Szabadulás után első dolgom volt fagyit enni
Nem rabok, hanem fogvatartottak, és nem smasszerek, hanem felügyelők, ennyi már első körben kiderült, a gyulai börtönben, ahová beszélgetni mentem a bezártság mindennapjairól két elítélttel és egy fegyőrrel. A házban néhány méterenként rácsos ajtó van, fölötte színes mozaik és képek a falon, de mégsem barátságos a hely, hiába akar az lenni. Hiába az igyekezet, a hely még így is egy rideg környezet maradt, amit feldíszítettek. Mint egy szigorú matektanár ékszerekkel egy dolgozat előtt: nem sokat dob a lényegen a dekor, és nem javít azon, hogy mi a helyzet alapvetően.
Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka fogadott, aki érdekes dolgot mesélt:
- Tudok egy olyan személyről a pályafutásom során, aki fellebbezett azért, hogy börtönben maradhasson, ám nálam mindössze egy ilyen eset volt. Ez is arra utal, hogy annak, aki szinte itt nő fel, annak nehéz és ijesztő lehet a kinti lét. Bent biztonságosabb és a hierarchiában is feljebb állt a börtönben, mint ahol a való életben. Egyfajta fogvatartotti igazgató volt már, amit nehezen adott fel. Már nem tudom, mi lett a vége a történetének, de az biztos, hogy senki másról nem tudok, aki szeretett volna börtönben lenni – mondta ki Hafenscher Csaba Zoltán azt, amit mindannyian gondolunk a benti létről.
"Én hazamegyek, ők maradnak"
Egy felügyelővel is találkoztam, aki munkaidőben végig a fogvatartottakkal van, dolgozik, amikor ők lazítanak, figyel akkor is, ha pihennek.
– Nem gondoltál még arra, hogy néha neked talán rosszabb, mint nekik? Ugyanaz a helyszín, bezártság, ugyanolyan klíma és hangulat, csak te még dolgozol is?
– A legtöbb börtönben ugyanazt a kaját eszi az állomány, mint a fogvatartottak. Ugyanazt a levegőt szívom, ugyanabban a melegben állok itt, figyelek, észnél vagyok akkor is, ha ők épp lazítanak, de semmi sem ér fel azzal, hogy én munka után hazamegyek. Ők maradnak.
– Vannak fenyegetések, hogy na majd kinn megkapod?
– Persze.
– Volt már akivel kint találkoztál az utcán?
– Volt.
– És mit mondott?
– Jó napot kívánok.
Attilával és Zolival egy zárkában beszélgettem. Három emeletes ágy van a közel 12 négyzetméteres zárkában, egy mini szekrény, mosdó, egy WC és egy rácsos ablak valahol 2 méter magasan.
– Hova néz az ablakotok?
Zoli: Épp a bíróságra... A hátsó udvarára.
– Szoktatok kinézni rajta?
Zoli: Igen, sokszor. múltkor a tetőt javították, azt néztük a többiekkel. Gyere, áll fel egy székre, így meglátod.
Zoli nagyon udvarias, és jól szituált, nincs ember, aki megmondaná, hogy többszörös börtönlakó. Attila esetében a tetoválások, a sztorik, a csibészes mosoly már árulkodóbb.
– Mondta nektek valaki annak idején, hogy ha így folytatjátok, börtönbe kerültök?
Attila: Nekem az osztályfőnököm állandóan ezt fújta.
Zoli: Nekem senki. Nagyon szeretetteljes családban éltem, mindenkinek ilyen gyermekéveket kívánok.
Attila: Nekem tanárok voltak a szüleim, nagyon rendes emberek.
– Szerinted létezik, hogy hittél az osztályfőnöködnek és annyit hallottad, hogy végül megvalósítottad azt a szerepet, jövőt, amit beléd szuggerált?
Attila: Nem tudom... Szerintem nem ez volt oka. Rossz társaságba keveredtem a kollégiumban.
– Miért ültök?
Zoli: Én gazdasági bűncselekményért.
Attila: Én egy tisztességes betörő vagyok. Nem rabló. Ha találkozom a ház lakójával, nem is lököm meg, nem bántom.
– Miért fontos ez?
– Mert az már rablás, más elbírálás alá esik.
– Mennyire igaz az a sztereotípia, hogy jogi kérdésekben nagyon otthon vagytok?
Attila: A legtöbben tényleg otthon vagyunk benne.
Zoli: Sok mindennel képben vagyunk az igaz. Nem tudjuk megmondani, mennyit kap majd egy-egy újonnan bekerül előzeteses, de valószínűleg többet tudunk, mint egy átlagember.
"Az információ nagyon hiányzik"
– Ha mondok egy pár általános elképzelést a börtönéletről, feleltek rá igennel és nemmel? Például igaz, hogy egész nap gyúrtok?
Attila: Nem.
Zoli: Nem.
– A szabadidőtökben egymást okítjátok arra, hogyan lehet egyre tökéletesebb bűncselekményeket elkövetni...
Zoli: Nem.
Attila: Ez részben igen, fiatalabb koromban ez jellemző volt. Sok mindent a börtönben tanultam meg. de ma már nem. Mi dolgozunk napközben. Más már a börtön, nem akadémia.
– A börtönben sokan melegek lesznek...
Attila: Nem.
Zoli: Nem, arányaiban ugyanannyi meleg van, mint kint
Attila: Volt olyan rabtársam, aki azt mondta nem meleg, mert csak bent csinálja, de felvilágosítottam, hogy akkor is meleg. Ettől függetlenül, akiben nincs meg a hajlam, az itt sem lesz az.
– Van becsempészett mobilotok...
Zoli: Van fogvatartotti mobil, de az teljesen legálisan, és csak meghatározott számokat hívhatunk rajta.
– Internet is van, ha akarjátok?
Zoli: Nem, az nincs. Nekem személy szerint az információ nagyon hiányzik..
– A pedofilokat bekerülésük után azonnal, majd aztán rendszeresen megverik.
Zoli: Tény, hogy a börtönhierarchia legalján vannak, de itt például nincs verekedés.Attila: Nehéz kérdés… Aki intelligensebb, az nem verekszik itt sem.
Zoli: Volt itt benn egy nemrég, de nem bántottuk. De az tény, hogy lejjebb senki nincs náluk.
– És velük egy szinten áll még valaki? Aki időseket rabol ki például?
Attila: Á nem, senki. Azon a szinten csak ők vannak.– Honnan tudjátok meg, hogy pedofil?
Attila: Megtudod. Ha gyanús és nem mutatja meg a vádiratot, akkor az.
Zoli: Vigyázni kell ezzel, volt akiről később derült ki, hogy alaptalanul vádolták..
– Üzleteltek, amiben kávé, cigi a csereeszköz?
András, a felügyelő: Nem lehet üzletelni, pénz sem lehet bent.– Mi az, mi biztosan nem jöhet be?
Zoli: Például kávé igen, de három az egyben már nem. Semmi, aminek kristálycukornál kisebb a szemcséje.
András: Gyümölcs sem, abba is bele lehet injekciózni mondjuk a vodkát.
Attila: A gyógyszert is összetörve adják itt bent és megnézik, ahogy beveszed. Nem lehet eltenni.
– Attila, te tisztességes betörőként mennyit kaptál?
– Sokat kaptam már életemben, 15 évesen kezdtem Tökölön. Most több mint 10 évet. Sokat ültem. Mindig betörésért.
– Miket nyomtál fel?
– Házakat, cégeket. Egyszer szakítottam egy nagyobb összeget, akkor tényleg abbahagytam, családot alapítottam, vállalkozni kezdtem, csak sajnos 2 év múlva utolértek, és leültettek.
– Hogyan döntöd el, hogy melyik házba mész be?
– Megérzés, tehetség is kell hozzá. Az új házakat nem szeretem. Ott nincs pénz, mert elköltötték az építkezésre. Az új nyílászárókat könnyebb kinyitni a régieket kicsit nehezebb, de ilyesmi azért nem állít meg.
– Mit csináljanak az új ablakkal, hogy ne menj be?
– Görgőt kell rá tenni.
– Akkor nem nyitod ki?
– Végül is akkor is bemegyek, ha be akarok.
– Hova teszik az emberek a pénzt?
Szekrényekbe, fiókba, párnába. Úgy találom meg, hogy végiggondolom, én hova tenném. Egyszer egy tanyán épp ezen meditáltam egy fotelben és kiderült, hogy épp rajta ülök. Nem kell bankba tenni a pénzt, úgysem kamatozik. Vidéken sokan otthon tartják.
– Honnan tudod, hova kell bemenni?
– Megérzed... Vagy kapsz egy fülest például, hogy itt és itt eladtak egy rakás disznót. Náluk van a pénz. És ha megvan, akkor leadsz aztán az informátornak 25 százalékot. De én nem szerettem ezt, felnyom az informátor, ha véletlenül elkapják.
"Ha otthon vannak, megyek tovább"
– Hogyan zajlik egy betörés?
– Volt, hogy csak sétálgattam az utcán, kinéztem a házat, megnéztem, hogy otthon vannak-e. Aztán bemegyek, csinálok két kijáratot magamnak, ha közben megjönnének, tudjak merre menni, aztán elkezdek agyalni, hogy én hova tenném a pénzt.
– Honnan tudod, hogy otthon vannak-e?
– Például abból, hogy behúzták-e a kukát... De volt, hogy becsöngettem, és kerestem valakit. Ha otthon vannak, akkor megyek tovább. Nappal szerettem menni, akkor nagyobb eséllyel nincsenek otthon.
– Ha otthon vannak és beszélsz velük, akkor nem mész vissza soha többet?
– Dehogynem, egy hónap múlva már vissza lehet menni, hiába láttak.– Mi az, ami biztosan megállít?
– A riasztó, ami megszólal és jelez valahol, amire kijön egy szolgálat. De működjön, nem csak ki kell írni, hogy riasztóval, vagy kamerával védett terület. Semmi más nem állít meg, csak ha már ott vannak.
– Van, hová nem szívesen mész be?
– Öregekhez, nagycsaládosokhoz nem. De egy dílert szerettem volna megtalálni egyszer. Azokat nem szeretem.
A két fogvatartott közül egyébként egyikük sem félelmetes, a zárkájuk barátságos, ahogy ők maguk is. Attila igazi zsivány tekintetű, vidám figura, Zoli intelligens, szemüveges férfi, aki kiválóan fogalmaz, kedves és nyugodt jelenség, akiről első látásra is lerí, hogy nem erőszakos bűncselekményt követett el. Attila sztorizik, és készségesen elmesél bármit, Zolin lehet érezni, hogy gondolkodik azon, mit mondhat el.
– Zoli, te mennyit kaptál?
– 7 év 10 hónapot.
– Milyen gazdasági bűncselekményt kell ehhez elkövetni?
– Voltak vállalkozásaim, és nem tudtam fizetni az alvállalkozókat.
– Ennyi?
– Ennyi.
– A bíró szerint gondolom, volt benne szándékosság is...
– Igen, szerinte volt.
– Korábban ültél már?
– Igen
– Miért?
– Gazdasági bűncselekmény volt az is. Csalás, hivatalosan.
– Kint elmondjátok majd, hol voltatok?
Zoli: Nem szívesen, de fölösleges titkolni, csak mi hisszük, hogy ezt el lehet.
Attila: Általában azt mondják, hogy külföldön voltak dolgozni. Ha nem muszáj, nem mondjuk el. Inkább azt mondom: dolgoztam. Ez igaz is.
Zoli: Amikor már oda jut egy akármilyen kapcsolat én elmondom, mert csak az a tiszta lap.
– Mi a legnehezebb bent?
Attila: Például a várakozás addig, amíg megvan az ítélet. Borzalmas minden nap, és akár évekig is tarthat. Egész más ember vagy, idegbeteg.
Zoli:Igen, ez az első számú stressz, az borzalmas időszak. És az is, amikor letartóztatnak. Az ítélet néha már megkönnyebbülés.
Attila: Én utálom azt is, hogy korán kell kelni. Fél hatkor minden nap, kivétel nélkül.
– A felügyelők még korábban kelnek, a reggeli ébresztő miatt...
– Velük kapcsolatban azt nem bírom, ha nem tisztelettel, nagyon lekezelően beszélnek velem. Más börtönökben volt ez jellemző, itt Gyulán nem.
– Megalázó?
Attila: Igen. És idegesít.
Zoli: Alárendelt szerepben vagyunk, ezt el kell fogadni…
Attila: az is rossz, amikor nem tudsz végignézni este egy filmet, mert 11-től erre nincs lehetőség. Nem ehetsz akármit.. Egyszer, amikor szabadultam, az első dolgom volt, hogy fagyit ettem. Nem is gondolják az emberek, milyen egyszerű dolgok hiányoznak. Ide hűtést igénylő étel nem kerülhet be, kivéve a speciális részlegeket.
Zoltán: És persze a legfontosabb, hogy a család hiányzik mindenkinek. Hogy nem beszélhetsz velük, amikor akarsz.
Attila: Igen, és azzal a legnehezebb megbarátkozni, hogy nekik milyen rossz, mekkora fájdalmat okoztál hozzád közel állóknak. És hogy nem nevelhetem a gyerekem. 22 éves.
– Milyen úton jár?
– Tisztességes, dolgozik.
– Nem botlott meg egyszer sem?
– De, elkezdte zsarolgatni az osztálytársát, akinek vállalkozó volt az apja. Ez kiderült, fizettem, hogy ne tegyenek feljelentést, és akkor nagyon elbeszélgettem vele. Azóta jó gyerek.
– Hány évesen?
– Még általánosban. De azóta rendben van. Családja van, gyereke, felesége.
– Hibáztattok még valakit a helyzetetek miatt:
– Zoli: Egyedül magamat.
– Attila: Én is úgy gondolom , hogy én vagyok a hibás. Habár a magyar törvénykezéssel van bajom. A bíró túlságosan szabadon dönt.
– Könnyű börtönbe kerülni?
Attila: Nagyon könnyű. És nehéz kint élni újra, ezért könnyű visszajönni is. 10 év után a legutóbb kiengedtek 70 ezer forinttal? Mit csinálsz? Nehéz kijönni ebből. Nem bent lenni, hanem utána kint. Elsőre fura minden... Megláttam a például a TESCÓT, mondom te jó ég milyen hely ez, hol mindent egyszerre lehet kapni?! Aztán elment a hetvenezer szinte azonnal, pedig csak elmentem a fiamhoz… Mihez tudsz kezdeni ebben a helyzetben? Szerzel pénzt. Ha újra kezdeném, abba a társaságba nem kerülnék be, amibe a legelején. Nagyon szerettem középpontban lenni, ez volt a baj.
Zoli: Nagyon könnyű bejutni. Én nem is számítottam rá, hogy ide kerülök, azt hittem, tartozik a cégem, ennyi az egész, de nem lesz belőle semmi komoly. Több mint 7 év lett belőle.
Attila: Nekem a mostani ítéletem több mint 10 év.. betörésért. Mert visszaeső vagyok.
Szabadulás után
– Mi lesz veletek, ha szabadultok?
Attila: Kimegyek külföldre dolgozni (mosolyog).
– Ha a család hiányzik a legjobban és nem a pénz, akkor miért nem leszel velük és vállalod a kisebb fizetést csak hogy végre együtt legyetek ?
– Elmondom, mi a baj. Kijutok innen mondjuk ötven évesen 60 éves koromig bírom a munkát nem lesz nyugdíjam, a fizetés meg közben alig valami. Kétszázezer kéne, hogy itthon megéljek legalább, de nyugdíjam akkor sem lesz, pedig dolgoztam a börtönben…
– Kint ebben a tudatban él a tisztességes emberek nagy része is...
Attila: Én már úgy látszik hozzászoktam a jobbhoz. Kint Svédországban még a börtönök is jobbak. Azt dolgozol, amit akarsz.
– Honnan tudod, mi van egy svéd börtönben?
– Ültem ott is.
– Kimentél dolgozni, csak megtetszett egy-két ház és bicikli?
Attila: Ugyan már, bicikli... De így valahogy. Bennem volt a kisördög.
– Külföldön tisztességes munkával is megkeresel kétszázat, vagy akár többet is...
Attila: Igen igen, ezért mondom: rendes munkát vállalok.
Zoli: Külföldön elítéltként is más... Ha például fogvatartottként kamionos akarsz lenni, a svéd állam támogat benne… Habár tény, hogy a magyar börtönökben is vannak jó lehetőségek. OKJ-s vizsgák, egyebek... Nagyon sokan megbánják, hogy nem teszik le. Egyikünk nem akart targoncás tanfolyamon részt venni és nagyon megbánta, külföldön 1500 eurót kereshetett volna vele a szabadulása után.
Attila: Itt bent ha dolgozhatsz, az lehetőség, elismerés. Nem félünk már annyira a szabadulástól, amióta van ez a jóvátételi program. Kimehetünk dolgozni és látjuk, hogy nem vetnek meg. Ez sokat jelent. Korábban minden szabadulásnál úgy éreztem, hogy az összes ember engem néz az utcán...
Zoli: Jóvátételre kimenni nekünk nagyon nagy esemény. Élvezzük, bár az egyik engem nagyon megviselt. Egy karácsonyi műsoron kellett kimennünk a gyerekek közé. Csak néztem a gyerekeket a gyertyákkal és akkor gondolkodtam el azon, hogy mit mire cseréltem fel... Nagyon megviselt.
– Ha elölről kezdhetnétek, másképp csinálnátok?
Attila: Másképp.
– Miért?
Attila: Például mert nem tudtam apámmal lenni, mielőtt meghalt és beteg volt.
Zoli: Én is másképp csinálnám, azt a részt, ami ide vezetett..
– Mit mondasz a gyerekednek?
Ne jöjjön be soha. Nagyon nehéz visszakerülni a társadalomba. Könnyű itt maradni.
– Mikor szabadultok?
Attila: 2020
Zoli: Én egy évvel később, 2021-ben.
– Most hány évesek vagytok:
Attila: 49.
Zoli: Én 48. azt mondják, nem látszik, mert a börtön konzervál, de ez nem igaz. Belül felemészt.
