Romániából hetek óta döbbenetes híreket kapunk. Van, ahol az elfogyó oxigén miatt haltak meg betegek, de általános tapasztalat, hogy még a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegeknek is napokat kell várni, mire felszabadul egy ágy. A valódi tragédia az, hogy az esetszámok és sajnos a halálozás hajmeresztő növekedése megelőzhető lett volna az oltások felvételével. Ez sajnos csak a lakosság harmincöt százalékának sikerült teljes mértékben, de legalább egy oltással is csak az összlakosság harminchét százaléka rendelkezik.

A nagy képet ismerjük, én most inkább arra voltam kíváncsi, hogyan élik meg ezt a rendkívüli és tragikus helyzetet azok, akik ott élnek. Erdélyi ismerőseimet kérdeztem, és két orvost, mi van ott, miért alakult ez így.

A téma érzékenysége miatt többen csak név nélkül vállalták a nyilatkozatot, az ő nevüket megváltoztattam.

– Nálunk most kormányválság is van, ez is zavarosabbá teszi a helyzetet. Eközben a fertőzések robbanásszerűen növekednek. A maszk szabadtéri használata újból kötelező.

– Próbálták motiválni az embereket, például az oltottsági lottóval. Elvileg szabadnapot vagy ételjegyet adnak annak, aki felveszi az oltást. De az az ismerősöm, aki ma ment oltásra, az semmit nem kapott. Ez elég veszélyes szerintem, mert inkább oda fog vezetni, hogy az emberek lesni fogják a jutalmat, egyre kapzsibbak lesznek.

– Egyre nagyobb az oltottak és az oltatlanok közti szakadék. Kijárási tilalom lesz, de csak az oltatlanoknak. Kezd kialakulni egy kényszerhelyzet, hogy az oltatlanok ellehetetlenülnek. Egyre több munkahelyen ajánlják, hogy oltsd be magad.

– Az a tapasztalat, hogy különbség van Erdély és Románia más megyéi között a fegyelemben, ahogy az emberek a korlátozásokat betartják.

– A társadalom a frissen felcsapott oltásszakértők befolyása alatt van. Eleinte az volt, hogy beoltom magam, mert félek, aztán volt az, hogy beoltom magam, mert nem félek, de biztonságos, most jött az, hogy beoltom magam, mert nincs más választásom. Van egy masszív oltástagadó réteg. Most az oltatlanok kezdenek megbetegedni. Viszont rengeteg hamis oltási papír is forgalomba került, bűnügyi eljárások is folynak. Ilyenek is megtörténhetnek, mert a lehetőségek országa vagyunk.

– Ha ez nem elég, bizonyos vallások tiltják az oltást. A focimeccsekre bár nem engedik be az embereket, de a kapun kívül, mint a heringek tolonganak az emberek, az a senki földje, ott már senkinek sem a felelőssége, mi történik.

– Az első hullámban egyetlen ismerősöm sem volt covidos. A második hullámban sem volt. A harmadik hullámban majdnem minden ismerősöm covidos lett. Ebben a hullámban egy-két emberről tudok, akik megbetegedtek, de az enyhébb változattal.

– Amikor először megérkeztek az oltások, még sok oltóanyagot ki kellett dobni, mert senki nem akart menni, olyan nehézkes volt a rendszer. Aztán érkezett még. Regisztráltam a kormány oldalán, és három-négy hetet kellett várnom, úgy jutottam hozzá. Azóta annyi oltópontot nyitottak, hogy boldog-boldogtalan mehet, amikor csak akar. A harmadik oltást pár hete lehet felvenni, a feltétel csak annyi, hogy az első kettő legyen meg. Most én is elmegyek egy oltóközpontba, hogy felvegyem a harmadikat. Ezt úgy vehetem fel, hogy csak simán besétálok a két papírommal és megkapom rögtön. Nagyon egyszerű.

– Jelenleg akik gyorsan túl akarnak esni a dolgon, a Johnsonra hajtanak. Akik nem akarnak sokat várni, és hamar újra dolgozni akarnak olyan munkahelyen, ahol kötelező az oltottság, azok ezt veszik fel, mert azzal tíz nap után már védettnek számítanak.

– Az oltóközpontokban van elég oltás, viszont sok ember nem él a lehetőséggel. Ez a mentalitás talán a radikális ortodox tudat miatt is van, azt gondolják, hagyd el, mert Isten megsegít. Aztán az intenzíven majd észbe kapnak.

– Én beoltattam magamat, mert jobb a békesség, nem is tudom, használ-e vagy sem, de így biztonsággal tudok mozogni bárhova.

– Volt egy olyan helyzet, amikor a román digitális oltási igazolványokon sok esetben elrontott QR-kódok voltak. Én például két Pfizerrel Hollandiában jártam úgy, hogy nézegették az igazolványomat és nem ismerték el érvényesnek a rossz kód miatt. Nincs román vagy holland Pfizer. Testvéreim Angliában élnek, ott oltatták be magukat, pont ezért, hogy ebbe a hülyeségbe ne ütközzenek. De mikor hazajöttek, akkor persze az itteni repülőtéren az ő papírjaikat bogarászták agyon. Azóta talán már fejlődött odáig, hogy ilyenekből ne legyenek gondok.

– Itt Vásárhelyen megugrotta a járvány a hat ezreléket, és azt mondták a munkahelyemen, nem mehet be az, aki nincsen beoltva. Nagyon kényes a helyzet. Eddig minket családilag nem érintett a dolog, de most apósom unokatestvére haldoklik. Neki azt tanácsolták, ne menjen be a kórházba, mert volt otthon oxigénpalack, és a kórházban nem tudtak volna neki még ilyen feltételeket sem biztosítani. Otthon maradt, és már nagyon rossz stádiumban került be a sürgősségire, egy százaléka van a túlélésre. Nem volt beoltva. Csak a gyógyszerek tartják életben, mesterséges kómában van.

– Egy másik szakember ismerősöm viszont azt mondja, most lesz a baj, mert akik csak most fertőződnek meg, az mind csak ezután jelenik meg. De hát hiába. Mit mondjak.

– Az egyik főnököm is mondta, hogy gyerekek, azokban az országokban, ahol az emberek felvették az oltást, nincsen ekkora baj. De itt nálunk, meg Bulgáriában, Ukrajnában meg, ahol alig van átoltottság, itt van. Talán a bizalomhiány miatt is van.

– Az igazgatóm mondta, hogy huszonhárman voltak a tegnapi előadáson. Csak zöldkártyával lehet már bemenni. De hát Románia a lehetőségek országa. Ha valaki nagyon be akar jönni, simán meghamisítja az igazolványt. Nem akarok lázadni, de például az unokatestvérem is simán lefizette, akit kell. És kapott így igazolványt, pedig nincsenek beoltva.

– Amikor a magyar húsvét volt, ami előbb volt most, mint a román, akkor lettem covidos. Haza akartam menni, mindenkinek hazudtam.

– Akkor a társulatból szinte mindenki elkapta a betegséget. Mindenkinek elment a szaglása és az ízlelése. De most a negyedik hullámban nem ismerek olyat, aki beteg lenne. Annyit tudok csak, hogy mindenhova zöld kártyával lehet menni, és akinek nincsen zöld kártyája, az otthon ül öt után.

– Tavasszal átestem a betegségen, utána oltattam be magamat. Volt is ilyen kártyám, de amikor nyáron Magyarországon voltunk, és kiderült, hogy már nem kell maszk, meg semmi sem, én kidobtam az első kukába. Most megint más a helyzet, mindenhova kell a kártya. Szerencsére egy ismerősöm segített, hogy meg kell lenni az adataimnak és a védettségi igazolványnak az e-mailemben is, elő is kerestem.

– Május óta elmegy a látásom, úgy három hetente, begyullad a szemem. Kaptam rá cseppeket, de mindig visszatér. Nem tudnak mondani semmit. Nálunk a családorvosok azt mondják, hogy ne oltsd be magadat, ne tartsd oda a karodat, ha gyereket akarsz, akkor ne oltasd be magadat. Én már be vagyok oltva, én már rothadok. De én elintézem, hogy tovább ne legyek beoltva. Én már többet nem oltatom magamat, inkább lefizetem az orvost 100 vagy 150 euróval, ha még oltatni kellene, hogy inkább csak az igazolást kapjam meg, de nem adom oda a karomat.

- Március közepén nálunk leállt minden. Akkor megkerestek művészeket az Osztrák Kulturális Intézettől, hogy rövid videó formájában a pandémiával kapcsolatban oszd meg a gondolataidat. Mindenki maga vette fel a filmecskéjét. Ez először megjelent sorozatban, bizonyos időközönként a Facebookon. Azután ebből az egészből egy rendezőnő, Carmen Lidia Vidu, aki sok dokumentumszínházi előadást csinált, készített egy dokumentumfilmet. Az a címe, hogy #NewTogether. Nagyszebenben az Astra dokumentumfilm fesztiválon bemutatták. S most október vége felé lesz a film bemutatója Bécsben.

- A mostani helyzet annak is betudható, hogy Romániának az átoltottsága alacsony. Területileg ez egyenetlenül oszlik el, most néztem, a városok közül a leginkább átoltott Kolozsvár, ahol ez az adat ötven százalék. Az a top. De volt például olyan kis falucska, ahol 0,4%. Itt Szebenben kicsit nagyobb, mint az átlag. Nálunk a színházban azokon a kollégáimon, akiknek más, krónikus betegségei is vannak, jobban látom, hogy félnek most. Ők inkább tartják a távolságot, viselik a maszkot. A színházban a beoltottság több mint kilencven százalék. Főleg a művészek között. Az igazgatóság is ebbe az irányba terelte a diskurzust az oltásról. Most van négy oltott kollégám, akik be voltak oltva, most mégis elkapták a betegséget. Persze mindegyik könnyű lefolyású.

- A maszkviselés nálunk már kötelező, mert a város meghaladta a nyolc ezrelékes fertőzöttséget. A beoltatlanoknak este kijárási tilalom van. De ők napközben sem mehetnek sem vendéglőkbe, sem kávéházakba. A színházba sem mehetnek be oltatlanok.

- Az ismerőseim zöme be van oltva. Persze akad néhány oltatlan, akiket megpróbálok meggyőzni, hogy vegye fel az oltást.

– Innen nézve is elég ijesztő a helyzet, a járvány kezdete óta talán most a legrosszabb. Valószínű, hogy nem én vagyok az az ember, aki a leghitelesebb képet tudja leírni, mert én Kolozsváron dolgozom, ráadásul a gyerekkórházban, így kicsit enyhébb a helyzet (Kolozs megye átoltottsága az 50%-hoz közelít és a gyerekekkel is kicsit könnyebb). A gyerekek is érintettek, bár általában könnyű lefolyású a betegség. Azokat a gyerekeket, akiknek az állapota rosszabb, általában beutaljuk, főleg, ha tüdőgyulladás is jelen van. A helyek számával állandóan gond van, de valahogy mindig sikerül úgy elosztani őket, hogy mindenkinek jusson, igaz, sokszor órákat várunk PCR eredményekre, mentőkre, hogy ez sikerüljön, szóval a kórház teljes kapacitását használjuk. Csak remélni tudjuk, hogy nem lesz rosszabb a helyzet. Intenzíven is vannak covid betegek, legtöbben más betegségben is szenvednek. Alapjában egészséges gyerek ritkán kerül intenzívre, de sajnos előfordul, például a sokszervi gyulladás, mint a covid szövődménye.

– Kolozsváron, a felnőttekkel már rosszabb a helyzet, tele vannak a kórházak, az egyszerű covid-osztályok is (a betegek napokat is várhatnak egy kivizsgálásra), de a nagy gond az intenzíves helyekkel van. A nyári csend után egy pár hete megint olyan sok a súlyos beteg, hogy a sürgősségen várják a betegek, hogy szabaduljon egy-egy hely az intenzíven (ez természetesen a többi sürgősségi esettől vonja el a helyet és a személyzetet). Kollégáim elmondása szerint a betegek sokkal nagyobb százaléka szorul oxigénes kezelésre, mint eddig.

Az ország többi részén még rosszabb a helyzet, főleg az alacsony átoltottság miatt, de emellett az is gond, hogy az emberek nagyon későn mennek kórházba, amikor a betegség már előrehaladott stádiumban van, a gyulladás túl nagy, megjelennek a szövődmények, olyankor már elég kevés esély van a gyógyulásra, még akkor is, ha mindenkinek teljesen felszerelt intenzíves hely jutna. Én személyesen nem kerültem oda, hogy el kelljen döntsem, hogy ki kerül lélegeztetőgépre és ki nem, de sajnos van ilyen is. Kollégáktól hallom, hogy minden lélegeztetőgép, non-invazív gép és oxigénes hely foglalt, állandóan improvizálni kell, sokan nem azt a kezelést kapják, amit kell, mert nincs gép (pl lélegeztetőgép kéne és csak sima oxigént kap), s leggyakrabban úgy szabadul fel egy gép, hogy valaki meghal. Szóval elég háborús a hangulat, főleg a nagyobb központokban. A hab a tortán, hogy a személyzet is elég fáradt, s azzal ijesztgetnek, hogy az elkövetkező hetekben szabadságot sem lehet majd kivenni. Úgy számolják, hogy a mostani hullám csúcsát október második felében érjük el, valószínű, hogy a kórházakban a helyzet nem enyhül az elkövetkező hónapban.

– Az oltakozási hajlandóság mintha enyhén nőne, főleg, ha valakinek egy közeli ismerőse beteg lesz, vagy ha egy ismertebb oltásellenes lebetegszik, és álláspontot változtat. Ilyen is volt, jót szórakoztunk rajta, de sajnos túl ritka. Nem igazán értem, hogy miért nem akarják beoltatni magukat az emberek, biztos köze van az intelligenciaszinthez (de most nagyon nem lenne szép részemről ezt elemezgetni), és a mostani bizonytalan politikai helyzet sem segít. Az emberek nem bíznak sem a politikusokban, sem az orvosokban, sajnos. Hiába magyarázom az ismerősöknek, hogy mi mennyire vártuk az oltást, és mekkora segítség ez nekünk, nagyon sokan nem hallgatnak meg, makacsul ragaszkodnak a véleményükhöz.

– Ismerőseimen is látom, hogy későn mennek orvoshoz, s így nem lehet segíteni, ez zavaró és frusztráló. Plusz megnehezíti a munkát, hogy védőöltözet nélkül nem tudok nyugodtan odahajolni egy gyerekhez segíteni.

– Egy vidéki kisvárosban dolgozom, itt is van oltóközpont, én vezetem, mi Pfizerrel oltunk. A lehetőség arra, hogy bárki beoltassa magát, meg volt adva, vidéken is, kisvárosban is.

– Az átoltottsági eredményünk, ez a harmincöt százalék nagyon kevés. Hogy minek tudható be? Valószínűleg kommunikációs hiba történhetett, egész magas szintről szerintem nem volt megfelelő módon az emberek felé eljuttatva az információ. Az emberek ilyenkor mit szoktak csinálni? Hát keresik az információt a Facebookon, a közösségi médiában, és ott mit találnak? Általában hamis információt, fake newst. Emiatt alakulhatott ki ez a közel katasztrofális helyzet most Romániában.

– Nagyon sok a beteg, eléggé túlterhelt már a rendszer. Azt gondolom, a hírekben mindenki láthatja, hogy a kórházakban mindenütt, folyosón is, matracokon is betegek fekszenek. Oxigénhiány van, nincs elég lélegeztetőgép.

– Ennek a helyzetnek a hatására látni lehet, hogy egy kisebb hullám elindult az oltóközpontban is, valamivel többen jönnek oltásért. De egyelőre inkább csak azok az emberek jelennek meg, akiket közvetlenül érint. Tehát vagy családtagjukat, közeli ismerősüket látták szenvedni, vagy netán, Isten őrizz, meghalni, ezek az emberek elindulnak. De sajnos van egy nagy többség, aki még mindig abban hisz, amit látott, olvasott a Facebookon, meg itt-ott. Tehát, hogy nem is létezik ez az egész, ezt csak a politikusok találták ki, hogy az embereket irányíthassák, meg ilyenek. Hallottam én is olyat, hogy egészségügyisek is mondják az embereknek, hogy ne oltassák be magukat. Konkrétan nem tudok ilyen személyt, aki ilyet állítana, szerintem ez azért nem olyan nagy arányban fordul elő. Azért az egészségügyben az orvosok például egész magas arányban be vannak oltva, Nagy részének megvan a harmadik oltása is, ezt látom koordinátorként. De ez nem befolyásolja az embereket.

– De például a Facebookon látom időnként, hogy még ki is van hangsúlyozva egy hírnél, hogy például magyarországi ilyen-olyan professzor mondott valamit,

– Azok az intézkedések, amiket most hoztak, részben hasznosak, például a maszkviselés, de mondjuk az oltatlanok kijárási tilalma, hogy éjszaka nem járkálhatnak nem oltottak az utcán inkább csak ösztönzés, nyomásgyakorlás lehet, hogy menjenek el és oltassák be magukat, a védekezés szempontjából nagy haszna nincsen. De az igaz, hogy valamit muszáj tenni. Cselekedni kell. Bár a járványügyi szabályok egyértelműek, sajnos él az a szemlélet, hogy mindenhez fentről várnak utasítást, de ilyen utasítások nem jönnek, mert ahonnan jönnének, ők is fentről várják az utasításokat. Persze ez sem egyforma mindenhol. Mert vannak olyan, önálló polgármesterek, akik nagyon jól dolgoznak most is, önálló és gyors döntéseket hoznak, erre van is jogkörük, ezeket nemrég osztották le, helyi szinten lehet dönteni akár lezárásról, akár más védekezési intézkedésről.

– Csak sok helyen valóban ez a gyermeki szemlélet a baj, várják, hogy a szülő, jelen esetben a központ mit mond, mit kell tenni.

– Május végéig teljes kapacitással működött a központ, hét napban, napi tizenkét órában, így kilencvenhat személyt tudtunk beoltani naponta. Ez volt a maximális kapacitásunk. Most is ez a maximális kapacitás tizenkét órában, most viszont már csak három napot működünk egy héten. A napi kihasználtságunk viszont így is csak ötven-ötvenöt százalékos, tehát az eredeti maximális (a hét napos) kapacitásnak ez már csak a húsz-huszonkettő százaléka.

Egy több diplomás, népszerű tanárnővel, egy mosolygós fiatal anyával ülök le beszélgetni. Mások is beszélgetnek vele, de nem arról, amiről mi. Arról nem lehet. Nem mutathatja meg az arcát.

12 éve fertőződhetett meg HIV-vel, de csak 5 éve derült ki. Évekig bőrproblémái voltak: övsömör, ekcéma, gombás fertőzések, herpeszek a száján. Az orvosok nem találták, mi a baj. Agyvelőgyulladással került kórházba 2016-ban. A diagnózis az volt, amit senki nem akar hallani: AIDS.

A HIV-vírus annyira legyengítette az immunrendszerét, hogy az utolsó pillanatban kezdhették kezelni.

„HIV-szűrést korábban senki nem kért. Talán azt gondolták, kizárt a fertőződés, mert nem élek kicsapongó életet és heteroszexuális vagyok. Hülyeség erre gondolni, a HIV nem válogat jó és rossz emberek, meleg, nem meleg, férfi és nő között, mindenki elkaphatja, sajnos gyerek is.”

- mondja Éva.

Akkortól számít AIDS-esnek a beteg, ha a CD4 száma 200 alatt van, neki csak 78 volt. Gyógyszerekkel erősítették az immunrendszerét a szervezetét romboló vírusokkal szemben. Sikerrel.

„Nulla a vírusszámom, ami azt jelenti, hogy a HIV a nyirokrendszerben húzza meg magát. Minden nap beszedem a gyógyszereimet, és így nem tud bekerülni a vérkeringésbe, tehát ha akarnék, se tudnék fertőzni. Erre a legnagyobb bizonyíték, hogy most szültem egy egészséges gyereket.”

Sőt kettőt is, az egyiket még jóval azelőtt, hogy fény derült volna a fertőzésére. Amikor meglett a diagnózis, az akkor 5 és fél éves kisfiút azonnal elvitték szűrésre. Negatív volt.

"Arra emlékszem, hogy amikor a fiam vizsgálata rendben volt, akkor hálát éreztem nagyon sokáig. Aztán nem tudtam aludni, generalizált szorongás alakult ki nálam, állandóan pisilni jártam, összerezzentem mindent zajra. Állandóan az járt a fejemben, hogy

A futó kalandból született gyermek apját sejtette a HIV-vírus mögött. Nem is számolgatott. Két év múlva azonban egy régi barátjánál meglátta a gyógyszereket. Őt 2013-ban szűrték ki, hogy AIDS-es. A vizsgálatok szerint Éva 2009 körül fertőződhetett meg, szóval biztos volt benne, hogy tőle kaphatta meg a betegséget.

A családja is azt hitte, hogy feldolgozta, semmi érzelmet nem mutatott, ha a fertőzésről beszélt, de ő maga gyanította, hogy valami nem stimmel. Két éve elkezdett heti rendszerességgel pszichológushoz járni.

A közvetlen családján kívül alig tudja valaki, hogy HIV-vel él.

„Megkaptam, gyógyszert szedek, kész. Nem is volt igényem beszélgetni. Elpakoltam, elfojtottam magamban.”

Aztán az iskolában úgy érezte, mintha minden kolléga úgy nézne rá, mintha tudnák. Elmondta az igazgatónak. Ő pedig csak megölelte. Ez a támogatás megnyugtatta, nem látta már a furcsa tekinteteket, amelyek nem is voltak.

Még a kórházban az őt kezelő orvos figyelmeztette először, hogy jobb, ha az állapotáról nem beszél.

Éva igyekezett azokat is védeni, akikkel kapcsolatban volt a betegség felfedezése előtti években. Pszichológusa segítségével írtak figyelmeztető emailt a volt partnereknek, hogy menjenek HIV-szűrésre. A kórházban egyébként nincs kontaktkutatás.

Éva úgy tudja, nem fertőzött meg senkit. Azt mondja, a nőkről férfiakra egyébként nehezebben megy át a betegség.

11 évvel ezelőtt úgy jött világra a fia, hogy senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ő HIV-fertőzött lenne.

„Természetes szülés volt. Őt két és fél évig szoptattam is, és mégsem kapta el a vírust. Akkor harminc százalék volt az esély, hogy a terhesség alatt vagy a szüléskor, esetleg szoptatáskor megfertőzzem.”

Az ő gyerekének szerencséje volt, de akadnak, akik szüléskor vagy szoptatáskor fertőződnek meg. Ez viszont elkerülhető lenne egy gyógyszerrel, illetve ha lenne HIV-szűrés a szülések előtt.

Éva első gyermeke születésekor nem szólhatott senkinek, hogy beteg, hiszen ő sem tudta.

A diagnózis után úgy döntött, szigorúan tartja a titkot. Amikor megismerte mostani társát, egy hónapig kínozta magát, mert félt, hogy ha megmondja, akkor elhagyják.

„Úgy gondoltam, biztonságban van mellettem, mert gyógyszert szedek. De egyszercsak nem tudtam megölelni.

Kocsiban ültek, amikor kimondta. Arra számított, azonnal megállnak és elküldi őt.

„Ez a nagyon értelmes pasi bután nézett. Nem szólt, teljes tanácstalanság volt az arcán. Aztán megszólalt, hogy ő most még jobban csodál.”

Eltelt fél év, mire meg merte kérdezni Évát, hogy korábban fog-e meghalni. Addigra ő már tudta, hogy nem lesz rövidebb az élete.

„Annak idején nekem is két év volt, amíg fel mertem tenni a kérdést az orvosomnak. Azt mondta,

A HIV-vel élőkért alapított Retropajzs nevű egyesületnél már azon viccelődtek, hogy HIV a hosszú élet titka. Nem lesz ez a szlogenjük, mert nagyon sokan nem tudják még humorral kezelni ezt a helyzetet. Rengetegen depressziósak, magányosak, többen öngyilkosok lettek.

Kell a terápia és sokat beszélek a sorstársakkal. Végre a 11 éves fiam is tud mindent. Ez nagy megkönnyebbülés volt.”

A diagnózis után az őt kezelő orvos azt ígérte, hogy a gyógyszerektől három-négy hónap múlva olyan lesz, mint ő, és akár gyermeke is születhet. Éva ezt nem felejtette el, és el is jött az idő, amikor társával gyereket akartak.

„2016-ban nyolc gyógyszerrel kezdtem, aztán napi egyre csökkentették. Most napi három tablettát szedek, azt mondják, ez a 120 százalékos védelem egy ideig.”

Azt remélte, ugyanúgy fogják kezelni, mint egy átlag kismamát, hiszen nem működnek a vírusok benne.

A vártnál picit hamarabb elfolyt a magzatvize, be akarták vinni a kórházba, de amikor kiderült, hogy HIV-vel él, azt mondták, nem mehet, csak a Szent Lászlóba. A nőgyógyász unokatestvéreként végül fogadták.

„Nulla vírusszámom van, mégis elkülönítettek, így sem ülhettem le a közös társalgóban a szülésnél, csak ha viszek egy kis gumipelenkát, és még így is kaptam külön szemetest. Sőt, vajúdás közben bejött a gyerekorvos és közölte, hogy kizárt, hogy én hüvelyi úton szüljek. Fájdalmak közt sziszegtem, hogy keresek egy telefonszámot, de nem bírtam előkeríteni az orvosom elérhetőségét. Ekkor a doktornő kiment utánanézni, majd meglepődve jött vissza, hogy tényleg szülhetek természetesen.”

Éva megérti a bizonytalanságot, azt mondja, ha nem fertőződött volna meg, ő sem tudna többet és ő sem merne leülni egy asztalhoz egy HIV-vel élővel.

„Jöttek a nővérkék és mindenki kérdezett, a végére kialakult egy kapcsolat. Megértettek és az is megbocsájtott, aki azt hitte, felelőtlenül megfertőzöm a gyerekem” - mondja.

„Azt tanultam, hogy ne hazudjak, de mit tehetünk, ha az egészségügyi ellátásban megtagadhatják az ellátásom.”

Egy sorstársának épp most mondták, hogy nem húzzák ki a bölcsességfogát. Korábban ugyan közölték, hogy ki kell húzni, de amikor kiderült, hogy HIV-vel él, azt mondták, mégsem fontos.

„Sírva hívott fel a lány. Megalázó, amikor azt mondják, hogy bocs, akkor inkább menj el. Emlékszem, milyen felemelő, amikor egy orvos azt mondja, hogy semmi gond Éva, ez egy nagyon jól kezelhető betegség, foglaljon helyet. Felszabadító így beülni egy fogorvoshoz.”

A Retropajzs Egyesülettel elkezdenek egy párbeszédet orvosokkal. Próbálják segíteni az átállást, hogy ha megjelenik egy HIV-vel élő beteg náluk, ne 30 évvel ezelőtti protokoll szerint kezeljék, hanem módosítsanak a jelenlegi helyzetre.

„Ahol én szültem, ott már túl vannak a változáson. Elég volt az én esetem.”

”Ott már biztos megértéssel fogadják majd a következő HIV-vel élő nőt.”

Amikor berobbant a magyar közéletbe a hír, hogy a csilliárd diplomás, orvosi végzettségű, tévés hírolvasóként ismertté vált Várkonyi Andrea feleségül megy a dollármilliárdos, felcsúti gázszerelőhöz, Mészáros Lőrinchez, pár másodpercig ízlelgettem ezt a kis csemegét (lássuk be, van neki egy kis Monty Python-os bukéja), aztán elintéztem annyival: “ő dolga.”

Mert hogy az is. Negyvenes, egyedülálló anya, az országos tévéceleb-karrierből kikopott (nem az ő hibája, jönnek a fiatalabbak, ügyesebbek, fontos fark(as)okkal táncolók, ilyen ez a popszakma), Andrea pedig egy perifériás kábeltévénél landolt. Bevallom, én évek óta azt se tudtam, hogy a világon van, igaz, alig nézek tévét.

Akinél az ugyan kétséges, hogy tud-e írni-olvasni (már a saját nevén kívül, az azért sok-sok szerződéshez kellett), ám olyan nyugodtan lehet szenderegni kidolgozott, férfias felsőtestén, mint egy kisbaba.

Szóval ez Andrea dolga. Amit ő eladott, azt évezredek óta bocsátják áruba a nők. Ki olcsóbban, ki méregdrágán, ki koszlott motelszobák nyikorgó rugójú kanapéin, ki szabályos házasságlevéllel, nyolccsillagos dubaji szállodák selyemszatén függönyeinek jótékony homályában.

A problémám nem ezzel van. A problémám azzal van, hogy Andrea – jó néhány sorstársához hasonlóan – mintha egyfajta tudathasadást szenvedett volna el abban a pillanatban, amikor a lábát először bújtatta bele egy átlag magyar tanári fizetés két-háromszorosába kóstáló Jimmy Choo cipőbe. Mintha kikapcsolták volna az agyában azt a területet, amely a valóság-érzékelésért, a józan paraszti észért, és az önismeretért felelős.

Hogy az ő tehetsége, sokoldalúsága, művészi és üzleti géniusza nem volt elismerve. Pedig ő ennek a nemzetnek egy elásott gyémántja, aki csak azért nem tudott oly szemkápráztatóan csillogni, mint az ujján díszelgő, húszmilliós brill, mert ezek a buta magyarok képtelenek voltak fel- és elismerni őt.

És ezt épp Andreától, egy több diplomás, értelmes nőtől nem vártam. Nem vártam, hogy átváltozik magyar Marie Antoinette-é (aki ugye arról híresült el, hogy amikor azt mondták neki, hogy a nép éhezik, nincs kenyerük, meglepetten így válaszolt: “Akkor egyenek kalácsot.”) Bár az anekdota állítólag nem hiteles, az most mindegy is, a lényeg az, hogy Andrea, aki doktori titulusát jó nagy betűkkel fitogtatva, pszichológusi minőségében most megjelentetett egy önismereti-életvezetési sikerkönyvet, abban azt mondja az “unott arcú hivatalnokokról” kérdező kislányának, hogy azért ilyen elgyötörtek, mert nem tanultak eleget.

Mert ugye, ha az ember sokat tanul, akkor majd jobb napokat látott műsorvezető lesz belőle egy kábeltévénél. Jaj, bocsánat, dehogyis: hiperszonikus sebességgel kilő a karrierje, Cannes-i díjnyertes reklámfilmeket gyártó, százmilliós médiacég tulajdonosnője lesz, meg igazgatótanácsi tag az ország egyik legnagyobb kereskedelmi tévéjében, meg önismereti bestseller-író.

Na ezzel van bajom. Hogy Várkonyi Andreából többet néztem ki. Marie Antoinette-nek legalább van annyi mentsége, hogy egész életében királyi pompában élt, fogalma sem volt arról, hogy él egy közember. De Andreának van, nagyon is. Pontosan tudja, mire lehet jutni ebben az országban azzal, ha az ember “csak” tanult és szorgalmas. És mégis el akarja hitetni velünk – urambocsá még ő maga is elhiszi – hogy a fergeteges sikereit tényleg a saját képességeinek köszönheti.

Mert ugye vannak a szerényebb luxusfeleségek. Bezsákolják az országosan ismert, kőgazdag palit, aztán a népharag elől gyorsan elhúznak külföldre. Hawaii-n vagy Bora Borán élvezik a jachtos, magánrepülős, brilliánsokkal meg Dior-nagyestélyikkel kipárnázott életüket, minden nap áldják a szerencséjüket, és szépen csendben maradnak. Ez még akár szimpatikus hozzáállásnak is tekinthető.

A nárcisztikus luxusfeleségek viszont azt csinálják, amit te. Fürdenek a palijuk milliárdjain vásárolt, országos népszerűségben, meg írnak egy “sikerkönyvet”, amelyben belerúgnak az “unott arcú hivatalnokokba”.

A Jimmy Choo cipőjükkel.

2019-ben választotta szét a Csókay András idegsebész vezette orvoscsapat a bangladesi sziámi ikreket, most Veiszer Alindának adott interjút - amit itt lehet megtekinteni előfizetésért cserébe - a műtétről és a pereskedésbe fajult botrányokról.

Az interjúban, amit a Telex szemlézett, Csókay elmondja, hogy szerinte több szakmai hiba is történt a műtétet megelőzően. Csókay műanyag koponyákon mutatta meg a műsorban, hogyan kellett volna felépíteni a koponyát, és ehhez képes mennyivel lett alacsonyabb a csont, mennyivel kevésbé nyújtott védelmet az agynak. Az egyik lány agya be is vérzett, majdnem meghalt, azóta képtelen az önálló életvitelre - mondta a professzor.

A vita valójában Csókay és Pataki Gergely plasztikai sebész között húzódik, akik több mint tíz évig vitték közösen a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt. Csókay azonban egyetlen egyszer sem mondja ki a nevét az interjúban, minden esetben alapítványként hivatkozik a másik oldalra.

Az idegsebész az interjúban elmondta, ha nem a háta mögött hoznak meg a műtétről alapvető döntéseket, akkor odament volna, és azt mondja, hogy "fiúk, akkor most innen takarodó van".

Mindezeket a vitákat ráadásul felvette a műtétről dokumentumfilmet készítő Szász János, akinél aztán házkutatást tartott a rendőrség egy ismeretlen feljelentő miatt, a nyersanyagokat keresve. Csókay szerint azért, mert az alapítvány nem szeretné, hogy a konfliktusok nyilvánosságra kerüljenek.

Elmondta azt is:

"Én jónak tartom a magyar rendőrséget, védi például a tüntetőket. De az, hogy 11 rendőr lerohanjon egy kovidos családot egy nyolc és egy tizenhat éves gyerekkel... Hát olyan megfélemlítő ereje volt ennek. (…) itt valami borzasztó félrevezetés történt. Félre lehet vezetni a legjobb rendőrséget is."

Mint arról beszámoltunk, Ausztriában az egyre súlyosabb negyedik hullám miatt hétfőtől kijárási korlátozást vezettek be azok számára, akik nincsenek teljes körűen beoltva: csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat, például ha orvoshoz, munkába vagy bevásárolni mennek.

Bécsben élő magyarokkal, köztük egy orvossal beszélgettünk arról, mit gondolnak az új szabályozásról, mi állhat a hátterében és be lehet-e vajon tartatni.

„Az eddigi hullámokhoz képest felemás a helyzet: ha a diagnosztizált fertőzötteket nézzük, már minden korábbi rekord megdőlt. Kórházba viszont ehhez képest relatíve kevesebben kerülnek, aminek szinte biztosan köze van ahhoz, hogy az oltás megvéd a súlyos lefolyástól. A másik fontos tényező, hogy az alig vagy kevésbé átoltott 5-14 és 15-24 éves korosztályok pörgették fel ezt a hullámot” – mondja Magyarics Zoltán orvos, aki 13 éve él és dolgozik Bécsben. A betegellátásban ugyan közvetlenül nem vesz részt, de szakmabeli ismerőseinek köszönhetően viszonylag jól rálát.

Ausztriában Magyarországgal ellentétben nyilvánosak az adatok arról, a mennyivel több oltott betegszik meg az oltatlanokhoz képest – a statisztikákból az látszik, hogy háromszorostól tízszeresig terjed az eltérés, korcsoporttól és attól függően, minden igazolt fertőzést nézünk-e, vagy csak a tüneteseket.

Ami az új intézkedéseket illeti: a kijárási korlátozás közel sem teljes, annyi kivételt szabtak meg – ilyen az alapszükségletek ellátása, a sportolás, fontos hivatali ügyek intézése, családtag ellátása vagy akár a templomba járás –, hogy gyakorlatilag bárki találhat kifogást, miért tartózkodik az utcán. Magyarics szerint látni kell, hogy nem lehet minden ember mellé rendőrt állítani.

A beoltottak esetleges éjszakai korlátozásával kapcsolatban pedig folyamatosan zajlanak a politikai alkudozások, ebben közel sincs egyetértés a kormányzó koalíciós pártok között – teszi hozzá.

Az intenzív betegellátásban résztvevő orvosok rövid időre, de átmenetileg a mostaninál is szigorúbb intézkedéseket javasolnak a járványhullám tompítására.

A mostani szigorítás előzménye, hogy Ausztriában a tömeges oltás megkezdése után átálltak arra, hogy nem az esetszámokhoz kötik a járvány súlyosságát, hanem az egészségügy leterheltségéhez, vagyis a kórházi – elsősorban az intenzív – ágyak foglaltságához.

Ez viszont csak addig működött, amíg a negyedik hullámban el nem kezdett drámaian gyorsulni a járvány terjedési sebessége: most tartanak 430-440 körüli foglalt intenzíves ágynál, mégis kénytelenek voltak az eredetileg 500-nál és 600-nál tervezett intézkedéseket előrehozni, pusztán a növekedés dinamikája miatt.

Magyarics Zoltán szerint aligha fog jól reagálni a lakosság arra, ha az oltottakat is korlátozzák, de ennek a kérdésnek több vetülete van: egyrészt egy orvosszakmai, másrészt egy politikai.

„A politikusok belenavigálták magukat abba a narratívába, amibe Magyarországon is, miszerint mindenki számára elérhető az oltás, ezzel pedig készen is vagyunk, nincs további teendőnk. Gyakorlatilag lábon lőtték magukat a sikerkommunikációval, holott a szakemberek már akkor is elmondták, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű” – fogalmaz.

Úgy látja, korai volt ez a sikerkommunikáció abban az értelemben is, hogy a delta variáns ellen hamarabb csökken a védettség az oltás után, illetve magasabb átoltottságra lenne szükség a szezonális felfutások kivédésére, ám ez a tömeges oltási kampány idején még nem volt nyilvánvaló.

„Jelenleg azt a helyzetet próbálja mindenki elkerülni, hogy az intenzív osztályokon triázs legyen, tehát dönteni kelljen, kit részesítsenek előnyben. A további korlátozások is leginkább ezen, tehát a szabad ágyak számán múlnak majd. Egy pozitív hozadéka mindenesetre már van az intézkedéseknek: jelentősen nőtt az oltási kedv, ez pedig a téli-tavaszi időszakban már könnyíthet a helyzeten.”

„Súlyosnak nem nevezném a helyzetet. Az utcán, az embereken egyáltalán nem látom, hogy félnének” – ezt már egy szintén Zoltán keresztnevű másik nyilatkozónk meséli, aki négy éve él Bécsben.

Szerinte azért kényszerült meghozni a kormány a most életbe lépett intézkedéseket, mert az átoltottság elért egy plafonszintet, ami után már nagyon nehéz volt új embereket meggyőzni. Ugyanis aki fontosnak tartotta a vakcinát, az már megkapta, aki viszont nem, arra nem hatottak az észérvek.

Az persze nem valószínű, hogy a maradék 30 százalékot egyöntetűen sikerül ezzel rávenni az vakcinára, de ezzel együtt is szemmel láthatóak a szigorítás hatásai.

„Persze az itteni Facebook-csoportokban is van egy felháborodott réteg, akik sárga csillagos megkülönböztetésről és hasonlókról beszélnek, de azt látom, hogy nagyon gyorsan lehurrogják őket” – teszi hozzá Zoltán, aki szerint egyértelműen csökken az oltásellenesek száma.

Azt mindenesetre nem érzi, hogy a kormány átverte őt, még annak ellenére sem, hogy egészen eddig arról beszéltek, az oltás megold minden problémát. Szerinte alapvető különbség más országokhoz képest, hogy itt emberként kezelik az állampolgárokat, nem ellenségként. Emiatt a nagy többség megérti és elfogadja az intézkedéseket, ha azt mondják, hogy erre most feltétlenül szükség van.

Ugyanakkor szerinte az is fontos lenne, hogy a tartományok egymással egyeztetve konzekvens szabályozást dolgozzanak ki, mivel most még eléggé átláthatatlan és kaotikus a rendszer.

Azt nem merné megtippelni, meddig lesznek érvényben a korlátozások, abban viszont biztos, hogy az idei ünnepi időszakban még biztosan szükség lesz védettségi igazolványra.

„Azoknál látok problémát, akik például éjszakai szórakozóhelyeken dolgoznak, hiszen nekik most ismét veszélybe került a megélhetésük. De tegyük hozzá, hogy a tavalyi lezárás idején is részletes tervet készítettek a szektor kompenzálására, így minden esély megvan rá, hogy most is ez fog történni. Egyszerúen csak nagyon gyorsan lépett életbe a szabály, még nem volt idő a kártalanítás kidolgozására” – összegez.

„Abból a szempontból jogos az aggodalom, hogy már a közvetlen környezetemben is nagyon sokan megbetegedtek. De szerencsére aki oltott volt, kivétel nélkül megúszta enyhe tünetekkel” – meséli Luca, aki érettségi után költözött Ausztriába, ahol közgazdaságtant tanult, majd a bankszektorban helyezkedett el.

Az osztrákoknál viszont Magyarországhoz képest sokkal szigorúbb szabályok voltak érvényben eddig is, például megmaradt a maszkviselési kötelezettség a boltokban és járműveken. Ráadásul FFP2-es maszkot kell hordani, amit sok helyen ingyen is osztogatnak. Erre jöttek most az új intézkedések, amelyek miatt az ő ismeretségi körében is sokan fel voltak háborodva.

– fogalmaz, hozzátéve: ő maga felvette a vakcinát, de nem tartja magát kifejezetten sem oltáspártinak, sem oltásellenesnek. Annak ugyanakkor sokkal kevesebb értelmét látja, hogy ne lehessen kimenni az utcára, mint például a maszkhasználatnak vagy a távolságtartásnak.

Az viszont tény, hogy az emberek túlnyomó része akkor is betartja a szabályokat, ha nem ért egyet velük, tehát kifejezetten magas az egyéni felelősségvállalás mértéke.

Azzal kapcsolatban, meddig fognak tartani a most bejelentett szigorítások, Luca is bizonytalan: szerinte ha a kijárási korlátozás talán nem is, a maszkviselés és a vendéglátóhelyek látogatásának oltottsághoz való kötése tavasz elejéig jó eséllyel el fog húzódni.