HÍREK
A Rovatból

Pintér Sándor levélben értesítette az iskolaigazgatókat, hogyan tudják távol tartani Magyar Pétert az intézmények kényes részeitől

Részletes ukázt kaptak az igazgatók, hogy mit kell, mit nem kell és mit nem szabad megmutatniuk egy, az intézménybe látogató képviselőnek.


Bemutatott egy levelet a Facebookon Hadházy Ákos, amit a Belügyminisztérium küldött jó néhány iskolaigazgatónak. Ebben az áll, hogy az intézményvezetőknek hogyan kell megakadályozniuk, hogy „az országgyűlési és európai parlamenti képviselők bejárják az iskolájukat, és esetleg megmutassák a leroggyant épületet (vagy esetleg hőmérőzzenek a tanteremben).”

Mivel a kórházakat végigjáró körútja után Magyar Péter azt ígérte, hogy az iskolákban is hasonló bejárást terveznek, nem nehéz összerakni, hogy az értesítés, ha névtelenül is, de részben a Tisza Párt elnöke ellen szól. Igaz, szólhat ugyanakkor éppenséggel Hadházy Ákosnak is, aki szintén előszeretettel mutatja be a visszásságokat az országot járva. Mint a független országgyűlési képviselő írja:

„A levél hosszasan taglalja, hogy sajnos lehet, hogy fogadni kell a képviselőt, de az CSAK AZ IGAZGATÓVAL BESZÉLHET ÉS CSAK ABBAN A TEREMBEN, AHOL AZT MEGENGEDIK NEKIK ("előzetesen egyeztetett helyen és időpontban"). ELŐRE MEG KELL ÍRNI, MIKOR MEGYÜNK ÉS MIRŐL AKARUNK KÉRDEZNI és "csak a munkánkhoz szükséges mértékű információt" kell megosztani velünk (értsd: a képviselő küldje el a kérdéseit, az igazgató továbbítsa a tankerületnek, az majd kitalálja, hogy mennyi információ szükséges a képviselő munkájának elvégzéséhez). A képviselő ne akarja látni hulló vakolatot, a rozzant vécét, papír nélkül, a moslékot, amit a gyerek elé tesznek a menzán, (szóljon előre, hogy aznap legyen wc-papír és jó kaja a menzán), pláne ne akarjon hőmérőzni, vagy még inkább, ne akarjon az igazgatón kívül más tanárral,

horribile dictu, gyerekkel beszélni, a "nyugalmukat megzavarni" (azt ugye csak fideszes politikus bácsik tehetik, ők simogathatják is a gyerekeket).”

Hadházy emlékeztet arra: a rendszerváltástól 2019-ig a képviselőknek joga volt minden állami intézménybe szabadon belépni. Az ellenzéki politikus szerint ez az egyik legfontosabb eszköz volt ahhoz, hogy a "legfőbb népképviseleti szerv" tagjaként, "nép képviselőjeként" a törvényalkotáson kívül az egyik legfontosabb dolgukat elvégezzék: ellenőrizzék az állam működését, a végrehajtó hatalom (a kormány) és az önkormányzatok munkáját, annak eredményét. Na ezt vették el a 2019-es "tévéostromtól" megijedve.” (Hadházy itt valószínűleg arra gondol, amikor az ún. rabszolgatörvény elleni tiltakozások mellékágaként néhány ellenzéki képviselőtársával együtt a köztévé székházában éjszakáztak, ahol a DK-s Varjú Lászlót a biztonságiak a földre vitték, Szél Bernadettet és Hadházyt pedig egyszerűen kidobták az épületből. Ez valójában 2018 végén történt – a szerk.)

„Innen kezdve gyakorlatilag szinte lehetetlen a kormány által megfélemlített intézményvezetőktől bármilyen konkrét információhoz jutnunk – gyakorlatilag kevesebb információt kaphat egy képviselő, mint egy újságíró. (Mert utóbbitól félnek, ha komolyabb lapnál dolgozik)”

– írja a független honatya, aki egy képválogatást is mellékel, amin kormánypárti politikusok gyerekekkel kampányolnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A 77 éves Pintér Sándor szerint 3,125 százalék az esély arra, hogy miniszter marad
A belügyminiszter egy budai teniszközpont előtt reagált Lázár János kijelentésére, ami a visszavonulásáról szólt. A válasza egy ötlépcsős matematikai levezetés, amely a választásoktól a családi vétóig mindent számba vesz.


Pontosan 3,125 százalék esélyt lát arra, hogy a választások után is belügyminiszter marad – ezt maga Pintér Sándor mondta a 444.hu-nak csütörtök reggel egy budai teniszközpont előtt. A portál újságírója arra kérdezett rá, amit Lázár János építési és közlekedési miniszter állított nemrég egy battonyai fórumon: nevezetesen, hogy Pintér a visszavonulását tervezi.

Arra a kérdésre, hogy visszavonul-e, vagy marad belügyminiszter, Pintér azt válaszolta:

„Erre azt szoktam mondani, hogy ennek pontosan 3,125 százalék esélye van.”

A miniszter – aki idén júliusban lesz 78 éves – el is magyarázta, hogyan jött ki a különös szám.

Szerinte a választás kimenetele 50-50 százalék. Ha Orbán Viktor győz, akkor is csak 50 százalék az esélye, hogy felkéri őt a folytatásra. Ha ez megtörténik, a 78 éves politikusnak át kell esnie egy orvosi vizsgálaton, aminek szintén fele-fele a kimenetele. Ezt követi a család vétójoga, ami tovább felezi az esélyt, végül pedig a saját döntése jön, ami szintén kétesélyes. „Így jön ki a 3,125 százalék”

– összegezte.

Amikor arról kérdezték, meglepte-e, hogy Lázár János hozta nyilvánosságra a visszavonulásának hírét, és miért tehette ezt, a belügyminiszter elhárította a választ.

„Ezt már a Lázártól kell megkérdeznie. Most már megyek. Minden jót és szép napot kívánok!”

– mondta.

Pintér Sándor Orbán Viktor legrégebb óta hivatalban lévő minisztere, aki 1998 és 2002 között, majd 2010 óta megszakítás nélkül vezeti a belügyi tárcát. Hosszú ideig a kormány egyik legbefolyásosabb tagjának számított, azonban 2022-től a sajtóértesülések szerint csökkent a kormányon belüli súlya. Ekkor került el tőle a kormányzati informatika és a polgári titkosszolgálatok felügyelete, miközben a Belügyminisztérium hatáskörébe került az oktatás és az egészségügy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky: A katonák felmérik a védendő helyszíneket, nemsokára megindul a kitelepülés
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a kormány Egyeztető Törzset állított fel a Barátság kőolajvezeték leállása miatt. A honvédség hamarosan megkezdi a kitelepülést a kijelölt energetikai létesítmények védelmére.
DKA – Fotó: M1 - szmo.hu
2026. február 26.



Azért alakult meg az Egyeztető Törzs a kritikus infrastruktúra védelmére, mert információk szerint Ukrajna érdekelt abban, hogy a Magyarországgal fennálló feszült viszonyát tovább élezze – erről beszélt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában az MTI tudósítása szerint. A miniszter szerint Ukrajna mindenféle műszaki indok nélkül tartja elzárva a Barátság kőolajvezetéket, ezzel pedig „zsaroló államként lép fel”, amely „olajblokád” alatt tartja Magyarországot.

A helyzet éleződésének megelőzésére létrehozott Egyeztető Törzs feladata, hogy megerősítse az energetikai rendszer elemeinek védelmét.

A testület a szerdai alakuló ülésén már rangsorolta is az Energiaügyi Minisztériumtól kapott listát a védendő objektumokról. Ezek felderítése jelenleg is zajlik, és nemsokára megindul a honvédség fokozatos kitelepülése is.

Ezzel párhuzamosan Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében dróntilalmat vezettek be a polgári, kül- és belföldi pilóta nélküli repülőkre, ami az állami drónokat és a klasszikus légi közlekedést nem érinti.

A Barátság vezeték déli ága január 27. óta nem szállít kőolajat Magyarországra és Szlovákiába. Ukrán és több európai forrás szerint a leállás oka egy orosz rakétatámadás, amely megrongálta a vezeték infrastruktúráját. Kijev álláspontja szerint a javításokat az ismétlődő orosz támadások kockázata nehezíti.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint az ukrán nyomásgyakorlás arra irányul, hogy káoszt és zűrzavart okozzon, és az energiaárakon keresztül elbizonytalanítsa a magyar választókat,

ezáltal pedig olyan kormány alakuljon, amely nem akadályozza Ukrajna európai uniós csatlakozását, támogatja Ukrajna további háborús ambícióit, és leválasztja Magyarországot az olcsó orosz nyersanyagról.

A miniszter kitért arra is, hogy az Európai Unió nem képviseli Magyarország és Szlovákia érdekeit egy nem uniós tagállammal szemben, ami szerinte elfogadhatatlan. Hozzátette, az EU „ezzel szemben ránk helyez nyomást” Ukrajna finanszírozásának, a háború folytatásának és az ukrán uniós tagság előmozdításának érdekében. Az Európai Unió Olajkoordinációs Csoportja ugyanakkor úgy látja, jelenleg nincs azonnali ellátásbiztonsági kockázat, és az Adria-vezeték életképes alternatívát jelenthet. A MOL már meg is kezdte a tengeri nyersolaj-útvonal kiépítését, az első szállítmányok március elején érkezhetnek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás: Nem lesz szükségállapot, az áprilisi választást rendben meg lehet tartani
A miniszter szerint fel sem merült a rendkívüli jogrend bevezetése a kormányban az energiabiztonság miatt. Elmondása szerint az állam kellő mértékben avatkozott be az energiapiacon.


A kormány nem tervezi szükségállapot bevezetését, és az áprilisi országgyűlési választásokat is a megszokott rendben megtartják – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón.

A miniszter szerint a rendkívüli jogrend bevezetése fel sem merült a kormányban.

A Telex kérdésére, hogy a négy éve tartó háborús veszélyhelyzet ellenére miért éppen most merült fel a kritikus infrastruktúra felmérése, Gulyás azt válaszolta, a tervek már készen állnak. „Jelenleg inkább a rendőrség és a katonaság közötti feladatmegosztást kell összehangolni” – tette hozzá.

Az energiabiztonság témájában, a százhalombattai finomító elmaradt átalakításával kapcsolatban a miniszter kifejtette, egy cég vezetése más, mint egy államé, hiszen a részvényesek és a profitérdekek miatt egy vállalat nem feltétlenül vág bele egy költséges és bizonytalan megtérülésű beruházásba.

Szerinte az állam kellő mértékben avatkozott be az energiapiacon, a MOL által befizetett jelentős összegű különadót pedig a rezsicsökkentésre fordították.

A Dunai Finomító helyzetét nehezíti, hogy egy 2025 októberi tűzeset után a teljes helyreállítása várhatóan az év harmadik negyedévéig is elhúzódik, ami jelentős termeléskiesést okoz.

Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, hogy a kormány elítéli, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, de arra viszont konrkétan nem válaszolt, hogy azt az orosz támadást miért nem ítélték el, amely a Barátság kőolajvezeték leállását okozta. A miniszter szerint a szállítás akadozása miatt jelenleg az ukránokkal van vitájuk, mivel a tranzit tőlük függ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jámbor András: Orbán tegnapi bejelentései nagyon gyanúsak
A politikus korábban nonszensznek tartotta az ilyen elméleteket. Most viszont úgy érzi, hogy az esetleges ukrán támadásról szóló narratíva több ponton is sántít.


Jámbor András országgyűlési képviselő a Facebookon reagált arra, hogy a kormány ukrán akciótól tartva kivezényelte a katonaságot a kritikus energiainfrastruktúra védelmére, és dróntilalmat rendelt el Szabolcsban. A politikus azzal kezdi, hogy korábban szkeptikusan figyelte Hadházy Ákos vagy Magyar Péter szavait egy lehetséges önmerényletről,

mert a Fideszt racionális szereplőnek tartotta, amely a hatalma érdekében nem tenne meg egy „dupla vagy semmit lépést, egy valós polgárháborús helyzet kockázatával”.

Jámbor szerint azonban a friss Medián-kutatás, a Fidesz számára „balul elsült” rejtett kamerás felvétel, valamint Orbán Viktor tegnapi szavai miatt felül kell vizsgálnia az álláspontját. A képviselő szó szerint idézi a miniszterelnök intézkedéseit, majd három okból is kétségbe vonja azok indokoltságát. Az első szempont szerinte, hogy

„Ilyen fenyegetésnél azonnal össze kellene hívni a Nemzetbiztonsági bizottságot. Ez tudtommal nem történt meg. Korábban ilyen súlyú eseteknél a frakciók és az ellenzéki pártok külön tájékoztatást is kaptak, pontosan a nemzeti egység megteremtése érdekében.”

Majd másodszor arról ír, hogy

„a Fidesz szerint Ukrajna célja, hogy a Tisza nyerjen. Ha ez igaz, miért csinálnának ilyen támadást akkor, amikor a Tisza vezet? Miért avatkoznának bele a kampányba egy olyan témában, ami a Fidesznek kedvez, és ami a világon mindenhol a kormányzó pártnak hozna politikai előnyt? Nem inkább Putyinék érdeke lenne ez, akik nyíltan támogatják a Fideszt?”

Jámbor András harmadik pontként azt is felveti, hogy az ukránok jelenleg sikeres ellenoffenzívát folytatnak, és a szétlőtt energiarendszerük helyreállításához kérnek segítséget a világtól. Szerinte nem lenne érdekük erről elvonni a figyelmet egy számukra kedvezőtlen hírrel, különösen a lassan haladó béketárgyalások idején. A képviselő a posztját azzal zárja, hogy Orbán bejelentései „nagyon gyanúsak”, mert a felvázolt merénylet szerinte egyáltalán nem racionális.

„Érdemes lenne ezt kormányzati szinten jobban alátámasztani, mert ez így jelenleg inkább a kormányba és az államba vetett bizalmat erodálja, és leginkább csak pánikkeltésre alkalmas. Egy ilyen szintű bemondás pedig fontosabb az ország számára mint a kampányban a szavazatszerzés”

– zárja posztját Jámbor András.

Orbán Viktor a Védelmi Tanács szerdai ülése után közölte, hogy megerősítik a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét. Ennek keretében katonai erőket telepítenek a kiemelt energetikai létesítmények közelébe, a rendőrség fokozottan járőrözik, és drónrepülési tilalmat rendeltek el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

A kormány egy „Egyeztető Törzs” felállításáról is rendelkezett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter vezetésével, a vonatkozó rendelet május 25-ig hatályos.

A Barátság kőolajvezeték január 27. óta nem üzemel. A magyar kormány álláspontja szerint Ukrajna politikai okokból nem indítja újra a szállítást, míg ukrán és nemzetközi források szerint az ellátás egy orosz támadás miatt szünetel. Budapest a szállítások újraindításához köti egy 90 milliárd eurós uniós hitel jóváhagyását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk