SZEMPONT
A Rovatból

Raskó György: A magyar társadalom egy szűk rétege nagyon meggazdagodott, 40 százaléka pedig döbbenetes mértékben elszegényedett

Mindez az elmúlt évek eredménye. Az agrárközdász szerint az elszálló élelmiszerárak miatt egy négytagú családnak évente 1,1 millió forinttal többet kell élelmiszerre költenie, mint négy éve. A kisnyugdíjasok és a szegények lehetetlen helyzetbe kerültek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. január 08.



Raskó György agrárközgazdász az év első napjaiban a KSH adatai alapján kiszámolta, hogy egy négytagú családnak azonos mennyiségű élelmiszer-fogyasztása mennyibe került 2020-ban és 2024-ben. Az eredmény medöbbentő: amíg 2020-ban 1.248.000 forintból, azaz havonta 104 ezer forintból, tehát fejenként 26 ezer forintból lehetett kijönni, ez az összeg 2024-ben már 2.352.000 forintra emelkedett, ami havonta 196 ezer forintot, fejenként pedig 49 ezer forintot jelent.

Tehát egy négytagú család évente 1,1 millió forinttal többet kell, hogy élelmiszerre költsön, majdnem a dupláját, mint négy éve.

Ezalatt a négy év alatt például a fehér kenyér ára 163%-kal nőtt, de az alapélelmiszerek közül a legkisebb emelkedés is 73% volt. Akárhogy is osztunk-szorzunk, az eredmény lesújtó: az élelmiszer-infláció messze meghaladja a hivatalosan számított inflációs értékeket. Ha ehhez hozzávesszük, hogy minél szegényebb egy család, a jövedelmüknek egyre nagyobb hányadát teszi ki az élelmiszervásárlás, az adatok tisztán mutatják meg az elszegényedést számokban. Az adatokról Raskó Györggyel beszélgettünk.

– Mi vette önt rá arra, hogy itt az év első napjaiban alaposan kielemezze a KSH adatait?

– Az, hogy Magyarországon minőségi változás történt a társadalmi rétegződésben, és példátlan az a nagy leszakadás, ami szociális téren történt. Igazából a pandémia alatt és az utána következő időszakban,

2020-tól kezdődően történt egy olyan elmozdulás, amiben a magyar társadalom egy szűk rétege nagyon meggazdagodott, ugyanakkor körülbelül 40 százaléka pedig döbbenetes mértékben elszegényedett.

Eddig minden kormány, a kádári kormány is, törekedett arra, hogy az élelmiszerek lehetőleg olcsók legyenek, mert az társadalmi stabilitást adhat egy olyan országban, ahol egyébként szerény keresetek vannak. 2022 óta egyértelműen sérült ez a rendkívül fontos mindenkori kormányzati cél, mivel az élelmiszerek olyan mértékben drágultak, amire soha korábban példa nem volt. Ráadásul mindez két év leforgása alatt, 2022 és 2023 között zajlott le, és sem a bérek, sem más juttatások, elsősorban a nyugdíjak, még csak megközelítőleg sem követték ezt a magas élelmiszer-inflációs emelkedést. Ez nemcsak Magyarországon vagy Közép-Európában, de az Európai Unióban sem fordult elő ilyen mértékben. Az uniós élelmiszerinfláció az elmúlt négy évben Magyarországon körülbelül 70 százalék volt, Nyugat-Európában pedig 21–22 százalék körüli, ami szintén irtózatos emelkedés a korábbi időszakhoz képest, de még mindig csak a harmada annak a mértéknek, mint ami nálunk történt.

– Volt már kísérlet az árak megfékezésére, ez a bizonyos ársapka, a hatósági árszabályozás. De hogyan lehetne elérni alacsonyabb élelmiszerárakat más eszközökkel?

– Adócsökkentéssel. Az élelmiszerinfláció legnagyobb felelőse a kormány, hiszen az ársapkát választások előtt politikai célzattal vezette be. Nagyon jól tudták a szakemberek ebben az ágazatban, hogy a kereskedők majd az ársapkás termékeken keletkezett veszteséget rá fogják terhelni más árucikkekre, és azok ára is emelkedni fog, ami egyébként nem történt volna meg, ha nincs az árbefagyasztás. Tehát az árbefagyasztás nagyon jó politikai húzás volt a választások előtt,

de a kereskedők az árbefagyasztás veszteségeit 100%-ban ráterhelték a fogyasztókra, azaz a magyar vásárlók fizették meg, más termékek szükségtelen mértékű áremelkedése által.

Minderre a kormány még rátett egy lapáttal, amikor bevezette a kiskereskedelem büntetőadóját. Először csak 2,6%, de most már 4,5%, és ez a 4,5% is több százmilliárd forint plusz terhet jelent a lakosságnak, ugyanis a kiskereskedelmi különadót is a magyar vásárló fizeti meg. Tehát a 27%-os áfaszintre rájött ez a 4,5%, ráadásul emellett pedig még olyan adókat is irracionális mértékben megemelt a kormány, mint a NETA, tehát a népegészségügyi termékadó, ami miatt olyan olcsó élelmiszerek, mint például a lekvár, olyan brutális mértékben drágultak meg, hogy ma szinte nem lehet eladni befőttet vagy éppen lekvárt. Tehát ezek az adók Európa más országaiban nem léteznek. Csak ez a két tétel nagyjából 320–330 milliárd forint plusz teher a lakosság számára, és maga a 27%-os áfa is a legmagasabb Európában.

Élelmiszerekre jellemzően jóval alacsonyabb az áfaszint. Lengyelországban 4%, Angliában 0%, Spanyolországban 4%, Olaszországban szintén, de más nyugat-európai országokban sincs sehol 10%-nál magasabb élelmiszer-áfa.

Ebben Magyarország egyértelműen világrekord szinten van. Magyarországon nem véletlen, hogy az élelmiszerek árszínvonala 2023 tavasza óta, tehát most már lassan két éve meghaladja az Európai Unió átlagos élelmiszerárszínvonalát, ami egyedülálló abban a tekintetben, hogy ugyanakkor a vásárlóerő csak jó harmada a nyugat-európai vásárlóerőnek. Azaz arányaiban nézve Magyarországon a legdrágább az élelmiszer Európában. Lengyelországban, Romániában, a Balti államokban, Bulgáriában az élelmiszerek fogyasztói árszínvonala az uniós szint 70–75%-án van.

– És akkor még nem beszéltünk a 416 forintos euróról.

– Igen, ez a gyenge forint előbb-utóbb a kereskedőket újabb áremelésre fogja kényszeríteni, hiszen az élelmiszerek esetében az importált élelmiszerek aránya most már jóval 30% fölött van. Tehát az élelmiszerdrágulás folytatódni fog a forintromlás miatt 2025-ben is Magyarországon. Persze drágulnak az ipari termékek is, melyeket importálunk, az üzemanyagokról nem is beszélve, hiszen az tőzsdei jegyzéshez van kötve. Így aztán ma Magyarországon a legdrágább az üzemanyag, legyen szó gázolajról vagy benzinről. Ez mind a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a következménye, hibát hibára halmoznak, amiből sokan csak a GDP stagnálását, a recessziót emlegetik, pedig ennél sokkal nagyobb a lakosság tragédiája, hiszen

az élelmiszerinfláció az elszegényedést gyorsította fel.

A lakosság egyes rétegeit eltérő módon érintette ez az áremelkedés, de azok a termékek drágultak legnagyobb mértékben, amelyeket a kisjövedelmű családok fogyasztanak, a szalonna meg a zsír, vagy éppen a tej, töpörtyű. Ezek mind száz százalék fölött drágultak. A káposzta, azaz az olcsó zöldségek, a burgonya is, majdnem 100%-ban drágult. Az ország szegényebb térségeiben, például Borsod megyében 45 kiló burgonyát eszik meg egy fő egy évben. Budapesten csak tizenötöt.

– Ha megnézem, hogy a kenyér 163%-ot drágult, vagy a burgonya 83%-ot, ez nem szimplán a megnövekedett adótartalom miatt van. Tehát mi az, ami ezeknek az élelmiszereknek az árait ilyen durván fölfelé tolta?

– A sütőiparban egészen brutális mértékben nőttek az energiaköltségek. Egyik pillanatról a másikra öt-hatszoros gázárat kellett fizetniük, és a kenyérsütéshez gázfűtésű kemencéket használnak. Mivel a gáz ára elképesztő mértékben emelkedett, emiatt a kenyér árát messze átlag fölött kellett emelni. A kenyér esetében ráadásul maga a búza is több mint 100%-kal drágult 2022-ben, ezáltal a liszt is. A péksütemények egy részét kézzel készítik. Azok olyan mértékben drágultak meg, hogy a legtöbb élelmiszerbolt kínálatából ezek szinte eltűntek,

például egy túrós táska, ami négy évvel ezelőtt 170–180 forint volt darabonként, fölment 500 forint fölé nagyon sok boltban
.

Ez a legtöbb családnak már megfizethetetlen.

– De az energiaárak emelkedése egész Európában megtörtént...

– Magyarországon kiugróan emelkedtek.

– A magyar kormány rendre Európa többi részére mutogat, hogy azokhoz képest nálunk milyen alacsonyak az energiaárak. Többek között az orosz gáznak köszönhetően. Komolyan, egy németországi, finnországi, szlovákiai, lengyelországi vállalkozó kevesebb pénzért kapja az energiát, mint egy magyarországi?

– Sokkal kevesebbért, igen.

– Nagyságrendileg mennyi a különbség?

– A német árak vannak így előttem hirtelen, azok feleakkorák, tehát hatalmas a különbség.

– Mit kellene csinálni, hogy ez a helyzet megváltozzon? Hiszen az államkassza közben üres.

– Rövid távon nyilvánvalóan nem lehet látványos eredményeket elérni, mert a magyar gazdaságnak súlyos strukturális problémái vannak. Mi olyan termékek gyártásával foglalkozunk, amelyekben nincsen magas hozzáadott érték. Például a mezőgazdasági munkásaink ugyanolyan szorgalmasak, mint egy osztrák vagy egy olasz, mégis az a szomorú tény, hogy az általuk teljes munkaidőre átszámított nemzeti jövedelemtermelés 2024-ben nem volt több, mint 23 ezer euró. Miközben egy belga mezőgazdasági munkás 55 ezer eurót termel meg. A hollandok pedig, akik egyébként világelsők, közel 100 ezer eurónyi értéket termelnek egy évben. Akárhogy is nézzük, ez brutális különbség. Márpedig a munkatermelékenységtől nem lehet független bérpolitikát folytatni. Olyan nincs, mint ahogy az Orbán-kormány akarja, hogy voluntarista módon emeljük a minimálbért.

Ha nincsen mögötte értékteremtés, akkor az a béremelés semmi mást nem eredményez, csak plusz inflációt, mert utána mindig inflációval kell elvenni a meg nem termelt értéket.

Tehát lehet, hogy Magyarországon az emberek értékteremtő képessége elméletben megvan, de olyan tevékenységekkel foglalkoznak, amelyekben ez a hozzáadott érték azért kicsi, mert maga a tevékenység természete olyan, hogy ott nagy hozzáadott értéket nem lehet előállítani.

– Mit tud ez ellen tenni a kormány és mit a vállalkozók?

– Teljesen rossz politikai irány a munkaalapú társadalom. Behoztak,

becsábítottak az országba eszméletlen mennyiségű ázsiai vállalkozást, olyanokat, amelyekben a magyaroknak csak a bérmunkájára van szükség.

Arra, hogy kreatív tevékenységet végezzenek, aminek magas a hozzáadott értéke, olyan ágazat Ázsiából nem jött be Magyarországra, és legyünk őszinték, az autógyárakkal is az a probléma, hogy annak is relatíve alacsony a hozzáadott értéktartalma. Ugyanakkor a pénzüggyel, informatikával, kutatás-fejlesztéssel, innovációval kapcsolatos tevékenységek teljesen elsorvadtak Magyarországon.

– De mégis, mit lehet rövid távon tenni?

– A legegyszerűbb az, hogy a kormány abbahagyja azt az elképesztő pazarlást és költekezést, amit nem produktív tevékenységhez kapcsolódóan ad a gazdaságnak, azon belül is elsősorban a NER vállalkozóknak. Az állami költekezés elképesztő mértékű. Egy példa: klasszikusan a stadionépítést emlegetik, de rengeteg pénzt visz folyamatosan a focicsapatok támogatása. Azaz a magyar állam, a magyar adófizetők pénzéből évente 5 millió eurót ad egy szlovák, ráadásul nem is felvidéki csapatnak, hanem valamilyen olyan szlovák klubnak, aminek meglepő módon magyar származású tulajdonosa van.

Ötmillió euró, akárhogy is nézzük, 2 milliárd forint. Csak egyetlen focicsapatnak évente!

De támogatjuk a horvát, a szerb, az erdélyi focicsapatokat is. Szép dolog, hogy ad egy ország, de legyünk őszinték, a gazdasági fejlettségünkhöz képest ezek a nagyvonalú támogatások elviszik a pénzt a magyar családok zsebéből. Ez az igazság.

– Ha ezeket a kifizetéseket megszüntetnénk, elegendő forrás lenne ahhoz, hogy érdemben csökkentsék mondjuk az áfát az élelmiszereken, és bizonyos különadókat kivezessenek?

– Igen.

– Hova lehet még tovább szegényedni?

– Az biztos, hogy a magyar gazdaság egészének fejlődését nem nagyon segíti elő, amikor Mészáros Lőrinc és haverjai már nem tudják, hogy milyen luxusjachtot vásároljanak, vagy éppen repülőt. Ez mind nem termelő tevékenység.

Simán csak föléli azt a jövedelmet, amihez cinkelt kártyák révén hozzájutott.

Ez csak egy ember, de mondhatnám a többi nagy ilyen potentátot, akiknek Dubajtól kezdve Marbelláig ott vannak az ingatlanjaik, például a Tiborcz nevűt, a nemzet vejét. Ingatlanspekulációval foglalkozik többek közt. 2023-ban Csehország egy főre jutó nemzeti jövedelemtermelése átlépte a 33 ezer eurót, Magyarországé megvan 22 ezer euró körül, vagyis 11 ezer euróval magasabb nemzeti jövedelmet termel Csehország, mint Magyarország. Mindkét ország közép-európai volt szocialista ország, és az Unióba történő belépésünkkor a csehek előnye Magyarországgal szemben százalékos arányban olyan 10 százalék körül volt, most ez 30 százalékra nőtt.

– Tegyük fel, hogy holnaptól mindent jól csinálnának. Mennyi idő kellene ahhoz, hogy ezt a leszakadásunkat ledolgozzuk?

– Körülbelül két évtized. 15–20 év.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt" - mondja az Irán-szakértő
Sárközy Miklós szerint ha talpon marad az iráni rezsim, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk. Ugyanakkor az ellenzék gyenge, és a hatalom összeomlása könnyen polgárháborúhoz vezethez.


Izrael már nemcsak katonai és nukleáris létesítményeket vesz célba Iránban, bombázott már kőolajfinomítót és üzemanyagtartályokat, hétfőn pedig az állami televízió egyik épületét rombolta le Teherán központjában, miután felszólította a helyieket, hogy hagyják el a kerületet. Az irániak tömegesen menekülnek, az autóikkal szinte eltorlaszolták a fővárosból kivezető autópályákat, aminek az egyik oka, hogy sokan úgy érzik, semmiféle segítséget, tanácsot nem kapnak a kormánytól, hol és hogyan vészelhetnék át az izraeli támadásokat.

Netanjahu már az iráni rezsim lehetséges bukásáról beszél, Trump pedig hezitál aközött, hogy tárgyalóasztalnál kényszerítse az irániakat az atomprogramjuk feladására, vagy Izrael rendelkezésére bocsássa azt a bunkerromoló bombát, ami egyedül képes lehet elpusztítani Irán legfontosabb és legvédettebb nukleáris létesítményét Fordóban. Mit gondolnak az irániak az egyre hevesebb izraeli támadásról, és arról, hogy az iráni rezsim láthatóan képtelen a hatékony védezekésre? Repedezhet-e az ottani rendszer? Erről beszélgettünk Sárközy Miklós iranistával, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével.

– Masih Alinejad, az évek óta az FBI védelme alatt élő iráni aktivista üdvözölte Izrael akcióját, legalábbis a katonai és titkosszolgálati vezetők likvidálását. Ő, és más ellenzékiek abban bíznak, hogy eljött az Iszlám Köztársaság végórája. A kérdés csak az, hogy megvan-e ehhez a társadalmi bázis?

– Egy háború közepén vagyunk, amely csak három-négy napja kezdődött, de már most rendkívül drámai. Jelenleg még nem tudjuk, mi lesz a kimenetele. Tény, hogy izraeli oldalról több személy ellen irányuló, drámai likvidálás történt, de ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kijelentsük: rendszerváltás lesz.

Az otthon élő irániak, főként a teheráni nagyvárosi lakosság most elsősorban az életéért aggódik, és nem a rendszerváltáson töri a fejét. Sokan éppen menekülnek a városból.

Ha a rendszerváltás kérdését vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy inkább az emigrációban élő, főként jómódú irániak között jelenik meg ez a gondolat, akik nyugatiasabb, kevésbé vallásos életre vágynak. Otthon is sokan elégedetlenek, anyagi vagy ideológiai okokból, de paradox módon az elmúlt napokban, a rájuk mért támadások hatására, amelyeket sokan nem a rendszer, hanem az országuk elleni támadásként értelmeznek, mégis összezártak a rezsimmel. Amikor városi célpontokat, például olajtározókat, gáztartályokat, vízvezetékeket bombáznak, azt már inkább a lakosság megfélemlítésének, terrorizálásának élik meg. Ez pedig szolidaritást vált ki.

Sokan nem a rezsimet, hanem Iráni nemzeti identitásukat érzik megtámadva.

Emiatt is korainak érzem, hogy rendszerváltásról beszéljünk.

– Az ottani nők azért biztosan nem hívei az Iszlám Köztársaságnak...

– Ezt így ebben a formában nem merném kijelenteni, szerintem ez túl sommás megközelítés. A városi, fiatal, értelmiségi nőkre ez nyilván igaz lehet, de Iránban nagyon sokféle társadalmi réteg él: város és vidék, vallásos és kevésbé vallásos, különböző etnikai csoportok. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági szankciók és a teokratikus szabályok sokaknak nem tetszenek. De ma reggel például láttam egy videót, amelyben egy csador és fejkendő nélküli fiatal nő, valószínűleg vidékről, követeli, hogy bombázzák Izraelt. Paradox helyzet:

egy emancipált nő, aki nem szereti a kendőt, most mégis a rendszer mellett áll, mert úgy érzi, hazáját támadják.

Ez mutatja a helyzet bonyolultságát.

– A számunkra anakronisztikusnak tűnő teokratikus rendszernek vannak még Iránban tartalékai?

– Irán egy nagyon sokszínű társadalom, sok etnikumból tevődik össze, és ugyanakkor egy nagyon modern társadalom is. Tehát egy olyan autoriter, teokratikus rendszerről van szó, amely legalább annyira sok lehetőséget is biztosít a lakosságnak. A Közel-Kelet egyik legmodernizáltabb, informatikailag legfejlettebb országáról van szó.

– Szabad az információáramlás?

– Nem egy nyugati liberális demokráciáról beszélünk, tehát nyilván vannak korlátozások. De az emberek többsége, különösen a fiatalok, technikailag meg tudják kerülni ezeket. VPN programok használatával pillanatok alatt bejutnak a letiltott oldalakra. Még a politikusok is jelen vannak az elvileg tiltott Facebookon. Irán ebben sem hasonlítható Észak-Koreához vagy Szomáliához.

Az országban hatalmas egyetemi rendszer működik. A diákok 60 százaléka nő, az egyetemi oktatók 40 százaléka nő.

Az elnyomás vagy a nők jogainak a korlátozása az inkább abban érhető tetten, hogy a városokban élő, tanult lányok, vagy diplomás nők inkább egy nyugati típusú életmód után álmodoznak. Ahhoz képest azonban, ahonnan jöttek, nagyon sok minden változott. 1979-ben a lakosságnak még 70%-a volt vidéki, falusi, és csak 30 százaléka volt városlakó, most fordított az arány. A 15 milliós Teherán nagyobb város lett mára, mint New York. A problémák is ebből adódnak, hogy a drámai társadalmi változások nyomán már nem lehet az 1979-ben megfogalmazott archaikus, teokratikus módszerekkel kordában tartani a társadalmat. Az történt, hogy az addig egyetemi oktatáshoz nem jutó falusi, mélyen vallásos, archaikus közösségek felbomlottak, mert a gyerekek elkezdtek egyetemre járni.

– Tehát az Iszlám Köztársaság ezzel a modernizációval a saját hatalmát ásta alá.

– Nem modellezték ezt le szerintem. Volt egy nagy lelkesedés, hogy mindenki járjon egyetemre, és felépítettek egy olyan rendszert, amiben szinte mindenkinek van esélye diplomát szerezni.

– Az ország legfőbb vezetői érzik ezt a problémát? Tettek kísérletet valamilyen reformra annak érdekében, hogy fenntartható maradjon az Iszlám Köztársaság?

– A probléma az, hogy az iráni elit még mindig nagyrészt azokból áll, akik 1979-ben kerültek hatalomra.

Nem volt generációváltás Iránban. A vezető posztokon még mindig olyan emberek vannak, akik 1979-ben is már érett férfiként vettek részt a forradalomban, akkor sem voltak alacsony rangú káderek.

Ráadásul Iránnak eléggé összetett és bonyolult a politikai rendszere, amelyben egy papi rend van fölül a legfelsőbb vezetővel, meg a szakértők gyűlésével, és az Őrök tanácsával, majd annak van alárendelve az elnök, a kormány, meg a parlament. Ez egy bonyolult, sakktáblaszerű döntéshozatali rendszer, ahol egy-egy változást csak brutális erővel lehetne végigvinni.

Az elit idős, és mindenki kénytelen elfogadni a 1979-es forradalom narratíváját. De ez az elit nem homogén. Vannak radikálisan nyugatellenesek, mérsékelt reformerek, és pragmatikus politikai körök is.

Az elit egy része liberálisabb értelmezést képvisel, ilyen volt Hatami vagy Rouhani, mások viszont ultrakonzervatívak, például Ahmadinezsád vagy Raiszi. És ne felejtsük el a papságot sem, amelynek élén Ali Hamenei áll, aki 86 éves, és gyakorlatilag teljhatalmú vezető. Emellett ott van a Forradalmi Gárda is, amiely állam az államban, saját hadsereggel. Ha Iránban tárgyal valaki, tudnia kell, hogy a kormány, a Forradalmi Gárda vagy valamelyik vallási alapítvány embereivel van-e dolga. Három külön hatalmi központ van egy országon belül.

– Ha a háborús csapások a társadalmat pszichológiai értelemben össze is rántották valamelyest, a legfőbb parancsnokok és atomtudósok megölése morálisan és politikailag is komoly csapás lehet. Vezethet ez bizalmi válsághoz?

– Erről még nem tudok biztosat mondani, hiszen csak három-négy napja tartanak az események. Egyetértek abban, hogy valamilyen változást kikényszerítenek a történések. Az izraeliek erősen megráncigálták az iráni kormányrudat, kérdés, meddig akarják ezt.

A rendszer, ha talpon marad, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk,

mert amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt.

– De vajon képes ekkora váltásra az 1979-es garnitúra?

– Egyelőre nem látni alternatívát.

– Az iráni sah fia, Reza Pahlavi felszólította az irániakat, hogy szakítsanak az Iszlám Köztársasággal. Ennek lehet bármi jelentősége?

– A sah fia 1978-ban járt utoljára Iránban, akkor 17 éves volt. Azóta, vagyis közel 50 éve az Egyesült Államokban él, jómódban. Emigráns monarchista mozgalmat vezetett, de nem fedi le az iráni emigráns ellenzéket. Egyáltalán nem biztos, hogy iráni ellenzék a sah visszatérését akarja. Ő leginkább egy protestfigura. Vannak, akik csak azért állnak mellé, mert a rendszerrel szembeni dühüket így fejezik ki, akár úgy, hogy a mobiltelefonjukon Reza Pahlavi a háttér. Hogy a trónörökös adott esetben kikre támaszkodna, milyen kormányzati előképzettséggel, az már kérdés. Az izraeli média maximálisan mögötte áll, hiszen a sah idejében Irán és Izrael szoros szövetségesek voltak.

De ha valaki izraeli vagy amerikai katonai háttérrel tér vissza Iránba, az az iráni történelem ismeretében inkább riasztó, mint vonzó az irániak számára.

Az gondolom, ezt még korai elemezni. Lehet, hogy egy-két hét múlva már mást mondanék, de most úgy látom, hogy ha valami elmozdul, az akár egy véres polgárháborút is jelenthet.

– Mi a helyzet az iráni ellenzék többi részével?

– Az iráni ellenzék nagyon töredezett, egymással is vitában álló csoportokból áll. Nem látok nagy ellenzéki megmozdulásokat. Nyilván elhangzanak ilyen vágyálmok, de napi szinten, óránként figyelem az iráni sajtót, és egyelőre nem látni ilyet. És minél véresebb ez az egész, annál nehezebb lesz valakit külföldről visszahívni vezetőnek. És mivel nincs erős egységes ellenzék, félő, hogy amennyiben mégis összeomlana a rendszer, újabb frakcióharcok és esetleg polgárháború következne.

– Tehát, ha jól értem, Iránban van egy főként fiatalokból álló, városi, angolul jól beszélő, nyugati orientációjú értelmiség, de ezek szerint ők nem elégségesek egy változáshoz?

– Az iráni városi fiatalok hangja nyilvánvalóan erős volt az elmúlt 3-4 évben a Mahsza Amini gyilkosság utáni tiltakozások idején. De nem felejthetjük el, hogy van egy réteg, amely a jelenlegi rendszernek köszönheti, hogy gyermeke iskolába vagy egyetemre járhat, van lakása, ingyenes orvosi ellátása, sőt, élelmiszerhez is támogatással jut. A lakosság minimum felét gyakorlatilag az állam eteti. A kenyér, a rizs, a tojás, a paradicsom, a csirkehús óriási dotációval kapható, és ezt a rendszerhez lojális, egyszerűbb emberek tömegeinek a túlélését adja.

Ha a rezsim azt mondja, hogy veszélyben van a ti havi ingyen kenyeretek, vizetek, vagy csirkehúsotok, akkor földindulás lesz.

Ez nagyon is valós fenyegetés számukra. Ugyanakkor ez a réteg csendes, nem beszél angolul, nem szerepel a nyugati médiában, viszont fontos bázisa a rendszernek. Tehát a helyzet összetett, nem lehet kizárólag a jól látható, hangos ellenzéki hangok alapján megítélni.

– Izrael azzal indokolta a támadását, hogy Irán a 24. órában van ahhoz, hogy működő atomfegyvert állítson elő. Van rá esély, hogy a csapásokkal leállítsák az iráni atomprogramot?

– Az iráni atomprogram már az 1950-es évektől létezik, még a sah idején kezdték el. 1973-ban indult a busehri atomerőmű építése. Ha most szét is bombáznak valamit, egy-két év alatt újjá lehet építeni. A szakértői konszenzus az, hogy az iráni atomprogramot teljesen felszámolni nem lehet. Ráadásul mai hír, hogy Irán fontolgatja kilépését az atomsorompó-egyezményből. Ha ez megtörténik, Irán teljes szabadságot kap az atomfegyver előállításához. Az izraeliek valószínűleg azt remélik, hogy a háborús nyomás alatt létrejön egy demokratikus, nyugatbarát iráni rezsim.

De elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, amelyben egy még radikálisabb, ultrakonzervatív, nyugatellenes rendszer kerül hatalomra, amely azonnal atomfegyver-kísérletbe kezd. Ez az egész helyzet egy orosz rulett, és rendkívül veszélyes.

Jelenleg Iránban vallási tilalom van érvényben az atomfegyver előállítására, de az is szóba került már, hogy ezt a fatvát hatályon kívül helyezik. Sokak szerint az iráni rendszer jövőjét egyedül az atomhatalmi státusz biztosíthatná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: 2026-ban bárki is lesz kormányon, ezzel az óriási hiánnyal valamit kezdenie kell majd
Nagyon cinikus, és tudatosan kárt okozó lépés a teljes SZJA-mentesség kiterjesztése egy olyan helyzetben, amikor a gazdaság alig nő, a költségvetési hiány egyre nagyobb, és az inflációt sem tudja megfékezni a kormány - mondja a jegybank volt elnöke.


Hiába reménykedett Orbán Viktor és Nagy Márton abban, hogy az árrésstop miatt legalább stagnál az infláció, májusban újra gyorsulni kezdett: a KSH friss adatai szerint 12 hónap alatt 4,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára 5,9 százalékkal nőtt. Pedig a kormány már nemcsak az alapélelmiszereknél, hanem a drogériák polcain is bevezette árrésstopot, és a gazdasági miniszter azóta is újabb és újabb szektorokkal tárgyal, hogy "önkéntes" árkorlátozást érjen el. Elemzők szerint innen nehéz lesz a visszaút, mert ha kivezetik az intézkedéseket, azonnal tovább nőhet az infláció. Ha viszont marad, akkor a kereskedők szerint boltok zárhatnak be, elbocsájtások jöhetnek.

Közben a kormány kiterjeszti a teljes SZJA-mentességet a három-, majd a kétgyermekes anyákra is, óriási lyukat ütve a következő évek költségvetésén, úgy, hogy a gazdaság alig nő, viszont az ország eladósodottsága egyre nagyobb. A gazdaság helyzetéről Bod Péter Ákos közgazdászprofesszorral, a jegybank volt elnökével beszélgettünk.

– Kijött az újabb inflációs adat, amiből az derült ki, hogy hiába az árrésstop, az infláció újra emelkedésnek indult.

– Azt lehetett volna várni, hogy az árrésre vonatkozó állami szabályozás visszafogja az élelmiszerár-növekedést, és ezzel együtt az árindexet, de ez nem következett be. Azok számára nem meglepetés, akik tisztában vannak azzal, hogy az élelmiszer csak egy kategória a fogyasztói kosáron belül, nem is a legnagyobb, a szolgáltatások teszik ki a többséget. Másrészt a néhány kiválasztott termékre vonatkozó hatósági beavatkozás csak tüneti kezelés. Az érintett vállalkozók, akik szeretnének nyereséggel működni, más termékeken akarják behozni a veszteséget, így tehát a szabályozás miatt egyéb termékek drágulnak meg. A szabályozott termék ára ugyan marad, mivel arra vonatkozik a hatósági beavatkozás, de az összkép ettől nem változik érdemben. Fontos tudni, hogy bár magyar viszonyok mellett az 5–6 százalékos infláció nem tűnik kiugrónak, az eurózónában az áremelkedési ütem ennek körülbelül a fele jelenleg.

– Miért ilyen nagy nálunk?

– A kormányzati beavatkozás is ok. Ha nem lenne, akkor jelenleg olyan piac működne, ahol szerény a kereslet, az embereknek nincs túl sok fogyasztásra költendő pénzük. A magyar gazdaság idei teljesítményéről még nincsenek végleges adatok, de biztosan nem fog nőni a hivatalosan tervezett 3,4%-kal, sőt, még a néhány hónapja módosított 2,5%-kal sem.

Valószínűleg 1%-os vagy az alatti növekedés lesz, már ha egyáltalán érdemes növekedésnek nevezni ezt a helyzetet.

Tavaly körülbelül fél százalékos volt a növekedés, előtte pedig majdnem egy százalékos csökkenés. Vagyis már harmadik éve nincs érdemi gazdasági bővülés, ami önmagában is súlyos probléma. Ha egy gazdaság nem növekszik, akkor kizárható a túlfűtöttség, mint inflációs tényező. Például a román gazdaság évente 3–4 százalékkal bővül, túlfűtöttségi jeleket mutat, ennek megfelelően ott az árszint is emelkedik.

– De akkor nálunk miért ragadhatott be az infláció?

– Erre már nehezebb válaszolni, mert a szokásos gyanúsítottaknak alibijük van. Az árfolyam nem omlott össze, a forint meglepően stabil: hetek óta 402 körül van az euró. Importoldalon tehát nincs nyomás. A jövedelmek sem nőttek látványosan.

Így marad a költségoldal: az adóterhek és azok a beavatkozások, amelyek adószerűen működnek. Ezek mind árfelhajtó tényezők.

Egy vállalkozó, aki kalkulál, és azt látja, hogy bármikor a nyakába kaphat egy újabb iparági különadót vagy egyéb beavatkozást, a következő tárgyalások során már eleve magasabb áron köt szerződést, azaz előre beárazza a bizonytalanságot. Sok oka van az árszintváltozásnak, de az állam minálunk mindenképpen inflációs tényező. Az állam sajátos működésén kívül nincs nyomós ok, ami miatt ne térhetnénk vissza az évi 2% körüli inflációhoz, mint Nyugat-Európában.

– Ha jól értem, ha a kormány nem foglalkozna gazdaságpolitikával, jobb lenne a helyzet?

– Ez bizony így van. Mint amikor a szülő fölöslegesen beleszól a gyerek dolgaiba, holott lehet, ha békén hagyná, Pistike saját ütemében, egészségesebben fejlődne. Árrés-stop, kamatstop és egyéb intervenciók: ezek jórészt látszatintézkedések, ám közös bennük, hogy mind bizonytalanságot keltenek. A Balatonnál járva a lángos áránál is éreztem a drágulást. Annak sok oka lehet, de a tényből nem következik, hogy akkor legközelebb a lángos-árus árrését kellene államilag szabályozni.

A kormányzat sokkal jobban tenné, ha békén hagyná a gazdaság szereplőit. Inkább teremtsen olyan környezetet, amelyben a versenyfeltételek nem sérülnek: könnyű legyen piacra lépni és működni, viszonylag egyszerű adózási feltételek mellett.

Ha sok szereplő van a piacon, a közgazdaságtan régi megállapítása szerint a verseny biztosítja, hogy a legalacsonyabb, de még termelést ösztönző árszint mellett működjön a gazdaság.

– Riasztó információ, hogy az eredeti nettó 838 milliárd helyett most már 1685 milliárdra, tehát duplájára emelkedett a devizafinanszírozási terv. Ez kétszeres eladósodást jelent, amiből előbb-utóbb megint infláció lesz?

– Ha az ember a magyar árszintemelkedés okait keresi, nem kerülheti meg a tényt, hogy

az állam rendszeresen többet költ, mint amennyi a bevétele.

A piacon fizetőképes vevőként jelenik meg, a pénze pedig hitelből van. Így a jelen vásárlásait a jövő rovására fedezi. Ez egyszerre növeli a keresletet, azaz az adott kínálat mellett az árszintet is, továbbá, mivel a bevételénél többet költ, az adósság a jövő generációját terheli majd. Az idei esztendő sajátossága, hogy megelőzte öt olyan év, amikor az államháztartás hiánya jóval meghaladta az EU által megengedett szintet. Még az is tudja, aki nem foglalkozik gazdasággal, hogy az unióban közösen elfogadott hiánymaximum a tagállami bruttó hazai termék 3 százaléka. Nálunk ez egy ideje nem 3%. 2020-ban, 2021-ben, 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és most 2025-ben is ennél sokkal több, néha a duplája. A kormányzat sorozatos túlköltekezése tehát az infláció egyik mélyen fekvő oka. Mivel rendszeres a deficit, a kormány hitelt vesz fel forintban és devizában.

A legújabb hírek szerint 2025 második felében még a korábbiaknál is nagyobb eladósodást tervez a kormány.

Ez pedig aggodalomra ad okot: vajon nem választás előtti költekezésről van-e szó? És ki fogja ezt megfizetni?

– 2022-ben is volt egy olyan osztogatás, ami után, talán nem kizárólag amiatt, de jelentős infláció következett. Ez kimutathatóan az akkori költekezés következménye volt?

– A 2022-es választást valóban egy sor állami intervenció és példátlan mértékű költekezés előzte meg. 2021 novemberében beavatkoztak az üzemanyagárakba, 480 forintban rögzítették a literenkénti árat. Nagyarányú fizetésemelések jöttek, „fegyverpénz” a rendvédelmi dolgozóknak. A Nemzeti Bank pedig olcsó hiteleket öntött a vállalatokra. A megnyert választás után aztán nem sokkal, megemelték a kisadózók terheit, ágazati adókat vetettek ki, kezdtek beruházásokat leállítani, például a vasúti közlekedésben, vagyis elkezdték visszaszedni a költekezés árát. Csakhogy minden adóemelés inflációt gerjeszt, tehát ezzel hozzájárultak az infláció gyorsulásához. A győztes választás árát a társadalommal fizettették meg. Ez roppant cinikus, a gazdasági racionalitást nélkülöző taktika.

– Vajon 2025 végén újra megpróbálják?

– Nem kellene. De a jelek szerint megint megpróbálkoznak vele. Talán még emlékszünk a miniszterelnök évindító beszédére, ahol elhangzott, hogy a nyugdíjasok nem fognak áfát fizetni zöldségre, vagy visszatérítést kapnak. Na, abból éppenséggel nem lett semmi a mai napig. Nem lep meg. A propaganda-szöveg előbb hangzott el, mintsem a szakapparátus kitalálta volna, hogyan lehetne megvalósítani. Holott

az értelmes sorrend az lenne, hogy az államapparátus előkészít megoldási javaslatokat, a politikus dönt a kivitelezhető változatok között. Itt ismét fordítva történt: jött a politikai megrendelés, de a megvalósítás elmaradt.

Ehelyett most hallottunk egy másik ígéretet: egyszeri 30 ezer forintos támogatási utalványt a nyugdíjasoknak. Gondolom, hogy ez sincs még rendesen kigondolva, de ha megvalósul, önmagában nem vágja földhöz a költségvetést. Sokkal nagyobb tétel, hogy a gyermekes nők mentesülnek az SZJA alól: először egy szűkebb csoport, majd a teljes populáció. A bevétel-kiesés a következő kormányra nehezedő teherként fog megjelenni.

– Ez kikezdi az SZJA-rendszer alapjait, és ezzel együtt az adófizetői öntudatot is, ráadásul visszafordíthatatlanul. Ki mer majd olyat mondani, hogy „vissza az egész”?

– Nagyon cinikus, és tudatosan kárt okozó lépés. Nehéz elképzelni olyan kormányt, amely, hacsak nincs pénzügyi vészhelyzet, azt merné majd mondani, hogy egy már bevezetett, komolyan vett kedvezményt megvon több millió választótól. Valószínűleg nem is fog ez bekövetkezni. De az államháztartásnak bevételre mégis szüksége lesz, így más formában, más módon fogja finanszírozni az állampolgár az államot, valószínűleg a fogyasztási adókon keresztül. Ám ha a fogyasztásra terhelik az állam működtetési költségeit, akkor azok tovább terjednek magasabb piaci árak formájában, azaz növelik az árszintet. A nagyobb infláció csökkenti a reálfogyasztást. Ha a vállalatokra pakolják az adókat? A cégek egy ideig működhetnek veszteségesen, ám nem sokáig, megpróbálják tovább hárítani a többlet terhet. Ha csődbe mennek, az új helyzetet teremt. Még ne szaladjunk ennyire előre, de

az biztos, hogy 2026-ban bárki is lesz kormányon, ezzel az óriási hiánnyal valamit kezdenie kell majd.

Emlékszem, hogy 1990-ben is az új kormány azzal szembesült, hogy fenntarthatatlan, csődközeli állapotot örökölt. Nem irigylem azokat, akik jövőre kormányozni fognak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Ez egy nagyon meredek történet lesz” – mondja a szakértő Irán és Izrael háborújáról
Kemény János elhúzódó konfliktusra számít, ami kihathat az ukrán hadszíntérre is. Szerinte az, hogy Izrael képes volt ennyire komplex és összehangolt támadásokat végrehajtani, új szintet jelent.


Szombaton tovább folytatódtak az iráni-izraeli összecsapások, miután péntek hajnalban Izrael az elmúlt évtizedek legnagyobb akcióját hajtotta végre Irán ellen. 200 repülővel több száz bombát dobott le, emellett drónokat is bevetett. A célpontok között volt a Forradalmi Gárda fővárosi parancsnoksága, a natanzi atomlétesítmény, valamint több iráni tábornok és atomtudós lakóháza is. Több mint 70 ember meghalt, a támadásban életét vesztette többek között a Forradalmi Gárda főparancsnoka, a vezérkari főnök, valamint az iráni fegyveres erők második embere is. Benjnmin Netanjahu a támadást azzal indokolta, hogy Irán már nagyon közel jár egy atomfegyver kifejlesztéséhez.

Teherán péntek este megtorlásba kezdett, és száz ballisztikus rakétát lőtt ki izraeli célpontokra, három embert ölve meg. Az izraeli hadsereg ezután ismét támadásba lendült, többek között föld-levegő rakétabázisokat semmisített meg. Izrael védelmi minisztere, Israel Katz szerint Irán „átlépte a vörös vonalat azzal, hogy szándékosan Izrael civil lakosságát vette célba, és súlyos árat fog fizetni érte”. Hová vezethet mindez? Erről beszélgettünk Kemény János Közel-Kelet szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársával.

– Ami nekem elsőre feltűnt, hogy ez egy nagyon jól megtervezett akció volt. Van olyan eleme, ami rokon az ukránok pókháló-hadműveletével: titkosszolgálatokkal, hónapokon vagy éveken át előkészítve, előre telepített technikával hajtották végre a támadás egy részét. Ez új hadviselési módszer, vagy korábban is volt már ilyen?

– Én nem mondanám, hogy vadonatúj módszer lenne. A lehetőségekhez képest már a második világháború óta próbálnak egyes hadviselő felek hasonló módszerekkel, technológiai előnnyel és szövetségeseik támogatásával, meglepetésszerű támadásokat végrehajtani. Az ukránok elmondásuk szerint másfél évig készítették elő a műveletüket. Most még nincs információnk arról, mennyi időt vett igénybe Izraelnek az előkészítés, de feltételezhetően ez is hosszabb folyamat volt. Könnyen lehet, hogy éveken át tervezték. Az izraeliek az utóbbi években már többször is bizonyították, hogy otthonosan mozognak iráni területen is. Gondoljunk csak az iráni nukleáris program vezető kutatója, Mohsen Fakhrizadeh elleni merényletre 2020 novemberében: ez volt talán a legismertebb eset, amikor egy pick-upba szerelt távirányítású géppuskával ölték meg az atomtudóst. Ez nagy felháborodást váltott ki. Tavaly pedig Iszmail Hanijét, a Hamász politikai vezetőjét is izraeli támadás érte Teheránban, az iráni Forradalmi Gárda egyik létesítményében. Tehát

nem példa nélküli a dolog. De a méretét tekintve azonban mindenképpen az. Ugyanis az, hogy képesek voltak ennyire komplex és összehangolt támadásokat végrehajtani, új szintet jelent.

A Reuters például azt írta, hogy húsz iráni vezető katonatiszt halt meg, még nem tudni pontosan kik és hogyan, de ez is érdekes adalék lesz, ha jobban kirajzolódik a kép.

– Az izraeli belpolitikában ez hogyan csapódik le? Ez egy hatalmas léptékű, kockázatos akció. Netanjahu mögött egyértelmű többség áll?

– Egyelőre úgy tűnik, hogy nemzeti konszenzus van. Irán az utóbbi években, évtizedekben egyre inkább veszélyforrássá vált az izraeli társadalom és politikai vezetés szemében, párthovatartozástól függetlenül. De hogy ez hogyan alakul tovább, az nagyon érdekes lesz. Ez a jelenlegi konfliktus azonban súlyosabb, mint a tavalyi eszkaláció, és még nem látjuk a méreteit és időtartamát.

– Többen azt állítják, hogy Netanjahunak szüksége volt erre a csapásra, mert el tudja terelni velük a figyelmet a belpolitikáról. Ha nem ő lenne a miniszterelnök, akkor is létrejött volna ez az akció? A hosszú éveken át tartó titkosszolgálati előkészítés erre utal. Ez ciklusokon átívelő döntés lehetett?

– Mindenképpen ciklusokon átívelő akció volt. Ahogy említettem, politikai hovatartozástól függetlenül Irán fenyegetésként jelent meg az izraeli politikai vezetés számára. Mondhatjuk, hogy ez az 1979-es forradalom óta így van.

Valószínűleg az előkészítés is régóta tart, és úgy tűnik, hogy sikeres volt. Azt azonban nehéz megmondani, hogy ha nem Netanjahu áll a kormány élén, akkor is ez történt-e volna.

Nem látjuk, mi volt a döntési folyamat az izraeli oldalon, mikor érezték úgy, hogy nincs más lehetőség. Már a 2000-es évek közepe óta mondogatják, hogy Irán a nukleáris fegyver létrehozásának a küszöbén áll. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a napokban tett közzé egy elmarasztaló jelentést, ami szintén hozzájárulhatott ahhoz, hogy most léptek.

– Úgy tűnik, hogy Iránnak már több atombombához elegendő dúsított uránja van, amit nem lehet csak úgy lebombázni. Ehhez szárazföldi akcióra is szükség lenne, hogy megszerezzék a készletet.

– Valószínűleg így van, de az, hogy van elegendő hasadóanyag, még nem jelenti azt, hogy van működőképes fegyver. Még kevésbé jelenti, hogy ezt a fegyvert hordozóeszközre tudják szerelni. Általában előbb készítenek egy tesztfegyvert, majd ezt miniatürizálják, hogy rakétára vagy repülőgépre szerelhető legyen. Ezek a lépések, amennyire tudjuk, még nem történtek meg. Tehát

hiába van meg a hasadóanyag, nem tudni, milyen szinten állnak a fegyvertechnológia terén. Az izraeli akciók viszont minden bizonnyal még nem fejeződtek be, iráni lépéseket további ellenlépések követhetik.

– Az irániak részéről mi lehet az oka annak, hogy látszólag teljesen készületlenül érte őket a támadás?

– Kívülről ezt nehéz megítélni. De tény, hogy az izraeli sajtóban már megjelentek hírek arról, hogy az izraeli oldal különféle nyilatkozatokkal próbálta „altatni” az irániakat. Hogy ebből az irániak mit észleltek, nehéz megmondani. De úgy tűnik, hogy, hasonlóan a Hezbollah elleni tavalyi akciókhoz, az izraeliek itt is képesek voltak követni az iráni kommunikációt és vezetőket. Ez tette lehetővé a támadást.

Az irániaknak most komoly biztonsági kérdéseket kell feltenniük maguknak. A jelek szerint a Forradalmi Gárda és a hagyományos haderő több vezető tisztségviselője is meghalt.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a politikai vezetés, az elnök, a kabinet és a legfőbb vallási vezető nem sérült. Ez is egyfajta üzenet lehet a politikai vezetés felé.

– Megvan Iránban az a gazdasági erő, hogy hosszú ideig folytasson egy intenzív háborút?

– Ezt nem tudjuk pontosan. Irán nem az átláthatóságáról híres, különösen a katonai kiadások terén. A történelmi tapasztalatuk, például az iraki–iráni háborúból az, hogy saját kapacitásokra kell támaszkodniuk. Akkor még amerikai fegyverekkel felszerelt hadseregük volt, de az embargók miatt nem tudtak alkatrészekhez és lőszerhez jutni. Azóta igyekeznek minden fő rendszert házon belül előállítani. A rakétaprogramjuk ennek egyik fontos pillére. Valószínű, hogy bizonyos szintű csapásmérési képességek hosszabb távon is fenntarthatók, bár egyes információk szerint a rakétagyártási kapacitásokat is támadás érte, és még itt sem látjuk pontosan a hatást.

– Ha a konfliktus eszkalálódik, nem áll fenn a veszélye, hogy a most még szövetségesként kezelt muzulmán országok elhatárolódnak Izraeltől, és fellazul az a támogatás, amit jelenleg élvez?

– A mérsékelt arab államok, köztük Szaúd-Arábia már most is elég határozottan elítélték az izraeli lépéseket. Izrael számára előnyös ugyanakkor, hogy Szíria és Irak légtere kevéssé védett, így ott komolyabb fenyegetés nélkül tudnak manőverezni. Az elmúlt évtizedek során pedig felkészültek a nagy távolságú csapásmérésre. Tavaly például olyan nagy hatótávolságú precíziós lőszereket használtak, amelyek elérték Iránt anélkül, hogy túl közel kellett volna kerülniük az országhoz. Ha jól emlékszem, Irakban találtak olyan rakétafokozatot, amely útközben vált le és indítás után segítette a lőszer célba juttatását. Az izraeliek tehát valószínűleg megtalálták a módját a nagy távolságú támadások sikeres kivitelezésének.

– Lehet ebből egy nagyobb háború?

– Majd meglátjuk, Irán milyen választ ad. Rengeteg lehetőség van: a proxy csoportjaik, mint a Hezbollah, a húszik vagy az iraki síita milíciák, mennyire hajlandóak és képesek bekapcsolódni a harcokba.

Valószínűnek tartom, hogy ez elhúzódó konfliktus lesz, látványosabb és kevésbé látványos szakaszokkal.

Az is kérdés, hogy Irán mennyire tartja az Egyesült Államokat felelősnek, és be akarja-e vonni őket is a konfliktusba. Trump elnök nyilatkozatai vegyes üzeneteket közvetítenek, érdekes lesz látni, hogyan értékeli ezt Teherán.

– Az Egyesült Államok mennyire áll Izrael mögött? Nyilván, ha komoly fenyegetés érné Izraelt, mellé állnának. Ez nem kérdés, igaz?

– Az Egyesült Államok azt közölte, hogy nem vett részt közvetlenül a támadásban. Ugyanakkor Trump elnök egy interjúban azt mondta, hogy tudtak arról, hogy készül valami. Érdekes, hogy az amerikai sajtóban az elmúlt hetekben több cikk is megjelent arról, hogy Izrael megelőző csapást tervez. Trump azt is nyilatkozta, hogy készek Izrael védelmét biztosítani, ami felveti egy közvetett összecsapás lehetőségét. Hogy ebből a gyakorlatban mi valósul meg, egyelőre nyitott kérdés.

– Az Európai Unió álláspontja nem tűnik egyértelműnek. Milyen a viszonyulásuk ehhez a konfliktushoz?

– Az Európai Unió az utóbbi időben kicsit kiszorult a főbb szereplők közül. Leginkább a gázai eseményekre koncentrált. Jelenleg valószínűleg a béke helyreállítását tartják elsődlegesnek. Őszintén szólva, én még nem láttam hivatalos uniós állásfoglalást a mostani eseményekről, így nem tudom pontosan, mi az EU pozíciója.

– Egy forró konfliktus indult, miközben Európában már évek óta zajlik egy háború. Milyen hatása lehet az izraeli–iráni háborúnak az ukrajnai konfliktusra?

– Politikai és katonai hatásai mindenképpen lehetnek. Napokban jelent meg a hír, amit az ukrán fél szellőztetett meg, hogy az amerikaiak 20 ezer darab drónelhárító rakétát, amit eredetileg Ukrajnának szántak, átirányítottak a Közel-Keletre. Hasonló átcsoportosítások előfordulhatnak, főleg, ha elhúzódó és intenzív lesz a konfliktus. Az irániak ugyanakkor fontos támogatói voltak Oroszországnak, különösen dróngyártásban, licenszekkel és alkatrészekkel.

Kérdés, hogy ezek az eszközök most saját felhasználásra kellenek-e inkább. Ez is befolyásolhatja az orosz–ukrán háborút.

– Mire számít a következő napokban? Mi történhet?

– Elsősorban abban bízom, hogy hamarosan tisztábban látjuk majd, mi történt pontosan. Most még csak a kezdeti jelentések állnak rendelkezésre. Ha jól emlékszem, iráni források szerint 78 halott és 320 sebesült van, de nem tudjuk, kik ők, és pontosan mi történt velük. Másfelől remélem jobban fogjuk látni, hogy az iráni fegyveres erők milyen veszteségeket és károkat szenvedtek el. Irán az este folyamán már látványosan rakétatűz alá vette Izraelt. Tartok tőle, hogy ez a folyamat hosszabb távon is folytatódni fog, és messze túlmutat majd a tavalyi csapás-visszacsapás logikáján. Izrael most olyan mértékben lépett fel, amit Irán nem hagyhat szó nélkül: mind a hagyományos haderő, mind a Forradalmi Gárda vezetését jelentős mértékben lefejezte. És az izraeli csapások jó eséllyel még nem fejeződtek be. Innen nézve ez egy nagyon meredek történet lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Hamarosan visszatérsz Iránba, és a gyilkosok sírján fogunk táncolni” - egy ellenzéki újságíró szerint sokan ünnepelni kezdtek az országban az izraeli támadás után
Masih Alinejad újságírót évekig üldözték, most végre igazságot érez. Cikkében arról írt, hogy az iráni rezsim vezetőinek halálhíre felszabadult örömet hozott sok családnak.


Masih Alinejad iráni újságíró és emberi jogi aktivista az elmúlt években folyamatos fenyegetettségben élt. A thefp.com portálon megjelent írása szerint az iráni Forradalmi Gárda többször megpróbálta elrabolni, illetve meggyilkolni az Egyesült Államok területén. Alinejadot egy alkalommal Svájcban is követték, ahonnan helikopterrel menekítették ki. Az FBI védelme és az elmúlt években használt több mint húsz biztonságos ház tette lehetővé, hogy továbbra is életben maradjon.

A pénteki izraeli légicsapások során több magas rangú iráni katonai vezető is meghalt – köztük Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka, Amir Ali Hadzsizadeh, aki a ballisztikus rakétaprogramot vezette, valamint Mohammad Bageri, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke. Alinejad azt írta:

sokaknak ezek a nevek idegenül hangozhatnak, de az iráni emberek számára ők azok, akik elnyomták és elszegényítették a családokat.

Az újságíró szerint miközben a szankciók miatt egyre nehezebben működött az egészségügy, a Forradalmi Gárda vezetői fényűző körülmények között éltek. A közösségi oldalakon perzsa nyelvű bejegyzések tucatjai jelentek meg, amelyek fotókon mutatják a parancsnokok tetőtéri medencéit, penthouse lakásait és külön liftrendszereit – ezek egy része a légicsapások során megsemmisült.

Alinejad azt írta:

ezek a parancsnokok nem Irán védelmében cselekedtek, hanem a rezsim érdekeit szolgálták.

Hozzátette: az országért azok áldoztak, akik a legkiszolgáltatottabbak – a szegények, a nők és a fiatalok.

A történtek után sokan az országban ünnepelni kezdtek.

Alinejad saját elmondása szerint több ezer üzenetet kapott Iránból: egyesek utcai táncokról, mások konyhai örömujjongásról számoltak be. A parancsnokok neve sokak emlékezetében összeforrt a tiltakozások leverésével, fiatal lányok bebörtönzésével és a titkos fegyverkezéssel.

Egy teheráni édesanya, akit 2019-ben börtönöztek be gyermeke halála miatt tartott tiltakozása után, így írt az újságírónak: „Amikor meghallottam, hogy Szalami meghalt, örömömben sikítani kezdtem, hogy végre igazságot látok.” Majd hozzátette: „Hamarosan visszatérsz Iránba, és a gyilkosok sírján fogunk táncolni.”

Egy másik nő, akinek édesanyját 2022-ben lőtte le a Forradalmi Gárda a Mahsza Amini halála miatti tüntetések során, azt írta:

„Örülünk, hogy eltűnnek azok, akik megölték a szeretteinket.

A háborúnak ára van. Ártatlan emberek is meghalhatnak. De tudjuk, kit kell hibáztatnunk: az Iráni Iszlám Köztársaságot.” A nő korábban leborotválta a fejét édesanyja sírjánál – ez a kép később az iráni ellenállás jelképévé vált.

2022-ben, Mahsza Amini halála után világszerte figyeltek az iráni fiatal nők bátorságára, akik fegyveres katonák előtt vállalták a tiltakozást. Alinejad szerint ez a mozgalom nem ért véget, hanem tovább él otthonokban, iskolákban és börtönökben, csendesen és kitartóan.

Alinejad úgy látja: a világ most válaszút elé került. Vagy kizárólag a geopolitikai történésekre figyel, vagy felismeri az emberek történetét is – egy olyan népét, amely szeretne kitörni az elnyomásból.

A szerző szerint Izrael légicsapásai megsemmisítették a katonai vezetők egy részét, de „az igazi győzelem még hátravan: az a nap, amikor az Iráni Iszlám Köztársaság saját bűneinek súlya alatt összeomlik, és azoknak az embereknek az ereje győz, akiket oly sokáig próbált elnémítani és megfojtani.”

Alinejad azzal zárta írását: az iráni rezsim véres elnyomásra építette hatalmát, de most repedések jelentek meg a rendszerben. Az irániak figyelik, mi következik, és azt remélik, hogy a világ is figyelemmel kíséri a történéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: