„Az Orbán-rezsim egyik mélypontja” - Színpadon elevenedtek meg Szijjártó és Lavrov kínos telefonbeszélgetései
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró számolt be arról, hogy a Szijjártó Péter és Szergej Lavrov telefonbeszélgetéseiről szóló oknyomozásuk nemzetközi visszhangot is kapott, kedd este pedig Tallinnban észt színészek adták elő a párbeszédeket.
Az eseményről így írt: „Azt hiszem, újságírói karrierem egyik legérdekesebb és legkreatívabb estjén vehettem részt. A Szijjártó-Lavrov nyomozások egyik társszerzőjével, régi barátommal, Holger Roonemaaval beszélgettünk a magyarországi politikai eseményekről, az oknyomozó újságírásról és az orosz befolyásról – miközben két tehetséges fiatal észt színész bújt a magyar és orosz külügyminiszter bőrébe.”
Az újságíró állítja, olyan telefonbeszélgetés-leiratokat is felolvastak, melyeket a cikkeikben még nem használtak fel.
„Így például azt a nem is annyira tartalmában, mint gesztusaiban rendkívül hajmeresztő párbeszédet, amikor is Szijjártó a Wagner-lázadás napján kétségbeesetten hívja Lavrovot, érdeklődni, hogy jól van-e, majd segítséget ajánl neki arra az esetre, ha esetleg nagy lenne a baj – a puccsfenyegetést lekicsinylő Lavrov pedig egyenesen kineveti őt” – részletezte a bejegyzésében.
Panyi Szabolcs szerint a beszélgetések gyorsan a popkultúra részévé váltak, de a jókedve hamar elmúlt, amikor ráeszmélt a helyzet súlyára.
Úgy folytatta:
A bejegyzés végén köszönetet mondott a szervezőknek, a tallinni Fotografiska múzeumnak, a Delfi médiacsoportnak és a Von Krahl színháznak.
A VSquare oknyomozó portál hozta nyilvánosságra azokat a hangfelvételeket és leiratokat, amelyek szerint Szijjártó Péter rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával és más tisztségviselőkkel az EU-t és a NATO-t érintő érzékeny kérdésekről. A leiratok tanúsága szerint a magyar külügyminiszter egyeztetett orosz oligarchák uniós szankciós listáról való levételéről, és egy alkalommal érveket is kért orosz partnerétől, hogy mivel tudná indokolni a magyar álláspontot Brüsszelben.
A magyar kormány a kiszivárogtatást a magyar választásokba való külföldi titkosszolgálati beavatkozásnak minősítette, és kémkedés vádjával feljelentést tett Panyi Szabolcs újságíró ellen.