"Volt néha honvágyam, de ez idővel elmúlt, a családom viszont hiányzott" – Filoména újrakezdései Angliától Kőszegig
Egy harmincas évei elején járó magyar nő nem találta itthon a helyét, és Angliába ment, kezdetben csupán nyelvtanulás céljából. Mire hazatért, nemcsak a külhoni tapasztalatokkal gazdagodott, hanem életcélja is megváltozott. Íme Filoména története.
-Hogyan éltél itthon, mit dolgoztál, mielőtt rászántad magad az angliai útra?
– Devecserben nőttem fel, de a középiskolát és a (főiskolai) közgazdász szakot Veszprémben végeztem. Kisebb kanyarok után végül Budapesten, Kőbányán kötöttem ki egy középiskola gazdasági osztályán. Sem az ingerszegény munka, sem a fizetés nem tetszett, így váltani akartam. Egy pörgős multihoz szerettem volna bejutni, amihez azonban nemcsak a nyelvvizsga, hanem az aktív nyelvtudás is elvárás volt. Addigra már kb. 10 éve tanulgattam az angolt, a középfokúm is rég megvolt, mégsem tudtam annyit, hogymagabiztosan útbaigazíthassam a külföldi turistákat. Ezért döntöttem úgy, hogy anyanyelvi környezetbe megyek.
– Milyen lehetőséget kínált Anglia?
– Külföldi nyelviskolához nem volt elég pénzem, a munkakereséshez bátortalan voltam, viszont egy ismerősöm mesélt nekem angliai önkéntességről. Ez egy féléves program volt, ahol bár zsebpénzért dolgoztunk, a szállást, étkezést, nyelvtanulást biztosították. 2007 első félévét töltöttem Horsleys Greenben, Oxford és London között nagyjából félúton, a Wycliffe Bibliafordítók központjában, ami egyfajta üdülőfaluként is üzemelt. A bibliafordításhoz semmi közöm nem volt, a 10-15 főből álló nemzetközi csapatot a karbantartás és takarítás között osztották meg.
Életem legboldogabb, leggondtalanabb féléve volt ez! Összesen hárman voltunk magyarok, és kezdeti nehézségek után már magabiztosan beszéltünk angolul. Mély barátságok szövődtek, megismerkedtünk nemcsak az angol, de az amerikai és kanadai kultúrával is, azzal, hogy a nyelvhasználat mennyire összetett, hogy nemcsak a rengeteg szó és bonyolult nyelvtani szerkezetek használatából áll, hanem hogy az akcentusok, tájszólások, szófordulatok milyen színessé is teszik.
A napi munka egyáltalán nem volt megerőltető, eljutottunk moziba, színházba, Londonba és Oxfordba is többször.
Az ott dolgozó angolok rendkívül megértők, elfogadók és türelmesek voltak velünk, bátorítottak, segítettek minket, sokszor jártunk vasárnapi ebéd alkalmából otthonaikban is.
Aztán a félév letelt, sűrű könnyek között búcsút vettünk egymástól. Hazajöttem.
– Nem sokáig maradtál itthon.
– Sajnos, a nyári uborkaszezonban továbbra sem találtam értelmes munkát. Erről a volt angliai főnökömnek panaszkodtam egy e-mailben, amire viszont maga az igazgató válaszolt egy gáláns állásajánlattal. Novembertől már fizetett, Angliában dolgozó magyar voltam, az önkéntesek munkáját irányítottam, szerveztem, és ez a következő 3 évben így is maradt. Addigra már több magyar is dolgozott nálunk, velük is jó volt a kapcsolat, de ennek nem a közös hátország, hanem egyéni szimpátia volt az alapja. Közben beiratkoztam egy esti nyelvtanfolyamra, hogy még csiszoltabb legyen az angolom, így szereztem meg a felsőfokú nyelvvizsgát is. Talán innen is jött az igény, hogy jó lenne még egy idegen nyelv.
– És ezért egy kicsit napfényesebb tájra költöztél.
– Mivel az önkéntesség bejött, a francia meg mindig is vonzott, körbekérdeztem, és találtam is egy keresztény üdülőt Provence-ban, ahová hasonló feltételekkel vártak önkénteseket. 2010 őszén átcuccoltam, és egy évig éltem a levendula, az olajfák, a kabócák, a tenger, a rozébor és a mennyei ételek bűvöletében. Fantasztikus emberekkel találkoztam itt is, a barátságok egy része még mindig él, és határozott szándékom, hogy néha visszamegyek besegíteni pár hétre (már volt is rá példa).
– Miért csak egy évig maradtál?
– Provence-ból családi problémák hívtak haza. Külföldi éveim elején volt néha honvágyam, de ez idővel elmúlt, a családom viszont hiányzott. Hiába láttam a problémákat, ezek megoldásában az évi két hazalátogatás alkalmával nem tudtam segíteni.
Azzal is szembesülnöm kellett, hogy bizony, az élet nélkülem is megy tovább, és a karácsonyok, születésnapok, szalagavatók, ballagások már mind nélkülem zajlanak.
Egyszóval ismét hazajöttem.
Úgy gondolom azonban, hogy gazdaságilag nem szerencsés évet választottam, 2011-et írtunk. Mindent, de mindent megpróbáltam, hogy munkát találjak, de ez egy év alatt sem sikerült. Két kritériumom volt: az angolt napi szinten kelljen használnom, illetve a lakóhelyem 50 km-es körzetén belül legyen a munkahelyem. (Kőszegre költöztem, a család közelébe). Hat hónap munkanélküliség után közmunkás lettem a helyi Nemzeti Parknál. Bár a munkahely és a kollégák tüneményesek voltak, ez azért hosszú távon sehogy sem volt számomra opció. Végig, a francia tartózkodás alatt is vágytam vissza Angliába, és igazából örömmel kezdtem angliai munkakeresésbe.
– Vágyad meghallgatásra talált?
– Láss csodát, összesen két hirdetésre jelentkeztem, és máris jött a telefon, hogy lenne-e kedvem próbamunkához (az utazási költséget ők állták...) Volt. Mert hiába laktam a családom közelében, Kőszegen, képtelen voltam anyagilag fenntartani magam. Ráadásul a munka az angol Tóvidéken volt, ami állíthatom, az egész Egyesült Királyság legszebb része. Nagyon jó feltételekkel kaptam meg a munkát, és 2012 júliusától ismét egy üdülő takarítását szervezhettem, recepciós feladatokkal kiegészítve, majd egy idő után a kávézóban lettem csoportvezető, csak hogy a vendéglátás világába is belekóstoljak. Az ott eltöltött 3 év ismét sokkal többet adott, mint azt elsőre gondoltam volna. Ez a legszebb, de legesősebb része is Angliának, sok-sok tó, patak, vízesés, domb, sziklák, millió gyalogút várja a túrázókat, úgyhogy egy vízhatlan bakancs beszerzése után ez az én hobbimmá is vált - olyannyira, hogy aztán az egyelőre véglegesnek tűnő hazaköltözésem után nem sokkal elkezdtem a Kéktúrát járni, aminek 2/3-át már teljesítettem is.
– Mégsem maradtál kint végleg, itthon próbáltál újra új életet kezdeni.
– Ismét családi problémák, betegségek hívtak haza 2015-ben. Jelenleg Kőszegen élek a férjemmel és édesanyámmal. Egy helyi kisvállalkozásban dolgozom, eladóként, már egyáltalán nem vonzanak a pörgős multik. A világból sokat láttam és tapasztaltam, Angliával örök szerelembe estem, de Magyarországot, Kőszeget is nagyon szeretem. Ami nekem fontos, itt is, ott is megtaláltam: szerető emberek, igaz barátságok, értelmes munka és szabadidő, gyönyörű természet, megelégedettség. Nem állítom, hogy örökre itt maradunk, mint ahogy azt sem tervezzük, hogy elköltözünk innen. A bizakodásunk, reményünk pedig nem gazdasági vagy politikai alapokon nyugszik.
– Nem mondható, hogy pihentél a babérjaidon.
– Hazaköltözésem után elvégeztem egy cukrásztanfolyamot, és az egyik helyi kávézóban kamatoztattam tudásomat. A törzsvendégek között volt a helyi csokoládébolt tulajdonosnője, aki egy szép napon munkát ajánlott nekem. Több, mint két éve dolgozom vele, kiváló minőségű termékeket forgalmazunk, és remekül együtt tudunk működni.
Lehet, hogy Filoména hamarosan megtanulja, hogy melyik vevőnek mi a kedvence, vagy mi illik a legjobban az egyéniségéhez - mint a Csokoládé Vianne-ja. És talán nem viszi el újra az északi szél…
