Íme az ország legszebb ikerpárjai
Láng Dávid cikke, Mervai Márk fotóival
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg hétfőn az Országos Ikertalálkozót, melynek fénypontja a Queens of Twins szépségverseny volt, de számos más program is várta az érdeklődőket. Összesen 120 ikerpár vett részt a rendezvényen, a legfiatalabbak alig 9 hónaposak, míg a legidősebbek 72 évesek voltak.
A találkozó ötlete Biró Attila fejéből pattant ki ikerlányai születésekor, felmerült ugyanis benne, hogy ugyanazon a szépségversenyen sosem nyerhetne egyikük sem, hiszen a zsűri nem tudna választani közülük. A tervből először 1998-ban lett valóság, azóta kettő kivétellel minden évben sor került az ikertalálkozóra. Legtöbbször Ercsiben, néhány alkalommal pedig a Duna túlsó partján fekvő Szigethalmon.









A két Biró-lány, Bea és Niki egyébként kissé ironikus módon egyszer sem indulhatott a versenyen, hiszen édesapjuk végig érintett volt a zsűriben. Cserébe viszont tavaly és idén is rájuk hárult a konferanszié szerepe.
A programok már délelőtt elkezdődtek, az ünnepélyes megnyitót követően többek között fitneszbemutató, gyerekműsor és mulatós zene várta a korán érkezőket. A gyerekeknek 13 órától külön szépségversenyt rendeztek, majd néptáncegyüttesek szórakoztatták az egyre növekvő számú közönséget.
Délután 4-kor aztán kezdetét vette a talán legtöbbek által várt Queens of Twins verseny. Összesen 11 ikerpár nevezett be, akik között újoncok és visszatérők egyaránt akadtak. Átlagéletkoruk nagyjából 20 év körül volt. A résztvevőknek három koreográfiát kellett bemutatni, először utcai ruhában, majd bikiniben, végül pedig alkalmi öltözetben.







Dicséretükre legyen mondva, hogy bár egyiküknek sem volt korábban modelltapasztalata, és az egész betanulására alig egyetlen nap állt rendelkezésükre, mégis szinte mindannyian hiba nélkül megbirkóztak a feladattal.
A harmadik kör után a zsűri visszavonult ítélkezni, ezalatt Kállay-Saunders András és a Summer Sisters adott felejthető playback-koncertet. Szerencsére nem kellett sokáig várni a döntésre: hét óra után pár perccel a műsorvezetők ismét színpadra szólították a lányokat.
Pozitív gesztus, hogy senki sem távozott üres kézzel: az önkormányzat és a szponzorok felajánlásainak köszönhetően a dobogóra nem került 8 ikerpár mindegyike különdíjjal lett gazdagabb.




Az első helyezett pár végül az 5-ös rajtszámmal induló, 18 éves, Jánosházán élő Czirók Szintia és Melissza lett, akik a tavalyi győztesektől kapták meg a koronát. Mint megtudtuk tőlük, titkon számítottak a sikerre, de így is nagyon örültek neki, hogy valóban ők nyertek.
A szervezők a többi indulót is arra biztatták, hogy legközelebb újra próbálkozzanak, hiszen külsejük alapján mindegyiküknek megvan az esélye arra, hogy a dobogó tetejére állhassanak. Nagy csalódottság nem is látszott senkin – legtöbben valószínűleg jó buliként fogták fel az egészet, ahol ráadásul számos új ismeretséget is kötöttek. A búcsúzás így kézenfekvő volt: jövőre ugyanitt!
Ha te is gratulálnál az ikerszépségverseny nyerteseinek, nyomj egy lájkot!