SZEMPONT
A Rovatból

Szédítő emelkedés a semmibe – így jutott el Novák Katalin pályája végpontjára

Egy életút, ami világosan megmutatja, hogy mire elég a szorgalom és a tehetség. És mire nem, ha nem párosul önálló akarattal.


Az 1977-ben született Novák Katalinról ő maga sem gondolta, hogy mennyire rövid idő alatt milyen szédítő karriert fut majd be. 2010 márciusában még így ír blogjában, melynek neve mai füllel hallva prófétikus: Schmitten-blog. De nem a nem sokkal később megbuktatott Schmitt Pál köztársasági elnök a blog névadója, hanem az a kis német település, akkoriban élt férjével ifjú anyaként. Ezt írta:

„Nem vagyok - és várhatóan nem is leszek - olyan pozícióban, hogy botrányra éhes újságírók virtuális életem szennyesében kutatva rám vagy családomra nézve terhelő félmondatokat emeljenek ki a Schmitten-blogból...”

A blog legfőképpen tipikus anyuka blog, meglepő őszinteséggel számol be a kismamalét néhol idegőrlő és unalmas mivoltáról, például egy alkalommal megvallja, hogy várja már a másnap reggelt, hogy az addig beteg gyermeke megint mehessen óvodába, és csak egy gyerekkel kelljen otthon lennie. Aki szülő, érti Novák apró örömét. Persze a helyzete már akkor sem volt éppen átlagos. Gyermekeit ezer eurós tandíjat szedő magánóvodába járatta, és büszkén írja le az azóta elhíresült mondatot:

„Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”

Legyünk őszinték: Novák Katalint mindent meg is tett, hogy elkerülje a fent emlegetett sorsot. Még középiskolásként 1992-ben a Los Angeles-i Arcadia Junior High School diákja volt, majd 1995-ben pedig a Pont Neuf Alapítvány ösztöndíjasaként Párizsban tanult. Miután 1996-ban leérettségizett a szegedi SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen tanult 1996–2001 között, itt szerzett okleveles közgazdász diplomát. Emellett 1999–2004 között a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, valamint a Párizs-Nanterre-i Egyetem közösségi és francia jogi képzésén is részt vett. Egyetemi hallgatóként is szorgalmasan képzi magát: 1999 és 2000 között francia–magyar európai uniós képzésen vett részt az IEP, Paris szervezésében Párizsban, majd 2001-ig az Institut d'Etudes Politiques de Paris ösztöndíjával a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete Nemzetközi kapcsolatok szakán is tanult. 2002-től 2003-ig európai uniós képzésen vett részt a francia Államigazgatási Egyetem (ENA) és a Külügyminisztérium szervezésében, Párizsban és Budapesten.

Csak rövid ideig tud dolgozni, 2001 és 2003 között külügyminisztériumi referensként, aztán sorban jönnek a gyerekek. Ilyen impozáns végzettséggel nem csoda, hogy hosszú anyasági szabadsága vége felé, a már idézett blogjában így ír:

Gyakran vagyok türelmetlen. Sokat kiabálok, könnyen kijövök a sodromból. Bár még soha nem emeltem kezet a gyerekeimre, többször éreztem már azt, hogy legszívesebben én is fájdalmat okoznék nekik, amiért úgy felbosszantottak. Mintegy húszféle ételt főzök felváltva, a séták közben máshol jár az eszem, sokszor nincs türelmem minden bogárnál, virágnál megállni, lehajolni. Esténként könyvből mesélek, sokszor csak ülök a gyerekek mellett, és nincs türelmem a valódi játékhoz. Unom a bárgyú mesekönyveket, szeretnék két mondatot úgy váltani egy felnőttel, hogy nem szakít félbe senki, és minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni. Szeretném hasznát venni a két diplomámnak, a négy általam ismert idegen nyelvnek, az élettapasztalatomnak.

És végül meg is nyílik előtte a karrier útja, nem is akárhol,

Martonyi János külügyminisztériumában miniszteri tanácsadó lesz.

A szorgalmas és tehetséges, és három idegen nyelven folyékonyan, továbbá spanyolul is jól beszélő Novákot „kiemelik”, 2013-ban már Balogh Zoltán kabinetfőnöke lett. Ekkor olvashatjuk először nevét hírekben, igaz ekkor még Veresné Novák Katalinként, ha nem számítjuk az Indexnek 2011-ben turistaként küldött horvátországi fotóját, melyet egy tűzesetről készített. Ott a beküldött kép alatt annyi szerepet: „Olvasónk, Novák Kati képe”.

Minden bizonnyal megállta helyét Balogh miniszternél is, hiszen a 2014-es, második kétharmad után ifjúsági és családügyi államtitkár lesz a miniszter mellett. Ez már kormányzati pozíció. A szakpolitika unalmas világából egykori gimnáziumának, a szegedi Ságvári Endre Gimnázium nevének megváltoztatása körüli vita ad kitörési lehetőséget. Nyílt levélben foglal állást a névváltoztatás mellett, melyben azt írja,

Talán most, huszonöt év elteltével, ideje lenne lezárni ezt a kérdést. Ideje lenne szembenézni azzal, hogy kiről is van elnevezve ez az iskola, és hogyan lehetne egy olyan megoldást találni, amikor nem kell mismásolni, hanem büszkén, bátran lehet vállalni a nevet, legyen az akár egy Szegedhez kötődő példaképé, akár egy semleges név.

A következő alkalom, amikor hallani lehet róla, egy udvarias, de határozott szembeszegülés Kövér Lászlóval. A Fidesz szürke eminenciása a 2015-ös pártkongresszuson így beszélt: „Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.” Az államtitkár ezt nem hagyta válasz nélkül:

„Senkinek nem mondhatjuk, nem is mondjuk meg, hogyan éljen, hány gyermeket és mikor vállaljon.”

Mindenképpen figyelemre méltó volt, ahogy egy nagy munkabírású, több nyelven beszélő, tehetséges és elkötelezett ifjú politikus feltűnt a Fideszben, ahol amúgy is híján voltak női arcoknak. Nem csoda hát, hogy Orbán Viktor is, bár nevét nem említve, de ekkortájt így beszélt róla:

Van egy másik lány, illetve egy másik hölgy, mert van három vagy négy gyereke is, aki szintén ott dolgozik, családpolitikával foglalkozik, beszél három nyelvet, nagyon jó képességei vannak, és jól viszi a családpolitikát. Szerintem ott is van erő meg kurázsi.

Így hát 2017-ben már a Fidesz alelnöke lett,

ami egyértelműen Orbán választása. Nem csoda tehát, ha a párt választási listáján az előkelő negyedik helyről startolt a Parlamentbe, közvetlenül Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Kövér László után. A családpolitika is egyre inkább előtérbe került, s bár Novák államtitkári, később tárca nélküli miniszteri címe mellé apparátus nem járt, azaz tevékenysége inkább PR jellegű volt, mint valódi szakpolitika, de kétségtelenül ő lett a „családbarát kormány” arca.

Az aktuális politikai vonaltól nem tért el soha, tehát amikor a homofóbia felpörgetésével akart a kormány a szélsőjobb felé kacsintgatni, azt is kiszolgálta, amikor már 2018-ban elmondta, hogy a családhoz egy nő és egy férfi kell, melyet később, 2020-ban, a Covid miatt kihirdetett veszélyhelyzetre hivatkozva, alaptörvényben rögzítettek.

Ugyanakkor viszont elítélte például Parragh László meleg tornatanárról szóló fejtegetését, kijelentve, hogy „senkit nem lehet a szexuális orientációja alapján negatívan megítélni, pláne nem a nyilvánosság előtt.” Azaz miközben a család fogalmából kizárta az egynemű párokat, de azt önmagában, hogy valaki meleg, nem ítélte el. Ha jól megfigyeljük, mind a mai napig ez a Fidesz hivatalos álláspontja; miközben nem rekesztik ki a melegeket csupán nemi orientációjuk miatt, mégis kizárják őket az élet egyre több területéről.

A családpolitikus (Soós Lajos/MTI)

Novák Katalin karrieje ekkor már megállíthatatlannak tűnik. Ha kellett, megszólalt aktuálpolitikai kérdésekben, például a rabszolgatörvényként elhíresült túlóratörvény kapcsán is, vagy az immár nyíltan szélsőjobboldalivá váló Fidesz migránsozását is, vagy a keresztény Európa hanyatlásáról szóló orbáni víziót is magáévá tette. Ekkor már a párt külkapcsolataiért is felelős volt, és

azt a hálátlan (és sikertelen) feladatot is megkapta, hogy a Néppártból kitett Fidesz részére egy bevándorlásellenes új csoportot hozzon létre az Európai Parlamentben.

Amikor Áder János mandátuma lejártával egyértelművé vált, hogy új köztársasági elnököt kell választani, Orbán Viktor sokak meglepetésére Novák Katalint jelölte a posztra. Korábban Trócsányi László, Maróth Miklós, Csák János, neve is felmerült, az eredeti favorit Kövér László lett volna, ő azonban nem vállalta a posztot.

Novák elvállalta a jelölést, s az elején világossá tette, hol a helye. A Mandinernek még jelöltként adott nyilatkozatában azt mondta,

„ideológiai hidegháborúra kell berendezkednünk, ahol a szabadság és a szabadosság áll egymással szemben”.

Ezzel rögtön kijelölte helyét, eloszlatva minden reményt, hogy párttagságának felfüggesztésével válhat-e valóban mindenki köztársasági elnökévé. Ráadásul megválasztásának időpontja is komoly vitákra adott okot. 2022 márciusa ugyanis a parlamenti választási kampány véghajrája volt és az ellenzék részéről felmerült az az igény, hogy tisztességesebb lenne megvárni a választások végeredményét és a köztársasági elnök megválasztását már az új parlamentre bízni. Ez nem történt meg, és ma már tudjuk, akkor is Novák Katalin lett volna a megválasztott elnök. A szintén nem sokkal korábban kitört orosz-ukrán háború kapcsán

a már frissen megválasztott köztársasági elnök és Németh Zsolt voltak azok, akik egyértelműen elítélték az orosz agresszort.

Azóta is ez a szereposztás van érvényben, míg Novák elítél(het)i az orosz agressziót, addig Orbán egészen más politikát folytat.

Ahogy várható volt köztársasági elnökként Novák Katalin nem folytatott látványosan önálló politikát.

A törvényeket, többek között a tanárok sztrájkját ellehetetlenítő új sztrájktörvényt éppúgy aláírta, mint a státusztörvényt is.

Emiatt emlékezetes volt a köztársasági elnök találkozása a pedagógusokkal, akiket a Sándor Palota nyílt napján lepett meg Novák Katalin, odalépve a sorban várakozókhoz. A sorban álló pedagógusok és diákok szerették volna elmagyarázni a köztársasági elnöknek, miért nem szabad aláírnia a státusztörvényt, azonban Novák természetesen kitérő választ adott a kérésre. Ezt követően a beszélgetés egyre kellemetlenebbé vált, Simkó Edit szerint érdemi párbeszédre és nem propagandaakciókra van szükség, ez Novák szerint „sértegetés” volt, és otthagyta a tanárokat.

Beszélgetés a pedagógusokkal (Bruzák Noémi/MTI)

Végül a kegyelmezési gyakorlatáról.

Novák Katalinnál arányaiban több kegyelmet csak Göncz Árpád adott, 1995-ben.

2023-ban kereken negyven elítéltnek kegyelmezett meg a köztársasági elnök, ami az elé terjesztett kérelmeknek közel tíz százalékát jelentette. Ezek között volt a terrorista Budaházy is, és a pedofíliát bűnpártolással leplező K. Endre is, akinek szabadon engedése csak idén derült ki.

Egy fényesnek induló, meredeken és gyorsan a csúcsra törő karrier érhet látványosan véget ezen a ponton.

Schmitt Pállal ellentétben Novák Katalint mind végzettsége, mind nyelvtudása, sőt intellektusa is képessé tette, hogy betöltse a köztársasági elnöki pozíciót.

Azonban az, hogy minden bizonnyal felsőbb elvárásra mérlegelés nélkül megkegyelmezett a jó felcsúti kapcsolatokkal rendelkező bűnöző igazgatóhelyettesnek azt mutatta meg, hogy egy tulajdonság hiánya viszont végzetes volt. És ez az egy pedig az autonómia hiánya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Political Capital: A Lázár-ügy megmutatta, hogy a Fidesz többségi helyzetre szabott módszerei már nem hatékonyak
Először még csak legyintett, de a hatalmas felháborodás miatt kénytelen volt meghátrálni a miniszter. A szokatlan bocsánatkérés is mutatja, hogy ezúttal valami nagyon elromlott.


A Political Capital friss elemzése szerint Lázár János nem sokkal a választás előtt a Fidesz egyik legfontosabb célcsoportját sértette meg, romaellenes megnyilvánulására pedig onnan is érkeztek reakciók, ahonnan nem várták. Az elemzőintézet úgy látja, a kormánypárt számára aggasztó lehet, hogy úgy tűnik, már nem tehet meg bármit politikai következmények nélkül. Azt állítják, nem a romák változtak meg, hanem a társadalmi-politikai környezet.

Az elemzőintézet szerint a botrány megakaszthatja a Fidesz mozgósítási akcióját. „Lázár János balatonalmádi fórumán tett kijelentéseivel komoly politikai kárt okozhatott a Fidesz számára.

Sajtóinformációk szerint a kormánypárt egy 200 ezresnél nagyobb adatbázist igyekszik kialakítani a számára kiemelt jelentőségű roma szavazók mozgósítására 53 olyan választókerületben, ahol az átlagosnál nagyobb a roma választók aránya. Ebbe a munkába rondított bele a Lázár szavai nyomán kirobbant botrány, amely – ha tartós hatású lesz a roma közvéleményre – még friss adatbázisok esetén is nehezebbé teheti a fideszes mozgósítást a választás napján.”

A Political Capital arra is kitér, hogy a Fideszt és magát Lázárt is meglephette, milyen heves reakciókat váltottak ki a szavai, és még a kormányoldalhoz lojális szereplők is megszólaltak. „Ahogy Róna Dániel elemzése is rámutatott, a Google-keresések és a közösségimédia-felületek kommentjei széleskörű felháborodást jeleztek. A balatonalmádi fórumot követő két napban szinte „felrobbant” a romák körében sokat használt TikTok. Nem pusztán roma celebek, művészek, zenészek (pl. Kis Grófo, Lakatos László) tiltakoztak Lázár szavai ellen, hanem – érezve az alulról érkező nyomást – Fidesz-közeli roma politikusok és véleményformálók is kénytelenek voltak megszólalni. »Leminősítő és megalázó a magyarországi cigányságra nézve! Visszautasítom!!!« – írta például közösségi oldalán Mazsi Rostás Mihály, a Roma Digitális Polgári Kör tagja. A kormánypárthoz lojális Magyarországi Romák Országos Önkormányzata arra figyelmeztetett, hogy a »vezető pozícióban lévő közszereplők« megszólalásainak »jelentős hatásuk van a közgondolkodásra«, majd korrekcióra kérte Lázárt. Ráadásul helyi szinten is sok olyan politikailag aktív roma fogalmazott meg kritikát, akik még a legutóbbi választáson is a kormánypártnak kampányoltak.”

Az elemzés szerint a kormánypárt másfél évtizeden keresztül bevált módszerei most nem működtek. „Lázár többször is bocsánatot kért a kijelentései miatt, ami szokatlan gesztus egy fideszes politikustól. Ahogy az is, hogy a kormánypárt másfél évtizeden keresztül bevált módszerei most nem működtek. Hiába nevezte Lázár kezdetben »tipikus libsi jóemberkedésnek« az őt ért kritikákat, a Fidesz kaposvári DPK-gyűlésén és saját siófoki fórumán már kénytelen volt elismerni a hibáját.” A Political Capital szerint a Fidesznek jelenleg nincs többsége, és nem képes úgy dominálni a politikai véleményeket, mint korábban, van viszont erős politikai alternatívája, ami mindenkire hatással van. Úgy vélik, a Lázár-ügy is azt mutatja, hogy

más a helyzet, és a kormánypárt többségi helyzetre szabott módszerei jelenleg nem hatékonyak.

Végül a Political Capital rácáfol azokra a sztereotípiákra is, amelyek szerint a roma szavazók tartanák hatalomban a Fideszt. Azt írják, a roma választópolgárok politikailag nem alkotnak homogén csoportot, és ahogy a politikai véleményklíma változik országosan, úgy változik a romák körében is. Hozzáteszik, a Fidesz terve az volt, hogy idén feljebb tornázza a roma szegregátumokban eddig átlag alatti részvételt, de nagy kérdés, hogy ez ezek után sikerülhet-e.

Lázár János egy balatonalmádi fórumon a romákat „belső tartalékként” említette, ha az InterCity-vonatok mosdóinak takarításáról van szó. A többek között Magyar Péter részéről érkező bírálatokat először „tipikus libsi jóemberkedésnek” nevezte, majd a hétvégi kaposvári háborúellenes gyűlésen bocsánatot kért csütörtöki szavaiért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Tábor Áron: Borítékolható volt a robbanás Minneapolisban, egy időre leállhat az amerikai kormányzat is
Sokkolta Amerikát, mennyire elfajultak a dolgok a bevándorlási ügynökök által megszállt városban, ahol a két halálos áldozat miatt szembekerültek egymással a szövetségi és az állami hatóságok. Mindez még a republikánusok egy részét is megdöbbentette a szakértő szerint.


Egy sötét, disztópikus jövő vált valósággá, amikor szövetségi ügynökök megrohamoztak egy várost, és a lakosok összefogtak, hogy megvédjék magukat - íeja a New York Times legújabb vezércikkében. Minneapolist több ezer símaszkos ügynök szállta meg, akik az utcán szedik össze a bevándorlókat. Ezt civilek próbálják sípjaikkal megakadályozni, vagy mobiljaikkal rögzíteni. Közülük már két halálos áldozat is van: a háromgyerekes Renee Nicole Good, akit január 7-én a kocsijában lőttek le az ICE ügynökei, és a veterán kórház intenzív osztályán dolgozó ápoló, Alex Jeffrey Pretti, akit szombaton a felvételek alapján minden ok nélkül végeztek ki 10 lövéssel az utcán. A bevetések erőszakossága miatti sokkot előbb megdöbbenés, majd harag váltotta fel a lap szerint, Trump pedig már visszakozik. Bár kezdetben ő is minden bizonyíték nélkül belföldi terroristának nevezte a megölt ápolót, most már úgy tűnik, belemegy egy független vizsgálatba.

A felháborodás mélységét jelzi, hogy a volt elnökök, Bill Clinton és Barack Obama is megszólaltak, olyan történelmi pillanatnak nevezve a jelenlegit, ami hosszú távon meghatározhatja az Egyesült Államok jövőjét. Tábor Áron Amerika-szakértőt kérdeztük a helyzetről.

— Beszéltünk már Minneapolisról, de azóta a helyzet még drámaibb lett. Ha feltűnik az ICE, azt kiabálják az utcán az emberek, hogy mindenki zárja be az ajtaját, mert jönnek. Mintha egy disztopikus filmben lennénk. Mi folyik ott?

— A boltok, éttermek egy része bezárt, főleg azokban a negyedekben, amiket inkább bevándorlók laknak, mert az emberek nem mernek kimenni az utcára. Más környékekről önkéntesek viszik ki nekik az ételt és a legszükségesebbeket. Vannak olyan jelzések is, hogy sípokkal jelzik, ha a bevándorlási hatóság, tehát az ICE emberei közelednek. A helyzet valóban eléggé kaotikusnak tűnik. Nekem az az érzésem, hogy ez bele volt kódolva ebbe a szituációba.

Nyilván nem konkrétan ezek a tragikus incidensek, de az, hogy itt valami robbanás történhet, borítékolható volt onnantól kezdve, hogy Donald Trump elkötelezte magát a razziák mellett.

A minnesotai hatóságok politikai bosszúról beszélnek. Szerintük azért büntetik Minnesotát, mert az állam nem működik megfelelően együtt a szövetségi bevándorlási politikával. Az állam vezetői, nemcsak a kormányzó és Minneapolis polgármestere, de a rendőri vezetők is azt mondják, hogy az ICE megérkezése többet ártott, mint használt.

Előtte nem volt káosz, most káosz van, és ez az ICE-nak köszönhető.

Tulajdonképpen már-már egymásnak feszül Minnesota állam és Minneapolis város fegyveres rendőrsége, illetve a szövetségi kormány. Azt gondolom tehát, hogy a konfliktus bele volt kódolva a helyzetbe, ami sajnos most már két halálos áldozatnál tart. A legfrissebb híreket figyelve úgy látom, a Fehér Ház is érzékelte, hogy ez politikailag már kontraproduktív lehet. Korrekciót még nem látunk, de valamiféle deeszkaláció elképzelhető. Volt egy telefonhívás a kormányzó és Trump között, amit mindkét oldal hasznosnak nevezett. Elképzelhető, hogy Trump is érzi, hogy túllőtt a célon.

— Pretti halálára az első hivatalos reakció az volt, hogy belföldi terrorista volt, aki mészárlásra készült. Aztán az, hogy veszélyes volt az ügynökökre, mert fegyver volt nála. Ez nem ellentmondásos egy olyan országban, ahol a fegyverviselés alkotmányos jog?

— Ebben a republikánus kormányzat saját logikájával kerül szembe, hiszen általában a második alkotmánykiegészítés, vagyis a fegyverviselés jogának legnagyobb védője szokott lenni. Igaz, hogy államoktól függően változik, milyen keretek között szabályozzák a fegyverviselést, de minden államban engedik, hogy valaki például egy politikai rendezvényre rejtve viselt fegyverrel elmenjen. Persze kérdés, mennyire okos dolog egy ilyen szabályozást engedni, de ez mindenhol legális.

Semmi jele nincs annak, hogy az áldozat bármilyen módon fegyverrel fenyegette volna az ICE erőit.

Ennek ellenére az első reakció Stephen Miller tanácsadótól és a Fehér Ház több tisztviselőjétől, amit J. D. Vance alelnök is felerősített, az volt, hogy itt egy belföldi terroristáról van szó, aki gyilkosságra készült, provokálta, vagy fegyverrel akadályozta a hatóságokat. Akik finomabban fogalmaztak, azt mondták, hogy akadályozta az ICE-műveleteket, és mivel fegyver volt nála, különösen veszélyesnek ítélték. Azonban mindenki láthatta azokat a kamerafelvételeket, amik cáfolják Stephen Miller első reakcióját. Lehet, hogy volt fegyvere, de amikor lelőtték, az már nem volt nála, mert közben elvették tőle. A kezében egy telefon volt.

— Tehát a „fegyvere” valójában egy kamera volt?

— Dokumentálni akarta, ami történik. Hétfői sajtótájékoztatóján a Fehér Ház szóvivőjét, Caroline Leavitt-et is kérdezték erről. Amennyire a szöveges tudósításokból látom, a Fehér Ház ebben is visszakozik kissé. Nem védték meg Stephen Miller korábbi kijelentéseit, bár teljes bocsánatkérés sem hangzott el. Láthatóan már óvatosabban fogalmaznak.

Donald Trump sem mondta ma azt, hogy terroristáról lenne szó.

Sőt, amennyire tudni lehet, a Tim Walz kormányzóval folytatott telefonbeszélgetésében nyitott volt a közös munkára. A minnesotaiak egyik nagy problémája ugyanis az, hogy a szövetségi erők, az ICE és az FBI, egyelőre nem engedték oda a helyi nyomozókat az incidens helyszínére. Állítólag Trump ígéretet tett arra, hogy lehet közös nyomozás.

— Ami a Pretti kezében levő telefont illeti: a bizalmatlanságot jól jelzi, hogy népmozgalom indult: az emberek kamerákkal rögzítik az eseményeket. De hogyan történhetett ez meg egyáltalán? Úgy tűnik, az ICE egységei nem voltak megfelelően kiképezve, mintha ágyúval lőttek volna verébre.

— Donald Trump, a második beiktatását követően hatalmas razziákra készült, amit nem is rejtett véka alá. Már elnöksége első napjaiban szó volt arról, hogy Chicagót vagy más városokat vesznek célba, aztán nyáron Los Angelesről volt szó. Onnantól lehetett tudni, hogy az ICE-ra nagy szerep hárul. Kibővítették a szervezetet, sokan politikai meggyőződésből, önkéntesként csatlakoztak, és már akkor sokan fejezték ki aggályukat a kiképzésükkel és a bevett gyakorlatukkal kapcsolatban. Ráadásul őket nem képzik ki tömegoszlatásra. Az ICE feladata klasszikusan az idegenrendészeti ügyek célzott, jól megtervezett végrehajtása. Ezekre a tömegjelenetekre nem voltak felkészülve, így az irányítás kicsúszott a kezükből. De cinikusabban nézve azt is mondanám, hogy talán

benne volt a pakliban az irányítás elvesztése.

A politikai PR-akción túl szerintem számoltak azzal, hogy a fellépés tömegtüntetéseket, esetleg erőszakot válthat ki. Egyesek szerint ennek az lehet a célja, hogy ha a helyzet zavargásokba torkollik, akkor alkalmazni lehessen az úgynevezett Insurrection Act-et, a lázadásokra vonatkozó törvényt. Ez feljogosítaná a szövetségi kormányt, hogy katonai erőket vessen be a rendfenntartásra. De most már a republikánus oldalról is többen mondják, hogy inkább hűteni kéne a kedélyeket, és semmiképpen sem szabad az Insurrection Act-hez nyúlni. De gyanítom, hogy eredetileg lehetett ilyen kalkuláció.

— Ami történt, a látottak alapján szakmaiatlannak tűnik. Mintha hadműveleti terv sem lett volna, csak kimentek az utcára embereket fogdosni.

— Nem volt igazán megtervezve. Úgy tudom, voltak kvóták, hogy hány embert kell egy nap begyűjteni, és gondolom, ezt találták a legegyszerűbb módjának. Olyan ösztönzőket hoztak létre, amik sajnos ebbe az irányba vitték a dolgokat.

— Széles körben jelennek meg kritikák, mémek, amik a náci rohamosztagok tevékenységéhez hasonlítják a történteket. Innen nem ítélhető meg, hogy ezek csak a szélsőséges demokrata oldalról jönnek-e, vagy szélesebb a felháborodás?

— A felháborodás szerintem ebben az esetben elég széles. A náci időszakkal való összehasonlítás ma a The New York Timesban is megjelent. David French írt róla, aki alapvetően nem egy szélsőséges baloldali, sőt, régebben inkább konzervatív kommentátor volt a National Review-nál, de következetesen Trump-ellenes. Ő hozott fel egy analógiát, hogy egy olyan időszakban élünk, amit a náci érában „duális államnak” hívtak. Persze nem abban a végletben, de hozzátette, hogy

a nácik sem egyik napról a másikra hozták létre a totalitárius államot.

Épp az volt a módszerük, hogy a lakosság nagy részével sokáig elhitették, hogy minden normális. Az emberek ugyanúgy dolgozni jártak, adót fizettek, de ha valami olyat tettek, ami a kormányzatnak nem tetszett, akkor megjelent a fasiszta hatalom. Ezt egy korábban a jobboldalhoz tartozó kommentátor írta, analitikusan, nem pedig egy felháborodástól fűtött posztban. A közvélemény-kutatások is ezt mutatják. Láttam egyet, ami még az előző haláleset után készült: a megkérdezettek több mint 70%-a szerint az ICE-nak kevésbé brutális eszközöket kellene használnia, 56% pedig azt mondta, jobban együtt kellene működniük a minnesotai hatóságokkal.

A YouGov felmérése szerint először mondták többen azt, hogy el kellene törölni az ICE-t, mint azt, hogy nem (46-43 arányban).

Ez persze még mindig megosztó kérdés, de látszik, hogy ez most a republikánusoknak sem egy népszerű téma. Még a híresen Trump-párti bulvárlap, a New York Post is olyan cikket közölt, ami azt sugallja, hogy bár a minnesotai hatóságok a hibásak, mert nem tartottak rendet, de amit az emberek a saját szemükkel láttak, azt nem lehet tagadni, és most vissza kellene venni.

— Innen nézve az ICE-akció egy fiaskó, vagy egy félresikerült provokáció?

— Idegenrendészeti akciónak biztos, hogy sikertelen. Én egy politikai nyomásgyakorlást látok ebben, főleg amióta Bondi igazságügyminiszter levelet írt Tim Walz minnesotai kormányzónak. Ebben az áll, hogy hajlandóak csökkenteni az ICE jelenlétét, ha Minnesota teljesít három feltételt. Az egyik a minnesotai biztosítási csalásokkal kapcsolatos, amiből bevándorlási ügyet akarnak csinálni. Gyakorlatilag a szomáliai kisebbség egy nagyon kis része érintett abban, hogy a COVID alatt szociális segélyeket térítettek el. Nincs arra bizonyíték, hogy politikusok is felelősek lennének, de az ügy így is elég kellemetlen volt, Tim Walz bele is bukott. Pedig ő alelnökjelölt volt Kamala Harris mellett, tehát nagy név, és ez érzékeny veszteség a demokratáknak. A második feltétel az úgynevezett „sanctuary policies”-hoz kapcsolódik, vagyis hogy Minnesota menedéket ad, nem engedi be az idegenrendészeti hatóságokat bizonyos állami intézményekbe, például a börtönökbe. A kérés az, hogy nyissák meg ezeket a börtönöket az idegenrendészeti erők előtt. A harmadik kérés pedig kifejezetten a választójoghoz kapcsolódik. Bár semmi nyoma nem volt választási csalásnak, azt kérik, hogy az állam adja át a szavazói listákat a szövetségi kormánynak. Az igazságügyminiszter azt állítja, hogy ha ezek teljesülnek, akkor lehetséges, hogy az ICE jelenléte csökkenni fog, bár egyértelmű ígéretet nem tesz.

Ezt én politikai zsarolásnak, de legalábbis nyomásgyakorlásnak érzem. A választójogi kérésnek például semmi köze az idegenrendészethez.

Figyelemreméltó, hogy a központi kormányzat és egy tagállam között lényegében erővel történik a nyomásgyakorlás. Nem tudom, hogy ez sikeres lesz-e; a reakciók annyira erősek, hogy Minnesota valószínűleg nem fog engedni. A másik szempont, amiről már beszéltünk, hogy ez egy PR-akció. Trump szavazóinak jelentős része azért voksolt rá, mert erős bevándorlási politikát ígért, és ennek kellenek a látványos jelek.

— Más dolog rendet tenni, és más dolog káoszt teremteni. Még az elkötelezett Trump-szavazók sem biztos, hogy ezt helyeslik.

— Szerintem ők elhiszik, hogy a káosz valójában azért van, mert a minnesotai hatóságok akadályozzák az ICE munkáját. Úgy látják, hogy ez egy politikai harc. Persze ettől még ez nem egy hatékony akció, és ezt valószínűleg ők is látják.

— A választói névjegyzékek követelése rendkívül érzékeny téma. Hogyan hathat ez a botrány a közelgő félidős választásokra?

— A választói névjegyzékkel kapcsolatban a hivatkozási alap valószínűleg a hatvanas években elfogadott polgárjogi és választójogi törvény. Ez alapján a szövetségi igazságügyi miniszternek nagyobb hatásköre volt beavatkozni azoknak a déli államoknak a választási folyamataiba, ahol korábban bizonyíthatóan diszkriminálták a feketéket. Hozzáférhettek a névjegyzékekhez, hogy ellenőrizzék, nem tart-e még mindig a diszkrimináció. Nyilván itt most az a vád vagy sejtetés, hogy nem állampolgárok is szavazhattak, de erre semmi bizonyíték nincs.

Ami a félidős választásokat illeti, jelenleg ez nem tűnik népszerű témának a republikánusok körében sem.

Azok a jelöltek, akik szoros versenyre számíthatnak a szenátusi helyekért, elég óvatosan nyilatkoznak. Susan Collins, Maine szenátora, aki egy általában demokratákra szavazó államot képvisel, nem teheti meg, hogy ne szólaljon meg. De még Nebraska szenátora vagy Texas kormányzója is olyan nyilatkozatot tett, ami szerint az adminisztrációnak újra kell gondolnia a stratégiáját. Az idegenrendészeti célokkal nem vitatkoznak, de azt mondják, ez nem jó stratégia.

Körvonalazódik egy olyan üzenet a republikánusok egy részénél, hogy stratégiaváltásra van szükség.

Ez azt mutatja, hogy ezeknek az államoknak a politikusai, mégha nem is billegő államokról van szó, figyelnek a spanyolajkú kisebbségre, akiket nem szabad nagyon felháborítani. Persze még messze van a félidős választás, és a gazdasági helyzet miatt a demokraták előnyből indulnak, de az amerikai választási rendszer bonyolultsága miatt még bármi lehet.

— A demokraták ismét azzal fenyegetőznek, hogy nem szavazzák meg a költségvetési finanszírozási törvényt, ami megbéníthatja a kormányzatot. Hogy áll most ez az ügy?

— Péntek este lejár az ideiglenes költségvetési finanszírozás határideje. Ha addig nem hosszabbítják meg, újra leáll az amerikai kormány. A képviselőház már elfogadott egy javaslatot, ami kitolná a finanszírozást. A szenátusban viszont a demokratáknak van lap a kezükben, mert az obstrukcióval meg tudják akadályozni a törvény elfogadását. Az elmúlt napokban egymás után jelentették be, hogy nem fogják megszavazni a törvényt, ha az továbbra is tartalmazza az ICE finanszírozását, amíg nem kapnak konkrét ígéreteket a szervezet megreformálására és a stratégiaváltásra. Ha a költségvetési csomag egyben marad, ahogy a republikánusok akarják, akkor péntek estétől nem lesz finanszírozás.

A demokraták azt szeretnék, ha a csomagot szétszednék, és csak a belbiztonsági minisztérium költségvetéséről folyna vita, a többi szerv pedig működhetne tovább.

Nehezíti a helyzetet, hogy a képviselőház ezen a héten nem is ülésezik, és az extrém téli időjárás is logisztikai problémákat okoz. Egyelőre úgy állunk, hogy péntektől megint patthelyzet lesz.

— A minnesotai események nyilván nem segítik a demokraták hajlandóságát a megegyezésre.

— Ez egyértelmű. Olyan szenátorok is az azonnali leállítást követelik, akik pár éve még a bevándorlási szervek költségvetésének bővítéséről beszéltek. Persze ha most leállítanák a finanszírozást, az inkább csak szimbolikus lenne. Korábban olyan méretű költségvetési bővítéseket szavaztak meg az ICE-nak, hogy a szervezet valószínűleg még egy ideig el tudna működni. Nem arról van szó, hogy az ügynököknek hirtelen nem lesz fizetésük. Azonnali hatása tehát nem lenne, de ez egy eszköz a demokraták kezében. Mivel egyre több szenátoruk áll ki emellett, úgy ítélik meg, hogy ezt most bevállalhatják. Általában azt a pártot hibáztatják egy leállásért, amelyik újabb és újabb követelésekkel áll elő, de ez a téma most akkora felháborodást váltott ki, hogy úgy gondolják, ezt az eszközt most bátran használhatják. Nem hiszem, hogy ez végtelenül sokáig húzható, de elképzelhető, hogy egy időre le fog állni emiatt az amerikai kormányzat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Ötezer dolláros zsetonokkal játszanak felettünk” – így él több mint ezer ember a Las Vegas-i kaszinók alatti sötét alagutakban
Civil segítők hetente visznek élelmiszert a Las Vegas-i alagutak lakóinak, ahol a drogfüggőség is súlyos probléma. Céljuk, hogy a rehabilitáción keresztül kiutat mutassanak a sötétségből.


Néhány méterrel a Las Vegas-i Strip kaszinóinak csillogása alatt egy másik világ létezik. A város védelmére épített, több mint ezer kilométer hosszú árvízvédelmi csatornák sötétjében a legfrissebb terepi beszámolók szerint 1200–1500 ember él.

Júliustól szeptemberig tartó monszunidőszakban lezúduló eső, akár 48 km/órás sebességgel söpör végig a járatokon, halálos veszélyt jelentve az ott lakókra.

A kiterjedt alagútrendszert a Clark megyei árvízvédelmi körzet építi az 1980-as évek óta, miután a sivatagi villámárvizek több halálos áldozatot követeltek.

Ezek a betoncsatornák azonban nem közterületek, így a hatóságok folyamatosan figyelmeztetnek, hogy belépni és ott tartózkodni tilos és életveszélyes.

Egy bokáig érő, gyorsan mozgó víztömeg már képes ledönteni egy embert a lábáról, a veszélyt pedig jól mutatja, hogy 2023 szeptemberében a heves esőzések után legalább 24 vízimentést hajtottak végre, és az áradásnak halálos áldozata is volt.

A csatornákba költözésnek két fő oka van. Egyrészt a sivatagi klíma, ami a tavaly nyári, 49 Celsius-fokot is elérő rekordhőség elől sokan a föld alatti, hűvösebb járatokba menekültek.

Másrészt a felszíni hajléktalantáborok elleni egyre szigorúbb hatósági fellépés is lefelé szorítja az embereket.

Mindeközben Dél-Nevada hajléktalan népessége egy év alatt 20 százalékkal nőtt, tavaly már közel nyolcezer főt számlált; a hatóságok január 29-én tartanak újabb, átfogó számlálást a pontosabb adatokért.

„Ez egy olyan élet, ami a legvadabb álmokat is felülmúlja, de a legrosszabb értelemben” – mondta Bryan Hardimon, a Shine a Light segélyszervezet önkéntese, aki korábban maga is az alagutakban élt.

A drogok jelenléte is súlyos probléma. „Metamfetamin. Fentanil. Opioidok. Egyre többet és többet látunk belőlük” – nyilatkozta a The Washington Postnak Rob Banghart, a szervezet alelnöke.

A város álláspontja szerint a csatornák nem lakóhelyek, a beköltözést jogszabály tiltja.

Ezt a szemléletet erősíti a Legfelsőbb Bíróság tavaly júniusi döntése is, amely szélesebb körben teszi lehetővé az önkormányzatoknak, hogy korlátozzák a közterületi táborozást.

Egy sokkoló videó a jelenségről

A szociális szervezetek szerint azonban a szigorítások nem oldják meg az alapvető problémákat, mint a megfizethető lakhatás hiányát és a mentális betegségek kezelését.

Miközben a hatóságok a közbiztonságra és a balesetveszélyre hivatkoznak, civil segítők hetente ereszkednek le a csatornákba, hogy élelmiszert vigyenek az ott élőknek.

„Ötezer dolláros zsetonokkal játszanak felettünk a kaszinókban, miközben közvetlenül alattuk hajléktalanok élnek” – mondta Rob Banghart Las Vegasi riportjában pontosan a Caesars Palace kaszinó alatt állva, miközben az ott élőknek kiút kellene, orvosi segítség, detoxikáló és a rehabilitációt is beleértve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor egy friss felmérésről: Ha ez igaz, a Tisza Párt előnye már szinte behozhatatlan
Egy új, mesterséges intelligenciát használó cég borzolta a kedélyeket a mérésével. A politológus szerint a friss számok akár a választás sorsát is eldönthetik.


Török Gábor politológus szerdán a Facebookon kommentálta a Minerva Intézet legfrissebb felmérését, amely az eddigi legnagyobb különbséget mérte a Tisza Párt és a Fidesz között. A politológus posztjában kiemeli, hogy a Minerva „új szereplő a közvélemény-kutatási piacon és érdekes módszert használ az adatfelvételnél”.

Ismertette a kutatás számait is, melyek szerint 41-28 az arány a teljes népességben, míg 54-37 a biztos szavazó pártválasztók között a Tisza Párt javára.

Török Gábor a posztjában egyértelművé tette, mit jelentene, ha ezek a számok a valóságot tükröznék. Szó szerint azt írta: „Bár sokan nem értik vagy szándékosan félreértik, azért elmondom újra: ha tényleg ez (lenne) most a helyzet, akkor ez szinte behozhatatlan előny (lenne) már két és fél hónappal a választás előtt.”

A Minerva Intézet új szereplő a piacon, és mesterséges intelligenciával támogatott telefonos adatfelvétellel dolgozik, módszertanát és nyers adatait is nyilvánosan közzéteszi. A többi kutatócég vegyes képet mutat: a Závecz és a Medián szintén a Tisza Párt előnyét mérte a biztos pártválasztóknál, a Republikon pedig a teljes népességben is, ugyanakkor a kormányközeli intézetek, mint az Alapjogokért Központ vagy a Nézőpont, a Fidesz vezetéséről számoltak be. A sajtóbeszámolók szerint a Minerva által alkalmazott AI-telefonos kutatás újdonságnak számít Magyarországon, és az intézet átláthatóságát a szakértők pozitívumként említik, de a pontosság megítélése körül vita van.

A Szeretlek Magyarország Pohly Ferencet, a Minerva Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdezte korábban a módszerről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk