Eddig 57 egészségügyi dolgozó halt meg koronavírusban
A Magyar Orvosi Kamara közölte az oldalán annak az 57 egészségügyi dolgozónak a névsorát, akik koronavírus okozta betegség miatt vesztették életüket.
A Magyar Orvosi Kamara közölte az oldalán annak az 57 egészségügyi dolgozónak a névsorát, akik koronavírus okozta betegség miatt vesztették életüket.
Meglehetősen informális stílusú lakossági fórumot tartott a XVIII. kerületben Lázár János építési és közlekedési miniszter. A politikus május 10-én pénteken kampányolt Pestszentlőrincen Ughy Attilának, a kerület fideszes polgármester-jelöltjének.
A politikus saját YouTube-csatornájára felkerült egy videó, amiből azonban egy erős rész kimaradt. Lázár a helyi vasút kérdéséről beszélt. A miniszter elmondta, „az egy teljes hülyeség, hogy a vasutat a föld alá kell vinni, a világon soha nem lesz annyi pénz” – derül ki egy, a TikTokra feltöltött videóból.
Lázár a beszéd egy korábbi pontján Hszi Csin-ping látogatására azt mondta: „Most, hogy itt volt a kínai főnök...” Majd mikor a közönségből visszakérdeztek, hogy kinek a főnöke, csak annyit válaszolt: „Nekünk megvan a sajátunk”.
A felvétel tanúsága szerint ezek után Ugrainak nevezte Ughy Attilát, aki viszont egyszer villamost mondott vonat helyett. A videót itt lehet megnézni:
@bp18_tiktok A múlt héten nálunk járt Lázár János. #fidesz #lazar #valasztas ♬ eredeti hang - 18. kerület TikTok
via 444
Magyar Péter, a Tisza Párt politikusa Facebook-posztjában osztotta meg követőivel, hová megy legközelebb országjáró körútján. Pénteken és szombaton is Pest megyei településkre látogat.
Bejegyzésében azt írta: "Pest megye, érkezünk:"
Korábban nyilvánosságra hozták a TISZA Párt választási programját. Bár az országgyűlési választások két év múlva lesznek, Magyar Péter már most közreadta, mit szeretnének majd tenni.
A párt alelnöke azt írta:
"Add tovább! Ha a TISZA Párt felhatalmazást kap a magyar emberektől:
- azonnal duplájára emeli a családi pótlékot;
- megemeli a 420 ezer legalacsonyabb ellátásban részesülő idős honfitársunk nyugdíját;
- megemeli az ápolók és a szociális területen dolgozók bérét;
- 5 %-ra csökkenti a zöldségek és gyümölcsök és az egészséges alapvető élelmiszerek ÁFA-ját;
- részletes hazaváró programot hirdet a több, mint félmillió külföldön élő honfitársunk hazacsábítására;
- hazahozza Brüsszelből a hazánknak járó uniós ezermilliárdokat;
- falu rehabilitációs programot hirdet.
Egy év alatt 660 milliárdról 990 milliárdra növelte a vagyonát Mészáros Lőrinc – ez derül ki a Forbes A 100 leggazdagabb magyar című kiadványából.
A második helyezett Csányi Sándor vagyona is szemmel láthatóan nőtt, igaz, csekélyebb mértékben, mint a felcsúti vállalkozóé: 610 milliárdról 700 milliárdra.
A lista harmadik helyén Felcsuti Zsolt áll, akinek egy év alatt 460-ról 486 milliárd forintnyira nőtt a vagyona.
A negyedik Veres Tibor ingatlanbefektető 422 milliárd forinttal, míg az ötödik helyen tartja magát Gattyán György felnőttfilmes szolgáltatásokból meggazdagodott politikus, akinek vagyona körülbelül 398 milliárd forintra tehető.
Még mindig az első 15-ben van a kormánnyal élesen szemben álló Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, akit vesztegetéssel vádoltak meg.
Orbán Viktor veje, Tiborcz István a lista 19. helyén található 100 milliárd forintra becsült vagyonával, míg 99 becsült milliárddal Schmidt Mária követi, aki egy év alatt megduplázta a vagyonát.
via Telex
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, több lövéssel merényletet követtek el Robert Fico ellen. A szlovák miniszterelnököt életveszélyes állapotban azonnal a besztercebányai kórházba szállították, ahol megműtötték.
A Denník N szlovák lap szerint állapotát stabilizálták, de állapota súlyos. Hozzáteszik, hogy sérülései mértékéről még mindig nincs pontos információ, de a jelek szerint miniszterelnöki teendőit még sokáig nem tudja ellátni.
A szomszédos ország törvényei szerint a kormányfő cselekvőképtelensége idején a minisztrelnök-helyettes veszi át a feladatait. Ilyen pozíció Szlovákiában négy is van: Robert Kaliňák védelmi miniszter, aki a Smer egyetlen miniszterelnök-helyettese, Denisa Saková gazdasági miniszter, a Hlas párt tagja, és párttársa, Peter Kmec, a helyreállítási terv elnökhelyettese, illetve az SNS részéről Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter is miniszterelnök-helyettes.
A kormány hivatalosan még nem jelölte ki Fico ideiglenes helyetteség, de a Denník N szerint a legnagyobb esélye Robert Kaliňák védelmi miniszternek, a belügyi tárca korábbi vezetőjének van.
via Telex