HÍREK

Vezet a Fidesz-KDNP a biztos szavazóknál, már nem a Jobbik a legnépszerűbb ellenzéki párt

A kormánypártokat január óta nem támogatták annyian, mint most egy felmérés szerint.

Link másolása

Négy százalékkal (48%) vezet a Fidesz-KDNP a hat együttműködő ellenzékkel (44%) szemben a biztos szavazó pártot választók körében, ugyanakkor a teljes, választókorú népességen belül a közös ellenzéki lista (38%) a népszerűbb egy százalékponttal a kormánypártokkal szemben (37%) - derül ki az IDEA Intézet legfrissebb méréséből, amit július végén, augusztus elején készítettek.

Az elmúlt hónaphoz képest mindkét tömb támogatottsága jelentéktelen arányban, 1 százalékponttal növekedett a teljes, választókorú lakosságon belül, míg a biztos szavazó pártot választók körében a Fidesz-KDNP támogatottsága egy százalékponttal emelkedett, az ellenzék népszerűsége pedig egy százalékponttal csökkent. Külön kiemelték, hogy

a kormánypárt esetében január óta nem mértek 48 százalékpontos listatámogatást.

A választáson biztosan résztvevő preferenciával rendelkezők körében a parlamenten kívüli kisebb pártok együttes támogatottsága változatlanul 8 százalék.

A felmérés szerint immár nem a Jobbik a legnépszerűbb párt a választókorúak körében, pedig tavasszal a teljes, választókorú népességben hónapról hónapra folyamatosan növekedett a támogatottsága, májusban már a 12 százalékot is elérte. Július végén azonban 9 százalékra esett vissza a teljes népességen belül - ilyen értéket év elején mértek utoljára.

Most a Demokratikus Koalíciót támogatják a legtöbben az ellenzéki pártok közül (11%), utána jön csak a Jobbik, majd a Momentum. Az MSZP önállóan, a teljes népességet tekintve nem, de a biztos szavazó pártot választóknál újra elérte a parlamenti bejutás küszöbértékét.

Közben az atv.hu arról ír, hogy biztossá vált, hogy

Márki-Zay Péter és Pálinkás József is indul az előválasztáson.

A hódmezővásárhelyi polgármester és az Új Világ Néppárt elnöke pénteken leadták a szükséges dokumentumokat. Dobrev Klára, Jakab Péter, Fekete-Győr András és Karácsony Gergely nevezését már elfogadta az Országos Előválasztási Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: