hirdetés

A NAP SZÉPE

Egy 19 éves izraeli modellé lett 2020 legszebb arca

Shelbia az elmúlt 4 évben minden alkalommal az élmezőnyben végzett.
Címkép: yaelshelbia/Instagram - szmo.hu
2021. január 02.

hirdetés

Egy jelenleg katonai szolgálatban lévő, 19 éves modell nyerte el a “2020 legszebb arca” címet. Yael Shelbia már korábban is többször élmezőnyben végzett a rangos versenyen.

“Még soha nem lettem első semmiben, úgyhogy nagyon jó érzés. Tiszta szívből köszönöm minden szavazónak!” - hálálkodott a lány, aki jelenleg az izraeli légierőnél teljesít kötelező katonai szolgálatot.

Shelbia emellett modellkedik is, már több alkalommal vett részt az egész országra kiterjedő divatkampányokban, valamint az arcát adta Kim Kardashian sminkmárkájához is.

A lány eddig összesen négyszer nevezett a TC Candler által kiírt versenyen. 2017-ben a tizennegyedik, 2018-ban a harmadik és 2019-ben a második helyre került, míg végül 2020-ban megnyerte a versenyt.

Shelbia, aki az Instagramon közel egymillió követővel rendelkezik, jelenleg a 35 éves Brandon Korff barátnője, aki a milliárdos Sumner Redstone unokája.

hirdetés

A TC Candler szerint az esztétikum csak egyetlen szempont, az elegancia, a méltóság és az eredetiség is megjelenik az általuk értékelt arcokon.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Szorcsik Viktória egy alig-bikiniben éppen Mexikóban piheni ki az elmúlt időszak fáradalmait

Közel egy hónapja van ott, legutóbbi posztjában már arról írt, „local people lettem”.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 08.

hirdetés

A Jóban Rosszban egykori színésznője már közel egy hónapja utazott Mexikóba, ami elmondása alapján a kedvenc helye, erről több fotót is közzétett, szúrta ki a 24.hu.

"Újra a csodálatos Mexikóban! Tulumban a víz kitisztult a hurrikánoknak köszönhetően és újra úgy látom a helyet, mint anno 2008-ban, mikor először idejöttem! Köszönöm, hogy ismét itt lehetek" - írta az utazásáról szóló első Instagram-posztjában Szorcsik Viktória.

A képek tanúsága szerint a színésznő azóta megjárta a dzsungelt, a tengerpartot és a helyi piramisokat is, legutóbb pedig arról posztolt: "Local people lettem", azaz úgy érzi, helyi lakossá vált.

Fotó: Szorcsik Viktória Mexikóban

 

View this post on Instagram

 

hirdetés

A post shared by Viktoria Szorcsik (@csikviki)


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
A NAP SZÉPE

Fekete fehérneműben, szívecskés nyalókát nyalogatva pózol Kylie Jenner Valentin-napon

A szexi fotót máris közel 9 millióan lájkolták.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 14.

hirdetés

Valentin-napon mi mással lephetné meg rajongóit Kylie Jenner, mint

egy vörös kanapén elheverő, piros szívecskés nyalókát nyalogató, szexis képpel?

A hatás nem is maradt el, lassan 9 millióan lájkolták a képet és a videót.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE

Van bugyi Palvin Barbin, miközben kifeküdt napozni?

Hiányzik nagyon neki a milánói divathét. De láthatóan azért nem annyira boldogtalan.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

A divatipar is megszenvedi a koronavírus-járványt, sorra maradnak el idén is a nagy divatbemutatók és egyéb rendezvények. Tavaly februárban az Észak-Olaszországban berobbant járvány egyik gócpontjának tartották a miánói Fashion Weeket, ami az egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvény a világon, és meghatározó a modellek éves naptárában is.

Idén persze ez is elmarad, és a világhírű magyar modell, Palvin Barbi ki is posztolta az Instagramra, mennyire hiányzik neki a divathét Lombardia fővárosában.

Barbi nemrég, február közepén párjával, Dylan Sprouse-zal közös képet posztolt:

Lapozz a napozós képért:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE

Emily Ratajkowski meztelen terhes képet posztolt magáról, még lehet baja belőle

Az Instagram ugrott már hasonló tartalomra, de a közönségnek bejön: több mint egymillióan kedvelték már.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 04.

hirdetés

Korábban mi is írtunk arról, hogy babát vár Emily Ratajkowski, ahogy gömbölyödő pocakjáról készült Instagram-fotójáról is hírt adtunk. Ugyanakkor egy másik, hasonló jellegű fotóját a közössági oldal az alapszabályok megsértése miatt törölte.

A színész-modell most újra próbálkozik: teljesen meztelenül, melleit mindössze kezével takarva posztolta immár tekintélyes méretű pocakját. A képek rendkívül népszerűek: kikerülését követően egy óra alatt már több mint egymillió kedvelés érkezett rá.

A fotók mellé azt írta, hogy terhessége alatt hol Micimackónak, hol egy istennőnek érzi magát, és hogy mindezzel együtt hiányozni fog ez az állapot a gyerek születése után.

Kíváncsian várjuk, hogy az Instagram ilyen magas aktivitás mellett végül a kép törlése mellett dönt-e.

Ha te is kíváncsi vagy Emily fotójára, lapozz!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: