Polyák Gábor: Semmi keresnivalója az államnak a médiapiacon, nullára kell csökkenteni a kormányzati reklámokat
Január végén mutatták be az Egységben Magyarországért, vagyis az ellenzéki pártok szövetségének szakpolitikai vezetőit. Összesen 26 területen jelöltek ki egy-egy szakértőt, akiknek az a feladatuk, hogy a választásig hátralévő időszakban kommunikálják, mihez kezdene az ellenzék az adott területtel kormányváltás esetén. Korábban már megszólaltattuk Hadházy Ákost (elszámoltatás) és Inkei Pétert (kultúra), az alábbiakban pedig a médiáért felelős Polyák Gábort kérdeztük.
– Két hete merült fel, hogy a politikai szerepvállalása összeférhetetlen lehet az egyetemi oktatói státuszával, ezért bizalmi szavazást kér. Van azóta fejlemény ebben az ügyben?
– Valóban kértem egy szavazást (bár bizalminak én nem nevezném), és abban erősítettek meg a kollégák, hogy maradjak a tanszék élén. A lemondásomat senki nem szerette volna, a felfüggesztést támogatták néhányan, a túlnyomó többség viszont arra szavazott, hogy folytassam. A kar vezetése részéről sem merült fel összeférhetetlenség. Egyébként messze nem én vagyok az első, aki ilyen pozícióban közéleti szerepet vállal, ha körülnézünk a mostani kormányban államtitkári vagy osztályvezetői szinten, elég gyakori, hogy egyúttal egyetemi pozíciókat is betöltenek. Másrészt, ha hirtelen fontossá válik közéleti szempontból, amivel 20 éve foglalkozom, és én azt mondanám erre, hogy inkább maradnék külső szemlélő, azzal legalábbis furcsa színben tüntetném fel a társadalomtudományok létjogosultságát.
– Nehéz döntés volt nyíltan elköteleződni az ellenzéki pártok mellett?
– Abból a szempontból igen, hogy én tényleg egész életemben kívülről figyeltem a politika eseményeit, elemzőként és nem szereplőként voltam része a folyamatoknak. Másrészt viszont nem volt nehéz, mert továbbra sem köteleződtem el egyetlen párt mellett sem, 6 párt plusz egy miniszterelnök-jelölt csapatának a koordinátora vagyok. Másfelől a közéleti megjelenésem nem új, hiszen korábban, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjeként sem titkoltam el, mit gondolok a Fidesz médiapolitikájáról, illetve arról, ahogyan a párt az újságírókkal bánik.
– Mit gondol a Médiahatóság elnökéről, Koltay Andrásról, akit 9 évre neveztek ki tavaly decemberben?
– Ez nyilvánvalóan azzal a szándékkal történt, hogy bebiztosítsák a pozíciót, hiszen az előző elnök, Karas Mónika mandátuma szeptemberben járt volna le. Koltay Andrásról nem szeretnék hosszan beszélni, végigcsinálta a Médiatanács első 9 évét, asszisztálva először a Simicska-birodalom, majd a Mediaworks térhódításához. Aktívan részt vett a 2010-es médiatörvény megírásában, szolgálatai jutalmául pedig beült a Közszolgálati Egyetem rektori székébe, ami megint csak nagyon erős bizalmi pozíció. Ettől még igaz, hogy ő egy szakember, tehát nem klasszikus megélhetési politikus, de arra, amit az elmúlt 12 évben a magyar médiarendszer leépítéséért tett, nem igazán lehet magyarázatot találni.
– Mi lesz, ha győz az ellenzék, de nem kétharmaddal? Marad a posztján 9 évig?
– Erről szól egy mostanáig fel nem oldható vita, ami az ellenzéki programalkotás kulcskérdése, és a média mellett érinti a KEKVA-któl (közérdekű vagyonkezelő alapítvány, ilyenekbe szerveztek ki például számos egyetemet) az ügyészségig az összes olyan pozíciót, amelyek egyébként elengedhetetlenek a valódi kormányzáshoz, de be vannak betonozva kétharmaddal sok évre. Fleck Zoltán vezetésével külön szakpolitikai csoportosulás foglalkozik a kérdéssel, egyelőre nincs rá általános válasz. Biztosan nem opció, hogy a kormányváltás másnapján bezárja a kapuit a Médiatanács, de be lehet rendezkedni egy olyan együttélésre, ahol a jelentősége egyre csekélyebbé válik. Igénybe lehet például venni az EU segítségét, mivel uniós jogszabály mondja ki, hogy függetlenül kell működnie, mégis egyértelműen pártérdekeket szolgál. Ezt egy európai vizsgálat alapján ki lehet és ki kell mondani, akkor pedig máris a kezünkben lesz egy eszköz arra, miért kell hozzányúlni.
Tudom, hogy ez nem forradalmi gondolat, de lényegesen több annál, mintha belenyugszunk, hogy kétharmad nélkül semmit nem tudunk tenni, Egyébként hosszú távon is egyértelműen egy ehhez hasonló, szűkebb mozgásterű, kevesebb feladattal felruházott hatóság lenne a jó megoldás, sokkal inkább, mint a monstrum NMHH-Médiatanács. Ez tehát alapja lehet egy jövőbeni, újragondolt médiafelügyeleti rendszernek is.
– A rádiós piacot és a megyei napilapok piacát jelenleg szinte kizárólag Fidesz-közeli vállalkozások uralják. Hogyan változtatnának ezen?
– Itt megint csak az a helyzet, hogy nem reális elvárás, hogy a KESMA majd a választások másnapján megszűnik, és az ott dolgozó összes szerkesztő felismeri, hogy amit eddig csinált, az vállalhatatlan volt. Nem is számítok erre, ugyanakkor a teljes Fidesz-média esetében érzékelhető változást fog hozni, amikor egyszer csak megszűnik hozzájuk áramlani a pénz. Deklarált elem a programunkban, hogy a kormányzati hirdetésekre moratóriumot vezetünk be, senki semmilyen állami forrást nem fog kapni. Így volt ez 2010 előtt, amikor a reklámpiac elenyésző, 1-2 százalékos részét adta az állami költés, most ez egyes években 30-35 százalék. Semmi keresnivalója az államnak a médiapiacon, ami azzal is jár majd, hogy a piaci hirdetők elkezdenek valóban piaci hirdetőkként viselkedni: nem ott helyezik el a reklámjukat, ahonnan aztán valami jutalmat várnak, hanem ott, ahol valóban érdemes. Ez komoly fellélegzés lesz a piac összes szereplőjének.
– Mi történik Ön szerint a fideszes médiabirodalommal, ha csökken az oda áramló állami pénz mennyisége?
– Nem álltatnék senkit azzal, hogy akkor majd egyből összeomlik, hiszen elképzelhetetlen vagyonokat halmoztak fel mögötte. Bőven van elég forrás akár egy teljes ciklus átvészelésére is ugyanezzel a lendülettel. Persze egy TV2 esetében biztosan fájni fog az a 10-20 milliárd kiesés, ahogy vélhetően a KESMA működését is újra kell majd gondolni, arra ugyanakkor nem számítok, hogy bármelyikük is csődöt jelentene. De legalább már nem öntünk majd beléjük évi 50-60 milliárdot.
– A közmédia 2022-ben 130 milliárdos állami támogatásból működik. Mennyiből tartanák fenn Önök? Milyen területeken csökkentenék a költségeket?
– Erre is azt tudom elsőként válaszolni, hogy meglepő módon még az összeg is (nem a 130 milliárd, hanem 96 milliárd) bele van írva kétharmaddal a médiatörvénybe. De ez az a pont, ahol végül úgyis a költségvetési törvény a döntő.
Magyarországon ahhoz vagyunk szokva, hogy adnak adott mennyiségű pénzt, mondván tessék, ennyit kell elkölteni. Ez természetesen a lehető legegyszerűbb dolog, miközben az egésznek a filozófiája ezzel pont ellentétes lenne: mondjuk meg, mit várunk el a közmédiától, árazzuk be, és annyi lesz a támogatás, egy forinttal se több. Egy korábbi interjúban már határozottan kiálltam amellett, hogy nem kell M4. Semmi szükség arra, hogy Forma-1-et, Bajnokok Ligáját közpénzből finanszírozzunk, ezt majd a piac megoldja. Hasonló logika mentén kell végiggondolni a többi csatorna működését is, és egészen biztos, hogy ha kiszámoljuk a szükséges költségvetést, az nem a 130 milliárdhoz lesz közelebb, hanem egy ennél jóval alacsonyabb összeghez. Egyébként az Európai Bizottságnak is ez a hivatalos állásfoglalása, valamiért mégsem bírálták el 2016 óta az ilyen témában náluk lévő beadványt.
– Van bármilyen garancia arra, hogy kormányváltás esetén a közmédia tényleg független lesz, nem csak simán átfordítják a másik oldalra?
– A kérdés és az mögötte meghúzódó aggály bennem is felmerült. Nagyon kemény 12 év van mögöttünk, ennek során felnőtt egy egész generáció: újságírók, politikusok, akik soha nem láttak mást. Akik pedig még emlékeznek a 2010 előtti időkre, elképesztő frusztrációt és sebeket hordoznak. Nagyon komoly önmérsékletre van szükség ahhoz, elsősorban a politikai elit részéről, hogy belássák, ez így nem mehet tovább. Valakinek végre ki kell mondani, hogy én nem akarok úgy tekinteni a közmédiára, mint a saját hitbizományomra, hanem hagyom, hogy valódi kulturális értéket teremtő intézménnyé váljon.
– Lát szándékot erre a pártok részéről?
– Ezt nem tudom megítélni, mivel egyetlen párttal sem vagyok olyan mélységű kapcsolatban, hogy belelássak a fejükbe. Amihez a nevemet tudom adni, mint szakmai program, abban biztosan benne van, hogy próbáljuk meg kitalálni ennek a garanciáit. De ez már kétharmados kérdés, hiszen az MTVA-t is úgy ahogy van, bebetonozták. Ha viszont valamilyen módon átugorjuk a kétharmados akadályt, akkor arra kell vigyázni, hogy magán a szervezeten belül legyen egy olyan szakmai és etikai kontroll, ami által az újságírók megtanulják, hogy nekik a köz érdekeit kell szolgálni, nem a politikáét.
– Kell számítani tömeges kirúgásokra?
– Nem szép dolog erre őszintén válaszolni, máshogy viszont nem érdemes. Azt gondolom, hogy aki döntéshozóként részt vett ebben a folyamatban, az arcát és nevét adta ahhoz, ami nap mint nap történik az állami médiában, attól nem azért kell elköszönni, mert egyfajta bosszúhadjáratba kezdünk. Sokkal inkább azért, mert aki feltétel nélkül kiszolgálja egy párt érdekeit, minden kérdését és lélegzetvételét ahhoz igazítva, mit gondol az adott párt világról, annak a munkájára egyszerűen nincs szükség a közmédiában.
– Fekete-Győr András tavaly azt nyilatkozta, eltiltaná foglalkozásuktól a szándékosan valótlan tényeket közlő propagandistákat. Mi erről az egyesült ellenzék álláspontja?
– Ilyen terv nem szerepel a programunkban, valószínűleg nem is lenne kivitelezhető, hiszen a nyilvánosságnak ma már elég nagy az a szegmense, ahol a szó szoros értelmében bárki és bármi megjelenhet.
– Szükség van-e állami hírügynökségre? Ha igen, hogyan alakítanák át az MTI-t?
– Mindenekelőtt ki kell mondani, hogy ez is kétharmados hatáskör. Az MTI jelenleg nem létezik önálló intézményként, a Duna Médiaszolgáltató egyik részlegévé tették. Én egy teljes mértékben önálló hírügynökségnek vagyok a híve, annak örültem volna legjobban, ha a piac szereplői úgy döntenek, hogy finanszíroznak egy független, nem állami forrásokra támaszkodó szervezetet. Erre nem láttam kezdeményezést, pedig igény biztosan lett volna rá, de fogadjuk el, hogy nálunk az állami modell a járható út. Egy önálló hírügynökségre biztosan szükség van, ami kiemelt figyelmet fordít a magyar vidék és legalább Európa, de inkább az egész világ dolgaira, miközben nem próbál meg egyeduralkodóként ránehezedni a teljes tájékoztatásra, nem akarja formálni az egyes médiumok arculatát.
– Az újságírók munkáját most számos kormányzati rendelkezés nehezíti. Változtatnának-e a közérdekű adatok kiadásának gyakorlatán?
– A közérdekű adatok esetében a javaslatunk egyik pontja, hogy ne lehessen a végtelenségig azt játszani, hogy megtagadom a kért adatok kiadását, amíg a bíróság nem kötelez rá. Adott mennyiségű, mondjuk 2 vagy 3 elbukott per után ezt személyi konzekvenciák kell, hogy kövessék, amit fenyegetésként bele kell írni a törvénybe. Persze az egész leginkább politikai kultúra kérdése: most azért húzza mindenki az időt, mert tudják jól, hogy következmény nélkül megtehetik.
– Nyilatkozhatnának-e központi engedély nélkül az iskolák és a kórházak vezetői? Mi történne azokkal a parlamenti szabályokkal, amelyek korlátozzák az újságírók mozgását az épületben?
– Határozottan igen. Csak nagyfokú autonómiában tudok gondolkodni, ahol elfogadjuk, hogy a kinevezett vezetők nem bolondok, és ha van valami mondandójuk, akkor azt elmondják. A parlamenti tudósítás korlátozását szintén egyértelműen meg kell szüntetni.
– A mostani kampányt az jellemzi, hogy a pártok látszólag civil szervezetek mögé bújva költenek hatalmas összegeket plakátkampányokra és facebook-hirdetésekre. Elfogadhatónak tartja-e ezt, és ha nem, hogyan lehetne változtatni rajta?
– Szerintem ezt nagyban mindig csak a Fidesz játszotta, az ellenzékre nem jellemző, hogy ilyen módszerekkel él. Én nem tartom elfogadhatónak, ez a kampányszabályok kijátszása. Emlékezzünk, milyen hadjáratot folytatott a kormány a külföldről támogatott civil szervezetek ellen, és fordítsuk ezt meg: az igazi problémát sokkal inkább az állam által támogatott álcivil szervezetek jelentik.
– A magyar reklámpiacról rengeteg pénzt visz ki a Facebook (vagyis most már Meta) és a Google. Kell-e, lehet-e ezen szabályozási oldalról változtatni?
– Az a helyzet, hogy van nekünk egy reklámadónk, amit a Facebook tavaly először már befizetett, és úgy tűnik, hogy az Európai Bíróság előtt is megáll. Én ezt semmiképp nem szüntetném meg a Google és a Facebook vonatkozásában, a befizetett összeg pedig egy sajtóalapba kerülhetne, amit aztán szétosztanánk a bizonyos méret alatti szerkesztőségek között. Persze az, hogy mi lesz ezekkel az óriáscégekkel, végső soron nem Magyarországon dől el, és nekünk nagyon aktívan közre kell működnünk abban, hogy az EU egyre hatékonyabban találjon fogást rajtuk. Fontos továbbá rögzíteni azt is, hogy a rajtuk keresztük elköltött hirdetési pénzek ugyanúgy számítsanak bele a kötelező kampányköltségvetésbe.
– Az ELTE médiatanszékének vezetőjeként hogy látja, milyen állapotban van most az újságíróképzés Magyarországon? Van-e a kormánynak dolga ezen a területen?
– Én mindig szomorú vagyok, amikor a magyar újságíróképzés kerül szóba. Az ELTE kommunikációs tanszéke még a kivételek közé tartozik: itt komolyan veszik az újságírás-oktatást, jó a kapcsolatrendszer, a diákokban is megvan a kellő érdeklődés. De ha a nagy egészet nézem, Magyarországon végiggondolt, tudományosan alátámasztott újságíróképzés tulajdonképpen nem létezik. Nincs önálló tanszék, sem professzorok, valahogy magára hagyták a területet. Én ezt komoly hibának tartom, szerintem ez is része annak a nagy összeomlásnak, ami 2010-ben bekövetkezett. A sajtószabadság szempontjából kulcskérdés lenne, hogy megerősítsük az újságírás egyetemi és akadémiai hátterét.
– Hogy lehet a jelenlegi helyzetben eljuttatni az ellenzék üzeneteit a nagyvárosi értelmiségen kívülre, különösen a falusiakhoz?
– Az biztos, hogy nagyon komoly kihívásról van szó, amire az ismert politikai vitaműsorok nem elegendőek.
Úgyhogy maradt nekünk a Nyomtass te is, ami előtt le a kalappal, illetve a kopogtatás, ami elképesztően erőforrásigényes, de hatásos.
