Pszichológus a tragikus vonatbalesetről: Ilyen súlyos esetnél a mozdonyvezetőt is mély sokkhatás éri, PTSD-vel küzdenek hónapokig
Öt fiatal halt szörnyet, egy 18 éves lány pedig életveszélyesen megsérült, miután autójukkal egy InterCity elé hajtottak kedd este Szentmártonkáta külterületén. A kocsit egy 24 éves sofőr vezette, akinek apja szerint nem volt jogosítványa, ő mégis kocsit vett neki. Varga-Damm Andrea volt jobbikos országgyűlési képviselő egy posztban arról írt, hogy mindenki tudta a faluban, hogy a sofőrnek nincs jogosítványa, száguldozik, és sportot űz abból, hogy a vonatok előtt hajt át, ő maga is többször látta ezt autót száguldozni, „mintha egy őrült vezetné.”
A MÁV is azt írta, hogy a vasúti átjáróban működött a fényjelzés és a félsorompó is, az autó a lezárt sorompót kikerülve mégis a sínekre hajtott. A Tokaj InterCity 100 km/órával haladt az ütközéskor, és csak 350 méterrel arrébb tudott megállni. Milyen hatással van egy ilyen brutális baleset a mozdonyvezetőre? Túl tudja-e tenni magát a történteken? Erről beszélgettünk Zerkovitz Dáviddal, a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. közlekedés-pszichológusával, aki maga is sok hasonló szituációba került mozdonyvezetővel foglalkozott.
– Mit tud mondani első látásra mondani a szakpszichológus a balesetről?
– Nem tipikus baleset, amit a sajtóhírekből tudunk, valószínűleg jogosítvány nélkül vezetett, és nem az első eset volt, amikor így ült autóba a fiatal sofőr. Általában háromféle típusa van a hasonló baleseteknek, az első, amikor jogosítvány nélkül vezet valaki,
A kettő együtt már igen magas kockázati tényező. A másik típus, aki jogosítvánnyal vezet, de szabályszegő, türelmetlen típus, és nem tudja például kivárni, ha sokáig piros a lámpa az átjárónál. Vagy ismeri a környéket, és azt gondolja, még sokáig nem jön itt a vonat. A harmadik pedig az, aki nem észleli jól a problémát, nem tudja megbecsülni a vonat sebességét, azt az időt, amíg még átfér a síneken az autóval.
– Sok veszélyes átjáró van?
– Vannak olyanok, ahol nagyon sokáig kell várni, Budapesten például Rákosrendezőnél vagy Gyömrői úton van ilyen, és van egy kettős sorompó a Jászberényi út mellett, ezeken a helyeken 10-20 percet is kell olykor várni, az utóbbi helyen nemrég is volt egy baleset.
– A mozdonyvezető mit tud egy ilyen helyzetben tenni?
– Nem sokat, attól is függ, mikor veszi észre, milyen távolságra van, mire van ideje, és persze, hogy milyen járművel ütközik. Elvileg ott a gyorsfék és a kürt, valamint ha van rá ideje, bemenekülhet a géptérbe, de sokszor nincs már erre ideje, ott kissé védettebb helyen lenne. Vannak olyan mozdonyok, ahol eleve a pilótatér is védettebb már, ezzel együtt gyakori az, hogy a mozdonyvezető is megsérül.
– És ha már megtörtént a baleset?
– Van erre protokoll, kiket kell értesíteni, ezt a legtöbb esetben végig is csinálják, jól képzett, sok teszten átment, naponta kemény munkát végzett kollégákról van szó.
A poszttraumás stressz zavar (PTSD) egy súlyos mentális egészségügyi állapot, amely akkor alakulhat ki, ha valaki átél egy traumatikus eseményt, például egy balesetet. A mozdonyvezetők, akiket egy ilyen tragikus esemény közvetlenül érint, különösen veszélyeztetettek lehetnek, mivel közvetlenül tapasztalják a balesetet, és annak következményeit. A PTSD tünetei súlyosan befolyásolhatják a mindennapi életet, és akár hosszú távú következményekkel is járhatnak, ha nem kezelik őket megfelelően.
A PTSD első és talán legjellemzőbb tünete a visszaemlékezés, amely során az érintett újraéli a traumatikus eseményt rémálmok vagy ismétlődő emlékek formájában. Ezek a visszaemlékezések különösen megterhelőek lehetnek, és nagymértékben befolyásolhatják az illető érzelmi és mentális állapotát. Emellett az érzelmi elzárkózás is gyakori, amely során az érintett elkerüli azokat a helyzeteket vagy gondolatokat, amelyek a traumára emlékeztetnék, ezzel próbálva megvédeni magát a további érzelmi fájdalmaktól.
A PTSD további tünetei közé tartozik a fokozott éberség, a nyugtalanság, az ingerlékenység és az alvászavarok, amelyek mind hozzájárulnak a mindennapi élet megnehezítéséhez. Az érzelmi zsibbadtság szintén gyakran jelentkezik, amely megnehezíti az érzelmek kifejezését és megélését.
– Önök hogy tudják őket segíteni?
– Vannak erre is protokollok, elsősorban meghallgatjuk őket. Nem kötelező, de egy alkalommal szinte mindenki megfordul nálunk ilyen baleseteket követően, a 13 százalékuk többször is. Krízisintervenció, kríziskezelés történik, feltérképezzük, hogy van-e más segítsége, családja, stb., hogy megbirkózzon a feladattal. Később akár az üzemorvosi kezelést is tudjuk támogatni.
– Ebben a konkrét esetben hogyan tudnának segíteni?
– Ez egy nagyon súlyos eset, hiszen többen haltak meg, ráadásul fiatalok. Látatlanban nem sokat tudnék mondani, ismerni kellene a mozdonyvezetőt, a pontos körülményeket, hogy tudjunk segíteni. Nem mindegy, hogy történt az eset, volt-e már korábban más balesete, és sok más tényező is befolyásolhatja a munkát.
„Mozdonyvezetőként nincs annál pokolibb, mint átgázolni valakin. Hiába telik el sok-sok év, ha újra arra járok, ahol a baleset történt, hirtelen minden apró részlet beugrik” - mondta az Indexnek korábban Molnár Péter, aki mozdonyvezetőként már nyolc vonatbaleset részese volt. A Blikknek pedig arról beszélt, mindez leírhatatlan érzés. „Kétszer autót és hat esetben embert gázoltam. Hogy mi lett velük, azt mi ilyenkor nem tudjuk meg, kivéve, ha a személy a helyszínen életét veszíti. Minden gázolás borzasztó, de az elsőnél nem tudjuk, hogy mire számítsunk. Rettenetes érzés. Persze, utána is az, de akkor már tudjuk milyen hangokra, szagokra számíthatunk, mit kell tennünk. A mi munkánkban ez abszolút a szerencsén múlik, hiszen több tonnás a jármű, hosszú a féktáv, egy hirtelen a vonat elég guruló autónál vagy lépő embernél már nem tudunk időben megállni.
Annál többet szinte semmi sem ér, amikor egy gázolás után a helyszínen egy tűzoltó kolléga némán a vállunkra teszi a kezét. Egy ilyen mozdulatban benne van minden, az együttérzés a mozdonyvezetőkkel, az áldozattal, az egész helyzettel. Ez egy annyira emberi dolog, hogy ennél nagyobb segítség a világon nincs.”