Szalóki Ági: A kütyükkel magára hagyott gyerek sosem lehet igazán boldog
Szalóki Ági elsősorban népdalénekesként és előadóművészként ismert, azonban társadalmi kérdésekben is gyakran állást foglal. Nemrég a vasárnapi boltzár eltörlése ellen hallatta a hangját, és gyerekeknek játszó zenészként az is foglalkoztatja, milyen hatással van a kicsikre a XXI. század technikafüggő életmódja. Ez mind szóba került az alábbi interjúban, ahogy a népzene mai helyzete és a közelgő Művészetek Völgye fesztivál is. Bónuszként meghallgatható a cikkben egy új dal is Ági hamarosan megjelenő lemezéről.
– Mikor jártál először a Művészetek Völgyében és milyen emlékeid vannak róla?
– Azt hiszem, 2000-ben volt az első alkalom, talán Szőke András taliándörögdi házának udvarán játszottunk a Besh o Drommal. Rögtön megtetszett a hely, a hangulat. A zenekar többi tagja hazament, én ott maradtam.
Az utcán a nyomós kútnál tisztálkodtam. Nyáron bárhová mentem, egy kis csomagot vittem magammal. Volt benne fogkefe, fürdőruha, meg hálózsák. Ennél sokkal több nem kellett. Koncerteket hallgattam, színházi előadásokat néztem, barátkoztam. Jól éreztem magam.
A Krétakörösök csináltak egy udvart Pulán, például oda hívtak bennünket a Besh o Drommal többször is. Később, mikor elkezdett növekedni a fesztivál és nagyobb színpadokat építettek, Monostorapátiban a focipályán is koncerteztünk, aztán Öcsön is jó párszor. A Besh o Drom mellett a Szájról szájra együttessel is énekeltem Herczku Ági és Bognár Szilvi társaságában, vendégeskedtem a Balázs Elemér Group és a Gryllus testvérek koncertjein. Két lemezem anyagát is a Völgyben játszottuk először. A gyerekműsorom Kapolcson debütált 2004-ben, a Hallgatót 2005-ben csodás helyszínen, a dörögdi Klastromnál mutattuk be.
A Hallgató lemez ajánlója:
– Mi fogott meg leginkább benne a többi hazai fesztiválhoz képest?
– Szeretem a falusi környezetet. Más a lépték. Közel a természet, ott a patak, leülök a partjára. Felmegyek a dombtetőre, lefekszem a fűbe, olvasok. Szeretek elvonulni, szemlélődni ismeretlen utakon. Jó megismerkedni a helyiekkel, beszélgetni velük, leülni az asztalukhoz. Mindig is ez vonzott, nem a kirakodóvásár, vagy a fogyasztás. Ez huszadrangú számomra a falu, a természet és a zene után. Kinek jó, kinek rosszabb hír: Kapolcs jó ideje zsúfolt. Szerettem családiasabb, szellősebb korában. Mindezzel együtt mindig nagy örömmel térek vissza.
A "volt egyszer volt egy kis zsidó" című műsort rendszerint minden évben játsszuk a Gryllus testvérekkel, emellett idén a Csak egy nap a világ című műsorommal kaptam felkérést. Karády Katalin dalai mellett sanzont énekelek Edith Piaftól, fadót Amalia Rodrigueztől, és duettezünk a zenekar vendégével, Korb Attilával.
1994-ben lépett először színpadra. 2004-ben alapította első zenekarát, és készítette el első lemezét, a gyerekeknek szóló Téli-nyári labodát. Példaképei és mesterei Sebestyén Márta, Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla, valamint erdélyi magyar és cigány falusi énekesek.
Külföldön legtöbbet az Egyesült Államokban és Németországban koncertezett, de Magyarországot képviselte Jeruzsálemben, Pekingben, Moszkvában, Tokióban is valamint Európa számos országában. Nyolc lemeze jelent meg Japánban. Fontos számára a társadalmi szerepvállalás, több alapítvánnyal is együtt dolgozik, elsősorban a gyermekek segítése érdekében. Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Prima díjas előadóművész.
Íme a most megjelent Eukaliptusz című szám (Kukorelly Endre verse) a hamarosan érkező új albumról:
– Szerinted hol van a népzene helye, mekkora a létjogosultsága a 21. századi, egyre városiasabb Magyarországon?
– Valaki nemrég azt kérdezte tőlem, vajon azért énekelek népdalokat, mert szeretem az egyszerűségüket, tisztaságukat? Igen, lehet így is látni a népzenét, de ha csak egy kicsit is közelebb kerülünk hozzá, láthatjuk, hogy ez a zene itt és mindenhol a világon a kisközösségekben élő, jellemzően mezőgazdasággal foglalkozó szegény emberek zenéje volt.
Aki a népzenét becsüli, azt az életszemléletet is becsüli, amely erre a világra jellemző. Kisebb az egó ebben a világban, az ember felismeri, hogy nem áll mindenek felett.
A természettel együtt él, tiszteli is. Szerény, nem pazarol. Erre ma azt mondanánk, ökotudatos. Érezhető, hogy feltámadt az igény arra, hogy ez a szemlélet jelen lehessen a városokban is.
Hogy ki mit lát még bele vagy mit aggat a népi kultúrára, az más kérdés. Én annak, aki a népzenét csak felhasználja, de nem ismeri, nem tiszteli, nem hiszek. Abban a közegben, amelyben a népzene megszületett és évszázadokon keresztül fennmaradt a ma ismert formájában, sokkal lassabb az élet. Például a Magyarszovát nevű falu lakossága az erdélyi Mezőségen azért tudta megőrizni ökotudatos szemléletét, a zenéjét és táncait, mert sokkal kevesebb külső hatás érte. Az internet korában azonban a legtöbben nem tudunk és nem is akarunk az információ elől elzárkózni, ezért van szükségünk szupertudatosságra.
Ha jól választunk, és megfelelően használjuk az információt, csodákban lehet részünk, ha rosszul, annak beláthatatlan rossz következményei lesznek. Manapság, amikor a bőségtől, a ránk zúduló információktól néha levegőt is alig kapunk, különösen érdemes odafigyelni ezekre a tradíciót ma is őrző kis szigetekre, a Magyarszováthoz hasonló falvakra, illetve azokra a zenekarokra, amelyek hitelesen tudják továbbadni ezt az elmélyült tudást.
– Mondasz néhány példát?
– Ahhoz, hogy egy zenekar ne csak az aktuális divathullám miatt kapja fel és aztán ejtse a népzenét, nagyon fontos, hogy a zenészek ismerjék ennek a kultúrának a gyökerét. Merjenek közel kerülni a földhöz, lehajolni, beleásni, morzsolgatni, megszagolni. Megismerni minél több réteget abból, amire azt mondjuk úgy általában, hogy népzene. Dresch Mihály ezt tette mindig is. Ha valaki Magyarországon, ő valóban a bartóki út méltó követője.
Az autentikus magyar népzenét játszók között most Juhász Zoltánt és Fábián Évát emelném ki. Ismered a nevüket? Hiteles emberek, kiváló népzenészek és valódi mesterek. Azok közül, akik népzenei feldolgozásokat készítenek, említhetném még a Muzsikást, Cserepes Károlyt, vagy természetesen Sebestyén Márta valamennyi albumát. Palya Bea mostanában már a saját dalait és szövegeit énekli, de az ő zenéjén is egyértelműen érződik ez a földközeliség, ami hitelt ad minden hangnak, minden kiejtett szónak. A Kerekes Band tagjai úgyszintén ott voltak a táncházakban, rengeteget tanultak az öregektől. Mindig is szerettem Lajkó Félixet, és a Hólyagcirkuszt alapító Szőke Szabolcsot és a Ravi Shankar-tanítványt, Szalai Péter tablást, akivel van szerencsém együtt zenélni.
Az, aki komolyan veszi ezt az üzenetet, egy pillanat alatt megérzi, ha valaki giccsel, hazugságokkal, olcsó megoldásokkal jön elő. Megérzi, aztán csodálkozik egy nagyot, hogy nicsak, hogy meg lehet ebből gazdagodni, de aztán szépen megnyugszik, és megy tovább a saját útján.
– Karády Katalin, Edith Piaf és a repertoárodon szereplő többi XX. századi előadó dalai mennyire időtállóak? Ma is ugyanannyira érvényesek, mint régen?
– Épp a minap léptem fel a Zeneakadémián a Budapest Bárral, akik pont ilyen dalokkal lettek hihetetlenül népszerűek. Ezek városi népdalok. Slágerek: fülbemászóak a refrének, könnyedek a szövegek. Egyszerűen működnek. Igen, néhol cukormázasak is, nem tagadom. Az előadásukhoz nem árt a jó arányérzék, az irónia.
Mivel alapvetően népzenével foglalkozom, a Karády-műsoromat azért is szeretem, mert ez egyfajta kalandozásra ad lehetőséget a megszokottól eltérő vizeken. Ráadásul olyan szuper zenészek társaságában, mint pl. Bacsó Kristóf szaxofonos, vagy a zenekarhoz nemrég csatlakozott ifjú titán, Ifj. Tóth István gitáros. Vendégem, Korb Attila, aki kornetten játszik és énekel is, már csak a hab a tortán. Vele még színesebb lett a produkció. Most több koncertet is játszunk együtt, július 20-án este például az Állatkertben. Állat lesz!
– Arra nem éreztél késztetést, hogy saját szövegeket írj és énekelj?
A Borlai Gergővel közös Kishúg lemezre írtam már, valamint a tavaly decemberben Fenyvesi Mártonnal közösen készített (és hamarosan megjelenő) lemezemen is szerepel három – kissé szerénytelenül – Kukorelly Endre, Juhász Gyula, Szabó T. Anna, Pilinszky János, József Attila és Weöres Sándor megzenésített versei mellett.
Tisztelem azokat, akik minőségi dalszövegeket tudnak írni. Bereményi Gézát, Sztevanovity Dusánt, Lovasit, Kiss Tibit, Bérczesi Robit, Szűcs Krisztiánt... Rosszat semmiképp nem akarok kiadni a kezeim közül, talán az ettől való félelem miatt sem nagyon erőlködtem.
A Kantri című dal a Kishúg lemezről:
– A szólókarriered kezdete óta játszol gyerekműsorokat is. Mit tapasztalsz, máshogy kell szólni a mai generációhoz, akik tulajdonképpen már okostelefonokkal születnek?
– Pár évvel ezelőtt még azt mondtam, hogy nem látok különbséget, de ez mára megváltozott bennem. Sok szülő valóban az első pillanattól odaadja az okostelefont a gyerekének, hogy azzal foglalja el magát, de ők nem veszik figyelembe, hogy bizonyos alapvető készségek (beszéd, koncentráció, memória, mozgáskoordináció) kialakulásához nem elégséges a kütyük nyomogatása.
Baj van, ha azt hisszük, hogy az új technológia képes átírni a sejtjeinkben és génjeinkben lévő, minimum több ezer éves kódokat, ha az érintést, a ritmikus szót, a zenét, az öl biztonságát lecseréljük a sík képernyő villódzó képeire.
Van összefüggés a figyelemzavar, a diszlexia kialakulása és a megfelelő korai fejlesztés hiánya között.
– Milyen jeleit tapasztalod ennek a gyerekkoncertjeiden?
– Talán még korábban válnak felnőttessé a gyerekek. A magára hagyott, tárgyakkal lekenyerezett gyerek a világ minden kincse között sem igazán boldog gyerek. Jól szituált kerületekben lévő budai iskolákban több életunt, destruktív, cinikus gyerekeket láttam, mint mondjuk az olyan falvakból származók között, akiknél nemhogy számítógép, fürdőszoba sincsen.
Szerencsére pozitív élményeim is bőven vannak. Imádom, ahogy Erdős Virág igencsak terjedelmes Négyeshatos című versét, amiből számunk is született, pillanatok alatt szedik fel a négy-ötévesek is. Pár napja például 190 pécsi gyerekkel buliztunk, és bármivé átváltozhattunk, főként azután persze, hogy azt mondtam nekik, hogy most transzformerszek vagyunk mindannyian. Ha vannak számomra fontos értékek, amikről úgy érzem, ezeket jó volna átadni, nekem is fejlődnöm kell, alkalmazkodva a változó igényekhez.
Sokféle utat kell kitapasztalnom, többféle nyelvet, hangot és színt kell megismernem, hogy mindenkihez eljusson az üzenetem. Ha a gyerekek látják, hogy élvezem, amit teszek, mert kellő biztonsággal vagyok jelen minden pillanatban, van tudásom és elég izgalmas, amiről mesélek, énekelek, vonzó leszek számukra és szívesen követnek mindenben. Személy szerint az önismereti utamon nagyon sokat ad, hogy másfél évig egy táncterápiás csoportba jártam, hogy elvégeztem egy féléves zeneterapeuta alapozó képzést a gyógypedagógiai főiskolán, és hogy jógázom.
A Négyeshatos versmegzenésítés:
A Kongó bolt című szám, szintén Körforgás gyereklemezről:
– Többször hallattad már a hangod közéleti ügyekben, legutóbb a vasárnapi boltzár eltörlése ellen érveltél. Művészként érzed fontosnak ezeket a felszólalásokat, vagy egyszerűen a személyiségedből fakad?
– Elsősorban együtt érző emberként tartom fontosnak. Nehezen tudok elmenni amellett, hogy ma az országban a becsületes dolgozókat több területen (így a kereskedelemben) is lényegében kizsákmányolják. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy e kizsákmányolt dolgozók jelentős része nő és anya. Nők a pult mögött, kisminkelt, mosolygós néptáncosok a táncparketten, nők a szociális munkások, családgondozók között, a kórházakban, és még sorolhatnám. Ezeknek az embereknek a jelentős része arra szocializálódott, hogy jobb, ha az egyszerűbb utat választva nem áll ki a jogaiért, inkább tűr és mindent lenyel.
A munkáltatók sok helyen szeretik azt hangoztatni, hogy valóban jobban teszi a dolgozó, ha nem áll ki magáért, hiszen az ellenszegülők helyett hamar jön az utánpótlás. Holott tudjuk, hogy Magyarországon jelentős munkaerőhiány van a kereskedelem mellett például az egészségügyben is.
Ezért biztattam a kereskedelmi dolgozókat, hogy igenis legyenek tisztában azzal, mit érnek emberként és munkaerőként. Ne csak a túlélésről, a robotolásról szóljanak a mindennapjaik. Szerencsére ők is kimondták: ennél sokkal fontosabb számukra az életük, a családjuk körében töltött minőségi idő, az egészségük, az álmaik. Ahogy Tamás Gáspár Miklós is írta, ezen értékek mellett kiállnunk kötelesség. Ezt valóban minden szociálisan érzékeny embernek fel kellene ismernie.
– Tulajdonképpen akkor önzőség, hogy nem tették meg?
– Igen, illetve annak az eredménye, hogy Magyarországon ma mindenki mindent feketén-fehéren lát. Ha valaki nem az egyik párt szlogenjei szerint gondolkodik, akkor úgy gondolja, bizonyosan a másik párt táborában kell őt keresni. Pedig amikor megszülettünk, nem ilyen vagy olyan pártinak: embernek születtünk. És annak jó is lenne megmaradnunk.
Ha tetszett az interjú, oszd meg ismerőseiddel:
