A JÓLVANEZÍGY YouTube-csatorna évkezdő műsorában Puzsér Róbert szállította a tőle megszokott, méregerős véleményeket. A tanárból lett megmondóember Rogán Antal amerikai kitiltásától kezdve az időközi választásokig sok mindent érintett, de terítékre került a #metoo-mozgalom és Donald Trump második elnöki ciklusa is.
A műsor 45. percében Puzsér arról beszélt, hogy Trump első elnöksége alatt született meg a Black Lives Matter, indult el a #metoo-mozgalom, és ekkor vált széles körben ismertté a woke kifejezés is. Szerinte Trump új ciklusában „a demokrata Amerika megint ki fog fordulni önmagából.”
Puzsér úgy látja, hogy az Egyesült Államok Trump ellen fordulva döntötte le az alapító atyák szobrait és számolta fel a társadalmi konszenzust. Kemény szavakkal illette a #metoo-mozgalmat is:
„A #metoo egy rögtönítélő bíróság, ahol a vád egyben ítélet, azt pedig azonnal végre is hajtják”
– fogalmazott.
A gondolatmenet ezután így folytatódott:
„A Marton Lászlót azért, mert a Sárosdi Lilla megpillantotta a faszát egy autóban, gyakorlatilag a halálba vegzálták, a halálba mocskolták, és tényleg kinyírták a csávót egy éven belül, miközben Marton László semmi törvénytelent nem csinált […] Nem történt semmilyen erőszak-cselekmény. Egy nagyon modortalan csajozás zajlott. […] Egy autóban, ami a Marton László autója, amibe Sárosdi Lilla beült a saját akaratából, meglátta a faszt, nem kérte a faszt, Marton László elrakta a faszt, Sárosdi lilla kiszállt az autóból, de a Sárosdi Lilla meg a Schilling Árpád bosszút forralt évtizedeken keresztül, és amikor a #metoo-ügy kipattant, ők legyártották a Marton Lászlóból a magyar Harvey Weinsteint, csak a különbség az, hogy Harvey Weinstein tényleg szexuális ragadozó volt, ő a bíróság előtt is bűnösnek lett nyilvánítva, börtönbe is került, Marton László meg semmit nem követett el.”
A publicista úgy gondolja, hogy
„egy skót minisztert szintén a halálba vegzáltak, öngyilkosságba vegzáltak, ami szintén nem oké.”
Végül a csatorna egyik házigazdájának szavaira is erősen reagált:
„ha jogos dolog, azzal a bírósághoz kell fordulni, és a törvény előtt kell bizonyítani. Erre találtuk ki a jogrendet, és ez az, amit a #metoo megkerül. […] Ez azért nem működött, mert a sértettek nem fordultak a bírósághoz. A Harvey Weinstein-nel, meg a Jerry Epsteinnel kapcsolatban szintén a bírósághoz lehetett volna fordulni. […] Most lehet arra hivatkozni, hogy a rendszer az elitet védte, de a helyzet az, hogy ők azért nem fordultak a bírósághoz, mert akiket Weinstein zaklatott azokon a kanapékon, szerepeket kaptak, azok beelőzték azokat a csajokat, akik a Weinsteinnek azt mondták […], hogy a kurva anyádat baszd meg, te nem fogsz engem megbaszni, nem foglak leszopni a szerepért, és visszamentek pincérnőnek. Na ezek a csajok akiket nem sikerült zaklatni, azok az igazi kárvallottjai ennek a rendszernek, de nem ők azok, akik #metoo-k. A #metoo épp arról szólt, hogy nem a bírósághoz, hanem az internetes nyilvánossághoz kell fordulni.”
A beszélgetést itt lehet visszanézni:
A JÓLVANEZÍGY YouTube-csatorna évkezdő műsorában Puzsér Róbert szállította a tőle megszokott, méregerős véleményeket. A tanárból lett megmondóember Rogán Antal amerikai kitiltásától kezdve az időközi választásokig sok mindent érintett, de terítékre került a #metoo-mozgalom és Donald Trump második elnöki ciklusa is.
A műsor 45. percében Puzsér arról beszélt, hogy Trump első elnöksége alatt született meg a Black Lives Matter, indult el a #metoo-mozgalom, és ekkor vált széles körben ismertté a woke kifejezés is. Szerinte Trump új ciklusában „a demokrata Amerika megint ki fog fordulni önmagából.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nemrég Budapesten járt az új pápa, ő maga osztott meg videót róla
Ferenc pápa delegációjának tagja volt két évvel ezelőtt. A húsvéthétfőn elhunyt egyházfőt ő is elkísérte a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin és Orbán Viktor fogadta a szentatyát.
Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.
A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.
A vatikáni delegáció tagjai között volt Robert Francis Prevost, aki akkoriban a Püspöki Dikasztérium prefektusaként szolgált.
Ez volt az első hivatalos külföldi útja ebben a szerepkörben, derül ki az mfor.hu két évvel ezelőtti beszámolójából.
A látogatás során Ferenc pápa találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel a Sándor-palotában, ahol négyszemközti megbeszélést is folytattak.
A lenti videót Prevost reposztolta saját közösségi oldalára. A felvételen 0:18-tól tűnik fel egy pillanatra:
Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.
A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
XIV. Leó pápa első üzenete: A gonosz nem fog győzedelmeskedni
Az új pápa megható beszédet mondott a Szent Péter téren, amelyben hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát, és köszönetet mondott Perunak és a bíborosoknak is.
Május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új vezetőjévé. A konklávé negyedik szavazási körében született meg a döntés, az új egyházfő a XIV. Leó nevet vette fel. A Szent Péter téren összegyűlt tömeg nagy örömmel fogadta a bejelentést, éljenzett és skandálta a pápa nevét, aki a hagyományoknak megfelelően integetett nekik.
XIV. Leó első beszédében megható gondolatokat osztott meg a világgal. Különös hangsúlyt fektetett a békére, a szeretetre és a párbeszéd fontosságára, írja az Index.
„Béke legyen mindnyájatokkal! Ez a feltámadt Krisztus, a jó pásztor első üdvözlete, aki életét adta Istenért. Szeretném, ha ez a béke-köszöntés a mi szívünkbe és családjainkba is bekerülne”
– fogalmazott elérzékenyülve.
A frissen megválasztott pápa megemlékezett elődjéről, Ferenc pápáról is. Arra kérte a híveket, hogy őrizzék meg az ő örökségét.
„Tartsuk fülünkben Ferenc pápa gyenge hangját, amely megáldja Rómát. A pápa, aki megáldotta Rómát, áldását adta az egész világnak azon a húsvéti reggelen. Engedjék meg, hogy ezt az áldást kövessem. Isten szeret minket. Isten mindenkit szeret. A gonosz nem fog győzedelmeskedni”
– mondta.
A beszéd egy részében spanyolra váltott, mivel korábban Peruban teljesített szolgálatot, Trujillóban és Chiclayóban is püspökként. Külön megszólította volt egyházmegyéjét: „Legkedvesebb szeretett egyházmegyémnek Peruban, ahol egy hűséges nép kísérte el püspökét, hogy megossza vele hitét, és amely oly sokat tett azért, hogy hűséges egyház legyen.”
XIV. Leó azt kérte, hogy a katolikus egyház egy olyan közösségként működjön, amely mindig a békét keresi, és közel áll a szenvedőkhöz. Az általa elképzelt egyház „hidakat épít”, nem elválaszt, hanem összeköt.
Köszönetet mondott bíborostársainak is, akik őt választották meg az egyház vezetőjévé
„Szeretnék köszönetet mondani minden bíboros testvéremnek is, akik engem választottak, hogy Péter utódja legyek, és veletek együtt járjak, mint egységes egyház. Mindig a békére és az igazságosságra törekedve. Törekedve arra, hogy olyan férfiakkal és nőkkel dolgozzunk együtt, akik Jézus Krisztushoz hűségesek, félelem nélkül hirdetik az evangéliumot, hogy misszionáriusok legyenek.”
A megható beszéd végén Szűz Máriához intézett imával és áldással búcsúzott a hívektől.
Május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új vezetőjévé. A konklávé negyedik szavazási körében született meg a döntés, az új egyházfő a XIV. Leó nevet vette fel. A Szent Péter téren összegyűlt tömeg nagy örömmel fogadta a bejelentést, éljenzett és skandálta a pápa nevét, aki a hagyományoknak megfelelően integetett nekik.
XIV. Leó első beszédében megható gondolatokat osztott meg a világgal. Különös hangsúlyt fektetett a békére, a szeretetre és a párbeszéd fontosságára, írja az Index.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is szó esett a Magyar Péter által csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, „szakítunk a békementalitással”.
A miniszterelnök szerint a hangfelvétel csak alátámasztja a kormány eddig is kommunikált stratégiáját.
„Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható”
- fogalmazott Orbán, aki hozzátette: a honvédség nem egy üdvhadsereg.
„A Magyar Honvédség arra való, hogy megvédjék a hazát, nekünk olyan hadsereg kell, amely képes harcolni a függetlenségért”
- mondta a miniszterelnök, aki megismételte, hogy „a békéhez erő kell, és ezt mi vállaljuk, ez a mi hivatalos álláspontunk”.
Orbán ekkor megjegyezte, hogy ennél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.
„Korábban elbocsátottam a vezérkari főnököt, és nem adtam részletes magyarázatot erre. Tegnap olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek megmutatják a valóságot. A hadsereg vezetését úgy fogta fel, hogy a magyar érdeket az ukránpártiságon keresztül lehet képviselni. A mi politikai döntésünk, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és az uniós csatlakozás tekintetében ellentétes a magyar érdekekkel. Semmilyen nyomást nem fogadok el, amely abba az irányba terelné a hazai folyamatokat, hogy ukránbarát vonalat vigyen” - mondta a kormányfő aki hozzátette: azt hitte, hogy Ruszin-Szendi Romolusz el fog bujdosni a zsírleszívása után, de ehelyett beállt a nemzeti erőkkel szembeni táborba.
Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is szó esett a Magyar Péter által csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, „szakítunk a békementalitással”.
A miniszterelnök szerint a hangfelvétel csak alátámasztja a kormány eddig is kommunikált stratégiáját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
XIV. Leó személyében először került amerikai a katolikus egyház élére. A 69 éves Robert Francis Prevost megválasztása történelmi jelentőségű esemény, amelyre a világ vezetői is reagáltak – többen reményteli és béketeremtő korszakot várnak tőle, derül ki az Infostart összefoglalójából.
Pedro Sánchez spanyol kormányfő gratulációjában azt írta: „Gratulálok az egész katolikus egyháznak XIV. Leó pápa megválasztásához. Pápasága járuljon hozzá a párbeszéd erősítéséhez és az emberi jogok védelméhez egy olyan világban, amelynek reményre és egységre van szüksége.”
A német kancellár, Friedrich Merz úgy fogalmazott: „Szívből gratulálok a katolikus egyház fejévé való megválasztásához. Hivatalán keresztül reményt és útmutatást kínál világszerte hívők millióinak ezekben a nagy kihívások idején.” Hozzátette: „Sok erőt, jó egészséget és Isten áldását kívánom az ön előtt álló feladatokhoz.”
Christian Stocker osztrák kancellár üzenete rövid és lényegre törő volt: „Habemus Papam! Gratulálok XIV. Leó pápának e nagy felelősséggel járó hivatal elfoglalásához, és sok erőt és bölcsességet kívánok neki pápaságához.”
Az argentin elnöki szóvivő, Manuel Adorni az X-en reagált:
„Gratulálok XIV. Leónak hivatalba lépéséhez. Vezetése és bölcsessége vezessen minket a nehéz időkben. A világnak szüksége van az oroszlánok ébredésére.”
Gustavo Petro kolumbiai elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az új pápa „több mint egy amerikai”, hiszen közvetlen ősei spanyolok és franciák, és negyven évet töltött Peruban. Úgy fogalmazott: „Remélem, hogy nagyszerű vezetővé válik a világ migránsai számára, és remélem, hogy felemeli latin-amerikai migráns testvéreinket és nővéreinket, akiket jelenleg az Egyesült Államok megaláz.” Emellett azt is mondta: „Segítsen nekünk felépíteni az emberiség nagy erejét, amely megvédi az életet, és legyőzni a kapzsiságot, amely a klímaválságot és az élőlények kihalását okozta.”
Emmanuel Macron francia elnök „történelmi pillanatnak” nevezte az eseményt, és testvéri üzenetet küldött az új egyházfőnek: „Május 8-án azt kívánom, hogy ez az új pápaság legyen a béke és a remény hordozója.”
George W. Bush volt amerikai elnök szerint „történelmi és reményteli pillanat ez az amerikai katolikusok és a világ minden táján élő hívők számára”. Mint mondta, csatlakozik azokhoz, akik imádkoznak a pápa sikeréért.
Barack Obama is megszólalt: „Történelmi nap ez az Egyesült Államok számára, és imádkozni fogunk érte, amint megkezdi szent munkáját, vezeti a katolikus egyházat, és példát mutat oly sokak számára, hitüktől függetlenül.”
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen így reagált:
„Őszinte gratulációnkat fejezzük ki Őszentsége XIV. Leó pápának megválasztása alkalmából mint a Katolikus Egyház feje. Azt kívánjuk, hogy pápaságát bölcsesség és erő vezesse, miközben irányt mutat a katolikus közösségnek, és elkötelezettségével a béke és párbeszéd iránt inspirálja a világot.”
Antonio Costa, az Európai Tanács vezetője szerint ez a pillanat „reményt jelent emberek milliói számára szerte a világon”. Kiemelte, hogy az Európai Uniót és a Szentszéket „mély elkötelezettség köti össze az emberi méltóság iránt”.
A lengyel elnök, Andrzej Duda úgy fogalmazott: „Szívem mélyéből, a lengyel nemzet és a magam nevében szívből gratulálok Őszentsége XIV. Leó pápának Róma püspöki székébe való megválasztása alkalmából.” Kijelentette, hogy Lengyelországban az emberek meghatottsággal és reménnyel élik meg ezt az eseményt.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint az új pápa beszéde „erőteljes felhívás a békére, a testvériségre és a felelősségvállalásra”. Azt is hozzátette:
„Ez egy olyan lelki örökség, amely a Ferenc pápa által kijelölt úton halad tovább.”
Keir Starmer brit miniszterelnök közleményében azt írta: „XIV. Leó pápa megválasztása mélyenszántó örömteli pillanat az Egyesült Királyság és a világ katolikusai számára, és új fejezetet nyit az egyház és a világ vezetése számára.”