Elárulta Kiss Ramóna, hogy hol dolgozott, amikor felfedezték
Kiss Ramóna régóta szerepel az RTL Klub képernyőjén. 16 évig a Barátok közt Szentmihályi Zsófijaként ismerte az ország, a sorozatból való kiszállása után pedig több alkalommal bizonyított már műsorvezetőként is. Jelenleg a Reggelit vezeti, amelynek csütörtöki adásában elárulta, hogyan került az RTL Klubhoz.
"Balatonfűzfőn édesapámék csináltak egy melegkonyhás büfét még régen régen, és Ramóna büfé lett a neve, apukám rólam nevezte el. Mi ott dolgoztunk, hamburgert, hekket, mindent árultunk"
- kezdte a történetmesélést a műsorvezető.
Elmondta, hogy egyszer édesapja elengedte Ramónát a barátnőivel Balatonfüredre, ahol éppen V-Tech koncert volt. Mint később kiderült, ott szórakozott egy fotós is, aki egy budapesti modellügynökségnek dolgozott, és megismerte a büfésként dolgozó lányt.
"Kefir feltette a kérdést, hogy ki szeretné ezt a dalt elénekelni vele a színpadon, nyilván én mondtam, hogy nagyon. Úgyhogy felmentem a színpadra, elénekeltem vele, és másnap mentem ugyanúgy melózni reggel 6-ra.
Jött egy úriember és mondta, hogy ő emlékezett rám, mert egy hete itt nyaral és minden nap én szolgálom ki, és lefotózott tegnap, ahogy énekeltem. Így kerültem be az RTL-be és a Barátok köztbe"
- mesélte Kiss Ramóna.