Panyi Szabolcs szerint Dobrev Klára felhasználta a nevét egy Tisza elleni lejáratókampányhoz
Panyi Szabolcs újságíró állítása szerint, most, hogy „véget ért ez az őrület, ideje kiegyenesíteni néhány dolgot”. Azt írja, néhány nappal a választás előtt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi médiában élt vissza a nevével és egy korábbi oknyomozásukkal, amely a 2010-es évekbeli brüsszeli magyar kémtevékenységet mutatta be.
Panyi szerint Dobrev azt írta, hogy „Panyi Szabolcs és nemzetközi oknyomozó újságíró társai komoly tényfeltáró munkát végeztek”, majd ezt követően olyan állításokat tulajdonított nekik és a cikknek, amelyek abban egyáltalán nem szerepeltek. Az újságíró szerint „a DK elnöke valójában egy homályos hátterű, European Pulse nevű, gyakorlatilag ismeretlen oldalon megjelent lejárató anyagot mosott össze a mi munkánkkal.”
Úgy véli, „ezzel azt a látszatot keltette, mintha mi a Tisza párt jelenlegi politikusainak brüsszeli hírszerzői tevékenységéről írtunk volna.” Panyi Szabolcs azt állítja, ezt követően a DK és kormányközeli médiumok súlyos kémvádakat fogalmaztak meg politikai riválisaikkal szemben.
Az újságíró elmondása szerint a bejegyzés megjelenése után írt Dobrev Klárának, jelezve, hogy amit róla és a cikkükről állít, nem felel meg a valóságnak, és korrekciót kért, amit a politikus visszautasított. „Ezután még egyszer elmagyaráztam a DK elnökének, hogy a nekem, nekünk tulajdonított állítások egyáltalán nem szerepelnek az anyagunkban, de erre már nem is reagált” – tette hozzá.
Panyi Szabolcs a DK módszerét egy orosz dezinformációs hálózathoz hasonlítja. „Korábban többször írtam a Matrjoska nevű orosz online dezinformációs hálózatról. Ennek tipikus módszere, hogy ismert médiumok logójával, megbízható forrásokra hivatkozva terjeszt teljesen hamis, kitalált tartalmakat.
Az újságíró azt is elmondta, komoly dilemmát jelentett számára, hogy reagáljon-e nyilvánosan. „Végül azért döntöttem a hallgatás mellett, mert teljesen egyértelmű volt számomra: bármilyen reakció csak tovább erősítené és terjesztené az álhírt, mely úgy sokkal nagyobb közönséghez juthatna el.” Szerinte az ilyen műveletek kitalálói ezzel számolnak, különösen, ha az érintettnek nagy elérése van. Úgy gondolja, ha reagált volna, akkor „rögtön sok tucat, vagy akár sokszáz, az állításaimat jól sejthetően szintén kiforgató cikk jelent volna meg a DK-s és a kormányzati propagandában – felerősítve a dezinformációjuk terjedését.”
Visszatekintve úgy látja, jól döntött, mert a dezinformációs kampány végül elveszett a kampányzajban. Panyi Szabolcs azzal zárta bejegyzését, hogy bár ez messze nem a legjelentősebb vagy leginkább etikátlan húzás volt a kampányban, mégis szeretné utólag tisztázni a történteket, „hogy igenis maradjon nyoma annak: ezeket a módszereket nem csupán a kormányzó párt vetette be ellenfeleivel szemben.”