SZEMPONT
A Rovatból

Raskó György: A magyar társadalom egy szűk rétege nagyon meggazdagodott, 40 százaléka pedig döbbenetes mértékben elszegényedett

Mindez az elmúlt évek eredménye. Az agrárközdász szerint az elszálló élelmiszerárak miatt egy négytagú családnak évente 1,1 millió forinttal többet kell élelmiszerre költenie, mint négy éve. A kisnyugdíjasok és a szegények lehetetlen helyzetbe kerültek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. január 08.



Raskó György agrárközgazdász az év első napjaiban a KSH adatai alapján kiszámolta, hogy egy négytagú családnak azonos mennyiségű élelmiszer-fogyasztása mennyibe került 2020-ban és 2024-ben. Az eredmény medöbbentő: amíg 2020-ban 1.248.000 forintból, azaz havonta 104 ezer forintból, tehát fejenként 26 ezer forintból lehetett kijönni, ez az összeg 2024-ben már 2.352.000 forintra emelkedett, ami havonta 196 ezer forintot, fejenként pedig 49 ezer forintot jelent.

Tehát egy négytagú család évente 1,1 millió forinttal többet kell, hogy élelmiszerre költsön, majdnem a dupláját, mint négy éve.

Ezalatt a négy év alatt például a fehér kenyér ára 163%-kal nőtt, de az alapélelmiszerek közül a legkisebb emelkedés is 73% volt. Akárhogy is osztunk-szorzunk, az eredmény lesújtó: az élelmiszer-infláció messze meghaladja a hivatalosan számított inflációs értékeket. Ha ehhez hozzávesszük, hogy minél szegényebb egy család, a jövedelmüknek egyre nagyobb hányadát teszi ki az élelmiszervásárlás, az adatok tisztán mutatják meg az elszegényedést számokban. Az adatokról Raskó Györggyel beszélgettünk.

– Mi vette önt rá arra, hogy itt az év első napjaiban alaposan kielemezze a KSH adatait?

– Az, hogy Magyarországon minőségi változás történt a társadalmi rétegződésben, és példátlan az a nagy leszakadás, ami szociális téren történt. Igazából a pandémia alatt és az utána következő időszakban,

2020-tól kezdődően történt egy olyan elmozdulás, amiben a magyar társadalom egy szűk rétege nagyon meggazdagodott, ugyanakkor körülbelül 40 százaléka pedig döbbenetes mértékben elszegényedett.

Eddig minden kormány, a kádári kormány is, törekedett arra, hogy az élelmiszerek lehetőleg olcsók legyenek, mert az társadalmi stabilitást adhat egy olyan országban, ahol egyébként szerény keresetek vannak. 2022 óta egyértelműen sérült ez a rendkívül fontos mindenkori kormányzati cél, mivel az élelmiszerek olyan mértékben drágultak, amire soha korábban példa nem volt. Ráadásul mindez két év leforgása alatt, 2022 és 2023 között zajlott le, és sem a bérek, sem más juttatások, elsősorban a nyugdíjak, még csak megközelítőleg sem követték ezt a magas élelmiszer-inflációs emelkedést. Ez nemcsak Magyarországon vagy Közép-Európában, de az Európai Unióban sem fordult elő ilyen mértékben. Az uniós élelmiszerinfláció az elmúlt négy évben Magyarországon körülbelül 70 százalék volt, Nyugat-Európában pedig 21–22 százalék körüli, ami szintén irtózatos emelkedés a korábbi időszakhoz képest, de még mindig csak a harmada annak a mértéknek, mint ami nálunk történt.

– Volt már kísérlet az árak megfékezésére, ez a bizonyos ársapka, a hatósági árszabályozás. De hogyan lehetne elérni alacsonyabb élelmiszerárakat más eszközökkel?

– Adócsökkentéssel. Az élelmiszerinfláció legnagyobb felelőse a kormány, hiszen az ársapkát választások előtt politikai célzattal vezette be. Nagyon jól tudták a szakemberek ebben az ágazatban, hogy a kereskedők majd az ársapkás termékeken keletkezett veszteséget rá fogják terhelni más árucikkekre, és azok ára is emelkedni fog, ami egyébként nem történt volna meg, ha nincs az árbefagyasztás. Tehát az árbefagyasztás nagyon jó politikai húzás volt a választások előtt,

de a kereskedők az árbefagyasztás veszteségeit 100%-ban ráterhelték a fogyasztókra, azaz a magyar vásárlók fizették meg, más termékek szükségtelen mértékű áremelkedése által.

Minderre a kormány még rátett egy lapáttal, amikor bevezette a kiskereskedelem büntetőadóját. Először csak 2,6%, de most már 4,5%, és ez a 4,5% is több százmilliárd forint plusz terhet jelent a lakosságnak, ugyanis a kiskereskedelmi különadót is a magyar vásárló fizeti meg. Tehát a 27%-os áfaszintre rájött ez a 4,5%, ráadásul emellett pedig még olyan adókat is irracionális mértékben megemelt a kormány, mint a NETA, tehát a népegészségügyi termékadó, ami miatt olyan olcsó élelmiszerek, mint például a lekvár, olyan brutális mértékben drágultak meg, hogy ma szinte nem lehet eladni befőttet vagy éppen lekvárt. Tehát ezek az adók Európa más országaiban nem léteznek. Csak ez a két tétel nagyjából 320–330 milliárd forint plusz teher a lakosság számára, és maga a 27%-os áfa is a legmagasabb Európában.

Élelmiszerekre jellemzően jóval alacsonyabb az áfaszint. Lengyelországban 4%, Angliában 0%, Spanyolországban 4%, Olaszországban szintén, de más nyugat-európai országokban sincs sehol 10%-nál magasabb élelmiszer-áfa.

Ebben Magyarország egyértelműen világrekord szinten van. Magyarországon nem véletlen, hogy az élelmiszerek árszínvonala 2023 tavasza óta, tehát most már lassan két éve meghaladja az Európai Unió átlagos élelmiszerárszínvonalát, ami egyedülálló abban a tekintetben, hogy ugyanakkor a vásárlóerő csak jó harmada a nyugat-európai vásárlóerőnek. Azaz arányaiban nézve Magyarországon a legdrágább az élelmiszer Európában. Lengyelországban, Romániában, a Balti államokban, Bulgáriában az élelmiszerek fogyasztói árszínvonala az uniós szint 70–75%-án van.

– És akkor még nem beszéltünk a 416 forintos euróról.

– Igen, ez a gyenge forint előbb-utóbb a kereskedőket újabb áremelésre fogja kényszeríteni, hiszen az élelmiszerek esetében az importált élelmiszerek aránya most már jóval 30% fölött van. Tehát az élelmiszerdrágulás folytatódni fog a forintromlás miatt 2025-ben is Magyarországon. Persze drágulnak az ipari termékek is, melyeket importálunk, az üzemanyagokról nem is beszélve, hiszen az tőzsdei jegyzéshez van kötve. Így aztán ma Magyarországon a legdrágább az üzemanyag, legyen szó gázolajról vagy benzinről. Ez mind a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a következménye, hibát hibára halmoznak, amiből sokan csak a GDP stagnálását, a recessziót emlegetik, pedig ennél sokkal nagyobb a lakosság tragédiája, hiszen

az élelmiszerinfláció az elszegényedést gyorsította fel.

A lakosság egyes rétegeit eltérő módon érintette ez az áremelkedés, de azok a termékek drágultak legnagyobb mértékben, amelyeket a kisjövedelmű családok fogyasztanak, a szalonna meg a zsír, vagy éppen a tej, töpörtyű. Ezek mind száz százalék fölött drágultak. A káposzta, azaz az olcsó zöldségek, a burgonya is, majdnem 100%-ban drágult. Az ország szegényebb térségeiben, például Borsod megyében 45 kiló burgonyát eszik meg egy fő egy évben. Budapesten csak tizenötöt.

– Ha megnézem, hogy a kenyér 163%-ot drágult, vagy a burgonya 83%-ot, ez nem szimplán a megnövekedett adótartalom miatt van. Tehát mi az, ami ezeknek az élelmiszereknek az árait ilyen durván fölfelé tolta?

– A sütőiparban egészen brutális mértékben nőttek az energiaköltségek. Egyik pillanatról a másikra öt-hatszoros gázárat kellett fizetniük, és a kenyérsütéshez gázfűtésű kemencéket használnak. Mivel a gáz ára elképesztő mértékben emelkedett, emiatt a kenyér árát messze átlag fölött kellett emelni. A kenyér esetében ráadásul maga a búza is több mint 100%-kal drágult 2022-ben, ezáltal a liszt is. A péksütemények egy részét kézzel készítik. Azok olyan mértékben drágultak meg, hogy a legtöbb élelmiszerbolt kínálatából ezek szinte eltűntek,

például egy túrós táska, ami négy évvel ezelőtt 170–180 forint volt darabonként, fölment 500 forint fölé nagyon sok boltban
.

Ez a legtöbb családnak már megfizethetetlen.

– De az energiaárak emelkedése egész Európában megtörtént...

– Magyarországon kiugróan emelkedtek.

– A magyar kormány rendre Európa többi részére mutogat, hogy azokhoz képest nálunk milyen alacsonyak az energiaárak. Többek között az orosz gáznak köszönhetően. Komolyan, egy németországi, finnországi, szlovákiai, lengyelországi vállalkozó kevesebb pénzért kapja az energiát, mint egy magyarországi?

– Sokkal kevesebbért, igen.

– Nagyságrendileg mennyi a különbség?

– A német árak vannak így előttem hirtelen, azok feleakkorák, tehát hatalmas a különbség.

– Mit kellene csinálni, hogy ez a helyzet megváltozzon? Hiszen az államkassza közben üres.

– Rövid távon nyilvánvalóan nem lehet látványos eredményeket elérni, mert a magyar gazdaságnak súlyos strukturális problémái vannak. Mi olyan termékek gyártásával foglalkozunk, amelyekben nincsen magas hozzáadott érték. Például a mezőgazdasági munkásaink ugyanolyan szorgalmasak, mint egy osztrák vagy egy olasz, mégis az a szomorú tény, hogy az általuk teljes munkaidőre átszámított nemzeti jövedelemtermelés 2024-ben nem volt több, mint 23 ezer euró. Miközben egy belga mezőgazdasági munkás 55 ezer eurót termel meg. A hollandok pedig, akik egyébként világelsők, közel 100 ezer eurónyi értéket termelnek egy évben. Akárhogy is nézzük, ez brutális különbség. Márpedig a munkatermelékenységtől nem lehet független bérpolitikát folytatni. Olyan nincs, mint ahogy az Orbán-kormány akarja, hogy voluntarista módon emeljük a minimálbért.

Ha nincsen mögötte értékteremtés, akkor az a béremelés semmi mást nem eredményez, csak plusz inflációt, mert utána mindig inflációval kell elvenni a meg nem termelt értéket.

Tehát lehet, hogy Magyarországon az emberek értékteremtő képessége elméletben megvan, de olyan tevékenységekkel foglalkoznak, amelyekben ez a hozzáadott érték azért kicsi, mert maga a tevékenység természete olyan, hogy ott nagy hozzáadott értéket nem lehet előállítani.

– Mit tud ez ellen tenni a kormány és mit a vállalkozók?

– Teljesen rossz politikai irány a munkaalapú társadalom. Behoztak,

becsábítottak az országba eszméletlen mennyiségű ázsiai vállalkozást, olyanokat, amelyekben a magyaroknak csak a bérmunkájára van szükség.

Arra, hogy kreatív tevékenységet végezzenek, aminek magas a hozzáadott értéke, olyan ágazat Ázsiából nem jött be Magyarországra, és legyünk őszinték, az autógyárakkal is az a probléma, hogy annak is relatíve alacsony a hozzáadott értéktartalma. Ugyanakkor a pénzüggyel, informatikával, kutatás-fejlesztéssel, innovációval kapcsolatos tevékenységek teljesen elsorvadtak Magyarországon.

– De mégis, mit lehet rövid távon tenni?

– A legegyszerűbb az, hogy a kormány abbahagyja azt az elképesztő pazarlást és költekezést, amit nem produktív tevékenységhez kapcsolódóan ad a gazdaságnak, azon belül is elsősorban a NER vállalkozóknak. Az állami költekezés elképesztő mértékű. Egy példa: klasszikusan a stadionépítést emlegetik, de rengeteg pénzt visz folyamatosan a focicsapatok támogatása. Azaz a magyar állam, a magyar adófizetők pénzéből évente 5 millió eurót ad egy szlovák, ráadásul nem is felvidéki csapatnak, hanem valamilyen olyan szlovák klubnak, aminek meglepő módon magyar származású tulajdonosa van.

Ötmillió euró, akárhogy is nézzük, 2 milliárd forint. Csak egyetlen focicsapatnak évente!

De támogatjuk a horvát, a szerb, az erdélyi focicsapatokat is. Szép dolog, hogy ad egy ország, de legyünk őszinték, a gazdasági fejlettségünkhöz képest ezek a nagyvonalú támogatások elviszik a pénzt a magyar családok zsebéből. Ez az igazság.

– Ha ezeket a kifizetéseket megszüntetnénk, elegendő forrás lenne ahhoz, hogy érdemben csökkentsék mondjuk az áfát az élelmiszereken, és bizonyos különadókat kivezessenek?

– Igen.

– Hova lehet még tovább szegényedni?

– Az biztos, hogy a magyar gazdaság egészének fejlődését nem nagyon segíti elő, amikor Mészáros Lőrinc és haverjai már nem tudják, hogy milyen luxusjachtot vásároljanak, vagy éppen repülőt. Ez mind nem termelő tevékenység.

Simán csak föléli azt a jövedelmet, amihez cinkelt kártyák révén hozzájutott.

Ez csak egy ember, de mondhatnám a többi nagy ilyen potentátot, akiknek Dubajtól kezdve Marbelláig ott vannak az ingatlanjaik, például a Tiborcz nevűt, a nemzet vejét. Ingatlanspekulációval foglalkozik többek közt. 2023-ban Csehország egy főre jutó nemzeti jövedelemtermelése átlépte a 33 ezer eurót, Magyarországé megvan 22 ezer euró körül, vagyis 11 ezer euróval magasabb nemzeti jövedelmet termel Csehország, mint Magyarország. Mindkét ország közép-európai volt szocialista ország, és az Unióba történő belépésünkkor a csehek előnye Magyarországgal szemben százalékos arányban olyan 10 százalék körül volt, most ez 30 százalékra nőtt.

– Tegyük fel, hogy holnaptól mindent jól csinálnának. Mennyi idő kellene ahhoz, hogy ezt a leszakadásunkat ledolgozzuk?

– Körülbelül két évtized. 15–20 év.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Ami most történik, az egyszerűen pusztító” - Trump és Musk USAID elleni háborúja pánikot és káoszt okozott Afrikában
Emberek millióinak élete került veszélybe azzal, hogy Donald Trump és Elon Musk a nemzetközi segélyeket finanszírozó ügynökség megszüntetésén dolgoznak. Egyik pillanatról a másikra menekülttáborok, élelmezési programok, klinikák álltak le a legszegényebb térségekben.


Az Egyesült Államok évtizedeken át segítette Afrika szegényebb régióit. Évente 2800 milliárd forintnyi támogatást biztosítottak, amelyből éhező gyerekek kaptak élelmet, életmentő gyógyszereket osztottak, és háborús övezetekben humanitárius segélyt nyújtottak.

A támogatás a világ legnagyobb, globális segélyügynökségétől, a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségtől (USAID) egy bonyolult hálózaton keresztül áramlott a segélyeket nyújtó kis, közepes és nagy szervezetekhez. Így biztosítottak például HIV-gyógyszereket több mint 20 millió embernek, táplálék-kiegészítőket az éhező gyerekeknek, működtettek különböző oktatási és segélyprogramokat a menekülteknek, árva gyerekeknek és azoknak a nőknek, akiket erőszak ért.

Most azonban Donald Trump és Elon Musk úgy döntött, hogy teljesen megszüntetik az USAID-et.

„ZÁRJÁTOK BE!” – írta Trump a közösségi médiában, korrupcióval és csalással vádolva az intézményt.

Musk csapata átvette az irányítást az USAID washingtoni központjában, az alkalmazottak 94 százalékát elbocsátották vagy felfüggesztették, és az afrikai programokat szinte teljesen leállították. A kenyai, dél-afrikai és szenegáli USAID-hivatalok dolgozóit a világ leggazdagabb embere „bűnözőnek” nevezte közösségi médiás bejegyzéseiben, majd azonnali hazatérésre utasították őket.

Bár egy amerikai bíróság egyelőre megakadályozott néhány lépést, így is óriási a bizonytalanság a New York Times szerint.

Az USAID világszerte hatalmas létszámleépítést hajt végre. A héten kiszivárgott információk szerint a több mint 10 ezer munkatársból alig 300-an maradnak, Afrikában pedig mindössze 12-en folytathatják a munkát. Igaz, másnap reggel már 611 főről beszéltek. Sokan remélik, hogy sikerül még néhány pozíciót megmenteni, de így is rengeteg embernek kellett távoznia.

És ez csak a jéghegy csúcsa.

A történtek miatt tömeges elbocsátások indultak az összes olyan szervezetnél, amelyik eddig a rendszer része volt. A New York Times becslése szerint mostanára világszerte 100 ezer ember vesztette el a munkáját, az Egyesült Államokban pedig 42 államban 52 ezren kerültek utcára.

Az afrikai országok most kétségbeesetten próbálnak megoldást találni, hogy pótolják az amerikai segélyeket, amelyekből eddig az egészségügyet és az oktatást finanszírozták. Segélyszervezetek és ENSZ-programok is összeomlottak, mert elvesztették költségvetésük felét vagy még nagyobb részét.

„Ez drámai és súlyos következményekkel jár, és nehéz elképzelni, hogy ezt vissza lehetne csinálni” – mondta Murithi Mutiga, a Nemzetközi Válságcsoport afrikai igazgatója a lapnak.

Kenyában az USAID adatai szerint legalább 40 ezer egészségügyi dolgozó veszíti el az állását. A támogatások elapadása miatt az ország két legnagyobb menekülttábora is veszélybe került, ahol több mint 700 ezer ember él.

Etiópiában 5000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el, mert az ő fizetésüket is amerikai források fedezték. „El sem hisszük” – mondta Medhanye Alem, aki egy olyan szervezetnél dolgozott, amely háborús traumát átélt embereket kezelt. „A központ, ahol eddig segítettünk, most teljesen bezárt.”

„Megszabadultak az összes munkatárstól, az összegyűlt tudástól és a bizalomtól – nemcsak az Egyesült Államokban, hanem azokban az országokban is, ahol az USAID működött” – tette hozzá egy másik volt alkalmazott. „Évtizedekbe telt ezt kiépíteni, de két hét alatt lerombolták.”

„Ami most történik, az egyszerűen pusztító. Nehéz szavakba önteni, de valóban az”

– mondta Maria Carrasco, aki 25 éve dolgozott az USAID-hez kötődő projekteken, mielőtt őt és kollégáit elbocsátották. „Évekig dolgoztunk azon, hogy segítsünk másokon, és most mindezt egy pillanat alatt eltörölték.”

Az egészségügyben a következmények egyenesen katasztrofálisak. A Guttmacher Intézet szerint az első héten 900 ezer nő és lány maradt fogamzásgátlás és más reproduktív ellátások nélkül a segélyek befagyasztása miatt. Ha a leállás három hónapig tart, ez a szám elérheti a 11,7 milliót. Az intézet becslése szerint ennek eredményeként 4,2 millió lány és nő eshet akarata ellenére teherbe.

Néhány USAID által finanszírozott szervezet tiszta vizet és higiéniát biztosított, különösen a menekülteknek. Mások a gyermekbénulás és a kanyaró ellen harcoltak a konfliktusövezetekben. Megint mások szakértőket fizettek, akik az Ugandában és Tanzániában felbukkanó veszélyes kórokozók, például Ebola és Marburg kitöréseinek megfékezésében segítettek.

Az egészségügyi ellátás hiánya alultápláltságot, járványokat és társadalmi feszültségeket okozhat, sőt, akár szélesebb körű társadalmi összeomlást is előidézhet.

A megszorítások különösen érzékenyen érinti a HIV-programokat. Ezek a programok a legveszélyeztetettebb csoportokra, például transznemű emberekre és meleg férfiakra összpontosítottak, akik sok országban ki vannak rekesztve vagy akár üldözik is őket. Ugandában például az amerikai támogatásból működő szervezetek létfontosságú pénzügyi és egészségügyi segítséget nyújtottak a HIV-vel élőknek. Az országban ugyanis a törvény akár halálbüntetéssel is sújthatja azokat, akik azonos nemű partnerrel létesítenek kapcsolatot.

Az amerikai külügyminiszter később ugyan engedélyezte a létfontosságú gyógyszerek és segélyszállítmányok folytatását, de sok szervezet továbbra sem kapott pénzt. Egy nagy segélyszervezet például a várt támogatásának kevesebb mint 5 százalékát kapta meg, mások pedig egyáltalán semmit.

„Örülök, hogy a külügyminiszter kiadott egy engedélyt és posztolt róla az interneten, de ezzel nem tudjuk kifizetni a számláinkat” – mondta egy segélyszervezet vezetője.

Az amerikai segélyek kiesése az afrikai gazdaságokra is óriási hatással van: Dél-Szudán GDP-jének 15 százaléka amerikai támogatásból származott. Szomália gazdaságának 6 százaléka is az USAID-en múlott. A Közép-afrikai Köztársaságban pedig 4 százaléknyi kiesést okoz a döntés.

„Néhány országban teljesen összeomolhat a kormányzás, ha nem sikerül más forrásból pótolni az amerikai pénzeket” – mondja Charlie Robertson gazdasági elemző.

A segélyek elmaradása miatt az amerikai mezőgazdaság is hatalmas veszteséget szenved el: eddig évente több százmilliárd forintnyi élelmiszert szállítottak segélyként a világ különböző pontjaira, most viszont hatalmas készletek állnak raktárakban és kikötőkben. Több mint 166 milliárd forint értékű kukorica, lencse és rizs nem jut el a rászorulókhoz.

Trump ráadásul csak 30 napot adott az összes USAID-alkalmazottnak, hogy elhagyják Afrikát. Ez sok családnak óriási problémát okoz, mert sokan most kénytelenek a gyerekeiket is kivenni az iskolából.

Samantha Cooper, aki az anyák és gyermekek egészségügyi programjában dolgozott, új állást kapott volna a HIV/AIDS osztályon, de néhány napon belül munkanélküli segélyt kellett igényelnie, mert hirtelen elveszítette a megélhetését. „A segély még a lakbéremet sem fedezi. Az élelmiszerjegyek legalább segítenek, de így is nagyon nehéz helyzetben vagyok” – mondta a New York Times-nak.

Sokan még nála is rosszabb helyzetbe kerültek.

„Vannak kollégáim, akik éppen lombikbébi-programban vesznek részt, és elveszítették az egészségbiztosításukat. Mások rákkezelést kapnak, vagy idős szüleiket ápolják, és most nincs jövedelmük” – tette hozzá.

Egy Afrikában dolgozó külügyi tisztviselő azt mondta, hogy nem tudja, hogyan mondja el a két kisgyerekének, hogy elveszítette az állását. Férjével együtt a fejlesztési szektorban dolgozott, és most attól tart, hogy az összes megtakarításukat el kell költeniük.

„Úgy érzem, az egész szektor elsüllyed. Egész életemben fejlesztéssel és közegészségüggyel foglalkoztam. Mit fogok most csinálni?” – kérdezte kétségbeesetten.

Ha esetleg a bírósági döntések következtében a segélyprogramokat újra is indítják, a kár már bekövetkezett. Sok szervezet már bezárt, az emberek elköltöztek, és a bizalom is megrendült.

„A legjobb szó, amit erre találok, a gyász” – mondta egy volt USAID-alkalmazott.

„A küldetésünk az életmentés és a szenvedés enyhítése. Az, hogy ezt egyik napról a másikra, figyelmeztetés nélkül elvették tőlünk, egyszerűen szívszorító.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos Trump vámháborújáról: Itt nem a közgazdasági logika működik, hanem valami más, egy fontos állást betöltő személy egoja
A volt jegybankelnök szerint káoszt és improvizációt látunk, és csak reménykedni lehet abban, hogy ebből nem lesz rendszer. A kérdés az, mi történik, ha mégis? Ha az Egyesült Államok, mint nagyhatalom végig így akar működni?


Kitört a globális vámháború, életbe lépett Donald Trump rendelete, ami alapján 10%-os vámot vetnek ki a Kínából Amerikába érkező 400 milliárd dollárnyi árura. Válaszul Kína bejelentette, vámot vetett ki az Amerikából érkező kőolajra, a mezőgazdasági gépekre, a nagyobb kocsikra és a kisteherautókra, valamint monopóliumellenes vizsgálatot rendelt el a Google ellen.

Trump korábban ennél is nagyobb, 25%-os vámmal fenyegette meg Kanadát és Mexikót, de ezt mindkét ország esetében egy hónapra felfüggesztette,

miután ígéretet kapott, hogy a két ország fokozza a határellenőrzést. Trump állítása szerint szomszédaitól azt várja, hogy csökkenjen az Amerikába áramló fentanil mennyisége és a migránsok száma.

A piacok azonnal reagáltak: a tőzsdék meginogtak, bár az amerikai részvénypiac később korrigált. Az európai vezetők közben arra készülnek, hogy Trump valóra váltja következő fenyegetését, és az Európai Unióból érkező termékekre is vámokat vet ki. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárral próbáltuk meg értelmezni, mi történik az Egyesült Államokban.

– Most úgy tűnik, hogy mégis blöff volt ez az egész vámokkal való fenyegetőzés. De mi az értelme? Mit nyert ezzel Trump?

– Nyilván semmit nemzetgazdasági értelemben. Racionális alapon minden elemző tulajdonképpen azt gondolta, hogy a büntető vámokról való szónoklás a választási kampányban elmondottaknak a lecsengése, aztán majd fölállnak a szakminisztériumok, elkezdenek működni, addig az elnök szimbolikus döntésekkel foglalkozik, mondjuk a dokumentumok nélküliek tömeges deportálását népszerűsíti, de a gazdaságpolitikát nem rúgja fel. Most abban a furcsa állapotban vagyunk, hogy a kijelölt pénzügyminiszter és külügyminiszter már átment a kongresszusi meghallgatáson, de több más szereplőt még nem fogadtak el. Ebben az átmeneti időszakban, amikor nem szoktak érdemi döntéseket hozni, Trump a leendő kormánya feje fölött átnyúlva elkezdett kormányozni.

Ennek az előkészítetlen, hatástanulmányok nélküli kormányzásnak (egyébként tessék magyar füllel is meghallani ezeket a mondatokat), amikor nem működnek a fékek és az ellensúlyok, nagy a hibaszázaléka.

Gyorsabb a döntéshozatal, és gyakran hibás. Most egy ilyen esetet látunk. Azt egyébként lehetett tudni, hogy a bejelentések része blöff, mert Kína minden termékére 60 százalék vámot harangozott be néhány hete, ami irgalmatlan blöff volt: az piaci zavarral jár, megdobná az amerikai inflációt. A szomszédos országokra pedig nem gazdasági okok miatt, hanem a határvédelem gyengeségére hivatkozva jelentett be büntetővámokat, ami az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásnak nyilvánvaló felrúgása. Erről is azt gondolták eleinte az elemzők, hogy blöff. Ezért is volt viszonylag kicsi a reagálás a bejelentéskor, bár az a „viszonylag kicsi” is megrázta a tőzsdéket, az árfolyamokat, és így már bekövetkezett bizonyos gazdasági veszteség. Ezek az első körös veszteségek. A beszélgetésünk pillanatában az a helyzet, hogy elvileg amerikai idő szerint déli 12-kor életbe lép a kínai 10 százalék többletvám. De az ember most már mindent úgy mond, hogy hozzáteszi, melyik percben folyik a beszélgetés.

– A korábbi ciklusában elsősorban Kínát jelölte meg Trump, mint fő riválist, amellyel szemben akár vámpolitikával is, de fel kell venni a kesztyűt.

– Éveken keresztül a trumpi szöveg az volt, hogy Amerikának a feltörekvő Kínával szemben kell megvédenie magát, mert a kínaiak veszedelmesek, mert trükköznek, és ezért indokolt gazdasági alapon is a velük szembeni vámvédelem. Ebben van is valami. Az Európai Unió is, magyar ellenszavazattal ugyan, de tavaly nyáron a Kínában gyártott elektromos autókra kiegyenlítő vámot vetett ki, éppen azért, mert az ottani belső árképzés átláthatatlan, és valószínűleg tiltott szubvenciót tartalmaz. De talán Elon Musknak például lehet rejtett oka, hogy Kínával is kesztyűs kézzel bánjanak. A most még érvényben lévő 10 százalékos vám jóval kevesebb, mint a felfüggesztett 25 százalékos tételek a két szomszédos országgal szemben.

Muskról tudható, hogy nagy kínai érdekeltségei vannak, ott termeltet, neki Kína fontosabb, mint a két szomszéd ország,

tehát el tudom képzelni, hogy ebben az ügyben személyes befolyást fejtett ki.

– És mi van Európával? Minket is fenyegetett Trump vámokkal.

– Európát nem lehet azzal vádolni, hogy titkolt állami támogatások lennének, mert e vonatkozásban az Európai Unió szabályozása szigorú, nálunk nem lehet illegális állami támogatást nyújtani. Némelyik tagállam kormánya persze szeretne ilyet, lehet tippelni, hogy melyik, de kemény szabályok vetnek ennek gátat. Tehát itt végképp nincs gazdasági megalapozottsága a védővámoknak, büntető vámoknak, azon túl, hogy Európának kiviteli többlete van Amerikával szemben. Csakhogy Amerikának az egész világgal szemben behozatali többlete, kiviteli deficitje van. Egyszerűen azért, mert az amerikaiak többet költenek, mint amit megtakarítanak. Tehát van egy makrogazdasági szituáció, ami kikerülhetetlenül előáll, ha egy ország túlfogyaszt. Akkor bizony túlimportál. Ami úgy jelenik meg a statisztikában, hogy a rajta kívül álló világgal szemben deficitje van. Ezen úgy nem lehet segíteni, ahogy az elnök gondolja. És itt megáll az ember, mert azt kell kimondani, hogy

itt nem racionális gazdasági megfontolások mozgatják a döntéshozatalt. Ráadásul ami a mértéket és az időzítést illeti, az láthatóan hasraütés alapján megy.

Ez az egész eddigi vámügy meglehetősen amatőr. De hát ez jellemzi az elnök egész habitusát és jellemét.

– A mostani fejlemények ismeretében ez inkább a kiskakas meséjének kezd tűnni. Ezt a fenyegetést ezek után egyáltalán lehet komolyan venni?

– Ha közgazdászt vagy üzleti elemzőt kérdez, az ilyen döntés előtti öt percig azt mondja, hogy miután ennek nincs értelme, ilyen nem lesz. Aztán öt perc múlva kiderül, hogy lett döntés. Akkor az elemző nem tehet más, kiszámolja, hogy abból mi következik. Az Egyesült Államok legnagyobb külkereskedelmi partnere nem Kína, hanem Európa. És szövetséges. Vámháborúnak tehát nincsen gazdasági racionalitása.

Csakhogy azt látjuk két hete, hogy itt nem a közgazdasági logika működik, hanem valami más: egy fontos állást betöltő személy egoja.

És van most káosz, improvizáció. Kár már történt. Az ember csak reménykedik, hogy ebből nem lesz rendszer.

– Egyáltalán, mi az értelme ennek a vámpolitikának egy olyan világgazdasági szerkezetben, mint amilyenben élünk?

– Ez a fajta vámvédelem és a hazai ipar támogatása a XVII. század gazdaságpolitikája, amiről a klasszikusok, Adam Smith óta kimutatták, hogy hosszú távon károsak. Ennek ellenére a merkantilizmus létezik mind a mai napig, modernebb formájában a kínai állam is alkalmazta, amikor védelmet vont a saját gazdasága köré. Az viszont meglepő, hogy egy fejlett ország vezetője gondolja úgy, hogy ezzel lehet ismét naggyá tenni Amerikát. A közgazdaságtudomány már régen túlhaladt ezen. Ami a mostani vámfenyegetést illeti, úgy tűnik, hogy ez inkább egy alkufolyamatban elfoglalt pozíció, egy nagyotmondás volt.

– Ha szembeállítjuk a drágulással és a várható termelésvisszaeséssel a vámbevételeket, milyen egyenlegben reménykedhet az amerikai kormányzat?

– Közgazdasági nonszensz, hogy a vámbevételek fedezzék Trump jövedelemadó-leszállítási tervét, ahogy ígérte. Egy sor gazdasági elemző – egyébként magamat is ide sorolom, hiszen írtam erről – elmondja, hogy a vámbevételek a modern államok életében ugyan nem csekélyek, de az összes bevételnek egy-két százalékát teszik ki, ha mégis nagyon megemelik, akkor lehet 5 százalék. A személyi jövedelemadó és a vállalati nyereségadó azonban ennek az ötszöröse. Tehát aki azt gondolja, hogy jól megvámolja a külföldieket, és majd abból finanszírozza az adók megfelezését, az teljes félreérti a közgazdaság alapösszefüggéseit. Továbbá a vámokat alapvetően a fogyasztó fizeti meg, az amerikai fogyasztó. A vámtarifa megemelésből származó állami bevétel messze nem elégséges Trump nagy adócsökkentési programjának a végrehajtásához.

– Ez lesz az amerikai politika a jövőben? Hogy előbb ütünk, aztán tárgyalunk? Ugye itt van Ukrajna is, amellyel szemben, mint egy kereskedő, azt mondja Trump, hogy ha ritkaföldfémeket adnak Amerikának, akkor továbbra is támogatják őket. Elképzelhető az, hogy a politikától és a diplomáciától idegen törvényszerűségek mentén fog folyni az egész ciklus?

– Igen, az a nagyobb félelmem.

Mi van akkor, ha ez a néhány nap nem arról szól, hogy csak egy hatalmi vákuumban végrehajtott improvizációt látunk, ami inkább az elnök személyére vonatkozik, hanem nagyobb a baj, és az Egyesült Államok, mint nagyhatalom végig így akar működni?

Ezzel nem lehet tervezni, mert ez folyamatos visszaélést jelentene a gazdasági logikával, hiszen nem-gazdasági ügyeket kever bele a nemzetközi szabályrendszerbe. A szabályrendszer eddig jól-rosszul működött, de ezután nem nagyon fog tudni jól működni. És akkor persze ehhez a szabálynélküliséghez is igazodni fog majd a világ, csakhogy a hosszú távú kiszámíthatóság eltűnik, ami megnehezíti a dolgát az összes szereplőnek. Elvileg azt is lehetne gondolni, hogy a checks and balances, az ellensúlyok rendje visszaáll Amerikában, amikor az ilyen működés visszásságai nyilvánvalóvá válnak. Talán az amerikai rendszer alapintézményei megint elkezdenek működni. De ezt most nem tudjuk. Két év múlva lesz az időszaki választás, amelyen lehet, hogy a belső erőviszonyok megváltoznak. Amit a szakapparátus moderáló szerepéről mondtam, az sajnos csak egy akadémiai álláspont, mondván, hogy ha van pénzügyminiszter, az majd ilyen oktalanságokat nem követ el.

De van már pénzügyminiszter és külügyminiszter, és ezek szerint nem elég határozottak vagy befolyásosak ahhoz, hogy megelőzzék a bajt.

Viszont az, hogy ilyen gyorsan visszakozott mindkét szomszéd ország esetében az elnök, elfogadva nem tudjuk pontosan milyen ígéreteket, abban lehet, hogy benne volt már a szakapparátus. Ezt innen nem lehet látni. Tegnap megnéztem az amerikai kommentárokat éjszaka. Volt, aki a fejét fogta, hogy ilyet még nem látott. Volt, aki azt mondta, hogy az illetőről tudjuk, hogy ilyen. A szakapparátus ügye nem jött szóba, az most zajló belső folyamat: most veszik át a minisztériumokat, viszik be a saját embereiket, cserélik le azokat, akiket nem szeretnek. Ilyenkor el tudom képzelni, hogy vannak olyan minisztériumok, amelyek leálltak, vagy akár intézmények is. Az USAID-nél például mindenkit szabadságra küldtek, ez az óriási szervezet fel van felfüggesztve. A kormányátadási átmenet mindig kicsit zavaros, de most különösen, és ma ennek a kaotikus 2-3 hétnek az eseményeiről beszélünk. Az igazán nagy kérdés az, hogy ebből működési mód lesz-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Tálas Péter: A világ legerősebb hatalmának első számú vezetője lelkesen beszél 2,3 millió ember kitelepítéséről, ami etnikai tisztogatás és emberiesség elleni bűncselekmény
A szakértő szerint Trump gázai terve rossz üzenet a szövetségeseinek és a Trump szavazóknak is. Az ötlet rombolóan drasztikus, ami annyira elrugaszkodott a realitásoktól, hogy sokan nem is értették meg, mit akar.


Hatalmas visszhangot váltott ki világszerte Donald Trump gázai terve, miszerint kitelepítenék onnan az összes palesztint, és a területet átvenné az Egyesült Államok, hogy "közel-keleti riviérát" alakítsanak ki rajta. Az elnök kijelentései láthatóan legközelebbi munkatársait is meglepték, és másnap a Fehér Ház szóvivője már azt magyarázta, hogy "az elnök nem kötelezte el magát", hogy amerikai csapatokat küld Gázába és nem költenek az újjáépítésre amerikai adófizetői pénzeket. Netanjahu támogatja az ötletet, a palesztin Hamasz azonban közölte, ez "a káosz receptje", amibe sohasem menne bele, mert ez azt jelentené, hogy elűzik a népüket a földjükről. Tiltakoztak az arab államok is, például Amerika legszorosabb közel-keleti szövetségese, Szaúd Arábia, de azonnal nemtetszését fejezte ki Egyiptom és Jordánia is, amelyeknek Trump szerint be kellene fogadniuk a Gázában élő 2,3 millió palesztint. Szakértők szerint Trump terve sértené a nemzetközi jogot, és gyakorlatilag etnikai tisztogatást jelentene. Mások azt mondják, ahhoz, hogy mindez megvalósuljon több tízezer amerikai katonát kellene odaküldeni, ami elég valószínűtlen egy olyan amerikai elnöktől, aki korábban a befelé fordulást hirdette.

Ugyanakkor Trump ötlete felhívta a figyelmet arra a problémára, hogy valamit kezdeni kell a romhalmazzá vált területtel, ami tele van fel nem robbant bombákkal, mert nem élhetnek ilyen körülmények között emberek milliói. A hazatért palesztinok már most is arra panaszkodnak, hogy a szétrombolt házak között kilométereket kell gyalogolniuk vízért, és a teljesen infrastruktúra nélkül maradt részeken még a segélyszervezetek műküdése is lehetetlen. Tálas Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük arról, mi lehet Trump célja ezzel a felvetéssel, és hogyan befolyásolhatja a helyzetet a Közel-Keleten.

– Mennyire szokatlan, hogy egy nagyhatalom bejelenti, hogy egy területet átvesz béketeremtési célzattal?

– Most hirtelen a mandátumterületek jutnak eszembe, amikor az első világháború után Németország gyarmatainak és a Török Birodalomtól elvett arab területeknek a kormányzását a Népszövetségen keresztül a korabeli győztes nagyhatalmak kapták, illetve szerezték meg. 1945 után is voltak olyan területek, ahol nemzetközi igazgatást vezettek be, illetve Georgiának azokat az elszakított területeit lehetne még megemlíteni, amelyeket Oroszország támogatása tart fenn. Ami Donald Trumpnak, még a Fehér Házat is meglepő, Gázával kapcsolatos ötletét illeti, ezt döntően három dologgal magyaráznám. Egyrészt azzal, hogy

az új amerikai elnök láthatóan keresi az olyan dolgokat, amikről úgy gondolja, hogy történelmi öröksége lehet.

A nagy változásokat elérő államférfi narratíváját építi, és ehhez keres szimbólumokat, jelképeket, tárgyiasult dolgokat, például valami változtatást a térképen, ami az ő nevéhez fűződik. Nem véletlenül említette beiktató beszédében McKinley elnököt, akiről azt mondta, hogy hátrahagyott egy hegyet, amire majd ő vissza fogja állítani a nevét. Valószínűleg valami ilyesmit akar magának is, hegyet vagy szobrot a Rushmore-hegyen, Washington, Jefferson, Lincoln és Theodore Roosevelt mellett. A Panama-csatorna visszavételének, Grönland megvásárlásának, Kanada 51. államként való csatlakozásának, a Mexikói-öböl átnevezésének, illetve Gáza átvételének felvetésében is azt látom, az elnök azt keresi, mi lehet az ő öröksége, az ő hegye. Másrészt,

bár ezek a felvetések ma láthatóan megdöbbentik a világot, egyik sem először vetődik fel az amerikai politikai közbeszédben. Vagyis bizonyos értelemben nem előzmény nélküliek.

Kína nyomulása Panamában és Latin-Amerikában régen közismert, csak eddig egy washingtoni kormány nem helyezte a dolgot reflektorfénybe; a Kanada felé való terjeszkedés sem mai ötlet, az első ilyen kísérletek a függetlenségi háború előtti évekre datálhatók; és Grönland kapcsán sem először kerül szóba, hogy az Egyesült Államokhoz tartozzon. A második világháború alatt, amikor Dániát elfoglalták a németek, az amerikaiak felügyelték Grönlandot. A területek megvásárlása sem újdonság az Egyesült Államok történetében: így jutottak hozzá 1803-ban a 2 140 000 km²-t kitevő francia birtokban lévő Louisiana territóriumhoz, 1867-ben Alaszkát vették meg az oroszoktól, 2019-ben pedig Trump már tett egy ajánlatot a dánoknak. És valójában Gáza idegen igazgatása sem először vetődik fel, bár eddig leginkább a terület nemzetközi igazgatásának gondolata merült fel. Végül harmadszor, Donald Trump megszólalásai azt jelzik, mintha megpróbálna szembefordulni azzal a poszthegemoniális helyzettel, amiről már elég régóta, de 2018 óta egészen biztosan beszélünk, és ami azt jelenti, hogy az amerikai pozíciók, hatalmi képességek gyengülnek, a kihívók pedig a status quo-t megkérdőjelező szerepben jelennek meg. Most mintha Trump valami olyasmit üzenne, hogy szó sem lehet erről.

Erőt akar sugározni, új birodalmat vizionál, és azt ígéri, hogy visszaállítja az amerikai hegemóniát.

Az említett megszólalások ennek az üzenetnek a célba juttatására is szolgálnak. Az egy másik kérdés, hogy a nemzetközi kapcsolatokban, a történelemben és a nemzetközi jogban nem túl járatos Donald Trump ezeket hogyan és milyen stílusban fogalmazza meg. Ez is fontos kérdés persze, mert sokakat ez döbbent meg leginkább.

– Az Egyesült Államoknak a Közel-Keleten más szövetségei is vannak, nem csak Izrael, akik láthatóan nem lelkesednek az ötletért. Ha ezt megpróbálja mindenáron átnyomni, akkor a végén meglehet, még többet vinne, mint hozna ez a dolog.

– A reakciókból egyértelmű, hogy az ötletnek már a megvalósítási kísérlete is nagy konfliktusokat gerjesztene. Szerintem rögtön magában Amerikában is. Rendkívül sokan gondolják ugyanis azt, hogy a „Make America Great Again” éppen az amerikai stratégiai túlterjeszkedés felszámolását kell hogy jelentse, erre most Donald Trump a 19. századi amerikai expanzionizmus hangnemét vette elő.

Ez nem jó üzenet a Trump-választók felé sem. Nem véletlen, hogy az elnök Gázával kapcsolatos eszmefuttatását az adminisztráció számos tagja igyekezett tompítani és magyarázni.

Kezdve Karoline Leavittel, a Fehér Ház sajtótitkárával („Az elnök nem kötelezte el magát, hogy katonákat vezényeljen Gázába”), folytatva Marco Rubio külügyminiszterrel (aki szerint csak „ideiglenesen próbálta áthelyezni a palesztinokat, hogy lehetővé tegye az újjáépítést”), egészen Steve Witkoff közel-keleti megbízottig (aki szerint az elnök „nem akar amerikai csapatokat vezényelni, és egyáltalán nem akar amerikai dollárokat költeni” Gázára). De ez, Izrael kivételével, egyértelműen rossz üzenet az Egyesült Államok közel-keleti szövetségeseinek és partnereinek is. Nem véletlen, hogy egyöntetűen elutasították Trump javaslatát. Sokan pedig egyenesen azt sem értették, miket beszél az elnök. Azt gondolom, hogy a washingtoni kormánynak sem közömbös, hogy mit szólnak ehhez a korábban az Ábrahám-egyezményhez csatlakozott közel-keleti államok. De maradva a trumpi logikánál:

a második ciklusát kezdő elnök mintha nem lenne tisztában azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államok globális szerepét és hegemóniáját is szövetségeseivel együtt tudta fenntartani.

Azért lehetett hegemón, mert a legtöbb nagyhatalmat a törekvései mellé tudta állítani. Természetesen nem mindig volt ez így a történelemben, de 1945 után egyértelműen ez volt az egyik fő politikai előnye az Egyesült Államoknak. A bipoláris világrendben az amerikai szövetségesi rendszerrel szemben a Szovjetuniónak is volt egy szövetségesi rendszere, de ez Európában egy erőszakkal létrehozott és fenntartott szövetségi rendszer volt. Ugyancsak ez az előnye ma még Kínával szemben is, amelynek nincsenek klasszikus értelemben vett szövetségesei, márpedig enélkül nem lehet világrendet fenntartó globális játékos. Most gyakran úgy tűnik, mintha Trumpot a szövetségesek esetleges elfordulása, távolodása nem érdekelné túlságosan. De ez azért komoly veszteség lenne Washingtonnak.

– Ehhez hasonló kijelentéseket pontosan keletről szoktunk hallani, leginkább Moszkvából. Ők magyarázzák a politikájukat érdekszférákkal és hasonló kifejezésekkel, ami biztosan elég jó muníciót például Putyinnak...

– Én is azt gondolom, hogy amiket mostanában Donald Trump mond, az zene azoknak a vezetőknek a fülében, akik a poszthegemoniális időszakot egy többpólusú, nagyhatalmi érdekszférákra tagolt világként képzelik el.

Ha az Egyesült Államok a Panama-csatornát vagy Grönlandot akarja megszerezni, akár erővel is, akkor Kína majd Tajvant, Oroszország a teljes Ukrajnát, a többi status quo-megkérdőjelező pedig a saját „Tajvanját” vagy „Ukrajnáját”.

Ez pedig nagy kihívás lesz Európa és az európaiak, illetve mindazok számára, akik nem rendelkeznek a nagyhatalmi érdekszféra kialakításához szükséges katonai erővel. Csak remélni merem, hogy valaki majd szól Trumpnak arról, hogy ez nem lesz annyira jó az Egyesült Államoknak sem.

– A New York Times-ban olvastam, de máshol is írnak erről, hogy a Trump által bejelentett koncepció mögött semmi konkrétum nincsen. Feltették a kérdést, hogy mennyibe kerülne például megtisztítani ezt az egész övezetet a romoktól? Mennyibe kerülne lakhatóvá tenni? Hány amerikai katona kellene hozzá? Tehát elkezdték lefordítani a számok nyelvére, és amikor megkérdezték Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadót, ő sem tudott konkrétumokat mondani. És Netanjahu testbeszédén is látszott, hogy ő maga sem tud ennél a három mondatnál többet az egészről. Nem arról van már megint inkább szó, hogy Trump először nagyon magasra teszi a lécet, üt egyet, aztán visszalép kettőt, és kikényszerít egy megállapodást?

– Sokan gondolják úgy Önhöz hasonlóan, hogy ez csak a trumpi tranzakcionalista külpolitika tárgyalási stílusa, de egyébként a zárt ajtók mögött majd puhulnak a feltételek, és létrejön egy kompromisszum. Elképzelhető, hogy így van vagy lesz, de sokakat azért zavar, hogy milyen nehezen dönthető el, hogy ezekben a szövegekben mennyi a térséggel kapcsolatos jól átgondolt politikai stratégia, és mennyi az a rövidlátó vízió, ami pusztán arra törekszik, hogy megmutassa a térség országainak, mire képes az Egyesült Államok új vezetése és hogyan kell megfelelni a politikájának. Most nem is beszélve azokról, akik szerint Trump meg akarja változtatni az amerikai külpolitikai paradigmát. Vagyis

meg akarja változtatni azt a második világháború óta ismert multilaterális világot, ami bizonyos értékek közös előmozdításán, a nemzetközi jog tiszteletben tartásán, illetve a szabad kereskedelmen alapult, mert már nem tartja hatékonynak.

Úgy gondolja, hogy az a világ az Egyesült Államok ellenségeit részesíti előnyben, Amerika pedig elveszíti a mások befolyásolására való képességét. Ezért akarja megváltoztatni, visszatérni a politika 19. századi expanzív, birodalmi módjához. Ez pedig eléggé távol van attól, amit a trumpi tranzakcionalista külpolitikáról eddig gondoltunk. Elképzelhető persze, hogy nem kell ennyire túlgondolni, és hogy a keménység mögött pusztán arról van szó, hogy bizonyos dolgokat el kíván érni. Például ne az összes gázai palesztint, de a sebesült palesztinokat fogadják be a környező országok, illetve járuljanak hozzá Gáza újjáépítéséhez. Ha Európának fontos az orosz–ukrán háború, akkor Európa költsön többet az ukránok támogatására, költsön többet a saját védelmére, vásároljon amerikai fegyvereket Ukrajnának. Ha Ukrajnának fontos a támogatás, akkor fizessen ezért a ritkaföldfém-készletével. Ezek olyan jellegzetesen trumpi megközelítések, amik miatt szerintem ma már kevesen háborodnak fel.

Az elnök Gázára vonatkozó megjegyzését azonban,  ami kétmillió ember kitelepítésének emberiesség elleni bűncselekményét is előrevetítette, sokak szerint nagyon kilóg a fenti sorból, és rombolóan drasztikus volt.

Ezt mutatták a közel-keleti és az európai reakciók is. Bizonyos értelemben a hazaiak is, mert nem hiszem, hogy a „mi szeretnénk a Gázai övezetet aknamentesíteni, katonákat küldünk oda, kitelepítjük onnan a palesztinokat és üdülőövezetet építünk ki” projekt magával ragadná azt az amerikai republikánus közönséget, akinek a legfőbb kérdése eddig az volt: miért kell nekünk egy csomó mindent felvállalnunk, miért nem vállalják föl mások, miért nem csinálják ezt a szövetségeseink? Azért támogatták Trumpot, mert ő is ezt kérdezte a kampányában.

– A közel-keleti partnerek nagyon hangosan nem hallatták a szavukat eddig ezzel a dologgal kapcsolatban, mintha kivárnának. Mintha azt gondolnák, hogy ebből nem lesz semmi.

– Szerintem sokan azért hallgattak, mert annyira meglepő volt az egész, hogy nem is értették meg, mit akar Trump. A realitásoktól annyira elrugaszkodott ötlet volt Trump bejelentése, hogy nem nagyon tudtak rá mit mondani.

Mit mondjanak arra, hogy a világ legerősebb hatalmának első számú vezetője lelkesen beszél 2,3 millió ember kitelepítéséről, ami etnikai tisztogatás és emberiesség elleni bűncselekmény?

Emellett mind a szaúdiak, mind az egyiptomiak már elég régóta mondják, hogy nem fognak befogadni menekülteket. Attól pedig, hogy megváltozott az Egyesült Államok elnökének személye, nem gondolom, hogy ezek az országok megváltoztatnák a véleményüket. A jordán király mostanában megy majd Amerikába úgy, hogy közben országa egy háborúra készül, amit palesztinok esetleges kitelepítése robbanthat ki. Érdekes beszélgetésnek ígérkezik...


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Azt kellett volna mondaniuk, hogy elnézést kérnek” – A meggyilkolt japán nőre emlékeztek barátai
Az összegyűltek nagyon nincsenek megelégedve a rendőrség hozzáállásával a konkrét ügyben. De a bántalmazott nőkkel szembeni bánásmódot is elégtelennek tartják.


Ahogy arról több mi is több cikkben beszámoltunk, lakástűzben meghalt egy japán állampolgárságú nő Budapest belvárosában január 29-én. A rendőrség először nem talált idegenkezűségre utaló nyomot, állításuk szerint ágyban dohányzás okozta a tüzet. Ez azonban óriási felháborodást keltett a nő ismerőseinek körében, akik azt mondták: az áldozat sosem dohányzott. Ezen kívül a Patent Egyesület is jelezte, hogy a kétgyerekes édesanya másfél éve kapcsolatban volt velük, mert volt férje rendszeresen bántalmazta és zaklatta. Ezután a rendőrség már őrizetbe vette az ír férfit.

Kedd este mintegy kétszáz ember gyűlt össze a nő egykori lakhelyén, hogy gyertyagyújtással emlékezzenek az áldozatról, és kifejezzék tiltakozásukat a rendőrség eljárása ellen.

A lapunk munkatársainak nyilatkozó megemlékezők szerint Magyarországon még mindig nem figyelnek oda kellő mértékben a nők elleni erőszakra, és azt is sérelmezték, hogy a rendőrség úgy változtatta meg álláspontját a valószínűsíthető gyilkosságról, mintha kizárólag saját munkájuk alapján jutottak volna erre a következtetésre.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza megerősítette, az áldozat feléjük és a rendőrség felé is többször jelezte, hogy súlyos zaklatás éri volt férje részéről. A történtek ellenére pozitív a véleménye arról, hogy lehet-e hatása egy ilyen tiltakozásnak a jogalkotók felé.

A Szeretlek Magyarország videója a megemlékezésről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk