Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat
Százötven embert tartanak modern kori rabszolgaságban, csicskaként Szarvason. Az egész város tud róla, mindenki név szerint ismeri a csicskákat, van, aki szökni segít nekik, de a boltból például kitiltották őket, amiért ételt lopnak. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat 20 éve próbálja kimenteni ezeket az embereket, de évente csak egy-kettő olyat sikerül, aki nem tér vissza a tartóihoz. A csicskák inkább tűrik, hogy éheztessék vagy verjék őket, mert semmiképp nem akarnak visszakerülni a hajléktalanellátásba. A szarvasi családok az egész Alföldre kiterjedő hálózatot építettek ki, vidéki nagyvárosok hajléktalanszállóiról vadásszák össze az embereket. A rendőrség tehetetlen, Szarvason még soha senkit nem ítéltek el csicskáztatásért. Helyszíni riport.
Csak Szarvason hozzávetőlegesen 150 embert tarthatnak családok modernkori rabszolgasorban, csicskaként. A csicskák ingyen dolgoznak családoknak, akik elszedik az egyéb jövedelmüket, például munkanélküli segélyüket vagy nyugdíjukat, sokszor fűtetlen fészerekben, víz nélküli szobákban adnak nekik szállást, szinte éheztetik őket. Szarvason a munkacélú kihasználás nem a mélyben bújik meg vagy szóbeszéd formájában él, a városban mindenki kapásból tudja, hogy kik a csicskák, meg is nevezik őket. és azt is, hogy melyik családhoz tartoznak. A városban nincs hajléktalan, mert aki valaha az volt, mára biztosan csicska lett belőle. A csicskatartók olyan kiterjedt hálózattal bírnak, ami több száz kilométerre lévő nagyvárosok hajléktalanszállókig nyúlik, ahol a futtatóik szedik össze a mindenüket elvesztett, főként idős hajléktalan férfiakat.
Hiába van benne a Büntető Törvénykönyvben 2013 óta, hogy a munkacélú kihasználás bűncselekménynek, emberkereskedelemnek számít, mégsem tudják könnyűszerrel kimenteni ezeket az embereket a sorsukból, akik inkább élnek ezeknél a kizsákmányoló családoknál, minthogy visszamenjenek az utcára vagy a hajléktalanszállóra.
,,- Pénzt azt nem szoktam kapni, csak szállást kapok, kaját kapok, de pénzt én nem kapok soha.
– Nyugdíja sincs?
– De az van, rokkant nyugdíjam. De én azt nem költöm semmire, mert azt meg se kapom tőlük.
– És ez Önt nem zavarja?
– Dehogynem zavar, nincs nálam egy forint sem, még egy üdítőt se tudok magamnak venni. Ők veszik fel a nyugdíjamat, nem tudom miért. Talán, mert én nem tudnék rá vigyázni.
– De napi háromszor kap enni?
– Hát nem nagyon. Most mit mondjak Önnek? Most kaptam reggelit délben, aztán majd csak este kilenckor kapok vacsorát.
– Mi volt a reggeli?
– Olyan kis vajas kenyér.”
A férfival Szarvas központjában, a belvárosban futunk össze, a ruhái koszosak, kockás inge kigombolva, épp a lovakat készül megetetni egy, a város szélén lévő tanyán. A 42 éves férfi 15 éve csicska ugyanannál a családnál, még a házra is rámutat, hogy hol. Tizenöt évvel ezelőtt a békéscsabai buszállomáson szedték össze, hajléktalan volt. Most a családdal él egy házban, van egy saját szobája, minden nap a tanyán dolgozik, ahol a lovak gondozása a feladata. A férfi azt meséli, hogy néha meg is verik, ha szóvá mer tenni valamit, mégis amikor megkérdezzük tőle, hogy ki ő a családban, hogyan nevezi magát, akkor azt feleli, hogy családtag.
Az viszont mégsem tetszik neki, hogy elveszik a pénzét, ezért egy ideje már gondolkodik azon, hogy otthagyja a családot, de valamiért bizonytalan benne, aminek az okát nekünk se tudta megmondani.
A szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat többször is megpróbálta kimenteni a férfit, de mindig visszacsábították. Az ő története nagyon jól mutatja, hogy mennyire bonyolult helyzetben vannak a csicskák, akik a saját életsorsuk, a hajléktalanellátás, illetve a szociális ellátórendszer áldozatai.
Szarvason nincs hajléktalan, csak csicska
Az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársaival és a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetőjével beszélgetünk a szarvasi csicskatartásról és a jelenség okairól. A Szeretetszolgálat eredetileg az evangélikus egyház fenntartásában idősgondozással, szenvedélybeteg ellátással, támogatott lakhatással, házi segítségnyújtással és fogyatékos személyek nappali ellátásval foglalkozik. A tevékenységükön keresztül kerültek kapcsolatba csicskákkal is, ezért már évek óta a Család- és Gyermekjóléti Központ segítségével igyekeznek ezen a téren is tenni valamit.
Tóth Tamásné, a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője már 20 éve foglalkozik a munkacélú kihasználással, ahogy ő fogalmaz Szarvason nincs olyan csicska, akivel ne találkozott volna vagy nem fog találkozni.
Összesen 150 emberről tudnak név és lakcím szerint csak Szarvason, akiket valamilyen formában kihasználnak magyar és roma családok egyaránt.
A csicskáztatás emberkereskedelemnek számít, de a jellege szinte családonként tér el és a legnagyobb végletek között mozog. Néhol a csicskákkal elhitetik, hogy a családhoz tartoznak, a családi házon belül kapnak egy szobát, de ingyen dolgoztatják őket, ha pedig van valamilyen jövedelmük, azt elveszik. Azonban van olyan is, aki fűtés nélküli magtárban alszik, nem kap rendesen enni, előfordul, hogy még testileg is bántalmazzák. Mivel a legtöbb család mezőgazdasággal foglalkozik a környéken, ezért ezeket az embereket legtöbbször a tanyák, állatok gondozásával, mezőgazdasági munkákkal, a háztartás vezetésével, házbontással bízzák meg. A csicskákat nem az udvaron láncra verve kell elképzelni, szabadon mozoghatnak a városban, de a család mindig szemmel tartja őket, ellenőrzik, hogy mikor, hol vannak. Ha pedig megpróbálnának elmenni, akkor a föld alól is előkerítik őket, utána pedig büntetésként meg is verik a őket, hogy többet ne próbálkozzanak meg a szökéssel. Egy családnak – általában attól függően, hogy mekkora a tanyájuk, mennyi állatuk van – több, akár 5-6 csicskája is lehet.
A legtöbb csicska 50 év feletti férfi, akiket különböző ajánlatokkal csábítanak a családok magukhoz. Sokszor lakáshirdetésekre vagy munkára jelentkeznek, de most a leggyakoribb, hogy párkapcsolati hirdetésekre érkeznek az áldozatok. A kihasználók a leggyengébb pontokat keresik, azt kínálják ezeknek az embereknek, ami a legjobban hiányzik az életükből. Először még korrekt feltételeket ígérnek nekik, szállást, ételt, sőt még egy kis fizetést is, de ez a beetetési időszak legfeljebb pár hónapig tart, és elkezdődik a tényleges kihasználás.
A csicska szó a börtönszlengből jön, és a jelentése nem pontosan fedi le a modern rabszolgaság jelenségét. Ugyanis csicska az, akit akarata ellenére dolgoztatnak, tehát jelenleg a magyar jogszabályban nincs is rendes kifejezés azokra az emberekre, akik a modern rabszolgaság áldozatai. Mivel a köznyelv csicskaként emlegeti ezeket az embereket, ezért a cikkben mi is ezt használjuk.
A Szeretetszolgálat szerint Szarvason olyan embereket is találunk csicskasorban, mint az egyik nagy dél-alföldi város piac tulajdonosának fiát vagy egy ismert, bedőlt pénzügyi cég volt igazgatóhelyettesét.
"Mindegyik eset nagyon különböző, de egy közös van bennünk, hogy mindegyiknek volt korábban családja és foglalkozása, de mindent elvesztettek. Ezek az emberek azonban nem a csicskatartók áldozatai, hanem annak a rendszernek és az életútnak az áldozatai, amibe annak idején belekerültek. Mindenki hibás a csicskák helyzeténél” – mondja Tóth Tamásné.
A csicskatartók azonban nem csak az idősebb, magányos férfiakra utaznak, legfőbb célpontjuk a hajléktalanok.
A hajléktalanokat más városok utcáiról, buszállomásairól szedik össze, és munkával, szállással, meleg étel ígéretével csábítják magukhoz.
Lázár Zsolt, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség esperese és a Szeretetszolgálat vezetője szerint Szarvason jelenleg egy hajléktalant sem lehet találni, mert mindenki valamelyik családnál csicska. Azonban nem csak az utcáról kerülnek csicska sorba a hajléktalanok.
"A családok olyan kapcsolati hálóval rendelkeznek, hogy amit a hajléktalanellátással foglalkozó call centerek kiépítették, kutya füle ehhez képest. Felhajtókat küldenek nagy városok hajléktalan szállóira, de képesek a saját emberüket is beküldeni a hajléktalanellátásba, aki aztán kihoz 2-3 embert” – mondja Oncsik János, az Ótemplomi Szeretetszolgálat szenvedélybeteg ellátásának vezetője, aki maga is aktívan részt vesz a csicskák kimentésében.
Nyílt titok a csicskáztatás a városban
A tizenhat ezer fős Szarvas kifejezetten egy gazdag békés megyei városnak számít, kedvelt turisztikai célpont az Alföldön élők körében. A város nagyon tiszta, tele van parkokkal, sétányokkal, a belvárosában pedig többszáz éves polgári lakásokat találhatunk, némelyik műemléknek minősül. Lázár Zsolt esperes a kocsijába ültet minket, és városnézésre invitál, de nem a szokásos turista látványosságokat készül megmutatni, hanem azokat a házakat, ahol biztosan tudja, hogy csicskák vannak. Az esperes szinte minden utcán rámutat egy-egy nagy családi házra, név szerint is megmondja ki ott a csicska, és azt is, hogy hány éve.
Egy darabig még az esperes kíséretében, de később már magunktól járjuk a várost, bemegyünk üzletekbe, közlekedési csomópontokhoz, megállítunk járókelőket és egy megdöbbentő kép kezd kirajzolódni előttünk. A városban mindenki tudja, hogy kik a csicskák, és csak mosolyognak, amikor magyarázni kezdjük, hogy mit is jelent ez a fogalom, hisz ez az ő szemükben egyáltalán nem szorul magyarázatra. A megszólított emberek félnek a csicskatartó családoktól, ezért a kifejezett kérésükre nem írjuk le pontosan, hogy milyen foglalkozási körben dolgoznak.
Először egy közlekedési csomópontra látogatunk el, ahol egy olyan nővel beszélgetünk, aki rendszeresen látja, amikor csicskák érkeznek vagy épp szöknek a városból, de egy kis beszélgetés után már azt is meg tudja mondani, hogy a Szarvasra érkezők közül kiből lesz csicska. Legutóbb egy terhes nőnek segített a szökésben, aki kicsit zavartan jelent meg, azt állította, hogy egy roma családtól szökött meg, de nem volt pénze jegyre, hogy elutazzon. A közlekedési csomóponton dolgozó nő felhívta a rendőrséget, hogy tudnak-e segíteni, de azt mondták, hogy nem, ezért végül a Szeretetszolgálatot hívta, akik elintézték, hogy az Ótemplomi Evangélikus Egyház kifizesse a nő jegyét.
Egy másik alkalommal viszont egy idős asszony érkezett a városba Budapestről, azt mondta, hogy házat szeretne venni, és lenne itt egy család, akiknek van egy eladó.
Addigra már több millió forintot fizetett a családnak lakásért. Az ott dolgozó nő azonnal felvilágosította, hiszen pontosan tudta, hogy melyik csicskatartó családról van szó és miért hívták az idős asszonyt. Rávette, hogy forduljon vissza inkább, mert a pénzét már nem fogja visszakapni, és azt is elmondta, hogy valószínűleg milyen sors várna rá itt.
Amikor megkérdezzük a nőt, hogy ezek a történetek meglepőek, újak voltak-e számára, hogy itt embereket csicska sorban tartanak, nevetve néz ránk: Itt Szarvason? Ugyan már!
A nő onnan ismeri fel a csicskákat, hogy általában valamilyen kis táskával vagy anélkül érkeznek, nagyon alulöltözöttek, koszosak, leggyakrabban idős férfiak.
[#2]
Az egyik boltba is betérünk, az eladók rögtön elmesélik, hogy ide rendszeresen járnak csicskák. Általában bevásárlási listákkal küldi őket a család, és vagy pontosan annyi pénzt adnak nekik vagy kevesebbet, hogy ne maradjon nekik a visszajáróból. Amikor kevesebb pénzzel érkeznek, akkor a pénztárnál megy a sakkozás, hogy mi az, ami fontos, mi az, ami maradhat.
"Van, akit naponta ötször is elküldenek, ma reggel is az egyik jött először kávéért, aztán kenyérért, később valami másért, és egyiket sem magának vette” – magyarázza a boltos.
Mivel ezeknek a csicskáknak otthon se igazán adnak enni, sokszor szinte éheztetik őket, ezért a boltosoknak néha megesik rajutk a szívük és adnak nekik egy szendvicset. De többször előfordult már, hogy loptak is, emiatt többüket már kitiltották a boltból. Nekik az ajtóban kell megállniuk, és onnan mondaniuk, hogy mit kér a család, amit aztán a boltosok összeszednek nekik.
A főtéren éppen ezért a Szeretetszolgálat egy ételdobozt is kihelyezett, de arra is ráírták, hogy egy ember maximum három ételt vehet ki, mert van, amikor a családok küldik oda a csicskát, hogy hozzák el nekik az összes ételt.
Egy, küldeményeket szállító férfit is megállítunk, aki mosolyogva mondja nekünk, hogy pontosan tudja, melyik háznál vannak csicskák.
"Tudom, hogy melyik háznál kik laknak, és látom, hogy az az ember nem rokon, mégis ott lakik. De az öltözékükből is lehet tudni, mert koszosabbak mint kéne” – mondja a férfi.
Néha a család megpróbálja átvenni a csicska küldeményét, azt hazudják, hogy a keresztapjuk, de a férfi már pontosan tudja, hogy ez nem igaz, ezért semmit nem ad át. Szerinte a csicskatartás nyílt titok Szarvason, és szinte majdnem minden háznál vagy tanyán vannak.
A Szeretetszolgálatnál dolgozók azt mesélik, hogy ez már annyira nyíltan zajlik a városban, hogy egyszer az egyik helyi kocsmáros hívta fel őket azzal, hogy ott van az ivóban két csicska, akik arról beszélnek, hogy meg szeretnének szökni, de nagyon félnek. A Szeretetszolgálat munkatársai aztán az éj leple alatt csempészték ki őket.
Egy-két óra elteltével a beszámolók alapján könnyen bele lehet tanulni, hogy a város utcáit járva felismerjük, ki a csicska és ki nem.
Szarvas központjában több olyan emberrel találkozunk, akik a leírásoknak megfelelően inkább néznek ki hajléktalannak, de feltűnően céltudatosan kajtatnak végig az utcákon, nem csak úgy lézengenek. A cikk elején leírt beszélgetés is egy ilyen találkozást mutat be, de más szedett-vetetten öltözködött embereket is leszólítottunk, akik azonnal faképnél hagytak minket, amikor kiejtettük a csicska szót. A Szeretetszolgálat szerint ezek az emberek maguk is tagadják, hogy csicskák lennének, és kikérik maguknak a megnevezést.
Betérünk két olyan házba is, ahol az esperestől tudjuk név szerint, hogy kit tartanak ott csicskaként. Az egyik nagy, polgári ház udvarában egy fiatal fiúval és a nagyapjával találkozunk, a többiek nincsenek otthon. Megkérdezzük őket, hogy hallottak-e arról, hogy a városban több család is alkalmaz embereket szállásért és kosztért cserébe. Az idős férfi rögtön tudja, hogy miről beszélünk, de már mondja is, hogy nemhogy náluk, egész Szarvason nincsenek csicskák, csak mondják, hogy vannak, de mi itt nem fogunk találni egyet se. Ahogy kijövünk a házból, belefutunk egy csicskának kinéző emberbe, akit megerősíti, hogy abban a házban lakik a keresett csicska, de amikor kiejtjük ezt a szót, sarkon is fordul, feltehetően ő is az valamelyik háznál.
2009-ben már volt botrány a szarvasi csicskáztatással kapcsolatban, amikor a Népszabadság leleplező cikket írt láncon tartott csicskákról. Akkor a lakossági bejelentések és a polgármesteri hivatal adatai alapján 30 család házához vonultak ki a rendőrök rabszolgasorban tartott embereket keresve. Végül bizonyíték hiányában minden eljárás megszűnt.
A második nagy családi ház, ahova betérünk, már nem olyan üres, a konyhában ül a nagymama, az unokák, dédunokák. Elmondjuk neki, hogy azt hallottuk, hogy Szarvason sokan csicskát tartanak, de szerintük se létezik ma már ez a jelenség.
"Nincsenek, régen voltak itt Szarvason, de már nincsenek. Gondolom úgy volt, hogy jobb volt nekik, mint az utcán hajléktalanként, kaptak szállást, kaját, cigit. Gondolom csak jobb volt nekik, ha nem tetszett volna, akkor elmentek volna” – mondja a fiatal férfi.
Még akkor is tagadják, hogy tartanak csicskát, amikor megmondjuk nekik, hogy mi azt a biztos információt kaptuk, hogy náluk is van valaki. Ahogy kilépünk a házból az esperes hív minket, hogy az említett ház csicskája épp ott van a templom előtt, aki aztán maga is megerősíti, hogy abban a házban lakik, bár szerinte nem csicskaként, hanem családtagként.
Mindez, amit Szarvas utcáin látni, csak a jéghegy csúcsa, nagyjából 20-25 ember az, aki ennyire szem előtt van, de rajtuk kívül még körülbelül 100 ember van a városban és a környéki tanyákon.
A hajléktalanszálló nem alternatíva
Talán kicsit nehéz megérteni, hogy ha ezek az emberek nincsenek láncra verve, szabadon közlekedhetnek a városban, akkor miért nem mennek egyszerűen el. A csicskatartásnak ez a legbonyolultabb kérdése.
"Ha most kiemelném mind a 150 embert, és elvinném őket Győrbe, Debrecenbe hajléktalanszállókra vagy nappali melegedőkbe, akkor a 150-ből 120 visszajönne” – mondja Tóth Tamásné családsegítő.
Ennek okait az egyéni életutakban és a nem megfelelő hajléktalanellátásban kell keresni. A csicska sorba került emberek sokszor a hajléktalanellátásból vagy az utcáról kerülnek ezekhez a családokhoz, és korábban már mindenüket elvesztették: szeretteiket, munkát, lakhatást. A családok ezt ügyesen ki is használják, elhitetik velük, hogy családtagok, hozzájuk tartoznak, és ami az egyik legfontosabb tényező, hogy fontosak, feladatuk van, például gondozni a lovakat. Ezért ezek az emberek nem is tartják magukat csicskáknak, olyan erős kötődés alakul ki a tartóik felé, hogy némelyikük kifejezetten jól érzi magát ebben a helyzetben, de természetesen ettől még ugyanúgy kihasználásról, emberkereskedelemről beszélünk.
Tóth Tamásné több csicskával készített mélyinterjúja során szinte mindegyikük azt mondta, hogy nincs hová menniük, a hajléktalanszállóra vissza pedig semmi pénzért nem mennének. A szállókon meglopják őket, gyakran vannak verekedésbe torkolló konfliktusok, nincs senki, akihez kötődni tudnának, akár 10-20 emberrel alszanak egy szobában, a családnál meg maximum csak 1-2 szobatársuk van.
,,Ha valaki ételt, ruhát kap, családban van, saját szobája és feladata is van, akkor ezzel nagyon nehéz versenyeznie egy szociális ellátórendszernek. Egy haljléktalanszálló nem alternatívája ennek, sem érzemileg, sem fizikailag” – magyarázza Oncsik János.
A Szeretetszolgálat munkatársai folyamatosan próbálják rábeszélni a csicskákat, hogy hagyják ott ezeket a családokat. Állandó kapcsolatban vannak velük a szenvedélybeteg klubon, az Angyali segítség az Ótemplumból című jótákonysági sorozatának étel- és ruhaosztásain keresztül, de a téli krízisszállójukra is gyakran betérnek olyan csicskák, akik fűtetlen szobákban alszanak. A múlt héten öten is jelezték a szolgálatnak, hogy el szeretnének jönni, de az ötből később egy sem jött vissza.
Az ötből az egyik ügyfél egy idős férfi volt, aki egy párkapcsolati hirdetésen keresztül csúszott bele a csicska sorba. A férfit egy Kecskemét melletti idősek otthonából csábították el, ezzel feladta a kiváltott férőhelyét az intézményben. A betétkönyvbe helyezett 6 millió forintját a nő és unokatestvérének hazudott élettársa azonnal elvette, a férfi nyugdíjára pedig hitelt vettek fel. A férfit a rendőrségtől hozták be a Szeretetszolgálathoz, ahol elmagyarázták neki, hogy kihasználták, majd hazaküldték az okmányaiért. A férfi csak este telefonált, hogy nincs pénze taxira bejönni a városba, majd csak másnap érkezik, de azóta sem jött vissza.
A szolgálat évente csak 1-2 embert tud úgy kimenteni, hogy azok pár héten belül ne kerüljenek vissza.
A mentésekben sokat számít Lázár Zsolt esperes szerepe, akitől félnek a csicskatartó családok, ha ő megy oda egy házhoz elhozni valakit, akkor vele nem mernek kötekedni, de ehhez az kell, hogy a csicska is menni akarjon.
A szolgálat először mindig az áldozat családját keresi fel, de ők általában már nem nyitottak több éve nem látott rokonaikra. Ha a családtagok felkutatása nem jár sikerrel, akkor a szervezet megpróbálja betenni őket valamilyen szociális intézménybe, de sokszor a több évtizede csicska sorban élő emberek nem tudják betartani itt a szabályokat, például azt, hogy nem fogyaszthatnak alkoholt, ezért inkább maradnak a tartóknál.
,,Ezek az emberek annyit kaptak már az életben, hogy az, hogy hátba vágják egy lapáttal, mert elfelejtette megetetni a lovakat vagy kimarad egy vacsora, az már nem probléma, mert ők ide tartoznak” – mondja Tóth Tamásné.
[#3]
Mivel ezek az emberek nem akarnak eljönni, noha rosszul bánnak velük, kihasználják őket, ezért nincs jelenleg az a törvényi háttér, ami biztosítaná, hogy elhozhassák őket. Az erőszak pedig nem ér semmit, mert bármilyen messzire is viszik őket, vagy maguktól jönnek vissza, vagy a családok hozzák vissza őket.
A Szeretetszolgálat a Család-és Gyermekjóléti Központ segítéségével 2006-ban összegyűjtött 150 nevet, és lakcímmel együtt leadta a rendőrségnek. Az ügy vége az lett, hogy majdnem őket büntették meg, amiért visszaéltek az önkormányzati adatokkal. A családsegítő azt mondja, hogy az elmúlt 20 év alatt még nem történt olyan, hogy valaki bármilyen büntetést kapott volna csicskatartásért.
A rendőrség tehetetlen, mivel a csicskáztatást nagyon nehéz bizonyítani, főleg, ha maga a csicska is tagadja, hogy kihasználnák. A rendőrség abban az esetben tud csak eljárni, ha a csicska feljelentést tesz, de még akkor sem biztos, hogy találnak bizonyítékot. Ráadásul legtöbbször ezek az emberek félnek a tartóiktól, mert, ha megtalálják őket, akkor elverik. Így, aki menekülésre adja a fejét, minél hamarabb el akarja hagyni Szarvast, hogy lehetőleg többet ne találhassák meg, a rendőrségre már nincs idő bemenni. Tóth Tamásné azt mondja, hogy az utóbbi 20 évben Szarvason öt esetben tettek feljelentést, ebből három esetben bizonyíték hiányában megszűnt az eljárás, két esetben pedig maguk a csicskák vonták vissza. Egy ilyen esetre volt példa, amikor az egyik csicska – akivel mi is beszélgettünk a városban – jegyzőkönyvben elmondta, hogy kihasználják, verik, de amikor a tárgyalótermet elhagyta, akkor a tartója már ott várta egy nagy hamburgerrel és kólával a kezében, megölelgette a férfit, aki aztán azonnal visszavonta a vallomását.
A Szeretetszolgálat szerint azóta vannak inkább sikertörténeteik, amióta létrehozták a szenvedélybetegek részére a támogatott lakhatást. Ugyanis a kimentést sokszor az is nehezíti, hogy hiába épül ki jó kapcsolat a Szeretetszolgálat emberei és a csicskák között, ha utána elküldik őket egy teljesen idegen városba, ott nem ismernek senkit. A támogatott lakhatásban jelenleg 12 főt tudnak elszállásolni, de a probléma, hogy csak szenvedélybetegek kerülhetnek be, nem kifejezetten a csicskáztatás áldozatainak hozták létre, és sokszor nem is szerencsés, hogy ha az áldozatok Szarvason maradnak.
Először minden rendben volt, aztán jöttek a megvonások
A támogatott lakhatás keretein belül találkozunk mi is két excsicskával, akiket a Szeretetszolgálat mentett ki több évig tartó rabszolgaságból.
Balogh Kálmán két családnál is volt csicskaként, amíg a szolgálat ki nem emelte. A most 62 éves férfi tizennégy évvel ezelőtt került először rabszolgasorba. Korábban raktárosként dolgozott, de elveszítette a munkáját, a feleségével elváltak, később pedig a tető is eltűnt a feje felől. Egy ismerőse ajánlotta neki az első családot, akik Hódmezővásárhelytől tíz kilométerre egy tanyán éltek, szarvasmarhákat, lovakat, sertéseket tartottak. Teljes ellátást, napi háromszori étkezést és napi 500 forintot ajánlottak neki. A házaspár is ott lakott a tanyán a nagykorú fiukkal együtt, ahol Kálmánon kívül még két csicskát tartottak.
,,Három-négy hónapon keresztül működött, benne volt a cigaretta is, minden rendben volt, de aztán, mint amikor a lift megindul lefele, jöttek a megvonások. A kávé eltörölve, cigi napi öt szál. Ezeket még úgy lenyeltem, de aztán elkezdtek enni is kevesebbet adni” – meséli Kálmán.
Kálmánt a másik két csicskával együtt egy egykori terménytárolóban volt szállásolták el, ahova betettek három ágyat és egy teakályhát, ami aztán tönkre is ment, így télen fűtés nélkül kellett aludniuk. Víz egyáltalán nem is volt, a kútnál fürödtek. Pénzt sem kaptak többé, meleg ételt is csak ritkán, leginkább szalonna és kolbász volt, de a szalonnának is csak a zsíros részét ehették meg. Hajnal négytől dolgoztak az állatokkal délig, utána pedig délután négytől nyolcig, de a kettő között sem pihenhettek, kiküldték őket szénát szedni vagy kaszálni.
Arra a kérdésre, hogy miért nem ment el rögtön, amikor rosszul kezdtek bánni vele, Kálmán azt feleli, hogy nem volt hova mennie, és reménykedett is abban, hogy majd mégis jobb lesz. Ez a reménykedés aztán másfél éven keresztül tartott, a család folyamtosan szemmel tartotta, és egyértelművé tették, hogy innen nem lehet csak úgy kisétálni, de fizikailag sosem bántalmazták őket.
Amikor Kálmán úgy döntött, hogy elég volt, akkor azt hazudta, hogy rosszul van, és orvoshoz kell mennie, így sikerült megszöknie. Egy darabig a testvérénél húzta meg magát Szegváron, de alkoholproblémái miatt onnan is mennie kellett. Visszament Hódmezővásárhelyre, ahol 3-4 napig az utcán élt, semmi más nem volt nála csak egy válltáska néhány váltó alsóneművel.
,,Ott bolyongtam a vásárhelyi piacon, és akkor megállt mellettem egy fehér Seat, sosem felejtem el. Cigányok ültek benne, és kérdezték, hogy elmegyek-e Szarvasra? Mondtam, hogy adjanak tíz perc gondolkodási időt, de amikor az ember már négy napja nem eszik, nem fürdik, akkor könnyebben belemegy” – emlékszik vissza a férfi.
Így került Kálmán Szarvasra egy roma családhoz, ahol végül három és fél évig maradt. Ott egy másik csicskával együtt egy fűtetlen melléképületben lakott, víz sem volt bekötve, lópokróccal takaróztak, éjszaka pedig arra ébredtek, hogy patkány mászik fel a lábukon. A férfi munkanélküli segélyt kapott, amit a család elvett tőle, őt pedig a testvéreik tanyáin dolgoztatták. Eleinte nem is nagyon engedték ki a házból, mert féltek, hogy megszökik, de aztán ahogy egyre jobban megbíztak benne, úgy egyre messzebb és messzebb engedték, először csak a boltig, aztán már a benzinkútig.
,,Egy idő után már a házba, magukhoz is beengedtek, hogy kitakarítsam a fürdőszobát vagy felmossak. Aztán rájöttek, hogy házias vagyok, úgyhogy reggelente nekem kellett beágyazni, én főztem a kávét és vittem nekik az ágyba” – mondja.
A család tagjai otthon csicskának szólították Kálmánt, volt, hogy még éjszaka is felverték, hogy menjen el nekik cigiért, amikor pedig ezt a férfi szóvá tette, akkor azt mondták neki: ezért vagy itt, nem.
A megszökés azért nem jöhetett sokáig szóba, mert Kálmánnak nem is nagyon volt hova mennie, ráadásul végignézte, ahogy a család a korábbi csicskákat előkeríti és megveri, amiért megszöktek.
Időközben azonban a férfi kimerítette a munkanélküli segélyt, és berendelték közmunkára. Kálmán úgy fogalmaz, hogy ez volt a szerencséje, mert így került az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség temetőjébe dolgozni, ahol megismerkedett Lázár Zsolttal. A tartói bankkártyát csináltatattak Kálmánnak, amire a közmunkás bére érkezett, a kártya pedig náluk volt, így a férfi egy fityinget se látott abból, amit megkeresett. Néha a munkatársai adtak neki egy kis pénzt, de mindig csak keveset, mert tudták, hogy ha a család észrevenné, akkor elvennék tőle. Végül le is bukott, egy nap aprópénz maradt a zsebében, és ahogy magyarázott valamit a családnak, rácsapott a nadrágjára, amiben megcsörrent a pénz. El akarták venni tőle, de Kálmán nem adta, ezért seprűnyéllel verték el. Másnap, amikor dolgozni ment, az esperes azonnal észrevette a nagy hurkákat a férfi karján. Lázár Zsolt visszakísérte a férfit a cuccaiért, ő addig a kapuban várta őt, a család közben megpróbálta befeketíteni Kálmánt, de az esperes nem hitt nekik.
Kálmánt elhelyezték egy támogatott lakásban, még most is a temetőben dolgozik, de a pénz, amit megkeres, már az övé. Néha összefut korábbi tartóival az utcán, akik különböző ajánlatokkal, például pénz ígéretével vagy nőkkel próbálják meg visszacsábítani, de erőszakoskodni nem mernek, mert tudják, hogy a férfi az esperes védelme alatt áll. Kálmán azóta leszokott az alkoholról és a fiával is újra felvette a kapcsolatot.
A támogatott lakhatás egy másik lakója Sarró Sándor 12 év szolgaság után, még most is bizonytalan abban, hogy kihasználták-e, valóban csicska volt-e. Az ő esete nagyon jól példázza azokat a csicskákat, akik jól érzik magukat tartóiknál, és fel sem tűnik nekik, hogy kihasználják őket.
Az 56 éves férfi több mint egy évtizeden keresztül dolgozott ugyanannál a roma családnál, ahol a lovakat gondozta. Korábban raktáros volt Hódmezővásárhelyen, de amikor megszűnt a munkahelye és meghaltak a szülei, akkor az utcára került, ahol két évet töltött hajléktalanként. Ott találta meg ez a család is, akik szállást és munkát ajánlottak neki. A tanyán saját kis egyszobás lakása volt, áram volt benne egyedül, fűtés és víz nem. Néhány évig volt egy szobatársa is, egy másik csicska, de ő aztán elment. Egy darabig volt még egy kis kályhája, de azt a család eladta, ezért éveken keresztül a hidegben töltötte a telet. A munkanélküli segélyét elvették, azt mondták, hogy az a lakbér, de a munkájáért pénzt soha nem kapott. Maximum esténként adott neki a családfő egy kis aprópénzt, amiből tudott magának egy sört vagy egy kis szalonnát venni. Állítása szerint fizikailag sosem bántották.
Amikor a családfenntartó meghalt, akkor még rosszabbra fordult a sora, már étel is hol volt, hol nem, ezért az Ótemplomi Evangélikus Egyház ételosztásaira járt, télen pedig még a krízisszállóra is bement.Így került a szolgálat munkatársainak látóterébe, akik azért tudták csak menekülésre bírni a férfit, mert a család drogbotrányba keveredett, és már egyáltalán nem foglalkoztak Sándorral.
A férfi most egy kőműves mellett dolgozik segédmunkásként hétvégente, látszólag jól érzi magát, a szobájába még egy lapos tévét is tudott venni a fizetéséből. Mégis, amikor arról kérdezzük, hogy szerinte kinek érte meg jobban az a kapcsolat, amiben élt, akkor csak nehezen, magát is győzködve mondja ki, hogy a családnak azért valószínűleg jobban megérte. Amikor pedig azt kérdezzük, hogy szerinte csicska volt-e, akkor azt feleli:
,,Végülis szerintem az voltam, csicska. Mert ha napszámba elmegyek dolgozni reggel hattól este hatig, akkor azt kifizetik” – feleli kicsit bizonytalanul.
A Szeretetszolgálat munkatársai később azt mesélik, hogy tegnap még tagadta, hogy csicska lett volna.
