Veszteségként élte meg édesapja hiányát – most az apahiányos társadalom ellen küzd
– A gyermekkori élményeid miatt kezdtél el veszteség feldolgozással foglalkozni?
– Eredeti foglalkozásom közgazdász, és nemrégiben elvégeztem a SOTÉ-n a mentálhigiénés képzést is, hiszen nagyon érdekel a pszichológia és a lélektan világa és folyamatosan bennem volt és van, hogy embereknek szeretnék segíteni. Eleinte nem alakult ki határozott irány, csak végeztem önkéntes munkát hajléktalanok közt. Elmondták, mi történt velük, és felmerült bennem, hogy másképp is segíthetnék.
Sokat tanultam a non direktív segítő beszélgetésről, és kerestem még a további lehetőségeket is, így kezdem el aztán több területen is önkénteskedni. Már a SOTÉ-n is hallottunk a gyászról és a gyászfeldolgozásról, és éppen benne voltam egy önismereti folyamatban és tavaly év végén jelentkeztem a Napfogyatkozás Egyesület gyászcsoportvezető képzésére. A segítő folyamatok kapcsán többen is megkerestek gyász témával, így végül eljutottam addig, hogy gyászcsoportot vezessek.
Közben elindult egy cikksorozatom a Férfiak klubjában az apahiányos társadalomról, amelyben a saját veszteségemet, illetve apahiánnyal kapcsolatos érzéseimet kezdtem feldolgozni. Az általános gyászcsoport és a veszteségem adta azt az ötletet, hogy apahiánnyal kapcsolatos csoportot is indítsak. Ilyen csoport ugyanis nem nagyon van az országban.
Érintettként egyrészt azt éreztem, milyen jó lett volna, ha számomra is rendelkezésre állt volna korábban egy ilyen segítség, másrészt azt, hogy milyen jó, hogy másoknak ugyanebben segíthetek a szülő hiányát, és az ezzel kapcsolatos veszteséget feldolgozó csoportban.
Publikációs lehetőségeket is kerestem és keresek is, hogy a híre minél jobban terjedjen.
– Benned milyen hiányérzet alakult ki az édesapád és édesanyád válását követően? Miért érezted úgy, hogy ezzel foglalkoznod kell?
– Fontos volt, hogy a kérdéseimet fel tudjam tenni valakinek. Az apahiány miatt bennem olyan kérdések kavarogtak, hogy akkor én most értékes vagyok-e, elég jó vagyok-e, kellek-e az embereknek, hogyan lehet nekem a későbbiekben jó párkapcsolatom, hogyan lehetek majd elég jó férj és elég jó apa, ha nem látok magam előtt jó példát? Fontos volt az is, hogy van-e lehetőség a változásra, ki lehet-e lépni egy ilyen helyzetből.
Azért is gondoltam, hogy ezek a csoportok segíthetnek másoknak is, mert egy ilyen önsegítő csoportban a résztvevők megélhetik egy sorstársközösségen belül, hogy nincsenek egyedül ezzel a problémával, és attól, hogy van egy ilyen batyu a hátunkon, attól még élhetünk normális és teljes értékű életet, és ezt a helyzetet igenis át lehet keretezni és a batyut le lehet „pakolni”.
Jelenleg már elindult egy ilyen csoportom, amelyben az elvált szülők felnőtt „gyerekeivel” valójában felnőttekkel foglalkozunk ezzel a témával. A csoportban velem együtt most kilencen vagyunk, a tagok vegyes életkorúak és családi állapotúak Sorstárs közösség vagyunk, és az a tudat, hogy nem egyedül mi cipelünk ilyen terhet, már önmagában sokat segít. A csoportban olyan dolgokról tudunk beszélni, amiről az ember otthon nem szívesen beszél, mert nem akarja bántani, terhelni a családtagokat. Ám attól, hogy otthon ezekről a nehézségekről nem beszélünk, még nagyon is jelen vannak és kihatnak az életünk egyes területeire, mozzanataira, sokszor anélkül is, hogy tudnánk róla. Fontos, hogy tudjunk foglalkozni ilyen jellegű veszteségeink feldolgozásával is.
Hiszen egy olyan helyzetben, amikor a szülők elválnak, egy gyerek alapból felteszi magának is azokat a kérdéseket, hogy vajon ő rontotta el? Vajon ő is hibás? És ez az önmarcangolás is alakítja és aláássa az ember önértékelését.
– Mi mindenben fog nektek segíteni ez a csoport?
- Hiszek abban, hogy ha a dolgokat kimondjuk, az már önmagában használ és segíthet és elindíthat egy belső gyógyulási folyamatot. Másrészt pont az egyik csoporttag visszajelezte, hogy számára fontos, hogy amit mond, azt értő meghallgatás kíséri, és tiszteletben tartjuk, amit a másik mond. Úgy fejezhetjük ki magunkat, hogy senki nem ítélkezik felette. A csoport egyfajta önsegítő közösség is, és részben maga is alakítja a tematikát a meghatározott irányvonal mellett. A résztvevők az érintettségeik miatt azt is megélhetik, hogy az érzéseik validak, és az érzéseik teljesen „normálisak”.
Az énképünk épülhet és az önbizalmunk erősödhet. Tudom, 10 alkalmon nem fogjuk megváltani a világot, de ez kinyit egy ajtót, és ezen átjutva újabb ajtók nyílhatnak.
Maga a csoport és a folyamat segíthet abban is, hogy elinduljon a kapcsolatfelvétel az elveszített szülővel. Vagy ha ez nem történik meg akkor is segíthet abban, hogy ez ember a saját értékeit felismerje a veszteségei ellenére. És ne csak azt lássa meg, amije nincsen, hanem azt is, amije van.
Budapesten 10 alkalmas csoport elvált szülők felnőtt gyermekeinek legközelebb 2019. november 28-án csütörtökön indul 18:00-tól 20:00-ig a Ferenciek terénél az 5. kerületben, és a csoporthoz a második alkalomig, 2019. december 12-én csütörtökig lehet csatlakozni.
A csatlakozás jelentkezéshez kötött, jelentkezni az alábbi e-mail címen vagy telefonszámon lehetséges: [email protected] vagy : 06-70-293-2188
