„Rettentő lelki teher, hogy minősíthetetlen munkát végzünk” – mondja egy túlterhelt szakápoló
Sokan kiesnek a munkából
A körülmények miatt kollégái közül egyre többen mennek táppénzre.
„Rengetegen elkapták a vírust, mások meg kimerültek. Egész éjszaka gyakorlatilag kocogsz folyamatosan. 12 óra olyan gyorsan elszalad, hogy észre sem veszed, csak a végére szét vagy zuhanva, és nyomasztó lelki teher, milyen minősíthetelen munkát végzünk.”
A felszerelésről azt mondja, a járvány második hullámának elején még minden rendben volt, de ma már akadnak bajok. Minden gyorsan fogy, mert műszakonként 4-5-ször öltöznek át.
„Amikor még 10 beteg volt, megvolt minden. Manapság nincs vizeletes zsák. Sapka sem volt egy hétig, lábzsákot húztunk a fejünkre.”
Régóta kezeletlen betegek halnak meg
A nővér szerint mindezek ellenére nem a felszerelés- vagy az emberhiány miatt veszítik el a betegeket. Azt mondja, a legtöbben eleve nagyon rossz állapotban kerülnek hozzájuk.
„Nagyon elhízva, kezeletlen vérnyomással, cukorbetegséggel, rossz fogakkal, alkoholproblémékkal jönnek. Aki évtizedeken át tönkretette magát, azon nem tudsz segíteni."
- mondja.
„Ahogy behozzák, látom, hogy túléli-e. Pár napja tudatosult bennem, hogy szinte minden elhunyt betegemnek volt valamilyen korábbi, kisebb amputációja, például kezükről, lábukról hiányzott egy-egy ujjuk a cukorbetegségtől.”
A munkától kimerült nővérek néha úgy érzik, a betegektől sem kapnak támogatást.
„Egy néni azt kiabálta ránk, hogy dögöljünk meg mind a családunkkal” - meséli. Nem haragszik rá, de lelkileg ez sem segít.
Az intenzíven lenni azért is nehéz munka, mert nagy gyógyulásokat csak ritkán látnak. A náluk fekvő betegek általában eszméletlenek. Amikor bekerülnek, elaltatják őket, amint felébrednek, átadják őket egy másik osztályra.
Mindezért a nekünk nyilatkozó szakápóló 220 ezer forintot vihet haza havonta. Ennek ellenére azt mondja, ő nem adja fel.
„A hivatástudat és a kollégák tartanak itt. Jó csapat vagyunk, jó együtt dolgozni.”