News here
hirdetés

Bemutatták a Miss World Hungary jelöltjeit

A nyertes képviseli Magyarországot a Miss World decemberi világdöntőjén, Kínában.

Link másolása

hirdetés

Több száz lány közül választották ki azt a húsz fiatalt, akik hamarosan a sárvári táborba vonulnak, hogy felkészülhessenek a versenyre.

Ott négy háziversenyt tartanak, a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúznak, így a televíziós döntőben már csak tizenhatan versengenek a koronáért.

A döntős versenyzők négy különböző öltözékben lépnek majd színpadra; a bikinis kör mellett Merő Péter estélyi és nemzeti öltözetében is felvonulnak majd a lányok és lesz a vizes világbajnokság ihlette kreatív kör is.

A győztes Miss World Hungary udvarhölgyei a Miss Earth Hungary és a Top Model of the World Hungary cím birtokosai lesznek.

Őket a 16 tagú zsűri választja ki, de idén is tartanak közönségszavazást, voksolni a korábbi évekhez hasonlóan egy alapdíjas telefonszámon lehet majd.

hirdetés

Újdonság, hogy ebben az évben már mobilapplikáció segítségével is lehet követni a versenyt és ezen a platformon "szimpátia szavazatokkal" lehet támogatni a döntősöket.

Az applikációban legtöbb voksot kapott lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
A NAP SZÉPE
Kibírhatatlan fájdalmak árán készültek el Tóth Andi legújabb fürdőruhás képei
Az énekesnő a lábfájdalmat is bevállalta pár jó fotóért a horvát tengerparton.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, Tóth Andi a napokban Horvátországba utazott, hogy egy kicsit kikapcsolódjon. Minden bizonnyal rá is fér, hiszen nemrég elárulta Instagram-követőinek, hogy nehéz időszakában van. Közösségi oldaláról azonban nem tűnt el, továbbra is aktívan posztol. Természetesen a fürdőruhás képek sem maradhatnak el, az első ilyen posztja igen szexire sikeredett:

Az énekesnő most újabb bikinis fotókkal jelentkezett Instagramon. Ezúttal egy fehér fürdőruhában pózolt, ami remekül kihangsúlyozza barna színét. Bár a képeken nem látszik, de Andi elárulta, nem volt éppen kellemes a kavicsos tengerparton állni, amíg kattintanak róla pár fotót.

"Kibírhatatlan fájdalmat éreztek a talpaim azokon a köveken a fotó elkészítése alatt. Csak mondom"

- jelezte a bejegyzésben.

Az egyik képene egyébként a távolba mered, a másikon pedig egy felfújható matrac mellett állva, nyelvét kinyújtva integet a kamerának.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
A NAP SZÉPE
„Kicsit narancsbőrös, de az enyém” – apró rövidnadrágban pózol Tóth Andi
Igazi nyári szettet választott az énekesnő.

Link másolása

hirdetés

Itt a nyár, így hát előkerültek a rövidnacik és az apró topok is. Tóth Andi előkapta a menő nyári szerelését és lőtt is egy fotót róla az Instagramra.

"Kicsit narancsbőrös de az enyém"

- írta a képhez az énekesnő.

Andi rengeteg pozitív és dicsérő kommentet kapott, amit meg is jegyzet egy hozzászólásban.

"Nehéz időszakomban vagyok, amit az utolsó pár napban jobban is kimutattam nektek, mint szoktam. Tudom, hogy »senkinek nem dolga« és nem is vártam semmit, de őszintén jól esett a rengeteg pozitív üzenet. Mindet el is olvastam. The queen will come back"

- fogalmazott.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE
Szabó Zsófit szexi bikiniben fotózták egy olasz divatmárka nagyköveteként
Elképesztő formában van a műsorvezető!

Link másolása

hirdetés

Szabó Zsófi május végén jelentette be, hogy az olasz divatmárka, a Calzedonia nagykövete lett. Pénteken pedig azt is megmutatta, milyen volt az első fotózása a márkával.

Egy dögös bikiniben készített magáról felvételt a 24 óráig elérhető Instagram sztorijába.

A műsorvezető az elmúlt években rengeteget fogyott és a rendszeres sportnak köszönhetően elképesztő formában van.

Tavaly, a válása után még a szerelem is rátalált Shane Tusup személyében, akivel hamar el is jegyezték egymást, ám néhány hete bejelentették, hogy szakítottak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE
Tóth Andi szexi bikiniben, karácsonyi mintás pléden sütette magát a horvát tengerparton
Elég dögösre sikerült az énekesnő napozós fotója, bár a karácsonyi pléd egy kissé rontja a nyárias összképet.

Link másolása

hirdetés

Tóth Andi a napokban elárulta Instagram-követőinek, hogy nehéz időszakában van, talán ezért is döntött úgy, hogy elutazik egy kicsit kikapcsolódni.

Most Horvátországban nyaral, a pihenés azonban nem jelenti azt, hogy a közösségi oldaláról is eltűnne. Az énekesnő ugyanis folyamatosan posztol Instagram-sztorikat, de már egy szexi bikinis képet is közzétett magáról.

A fotón egy napágyon sütteti magát egy szexi, fekete bikiniben... és egy karácsonyi mintás pléden, ami talán kicsit rontja a nyárias összképet.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: