SZEMPONT
A Rovatból

Üstökben főzik a levest, hordóknál melegszenek a vonatra váró emberek Lvivben – helyszíni tudósításunk

Megduplázódott a -3 fokban vonatra várók tömege az állomáson, de több lett a vonat is. Van, aki menekül, van, aki frontra indul. A légvédelmi szirénát csak a harkoviak veszik komolyan.  


Hétfő estétől már csak egy úgynevezett kapszulában alszom. Ez a legolcsóbb szállás Lvivben, csak egy ágy egy nagy dobozban, ablak nincs. Fürdőszoba kint a szomszédban.

A vasútállomáson kezdtem a napot. Elképesztő, milyen mennyiségben látják el étellel-itallal az embereket. Standoknál álló önkéntesek, civilek kínálnak mindenkit, főtt tojás és házi sütemény is jut a várakozóknak. Forró teát osztanak és

mobil katonai főzőkön, üstben főzik a levest. Ehhez folyamatosan hozzák a közelben vágott fát.

Egy brit és egy török fiúval beszélgettem, amikor összeesett mellettünk egy epilepsziás fiatal.

Azonnal a segítségére siettünk. Egyikük a hátára fordította a görcsösen remegő, habzó szájú fiút, de gondozóként is tanultam, hogy az nem jó, oldalfekvés kell. A társam be akart nyúlni a szájába, de figyelmeztettem, hogy azt soha, mert le is haraphatja az ujját. Valóban figyelni kell, hogy a nyelve ne akadályozza a légzést, de tudni kell, hogy elképesztő erő van ebben a görcsben, se kezet, se eszközt nem szabad betenni a szájba. Hamar megjött az egészségügyi csapat, és átvették a fiú ápolását.

Megmosakodtunk és kifújtuk magunkat, majd kiderült, hogy elhagytam a fényképezőm töltőjét. Pár száz kilométerre az ilyesmi nem gond, házhoz rendelhető, megvehető bármilyen műszaki boltban. Itt viszont háború van.

A városban alapvetően nyugalom van, csak a menekülők és a harcba indulók tömege mutatja, hogy itt most semmi sem úgy működik, mint egy hete.

Sorra jártam a műszaki boltokat, de töltőt persze sehol sem lehetett kapni, végül a Facebookon kértem segítséget, és így sikerült kölcsönkapnom egyet.

Már kedden is elég sokan voltak az állomáson, de szerdára duplájára nőtt a tömeg. Úgy tűnik, folyamatosan nő a menekültek száma. Láttam még ismerős arcokat az előző napról, szóval sokat kell várni.

Az emberek hosszú sorokban állnak a pénztártól a peronig. Nem csak az utazni akarók, a vonatok száma is emelkedik, mégis nehéz a nyugatra tartó járatokra feljutni. Igyekeznek az anyákat, gyerekeket előbbre venni.

Sokan búcsúzkodnak. Férfiak hozzák ki családjukat, felteszik őket a vonatra, majd indulnak is a frontra. Tudják, hogy talán soha többé nem látják egymást.

Sok fiatal férfi is ül a csomagja mellett. Valószínűleg ők is arra várnak, hogy elindulhassanak harcolni. Dühösen, elkeseredetten ülnek.

Találkoztam egy cseh zászlós fiúval. Azt mondta, önkéntes, az ukránokért megy harcolni. A hírekben láttam, hogy horvát önkéntesek is jönnek. Azt mondják, vissza akarják fizetni, hogy az ukránok támogatták függetlenségi harcukat az 1990-es években.

Egy nénit sírni láttam. Elmondta, hogy Harkivból jöttek a nővérével, miután a férje rájuk parancsolt, menjenek el, ott maradni már túl veszélyes. Ő mégis maradt.

Feltűntek a belső területek mélyszegénységéből érkező romák is. Pénzük nincs, igy nem engedik fel őket a vonatra, sokan koldulnak, nem sok sikerrel.

Egy külföldi egyetemista fiú kórházból jött ki, feltehetően idő előtt, még karjában voltak a kanülök, és láthatóan nem érezte jól magát.

Sok a gyerek, sokszor hallani sírást, de a többségük még nem érti, mitől is félnek ennyire a szüleik. Próbálják játékkal elütni az időt.

Az állomáson nagyon hideg van, tegnap mínusz 3 fok volt. Több helyen tűz ég, emiatt nagy a füst, de legalább a hordóknál fel lehet melegedni egy kicsit.

A füst egyébként még elviselhetőbb, mint a vécéből áradó bűz. De megint csak ne legyünk telhetetlenek, legalább van vécé és nincs sorban állás sem.

Tegnap nem szólalt meg a légvédelmi sziréna, de tegnapelőtt is úgy tűnt, már senki sem veszi komolyan.

Azok, akik a folyamatosan tüzérségi tűz alatt álló Harkovból érkeztek, elkezdtek futni az óvóhely felé, de a többiek nyugalma megállította őket is.

A látszólagos nyugalom ellenére tapintható a feszültség, mindenki arra számít, hogy Kijev után ez a város közvetkezik.

Este tíztől reggelig kijárási tilalom van, elvileg a villanyt is le kell kapcsolni. De ezzel nekem nincs gondom, mert nincs ablakom, nem szűrődik ki fény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert: Ordítva és felháborodva kikérem magamnak, hogy háborúpártinak és hazaárulónak kiáltanak ki, mert nem rájuk szavazok
A Jászai-díjas színész-rendező szerint a háború támogatójának kiáltják ki őt és még több millió magyar honfitársát. Amiatt, mert nem a Fideszre szavaznak.


A Jászai-díjas színész-rendező, Alföldi Róbert a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait az október 23-ai budapesti eseményekről.

„Nézem, hallgatom, persze hogy nézem és hallgatom a mai nap eseményeit.

Október 23-a van, az 1956-os forradalom évfordulója.

Nézem a két tábort, nézem a két tömeget.

Nem érdekel, melyik volt nagyobb,

mindkettő releváns és valóságos.

(Legyünk nagyvonalúak, és hagyjuk most a buszoztatást.)

Elhatároztam, hogy kvázi objektíve ránézek a két táborra, meghallgatom a beszédeket és figyelek,

és nem fognak befolyásolni az indulataim, a fájdalmaim, a reménytelenségem.

Csak figyelek…

…de nem tudok….

…azt hallom, azt hallgatom, azt kell hallgatnom az egyik oldal főszónokától, a tömegben megszólaltatott honfitársaimtól, a kormányon lévő politikustoktól, a kormányhű média - hát tényleg létezhet ilyen egy demokráciában? - képviselőitől, a kultúrában dolgozó, kvázi kollégáimtól, hogy én hazaáruló vagyok és háborúpárti.

Csak azért, mert nem nálunk menetelek, mert nem rájuk szavazok!

Így kimondva, vállalva, hogy egy olyan szégyenteljes bűncselekménnyel vádolnak, amiért nagyon sokszor a történelem során halál járt.

Tehát, hogy hazaáruló vagyok csak azért, mert nem rájuk szavazok, mert elméletben nem velük vonulok.

És

háborúpártinak, a háború támogatójának kiáltanak ki engem és még több millió magyar honfitársamat, csak azért, mert szerintük nem rájuk szavazok, csak azért, mert nem egy olyan Magyarországot képzelek, mint ami most van.

Azt az égbekiáltó, pofátlan, aljas jelzőt aggatják rám, hogy támogatok egy háborút.

Hogy támogatom a gyilkosságokat, a nemi erőszakokat, az emberek megcsonkítását, a gyerekek lebombázását. A pusztítást!

KIKÉREM MAGAMNAK!

NAGYON HANGOSAN,

ORDÍTVA ÉS FELHÁBORODVA, KIKÉREM MAGAMNAK!

Magyar állampolgár vagyok, felnőtt, adófizető állampolgár, aki tisztességesen végzi a munkáját, aki megpróbál lehetőségeihez mértem felelősséget vállalni honfitársaiért, aki egész életében a magyar kultúrát képviselte itthon és külföldön, aki egész életében felelős értelmiségiként próbálta építeni ezt az országot.

A Hazámat.

Akinek egyetlen bűne, hogy nem a Fideszt támogatja.

És ezért hazaáruló és háború párti!

Nagyon nehéz nem káromkodni….

De tényleg KIKÉREM MAGAMNAK!

Aztán hallgatom az esti beszédet, ahol a főszónok arról beszél, hogy nincs ilyen vagy olyan magyar, magyar van, hogy nem az a fontos, hogy kire szavazol, hogy mindegy milyen pártot támogatsz, mert az a fontos, hogy most már végre együtt, egymást szeretve, szépen, kedvesen tényleg kezdjünk már el építeni egy demokráciát.

Hogy egyek vagyunk magyarok, és együtt tudunk csak előre menni.

Teljesen objektíve gondoljuk át, hogy akkor kire is szavazunk jövőre!

Mély főhajtás '56 hőseinek!

2025. október 23.” – írta Alföldi Róbert a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Nagyobb bajban vannak, mint gondolták - interjú a Tisza Párt elnökével
Magyar Péter szerint tanulságos volt október 23-a, ami megmutatta, milyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje. Saját rendezvényüket méltóságteljesnek nevezte. Interjúnkban arról is beszélt, hogyan képzelik el a megbékélést.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 24.



Nemcsak a Hősök tere telt meg, az Andrássy úton is sokan álltak Magyar Péter október 23-i beszéde alatt. A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy ismét országjárásra indul, még hosszabbra, mint eddig. És azt is, hogy ha győznek, megbékélési törvényt nyújtanak be a parlamentben.

A Tisza Párt elnökével arról beszélgettünk, hogyan értékeli az október 23-i rendezvényüket, mennyire tartja nagy kihívásnak a kistelepüléseken élők meggyőzését, és hogyan képzelik el a megbékélést.

- Ilyenkor szokás értékelni azt, hogy mi történt a mai napon, és már láttam is néhány értékelést. A Híradó.hu-n sokat nem találtam, csak annyit, hogy Orbán Viktor bejelentette, győztek, mert kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Nemzeti Meneten. A Magyar Nemzetben Deák Dániel arról írt, hogy Magyar Péter csúnyán kudarcot vallott. Mit gondol ezekről?

- Nem szabad, hogy az ember elkövesse azt a hibát, hogy elolvassa a Híradó.hu-t, kivéve, ha stand upot akar nézni. Csodálkozom egyébként, hogy nem számoltak be, hiszen Császár Attila elvtárs ott volt végig a menetünkön, és feltett egy csomó kérdést, néhányra válaszoltunk is.

Szerintem a Nemzeti Menet méltó volt 1956-hoz, méltó volt a forradalmáraink emlékéhez. Én nagyon örülök, hogy rengeteg család volt ott, annak is, hogy tényleg sokan voltak. A TISZA megmutatta, hogyan tud békésen, jókedvűen áradni Budapest belvárosában.

Nagyon köszönöm azoknak, akik eljöttek, akár vidéki kistelepülésről, akár a Kárpát-medence bármely részéről, voltak Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből, sőt Kárpátaljáról is, és még az Egyesült Államokból is jöttek honfitársaink, nagyon hálás vagyok nekik. Szerintem mindenki látta, mekkora volt ez a menet, milyen méltóságteljes volt. Ugye nulla forint állami pénz van benne, töredékéből hoztuk ezt össze, mint az állampárt, amely sok milliárd forint adófizetői pénzt elégetett a monumentális, grandiózus - "very big", ahogy Trump elnök szokta mondani - rendezvényükre a Kossuth téren.

Azért csináltak ekkora színpadot, hogy a fél Kossuth teret elfoglalják, és úgy tűnjön, mintha tele lenne a tér.

Féltek attól, hogy nem lesz tele, és hát ez egy jó tanulság volt. Szerintem Kubatov elvtársat nem biztos, hogy megdicsérik ma, mert ha ilyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje, mint amit ma láttunk, hogy fenyegetéssel, zsarolással, ígérgetéssel, ingyenes falubuszokkal, élelmiszercsomaggal ennyit sikerült összehozni, akkor még nagyobb bajban vannak, mint gondolták.

- Út a győzelembe néven új országjárásra indul. Nem tudom, hogy mennyire látta Bedő Dávid videósorozatát, aki elment nagyon szegény településekre, és az látszott, hogy ott még nagyon kemény munkát kell a Tiszának elvégeznie, ha nyerni akarnak.

- Mi is rengeteg ilyen településen voltunk. Jártam az Ormánságban, Borsodi kisfalvakban, nagyon sok kicsi településen. Szerintem kicsit pesszimista volt a képviselő úr néhány összeállítása. Én nem ezt tapasztalom a magyar vidéken, a kis településeken sem.

Én azt tapasztalom, hogy olyan településeken, ahol mondjuk az Európai Parlamenti választáson egy szavazatot kapott a TISZA, ott is óriási érdeklődés van mind kérdésekben, mind javaslatokban, és azt látom, hogy magára hagyták a magyar vidéket.

A munkát nem fogjuk megspórolni, eddig sem spóroltuk meg, mi nem avatarokkal, nem digitális harcosokkal megyünk, hanem valódi hús-vér emberekkel dolgozunk, és velük jutunk el a 3155 településre, úgyhogy nem akarjuk megkerülni ezt a kérdést, és nem is fogjuk. Én mindig arra biztatom a kollégáimat is, a jelöltjeinket is, a szakértőinket is, hogy menjenek ki az emberek közé. Ha van tanulsága az országjárásnak, akkor az az, hogy egy politikus nem lehet túl sokat, csak túl keveset az emberek között.

- Arról is beszélt, hogy benyújtják a Nemzeti Megbékélés törvényt. Hogyan lehet törvénnyel nemzeti megbékélést teremteni?

- Önmagában törvénnyel nem lehet. A törvény mindig egy szimbolikus dolog. Ezt is úgy szeretnénk majd összehozni, hogy lesz egy javaslatunk, amiben mondjuk tíz fontos pont benne lesz, és hagyjuk, hogy az óellenzéki pártok, a Fidesz, vagy akár más politikai erők, vagy társadalmi csoportok is hozzászóljanak. Nem csak erről a 15-20 évről szeretnénk ezt megtenni. Nagyon sok trauma van a magyar társadalomban: holokauszt, Trianon, a németek kitelepítése, felvidéki magyarok betelepítése, '89, a rendszerváltás vesztesei és az utóbbi 15-20 év is. Óriási árokásást hajtott végre ez a két politikai erő, ha mondhatom így finoman és diplomatikusan. Azon versenyeztek, ki tud nagyobb szeletet kiszakítani az országból, ki tud mélyebb árkot ásni magyar és magyar közé. Úgyhogy nagyon sok feladatunk van. A törvény egy szimbolikus dolog lesz, de azt is együtt fogjuk csinálni.

De szeretnénk a traumákat feldolgozni, és szeretnénk valós megbékélést. A rendszerváltás nem törvényekben zajlik le, nem feltétlenül választáson, hanem a lelkekben és a szívekben. Ahhoz pedig az kell, hogy az áldozatok az elkövetők szemébe tudjanak nézni.

Ahhoz az kell, hogy kibeszéljünk dolgokat, hogy kiderüljön, ki volt a bűnös, ki volt az áldozat. Ezt szolgálja például az ügynökakták megnyitása is.

- Medgyessy Péter már kísérletezett egyfajta árokbetemetéssel, az nem hozott nagy eredményt.

- Hát azért, amikor a farkas akar a vegánoknak étrendet javasolni, az nem annyira hiteles. Tehát aki látta és emlékszik a 2002-es választásra, a 23 millió románozásra és egyéb dolgokra, ráadásul Medgyessy Péter érintett volt az ügynökügyekben eléggé vaskosan, tőle nem hangzott ennyire hitelesen. Szerintem, aki látta a mai rendezvényünket, érezte azt, átélte, az pontosan tudja, mire gondolunk. Szerintem a Fidesz szavazók is, ha látták, akkor ők is egy ilyen országban szeretnének élni.

Interjú Magyar Péterrel


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni
Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.


Orbán Viktor a múlt héten még örömmel fogadta, hogy Magyarország lehet az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, ukrajnai háborúról szóló csúcstalálkozó helyszíne. A miniszterelnök abban bízott, hogy ezzel megmutathatja a világnak: „a békéhez vezető út Budapesten keresztül vezet”, írja a CNN.

A tervek azonban hirtelen megváltoztak. A Trump-adminisztráció végül félretette a budapesti találkozó ötletét, és ehelyett szankciókat jelentett be Oroszország két legnagyobb olajcége ellen. Ez volt az első ilyen lépés azóta, hogy Trump visszatért a Fehér Házba.

A szankciók célja, hogy csökkentsék Oroszország hadieszközeinek utánpótlását, de a magyar gazdaságra is komoly hatással lehetnek.

Magyarország továbbra is nagymértékben függ az orosz energiától. 2024-ben az ország nyersolajimportjának 92 százaléka Oroszországból származott.

Egy friss jelentés szerint Magyarország az invázió előtti 61 százalékról 86 százalékra növelte az orosz olajtól való függőségét. A dokumentum alapján

Magyarország és Szlovákia vásárlásai májusra 2060 milliárd forintot hoztak Oroszországnak.

A jelentés szerint ez „egyenértékű 1800 Iszkander–M rakéta beszerzésének költségével, amelyeket ukrán infrastruktúra megsemmisítésére és ukrán civilek megölésére használtak”.

Az orosz olaj jelenleg a Druzsba vezetéken keresztül érkezik Magyarországra, amit a nyáron több alkalommal is ukrán drónok támadtak meg. A szakértők szerint hazánk más forrásból is beszerezhetne nyersolajat, például a horvát Adria vezetéken keresztül, de eddig nem történt érdemi változás.

A CNN szerint

Orbán Viktor a magyar állami rádióban arról beszélt, hogy kormánya „azon dolgozik, hogyan lehetne megkerülni” az amerikai szankciókat, de további részleteket nem közölt.

Közben az Európai Unió is új bejelentést tett: 2027-től betiltják az orosz cseppfolyósított földgáz importját.

Orbán egy korábbi találkozón azt mondta Donald Trumpnak, hogy orosz energia nélkül a magyar gazdaság „térdre kényszerül”.

2022 februárjában, amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, az EU-tagországok lépéseket tettek az orosz energiafüggőség csökkentésére. Magyarország, Szlovákia és Csehország azonban mentességet kaptak az orosz nyersolajtilalom alól, hogy több idejük legyen az átállásra.

Magyarország a leválás helyett növelte a függőséget.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a „szuverenitás” mellett áll ki – vagyis fontosnak tartja, hogy az ország maga dönthessen a stratégiai kérdésekről, beleértve a nemzetközi kapcsolatait is. Orbán az utóbbi években szoros viszonyt alakított ki Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal is.

Az új amerikai és uniós intézkedések egy olyan időszakban érkeztek, amikor Orbán Viktornak belpolitikai kihívásokkal is szembe kell néznie.

Az ellenzék soraiban egyre aktívabb Magyar Péter, aki korábban a kormány egyik szoros szövetségese volt, mára viszont az egyik legélesebb bírálójává vált, írja az amerikai lap.

Elina Ribakova, a Peterson Institute for International Economics vezető közgazdásza szerint

Magyarország reakciója lehet az első komoly teszt arra, mennyire veszi komolyan a Trump-adminisztráció a szankciók betartatását.

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent úgy fogalmazott: a szankciók azért váltak szükségessé, mert Putyin „nem volt hajlandó véget vetni ennek az értelmetlen háborúnak”.

Donald Trump óvatosabban nyilatkozott, reményét fejezte ki, hogy a szankciók „nem lesznek sokáig érvényben”. A budapesti csúcstalálkozóról pedig azt mondta: „meg fogjuk csinálni a jövőben”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
László Róbert: A miniszterelnök elismerte, hogy a Magyar Péter vezette ellenzéki párt ellépett a Fidesztől, magyarul előnyben van
A Political Capital elemzője szerint a kormányfő üzenete arra utal, hogy nemcsak a meglévő, hanem az elvesztett szavazókat is meg akarják szólítani. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa.


Orbán Viktor a Kossuth téren tartott beszédében arról beszélt, hogy „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.” László Róbert választási szakértő szerint ez a kijelentés fontos fordulatot jelez a kormánypárt politikájában.

A Political Capital elemzője a 24.hu-nak azt mondta, a Fidesz még 2024-ben is úgy gondolta, hogy elegendő a saját szavazóit mozgósítania, és nem szükséges új választókat megszólítania. Ehhez képest jelentős változás, hogy most a kormányfő azok felé is nyitna, akik korábban nem a Fideszt támogatták.

Az elemző úgy látja, hogy

Orbán Viktor közvetetten elismerte: a Magyar Péter vezette ellenzéki párt előnybe került. László Róbert szerint ez ellentmond azoknak az adatoknak, amelyeket a kormányközeli intézetek közvélemény-kutatásaikban publikálnak.

A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök a hét elején kiszivárgott zánkai beszédében azt mondta, „nem állnak jól”, vagyis nincsenek elegen. László Róbert szerint ez is azt mutatja, hogy a kormányoldal most már olyan választók megszólítására készül, akik az utóbbi időszakban elfordultak tőlük. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa – tette hozzá.

Az elemző szerint ez a helyzet több szempontból is eltér a 2022-es választás előtti időszaktól, amikor az ellenzék nem tudta tartósan meghaladni a Fidesz támogatottságát.

A mostani kampányban viszont a korábban még fideszes, de azóta más pártokhoz pártolt szavazók lehetnek a célkeresztben.

László Róbert nem számít jelentős változásra a kampány stílusában vagy hevességében, de szerinte

elképzelhető, hogy fiataloknak szóló üzenetekkel is megpróbálnak új szavazókat megszólítani.

Úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök egyszerre próbált erőt és magabiztosságot sugározni, miközben arról is beszélt, hogy új választói rétegeket kell elérni. A szakértő szerint ez azért fontos, mert több százezer olyan bizonytalan szavazó is van, akiknek a támogatása döntő lehet, és ők elsősorban az erőt, a magabiztosságot kereshetik a politikai szereplőkben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: