SZEMPONT
A Rovatból

Tomboló butaság – oltástagadók gyűlöletháborújává fajult Kóbor János halálhíre

A legendás zenész halálhírénél tegnap csak egy rosszabb volt: végigolvasni a vele kapcsolatos kommenteket.
hj. Fotó: Pexels - szmo.hu
2021. december 07.


Link másolása

Az Omega frontemberéről ezrek emlékeztek meg, és természetesen rengeteg volt a kegyelettel teli, hagyományos részvétnyilvánítás. Ám mindössze néhány perc elég volt ahhoz, hogy feltörjön az oltástagadó, digitális csőcselék, mint a karsztvíz, és úgy ugorjon neki azoknak, akik csak meg merték említeni, hogy Kóbor covidos volt, és ráadásul oltatlan, mint egy megveszekedett vadállat.

Tegnap még az volt a fősodor, hogy nem is Covidban halt meg. Egyszerűen döbbenetes volt olvasni, hányan hiszik szentül, szektás gyűlölettel szétpofozva minden más véleményt, hogy Kóbor NEM Covidban halt meg, a szíve vitte el, meg a kora, mindenki hazudik, meg össze vannak esküdve, az orvosok, a média, gyalázzák a zenész emlékét (miért is, a halálának az okával?), és egyébként is, mindenki szégyellje magát, aki akár csak szóba is hozza a Covidot meg az oltást.

Ma reggel azután az Omega menedzsere hivatalosan is megerősítette, hogy Kóbor János koronavírusban halt meg. És akkor most idéznék a hír alatti kommentekből:

“Miért kavar ez a menedzserember össze-vissza? Üljön le és hallgasson.”

“Nem hiszem el, hogy még egy halált is arra használ a média, hogy a Covid így a Covid úgy!! Meghalt ha beoltják is meghalt volna!”

“Szegényt, így a halála után is kegyetlenül ki fogja használni a Covid iparág minden szereplője. Bazári majomként fogják húzgálni, mutogatni, mocskolni. A covidfasiszták pedig minden aberrált beteg hajlamukat ki fogják élni szegényen”

“Egy napig tartott a kegyelet Kóbor Jánossal szemben. Egy napig! Eddig bírták ezek a dögkeselyűk hogy fel ne hozzák a covidpropagandát vele kapcsolatban.”

Covid iparág. Covidfasiszták. Dögkeselyűk. Kegyeletsértők. Tehát ezek vagyunk mi, akik elhisszük egy vírus létezését, amely eddig 35 ezer honfitársunk életét követelte. Csak tegnap 224-en haltak bele, tehát Kóbor János szerettein kívül még 223 család gyászol. Covid-propagandisták vagyunk, mi, akik beoltattuk magunkat. És akik őszinte megrendüléssel vettük tudomásul, hogy Kóbor János meghalt koronavírusban, és mivel oltatlan volt, van rá esély (talán nem is kicsi), hogy oltottként talán túlélte volna.

Van egy angol mondás: “Can’t cure stupid.” Magyarul: “A hülyeség gyógyíthatatlan.” Az elszomorítóan ostoba, tájékozatlan, és ordítóan agresszív kommentfolyamot olvasva ez jutott az eszembe, és végtelen szomorúság öntött el.

Egyszerűen képtelen vagyok megérteni a pszichés mozgatórugóit annak a jó pár millió embernek (ez csak itthon, világszinten sincsenek kevesen), akik láthatólag inkább a főtéren gyújtják fel saját magukat, mint hogy beadassanak két szurit. Akik olyan zsigeri gyűlölettel fordulnak a vírussal két éve gigászi küzdelmet folytató tudósok, orvosok, szakemberek felé, sőt azok felé is, akik "merészelnek" covidosok lenni, mintha személyesen a sátán küldte volna őket, hogy kinyírják a fél emberiséget.

Akik hamarabb elhiszik, hogy az oltásban mikrochip van, meg úgy van programozva, hogy PONTOSAN két év múlva minden oltott meghaljon, meg hogy itt a mindenféle gazdasági- meg média háttér-tudjukkik írják a Covid-forgatókönyvet azért, hogy... hmmm... mondjuk erre még nem hallottam kielégítő magyarázatot, mindegy. Szóval hamarabb elhiszik ezeket az égrepesztő baromságokat, mint azt a fájdalmas, de végtelenül egyszerű tényt, hogy van egy világjárvány, egy eddig ismeretlen vírus, emberek halnak bele vagy rokkannak meg egy életre, és hálistennek most már van ellene vakcina is, amely legalább fél évig jó eséllyel megvéd attól, hogy belehalj.

Szóval nem értem ezeket az embereket. Tehetetlen vagyok, ahogy mindenki. És tudom, hogy ezekből a szerencsétlen, szektás ordítozókból nagyon sokan bele fognak halni a Covidba. De a többieket az ő haláluk se fogja meggyőzni.

Épp itt tartottam az elmélkedésben, amikor elém került a hír, hogy Csollány Szilveszter, 51 éves olimpiai bajnokunk szintén covidos, lélegeztetőgépen küzd az életéért. Jól ismert oltástagadó volt, a Facebook-oldalán szinte csak ilyen videók, Gődény-idézetek, áltudományos cikkek vannak. Magamban őszintén jobbulást kívántam neki, aztán rezignáltan beleolvastam néhány kommentbe. Körülbelül ugyanaz, mint Kóbornál, de azért itt már megjelent néhány bepöccent “covidfasiszta” is, mert hát ugye azok vagyunk, a "tájékozottak" szerint. Itt futottam bele egy nagyon kemény kommentbe: “Csollány Szilveszternek kéne országos turnéra vinnie Kóbor koporsóját, hogy észhez térjenek a hülyék!” Hátrahőköltem, amikor megláttam, de aztán arra gondoltam: sajnos, van igazsága. Az talán tényleg meggyőzne néhány oltástagadót.

Bár, szerintem az se.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: