A seattle-i autonóm zóna egy magyar szemével: békés és nyugodt környék, de benne van a vérfürdő kockázata
– Fontos kiemelni, hogy én egy hétköznap délelőtt voltam ott, az igazán nagy dolgok nyilván nem ebben az idősávban történnek. Mindenesetre senki olyannal nem találkoztam, aki miatt inkább átmentem volna az utca túloldalára.
Biztos vagyok benne, hogy többeknél van fegyver, de mivel Washington államban törvényes a nyílt fegyverviselés, ebben tulajdonképpen semmi rendkívüli nincs. Ettől személy szerint nem is félek.
Egy olyan eset történt néhány napja, amikor valami őrült belehajtott a tömegbe – emiatt lehetett, hogy akkor is épp barikádokat építettek az aszfaltra, amikor ott jártam. Így akarják elérni, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő.
Úgy tűnik, hogy a város nagy része egyelőre a tüntetők mellett áll, de persze nem mindenki. Főleg azoknak érthető az aggodalmuk, akik konkrétan Capitol Hill-beli lakosok, hiszen mégiscsak csomóan lesátraztak az otthonuk közvetlen közelében. Láttam pár hajléktalant is, de szerintem nem voltak többen, mint bármelyik másik belvárosi negyedben. Bennem összességében teljesen békés benyomást keltett a környék. Többen rám köszöntek, olyat is láttam, aki jógázott, vagy épp meditált.
– A tudósítók szerint az is aggasztó, hogy ha a rendőrség erővel megpróbálná visszafoglalni a területet, az könnyen vérfürdőbe torkollhatna.
– Igen, valóban jogos félelem, hogy senki nem tudja, hogyan fog befejeződni ez az egész. A polgármester szemlátomást nem tervez beavatkozást, Trump ugyanakkor többször is terroristáknak bélyegezte a tüntetőket és arra utalt, hogy akár a hadsereget is hajlandó lenne bevetni a helyzet rendezése érdekében.
Attól én is tartok, hogy ha akár katonák, akár rendőrök megpróbálnák visszavenni a városrészt, abból lövöldözés lenne. Ha bármi arra utaló jelet láttam volna, hogy épp aznap akarják ezt megtenni, amikor ott jártam, biztos nem megyek oda.
Most úgy gondolom, hogy hiába vennék részt szívesen az esti tüntetéseken is, valószínűleg nem fogom megtenni. Egyrészt a fentiek miatt: bár mindenhol azt olvasom, hogy esténként is nagyon nyugodt a hangulat, főleg filmvetítések és beszédek vannak, de kétgyerekes anyukaként nem szeretnék kockáztatni. Ráadásul mivel zöldkártyával vagyok az országban, és szeretnék majd állampolgárságot is, az se lenne túl jó, ha (akár teljesen vétlenül) bevinnének a rendőrök.
– A környezetedben milyen a zóna megítélése?
– A szomszédainkat alig ismerjük, már csak a járvány miatti bezárkózás miatt is minimális a kommunikáció köztünk. Edzésre járok, ott beszéltem többekkel is, ők eléggé nyitottak és támogatják magát a Black Lives Matter ügyét, a zónával kapcsolatban viszont nekik is kételyeik vannak. Főleg amiatt, hogy mi lehet ennek az egésznek a végkimenetele, és meg fogja-e érni végül.
– Tegyük fel, hogy nem lesz erőszakos oszlatás. Ebben az esetben meddig tarthat a mostani állapot szerinted?
– Jó kérdés, mivel nekem úgy tűnt, hogy még a tüntetők között sincs egyetértés abban, mit szeretnének. Például láttam egy kiáltványt az egyik fa törzsére ragasztva, ahol pontokba szedték a követeléseiket, de valaki átlósan ráírta filctollal az egészet áthúzva, hogy „no cops at all”, tehát egyáltalán ne legyenek rendőrök. Ez azt mutatja, hogy hiába akarnak az eredeti szervezők alapvetően reformokat, vannak sokkal radikálisabb vélemények is a tömegben, akik szerint ennyi már nem elég.
Emiatt nagyon nehéz megmondani, mi lesz a dolog kifutása, mert az embereket egyelőre összehozta, hogy közösen felléphetnek valami ellen, azonban nem látszik egy konkrét irány, amit követnének. Szerintem most próbálják kitalálni, mi legyen, ezért is változtatták meg a nevüket Capitol Hill Autonóm Zónáról szervezett tiltakozásra (Organized Protest).
Mindenképp fontos lenne, hogy az általános kántálások helyett (például, hogy egyáltalán ne legyenek rendőrök) a reális követelések kerüljenek fókuszba. Az egyik ilyen például, hogy minden rendőr viseljen testkamerát, és ha valakit letartóztatnak, akkor mindig legyen bekapcsolva. Más városokban már sikerült ilyen módon konkrét eredményeket elérni, ami azt mutatja, hogy igen is megéri teljesíthető reformokért tüntetni.