizikailag és lelkileg is próbára tették.

„Rengeteget ágytálaztam, pelenkáztam, etettem, ágyaztam. Ez elképesztően nehéz munka. Le a kalappal azok előtt, akik ezt hivatásként csinálják”

– árulta el.

Bár tanulmányait kiváló eredménnyel, színötösre zárta, végül mégis a filmes és televíziós karriert választotta. „Szín ötös voltam az ápolói szakon, nagyon érdekelt, de nem gondoltam rá, hogy ebben dolgozzak” – fogalmazott a 34 éves felnőttfilmes, aki döntését kendőzetlen őszinteséggel indokolta:

„Az ápolók mélységes alázattal szolgálnak, ami bennem nincs meg, túl narcisztikus vagyok ehhez.”

A korábban a Farm VIP-ban is szereplő sztár most A Nagy Ő című műsorban tűnt fel, ahol Stohl András kegyeiért versenyez. A színész az első adásban azonnal felismerte, a műsorban pedig elhangzott, hogy kölcsönösen „bakancslistások” egymásnak.

Kiara jelenleg a második könyve kiadására készül, miközben már egy új szakma is vonzza. „A cukrász szakma felé kacsintgatok, inkább az édes dolgok vonzanak, a szép, esztétikus desszertek” – árulta el a terveiről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: