HÍREK
A Rovatból

Egy mobilapp segítségével lehet majd belépni Horvátországba

Zágráb fokozatosan lazít a korlátozásokon, de a járvány végét hivatalosan még nem jelentik be.
MTI / Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. május 21.



Horvátország még nem hirdeti ki hivatalosan a koronavírus-járvány végét. Ez egy új fertőző betegség, és számos kihívással kell még szembenézni - mondta újságíróknak nyilatkozva Vili Beros egészségügy-miniszter csütörtökön.

Zágráb a járvány enyhülésével - szigorú óvintézkedések mellett - fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot. Ugyanakkor továbbra sem lehet 40 fő feletti csoportos összejöveteleket tartani és sporteseményeket rendezni az országban. Ennek feloldását május végére tervezi a kormány.

Horvátország közel két hete a határait is újranyitotta: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, akik üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okokból utaznak az országba. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket Zágráb Szlovéniával közös határán a múlt hét végén teljesen feloldotta.

Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter a korlátozások feloldását jelentette be május 29-től Szlovákiával, Csehországgal, Magyarországgal és Ausztriával is. Ezt megelőzően mobiltelefonos alkalmazás bevezetését tervezik a beutazások meggyorsításának elősegítése érdekében.

Amint közös megállapodás alapján megnyílnak a határok az említett országok állampolgárai előtt, és sikerül a németekkel, valamint később a lengyelekkel is megegyezésre jutni, Horvátország teljes idegenforgalmának több mint 60 százalékát helyreállíthatja - hangsúlyozta a tárcavezető.

Közben több százan tüntettek csütörtökön Zágrábban. A vállalkozók egyesületének és a közúti személyfuvarozók szervezetének tagjai azt követelték a kormánytól, hogy határozza meg a hitel- és lízingmoratórium pontos feltételeit, hosszabbítsa meg a munkahelyek megmentésére vonatkozó intézkedéseket, álljon elő világos tervvel az idegenforgalmi szezont illetően, és engedélyezze a 300 főnél nagyobb összejöveteleket, hogy talpra állhasson a rendezvényszervezési ágazat.

A válságstáb közleménye szerint egy nap alatt hárommal, 2234-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 96 maradt. Az első fertőzés közel három hónappal ezelőtti megjelenése óta 1978 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

A szomszédos Szlovénia egy hete hirdette ki hivatalosan a járvány végét, elsőként az Európai Unióban. A válságstáb közlése szerint szerdán nem nőtt, így 1468 maradt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és egy ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 105-re emelkedett. Ezt megelőzően öt napig nem regisztráltak halálesetet Szlovéniában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Jeszenszky Zsolt: Gulyás Márton nem egy rosszindulatú ember, csak szerintem túl sokat veri a farkát, és a sátán, a démonok már megszállták őt egy ideje
A HírTV műsorában több ellenzéki szereplőt is név szerint említett a műsorvezető. Nem sokkal Magyar Péter és mások is reagáltak a kijelentésekre.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 13.



A HírTV Komment című műsorában Jeszenszky Zsolt a Charlie Kirk elleni merényletről beszélt, miközben több ismert közéleti szereplőt is megemlített. A jobboldali influenszer szerint, ha Molnár Áron, Puzsér Róbert vagy Gulyás Márton meghalna, sokan a jobboldalon nem lennének szomorúak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kívánják senki halálát.

Jeszenszky a műsorban azt mondta:

„Mondjuk a Molnár Áron, aki a legnagyobb kretén, a Puzsér, aki a legagresszívabb, vagy a Gulyás Marci, aki a legkártékonyabb. Bár, megjegyzem, hogy ő nem egy rosszindulatú ember, csak túl sokat veri a farkát, és ezért a démonok megszállták egy ideje. (…) Ezek közül ha valaki meghalna, valószínűleg egy csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon. De nem kívánjuk a halálukat.”

A műsorban a gyilkosságot megelőzően Charlie Kirk amerikai jobboldali influenszer haláláról volt szó. Jeszenszky szerint a baloldalon sokan örültek a hírnek, amit szerinte „balliberális gyűlölet és kárörvendés” övezett a közösségi médiában. Úgy fogalmazott: „Mi ilyeneket nem csinálunk, és az ellenfeleinket sem akarjuk megölni. Biztos van egy csomó ember a másik oldalon, akit nem szeretünk. Tudnék is mondani ilyet, majd ezt jól ki lehet forgatni.”

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán reagált a történtekre. Azt írta, hogy

„a műsorban öten ültek és az adás ment tovább, mintha semmi nem történt volna”. Szerinte Jeszenszky Zsoltnak haladéktalanul távoznia kellene a közéletből, a HírTV vezetőinek pedig „csak szimplán szégyellniük” kellene magukat.

Magyar a bejegyzésében arra is kitért, hogy szerinte a kormánypárti politikusok az elmúlt napokban megpróbálták összekötni a Charlie Kirk elleni merényletet a Tisza Párttal. Példaként Orbán Viktor kijelentését említette, aki szerint „akik merényletet imitálnak a színpadon és újságírókat lökdösnek, azok a Charlie Kirk halálához vezető gyűlöletpolitika írmagjait vetik el”.

A Tisza Párt elnöke felidézett egy korábbi miniszterelnöki kijelentést is, amelyben Orbán Viktor így fogalmazott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.” Magyar ezzel kapcsolatban azt írta: „A miniszterelnök korábban eltaposandó rovarnak nevezte a honfitársait, ahogy a ruandai diktátor is tette a honfitársaival az egymillió halottat követelő népirtás előtt.”

Hozzátette:

„Orbán janicsárjai korábban autóval hajtottak a TISZA önkénteseinek pultjába, megpofoztak egy idős hölgyet, egy másikat pedig rovarirtóval arcon fújtak. Elég volt! Orbán Viktor kérjen bocsánatot a korábbi kijelentéséért és állítsa le a fideszes aggresszorokat!”

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is reagált Charlie Kirk halálára. Kocsis Máté azt írta, hogy itthon is jobb lenne, ha Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel. Szentkirályi Alexandra pedig szintén Magyart támadta a történtek kapcsán. Lázár János is megszólalt, miután egy aszfaltrajzon valaki párhuzamot vont közte és Charlie Kirk között. A miniszter ezt írta: „Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, »műve«.” Majd így zárta bejegyzését: „Tiszások! Ilyen a ti szeretetetek!? Ilyen országot akartok? Mi biztosan nem!”

(via hvg.hu, 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Sufnituningolt futóművel engedték ki a szerelvényt. Az meg kisiklott” – Hadházy Ákos bemutatott egy vizsgálati jegyzőkönyvet
A 2024 nyarán ludas állomásnál történt kisiklás mögött a karbantartási rendszer hibái és a hiányzó alkatrészek álltak a vizsgálat szerint.


Közzétette a 2024 nyarán történt ludas állomási vonatbaleset vizsgálati jegyzőkönyvét Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint

a szerelvényt „házilag sufnituningolt futóművel engedték ki”, amely végül kisiklott. Bejegyzésében azt is írta: „Egy ilyen jelentés esetén minden normális országban lemondana a miniszter. Persze ott felelős miniszterek vannak, nem cinikus batidai bárók.”

A vizsgálati dokumentum szerint a balesetet az okozta, hogy a jármű karbantartásához nem álltak rendelkezésre a szükséges alkatrészek. A MÁV alkatrészellátó rendszere nem tudta biztosítani a szükséges elemeket, ezért a karbantartók ideiglenes megoldásokkal helyettesítették azokat. A jelentésben az áll:

a két motorkocsi tengelyhajtóműveiről hiányzott az eredeti nyomatéktám, és a pótlásként alkalmazott szerkezet az egyik motorkocsin leszakadt, ez vezetett a kisikláshoz.

A baleset 2024. június 24-én történt 21 óra után néhány perccel a Heves vármegyei Ludas állomáson. A két motorkocsiból és három mellékkocsiból álló, utasokat nem szállító szerelvény éppen Szolnokra tartott felújításra. A kisiklás következtében a vonat szétszakadt, mintegy 500 méter hosszan megrongálta a vasúti pályát és a biztosítóberendezést. A károk mértéke elérte a 46 millió forintot.

A vizsgálat megállapította, hogy a jármű futási engedélyét úgy adták ki, hogy az nem rendelkezett megfelelő futásbiztonsági feltételekkel. A járműreszortos úgy engedélyezte a vonat közlekedését, hogy tudta, a nyomatéktám nem felel meg az üzemszerű kialakításnak. A jelentés szerint

„mivel az üzemszerű kialakításnak megfelelő alkatrész nem állt rendelkezésre, elfogadta, hogy attól eltérő műszaki megoldással közlekedik a jármű.” A döntés mögött az a szándék állt, hogy a járművet mindenképpen eljuttassák a felújítás helyszínére.

A jelentés alapján a karbantartási rendszer anyagellátása nem biztosította a szakszerű javításhoz szükséges feltételeket. A karbantartó műhely igényelte a hiányzó nyomatéktámokat, de azok nem voltak raktáron. A megrendelés csak 2024. július 9-én történt meg, az elkészült alkatrészek érkezését pedig 2025 elejére jelezték.

A MÁV-nál egy újabb kisiklás is történt nemrég:

szeptember 13-án reggel a Vácról Balassagyarmatra induló S750-es járat több tengellyel letért a sínről Magyarkút megállóhelyen. Az egyik kocsi félig az árokba dőlt. A balesetben két MÁV-dolgozó könnyebben megsérült.

A vasúttársaság vezérigazgatója, Hegyi Zsolt azonnali vizsgálatot rendelt el.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET: