Szintet lépett az igazságügyi miniszter: börtönnel fenyegette meg Karácsony Gergelyt és a Pride résztvevőit
Tuzson Bence igazságügyi miniszter egy videóban azt mondta, hogy a most szombati Budapest Pride tiltott rendezvény. Szerinte a Kúria megtiltotta a felvonulást, és a rendőrség is hozott egy újabb tiltó határozatot – szúrta ki a 444.
A miniszter szerint Karácsony Gergely főpolgármester csak szóban tiltakozott, de a bíróságon nem támadta meg a döntéseket. Tuzson úgy fogalmazott, hogy „a pride egy megtiltott rendezvény”.
Azt is mondta, hogy ha valaki részt vesz a betiltott eseményen, az szabálysértést követ el.
A miniszter szerint Karácsony ezzel tisztában van, mégis próbálja rávenni az embereket a részvételre. Úgy fogalmazott:
Karácsony Gergely ezzel szemben azt mondja, hogy a Pride-ot idén a Fővárosi Önkormányzat rendezi. Szerinte így az esemény önkormányzati rendezvénynek számít, ezért nem vonatkozik rá a gyülekezési törvény és a rendőrségi tiltás sem.
A főpolgármester a Facebookon reagált a miniszter szavaira is. Szerinte „amikor az igazságügyi miniszter engem börtönnel fenyeget, az vicces.” Ugyanakkor „amikor az igazságügyi miniszter nincs tisztában a hatályos jogszabályokkal, az ... az a Fidesz kormánya. De Magyarország nem egyenlő a kormányával, Budapest pedig nem is hasonlít rá.”
Megerősítette: „a 2001. évi XVII. törvény június utolsó szombatját a magyar szabadság napjává nyilvánította, az alapvető jogok biztosának állásfoglalása pedig kimondta: „fogalmilag tehát kizárt, hogy az állam vagy önkormányzat nevében a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényt lehessen szervezni.”
Karácsony hozzátette:
Megerősítette: „A szabadságot és a szerelmet betiltani nem lehet, a fenyegetőzést pedig kiröhögjük, és azzal válaszolunk rá, hogy rengetegen leszünk szabadon, szeretetben.”
A felvonulás június 28-án 14 órától kezdődik a Városháza Parkban.