HÍREK
A Rovatból

Palya Tamás: „Kimentem az osztályomhoz, ott már többen is zokogtak. Ez már nekem is sok volt, sírtam én is”

A Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárát nem érdekli sem Pintér Sándor, sem Maruzsa Zoltán.


Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, miután a tankerület kirúgta az iskola több tanárát, amiért polgári engedetlenségben vettek részt. Három tanárnak mondtak fel azonnali hatállyal, és vélhetően két másik kollégájukat is ki fogják rúgni. Őket azért nem tájékoztatták erről, mert épp nem voltak az iskolában.

A Partizán péntek esti műsorában nyilatkozott Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik kirúgott tanára. Osztályfőnökként és matektanárként dolgozott az iskolában, 30 éve tanít.

Amikor beleállt a tiltakozásba, diákjai azt mondták neki, hogy vigyázzon, mert mi lesz velük, ha kirúgják, hiszen érettségire készülnek.

„Néha azt kell mondani, hogy elég, és fejjel kell menni a falnak, mert az nem sztrájk, hogy közben órákat kell tartaniuk.”

- válaszolta.

A műsor után közösségi oldalán búcsúzott diákjaitól:

"Nem gondoltam volna, hogy az 52. születésnapom után 10 nappal véget ér a tanári pályafutásom. De véget ért.

Emlékszem, amikor 1993 nyarán - 23 évesen - először mentem a püspökladányi vasútállomástól a gimnáziumig, akkor az merült fel bennem: vajon kell-e még itt jönnöm? Kellett. 24 évig dolgoztam ott, voltam osztályfőnök, diákönkormányzatot segítő tanár, iskolarádió felelőse, tanítottam matekot, kémiát, analitikát, ott voltam, amikor elindult a környezetvédelmi képzés, én tervezhettem meg a labort.

Aztán 2014-ben odaküldtek egy igazgatót a Fidesz-frakcióból. Szörnyű évek jöttek, és 2017-ig tartott mire felismertem: itt nekem nincs jövőm.

Közben azért voltak tanítványaim, akik országos versenyeredményeket értek el az Irinyi, Curie, Kökél és OKTV versenyeken. És nagyon sok diákot segítettem hozzá a sikeres emelt szintű érettségihez. Azt gondolom, hogy a kollégáim megbecsültek, hiszen többször választottak meg a Közalkalmazotti Tanács tagjává.

2017-ben teljesen véletlenül választottam a budapesti Kölcsey Gimnáziumot, ami azzal járt, hogy Püspökladányban feladtunk mindent, újra kezdtük az életünket. Nagyon szerettem a Kölcseyben tanítani. Furcsa, hogy ez a mondat már múlt időben van. Itt is voltak sikereim: Irinyi, Kökél, OKTV. De nagyon büszke voltam arra, hogy olyanok is szerették az óráimat, akik nem rajongtak a kémiáért. És aztán beleálltam olyan akciókba, amik miatt ma is tükörbe tudok nézni. És nekem ez nagyon fontos!

Aztán ma megérkezett az elbocsátó, szép üzenet, amit személyesen kaptam meg a tankerület vezetőjétől, akinek inkább le sem írom a nevét, mert számomra ő egy erkölcsi hulla. Mindezt úgy, hogy éppen kezdtem volna a 6. órámat. Ezután visszamentem az órámra és közöltem a gyerekekkel, hogy kirúgtak. Először azt hitték viccelek. De nem.

Többük szemében könnyeket láttam. Aztán a kollégákkal beszélgettem. Aztán kimentem az osztályomhoz, ott már többen is zokogtak. Ez már nekem is sok volt, sírtam én is.

Aztán egy másik osztály tagjai vettek körül a folyosón, ahol 'csak' kémiát tanítottam és legnagyobb megdöbbenésemre többen zokogtak.

Annak ellenére, hogy kirúgtak és többé nem csinálhatom azt, amit legjobban szeretek, most inkább azt érzem, hogy milyen jó, hogy tanár lettem! Mert ezekért a pillanatokért megérte.

Egész délután üzenetekre válaszoltam. Aztán pedig már a Partizán stúdiójából láttam, hogy mi van a Kölcsey előtt. Megdöbbentő és megható volt. És még most is, éjfél felé közeledve, jönnek az üzenetek. Köszönöm mindenkinek!

És nem érdekel sem Maruzsa Zoltán, sem Pintér Sándor, sem Marosi Beatrix (na, csak leírtam a nevét), ha attól jobb lesz a magyar közoktatás, hogy Palya Tamás már nem része ennek, akkor legyen úgy. Sok sikert hozzá!

Miattam pedig nem kell aggódni, már van állásajánlatom, nem fogok éhen halni."

A Partizán stúdiójában Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egy másik tanára is megszólalt. Elmondta, hogy zavarodott és megrendült, mert még nem kapta kézhez a kirúgásáról szóló levelet, és azóta sem álltak vele szóba a tankerületnél. De arra számít, hogy őt is kirúgják.

Ítéletvégrehajtóknak nevezte a tankerület dolgozóit, szerinte nem ők döntöttek a kirúgásokról. Palya Tamás mellett ő is perre fog menni, ha hivatalossá válik a kirúgása, mert szerinte aránytalan, hogy a polgári engedetlenség miatt kirúgják őket.

Törley szerint talán most már egyre többen értik ezt, és egyre többen szólalnak fel az oktatásban tapasztalható problémák miatt. Úgy gondolja, a hatalom emiatt nyúlt ilyen erős eszközhöz most.

„Ez fenyegetés a többi tanár felé.”

- vélekedett az elbocsátásukról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Zárjatok ki engem is!” - Dobrev Klárának üzent a kecskemét DK-s képviselő, és hazugsággal vádolja saját pártját
Siposné Bodrozsán Alexandra kiállt a DK-ból kizárt Kopping Rita mellett Kecskeméten. Posztjában a pártvezetést hazugsággal vádolja, és a saját kizárását is kéri.


„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.

A képviselő a posztjában azt írta,

végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét „egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.

Visszautasította a Demokratikus Koalíció állítását, miszerint a helyi frakció „tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot. „Álljunk meg egy pillanatra!

Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”

– fogalmazott a politikus, aki szerint a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról egyébként sem az ötfős frakciójuk, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet.

Siposné állítása szerint pénteken „csendben, központilag, magyarázat nélkül” elvették tőle a hozzáférést a DK kecskeméti Facebook-oldalához.

Dobrev Klárának címezve a posztját azzal zárta: „Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”

Szombaton a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid tíz billegő körzet DK-s és MKKP-s jelöltjét kérte visszalépésre, példaként éppen a Kopping-ügyre hivatkozva.

A konfliktus pénteken robbant ki, amikor a DK bejelentette Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, mégsem indul a választáson. Kopping a visszalépését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületben nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Arra kérte a választókat, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, „akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját”.

Ezzel szemben Dobrev Klára, a DK elnöke azt állította, Koppingot megzsarolták, és a visszalépésével azt bizonyította, hogy fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.


Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.

Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”

– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.

Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tíz napja egy centit sem mozdul a Balaton, a nyárra jósolt 40 centis apadás a hajózást is megbéníthatja
A siófoki vízmérce szerint a tó vízszintje 90 centiméter, ami messze elmarad az optimális 110-115 centis tavaszi értéktől. A vízhiány a turizmus mellett a tó ökológiai egyensúlyát is veszélyezteti.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.

Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.

A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.

A Balaton vízszintje egyre szélsőségesebb ingadozásokat mutat: míg két évvel ezelőtt a magas vízállás miatt a parti sétányokat öntötte el a víz, idén több strandon már most homokpadok váltak láthatóvá.

Ez a drasztikus változás a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amely a hidrológiai rendszerekben is egyre nagyobb kihívásokat okoz.

A vízügyi szakemberek az elmúlt években a maximális szabályozási szintet 110-ről 120 centiméterre emelték, hogy a tavaszi időszakban több vizet tudjanak visszatartani a nyári párolgási veszteségek ellensúlyozására.

Az idei 90 centiméteres kiinduló állapot azonban messze elmarad ettől a céltól, és komoly kihívást jelent a vízkészlet-gazdálkodás számára.

A jelenlegi helyzet tehát nemcsak a turizmusra, hanem a tó környezetére és élővilágára is jelentős hatással lehet, különösen akkor, ha a tavaszi csapadékmennyiség nem pótolja a hiányzó vízmennyiséget. A Balaton vízszintjének alakulása így nemcsak helyi, hanem országos szinten is figyelmet érdemel, hiszen a tó állapota hosszú távon is meghatározza a régió gazdasági és ökológiai stabilitását.

Via Pénzcentrum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
A politikus a Facebookon jelentette be a döbbenetes esetet. A helyszínre érkező rendőrök azonnal közbeléptek, és elszállították az elkövetőt.


Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.

A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”

A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.

Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.

„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.

A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.

A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy

a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.

A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: