SZEMPONT
A Rovatból

Palya Bea: "Meddig kell még képmutatóan azt játszani, hogy minden rendben van a házasságokkal?"

Ezer dolog van egy kapcsolatban, amiről nem beszélünk, mert a szégyen fekete leple alá van még mindig bújtatva, mondja a nemrég elvált énekesnő.


- Szeptemberben jelent meg új lemezed, Hazatalálok címmel. Amikor úgy döntesz, hogy dalok formájában a nagyvilág elé tárod a válásodat, vagy az ezzel kapcsolatos érzéseidet, élményeidet, mi az elsődleges motiváció? El akarod mondani a világnak, hogy, tudjanak róla, vagy inkább csak ki akarod énekelni magadból?

- Neked mi a különbség a kettő között?

- Az egyik az, amikor egy problémáról beszélünk, és ezzel máris félig megoldjuk. A másik esetben viszont kifejezetten a világgal akarjuk tudatni, hogy mi van velünk.

- Én inkább azt mondanám, hogy „és”, de ezen kívül még sok más oka is van. Magának az alkotói folyamat elindulásának az elsődleges motivációja az volt, hogy nyomott belülről, tehát gyógyulni is akartam. De az, hogy kiírom magamból az csak az első lépés. Ahhoz már elég rutinos előadó és dalszerző vagyok, hogy tudjam, utána még nagyon sokat kell dolgozni, a mesterség oltárán áldozni, hogy azok igazán jó dalok legyenek. De van még egy szempont.

Azt ugyanis már megtanultam ennyi dalírás után, hogy itt már rég nem az én válásom a téma, nem az az izgalmas, hanem hogy egy közösséget ez hogyan tud felrázni, felélénkíteni.

Hogy tud a nehézségekben segíteni, ha valaki más válik, annak megmutatni, hogy így is lehet csinálni. Az én gyógyulásom az így is úgy is történik. Ha csak az lenne a cél, abból még nem születnének jó alkotások. Dolgozni kell.

- Az elvesztett szerelemről szóló dalokkal tele van a padlás. Te viszont, úgy érzem, végső soron nem, vagy elsősorban nem a szerelmi bánatról énekelsz, hanem részben a tünetekről, amelyek jelzik egy kapcsolat megromlását, illetve a válás utáni életről.

- Igen, meg hát ezer dolog, ezer történet van egy kapcsolatban, amiről nem beszélünk és dalok sem születnek róla, mert az egész a szégyen fekete leple alá van még mindig bújtatva. Ilyen például a képernyőfüggőség kontra intimitás, vagy a hála kifejezése a volt párunknak. Vagy az, hogy igenis egy férfi is tele van érzésekkel és igenis ő is gyötrődik, amikor azon gondolkozik, hogy megy vagy marad. Néhányat ebből dalba tudtam gyúrni, de sokkal több ilyen van. Ez a kapcsolatok evolúciójának egy sokkal érdekesebb átmeneti rítusa, mint a „szimpla” szerelmi bánat.

- Szerintem nagyon sok motívum, amiről énekelsz, egy amúgy működő kapcsolatban is előjöhet valamilyen formában, tehát a lemezed afféle „riasztás” is lehet, hogy igenis, figyeljünk oda ezekre a dolgokra, mielőtt baj lesz.

- Azért érdekes, hogy ezt mondod, mert a legtöbb embertől azt a reakciót kaptam, hogy amióta hallgatják ezeket a dalokat, őszintébbek magukkal szemben, muszáj annak lenniük. Ha csak ennyit adtam, már beljebb vagyok. Abban hiszek, hogy ezek a „rejtett költségek” úgy is ott vannak. Mindenki tudja, hogy mi az igazság, vagy legalábbis érzi. Akkor lehet megváltoztatni valamit, ha beszélünk róla.

- Ha valaki azt mondja - leegyszerűsítve -, hogy itt egy lemez a válásomról, akkor az emberek óhatatlanul megpróbálják majd kiolvasni belőle a konkrét történetet. Nem félsz, hogy félreértenek, esetleg tévesen ítélnek meg akár téged, akár a volt párodat?

- (nevet) Pont ezért ködösítem is rendesen. De azért tudni kell, hogy bár a lemezt valóban a válásom inspirálta, rengeteg ember történetét gyűjtöttem össze és gyúrtam egybe. Férfiaktól, nőktől, gyerekektől. Ez egyfajta esszencia. Annál is inkább, mert van két dal, a Még itt van apukád és a Jóravaló nő, ami kifejezetten a férfiak szempontjából íródott.

Megpróbáltam a ti nézőpontotokba helyezkedni, és a visszajelzések alapján jól sikerült.

Aztán hogy ki milyen narratívát olvas ki ebből, azt az egyéni megítélésre bízom. Szerintem nem ez az érdekes, hanem hogy az egyes hallgató mit ismer fel önmagából.

- Ha már említed a Jóravaló nőt, és akkor vegyük ide párját, az Amúgy egy jó embert, hiszen összetartoznak...

- Igen, ez egy dalpár.

- ...ezek szerintem nem feltétlenül férfi vagy női gondolatok, hanem a társadalom ülteti belénk őket, és nők ugyanúgy mondhatják nőkről, vagy férfiak férfiakról.

- Az nekem is érdekes volt, hogy tulajdonképpen tükrös, tulajdonképpen lehetne „genderless”, nemtől független, de azért mégis találtam néhány alakzatot, amit azért inkább férfiak vagy inkább nők mondanak. De abban teljesen igazad van, hogy ezek a társadalom kategóriái, hogy a nők gyöngék, vagy hogy a férfiak nem mutatják ki az érzelmeiket. Tehát ideje kicsit ezt is felrázni. Azzal a két dallal egyébként pont az volt a célom, hogy nézzük már meg ezeket a hiedelmeket, miket állítunk egymásról, ahelyett, hogy magunkra fókuszálnánk.

A kapcsolatoknak ebben a szakaszában már annyi a bánat, meg a sérelem, hogy már rég nem látjuk, mi mit szeretnénk, hanem a másik hibáit soroljuk, de attól úgy sem fog megváltozni semmi.

- A válás a mai napig tabu téma Magyarországon, és jellemzően a nők rosszabbul jönnek ki belőle, sokkal szigorúbb megítélés alá esnek, mint a férfiak. Ha pedig egy nő mindezzel a nyilvánosság elé áll, az végképp skandallum. Te milyen reakciókat kapsz, akár az ismerősöktől, akár a rajongóktól?

- Melegséges-természetes-történetmegosztós reakciókat kaptam. Biztos van másmilyen is, csak az nem érdekel. Persze, kudarc és tabu, de valljuk már be: több házasság végződik így, mint nem.

Meddig kell még képmutatóan azt játszani, hogy minden rendben van a házasságokkal?

Ebbe én beleálltam, közszereplő vagyok, úgy is megtudják rólam előbb-utóbb. És ezzel együtt is nagyon hiszek a hosszan tartó, mély kapcsolatban. Ez nem a rendszer ellen van. Csak úgy érzem, a séma kiüresedett, a legtöbben nem tudjuk megtölteni tartalommal. Nem tudjuk, hogy kell egy kapcsolatot fenntartani. Mert attól, hogy együtt élünk és van közös gyermekünk, attól az még nem marad fent. Úgy veszem észre, hogy az elméletet tudjuk, például hogy ne feküdjünk le mással. De a gyakorlatot, annak a konkrét lépéseit és technikáit, hogy mitől marad élő egy kapcsolat, azt nem. Sokszor még magunkról sem tudjuk, hogy mitől maradunk motiváltak, lelkesek. Akkor honnan tudhatná a párunk? A gyerekeknek sem tudjuk megtanítani. Szerintem óriási válság van, csak besöpörjük a szőnyeg alá.

Mire való a zene? Való arra, hogy szórakoztasson, de arra is, hogy elgondolkoztasson. Nagyon jó eszköz, mert a dalnál nincs jobb üzenetközvetítő forma. Ezek énekelt szavak, ezért az elmére és a zsigerekre is hat. Ezért nagyon fontos szerintem a dal. És egyébként, ha megnézed, előttem nem volt túl sok énekes-dalszerző nő, és aki volt, az is háttérbe szorult a férfiak mögött. Akik csodálatos szövegeket írtak, viszont mellettük nem kapott teret a nők nézőpontja. A nőknek nem nagyon volt lehetőségük kifejezni azt, amit gondolnak.

Férfiak énekeltek arról, hogy szerintük mit éreznek a nők.

- Bevallom, a dalaid hatására megváltozott a fogalmam arról, hogy mi az a szókimondás. Mert ha azt mondjuk, szókimondó zene, akkor általában valamiféle lázadásra gondolunk, polgárpukkasztásra, vagy esetleg politikai mondanivalókra. De te ezeknél is sokkal keményebb dolgokat mondasz ki és vállalsz fel, aminek sokkal nagyobb tétje van rád nézve, hiszen az is benne van, hogy mindenki elfordul tőled. Például amikor azt énekeled, hogy „Családbörtön ablakában gyerekek a rácsok”, akkor az ember először elsápad, hogy hogyan mondhat ilyet egy édesanya, de ha őszinte akarok lenni, tökéletesen értem, mire gondolsz.

- Én azért is merek ilyeneket mondani, mert tudom, hogy ezek az érzések minden ember életében előfordulnak, vagy ha nem, akkor azért, mert nagyon gyorsan elnyomja őket magában. Csodálatos, három gyerekes, boldog anyukák mondják, hogy annyira jó ez a sor, hogy lehet ilyet gondolni. És nem arról van szó, hogy örökké így van. Ez egy lélekállapot, vagy gondolat. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném a gyerekeimet. Miért ne lehetne elmondani, ami van?

Egyszerűen nem vagyok jó abban, hogy maszkozzak.

A dal arra való, hogy megváltoztasson életeket. és a visszajelzések alapján ez sikerül is. Az én életem is megváltozott Joni Mitchelltől, Weöres Sándortól vagy Hamvas Bélától, és olyan jó, ha én is tovább tudom vinni ezt a vonalat. Nem akarom persze azt mondani, hogy úgy tudok írni, mint ők, de valamennyire azért tudok.

- Nekem ebben az egy sorban kicsit még az is benne van, hogy végső soron, ha megnézzük, az édesanyák eléggé magukra vannak hagyva.

- Nagyon!

- Persze vannak apukák, akik igyekeznek segíteni, nagyszülők, de ha nagyon gáz van, vagy nagyon nyűgössé válik a dolog, az édesanyák kivételével mindenki tehet hátra egy lépést, azzal, hogy ezt csak az anyja tudja, ehhez anya kell.

- Annyi hülye érv van, hogy az anyai ösztön meg mit tudom én. Bocsánat, de erre kicsit harapok. „Egy anya sokkal jobban pelenkáz.” Ugyan már! Mitől pelenkázna jobban? Jobban bírja a szarszagot? Ez egy marhaság. Csak internalizálva van, hogy a nőnek az a dolga. Ez egy döntés. Hagyjuk már ezeket, 2018-at írunk. Miért nincs munkamegosztás? Nem lehet ezt megbeszélni? Az, hogy mi van az ágyban polaritás szintjén, az más kérdés. De mindenki megfoghatja a mosatlant. Vagy lehet egy leosztás, hogy kinek mi a feladata, de akkor ez legyen rögzítve. Én éltem egyedül két kis gyerekkel. Köszönöm, próbáljátok ki és csináljátok utánam. Agybaj.

És igenis, voltam olyan helyzetben esténként, amikor a két gyerekemet egyedül neveltem a válás után, hogy megnéztem, ki van online, mert úgy éreztem, megőrülök, ha nem beszélhetek valaki felnőttel.

De mindez nem a férfiak ellen van. Én nagyon szeretem a férfiakat. Nagyon sok mindenre a férfiak tanítottak. Borzasztó fontos az együttműködés. Én a nemek párbeszédéért vagyok, de ahhoz át kell beszélni az Amúgy egy jó embert és a Jóravaló nőt.

- November 28-án a Bok Csarnokban láthatunk a Boban Marković Orchestrával. Tulajdonképpen valahol fura ez a párosítás. Számomra az ő zenéjük egészen más világ, egyfajta balkáni vidámságot képviselnek, és nem feltétlenül olyan értelemben intellektuálisak, mint a te dalaid. Mégis, valamiért jól megfértek. Mi a titok?

- Imádom őket. 12-13 éve dolgozunk már együtt. Bennem van egy ilyen „varacskos”, balkáni vadállat energia, és imádom, hogy elbírok ennyi férfival a színpadon zenei és művészi értelemben. Az egyik fő dala a közös repertoárunknak az egy 11/8-os dal, ami egy bolgár versfordítás. Tehát hozzá tudom tenni azt a finomabb nézőpontot, amit aztán ők csodálatosan „megtermékenyítenek”.

Én tudok vinni gyöngédséget, női hajlékonyságot, ők pedig olyan tesztoszteron erővel pakolják alám magukat, hogy az valami iszonyat felemelő.

A nyáron Veresegyházon léptünk fel, és valósággal felrobbant a színpad. Hozzáteszem, hogy Bobanomat előtte néhány évig nem láttam, és most, hogy idősebb lett, meg kicsit pocakosabb, előjött belőle egy archaikus, finom réteg. Gyönyörűeket énekel! Rettentően felnézek rá, mert óriási zenész, és ahogy énekel... A mostani Boban zenekar nagyon erős, iszonyatosan együtt vannak, iszonyatosan jól játszanak. Végig vigyorogjuk a koncerteket.

- Szólóban mikor láthatunk-hallhatunk?

- December 14-én, az A38 hajón. Dupla koncert lesz, mert az estire nagyon hamar elfogytak a jegyek, de a fél 6-osra még lehet venni.

Boban Markoviccal készült interjúnkat itt olvashatjátok.

Boban Markovic koncert a BOK Csarnokban

Boban Markovics ’100 lábú’ cigányzenekara

BOK Csarnok, 2018. november 28. szerda 20.00

Vendég: Básits Branka és Palya Bea

Facebook esemény itt

Jegyek itt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán Kötcséről: Orbán figyelmeztette saját táborát, nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől
Orbán Viktor beszéde egyértelművé tette: komoly kihívónak érzi Magyar Pétert - mondja az elemző. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy a Tisza adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet, de erre nemzeti konzultációt szervezni Somogyi szerint választási csalás.


A Fidesz vasárnapi kötcsei piknikje idén nem a megszokott módon zajlott: az újságírók elől hermetikus kordonnal zárkóztak el, igaz, élőben közvetítették, amit meg akartak mutatni. Orbán Viktor beszédében azt mondta, ez most más: a csipkelődés elmarad, vigyázni kell a szavakra. Az ellenfelét „kiskakasnak” nevezte, megjegyezve, hogy a kiskakasból nem lesz nagy kakas. Azt állította, a méréseik szerint 106 körzetből 80-at nyernének, emellett új nemzeti konzultációt jelentett be „a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban”. Beszéde végén félreérthetetlenül meg is fenyegette közönségét: „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”

Magyar Péter kordonok nélkül megtartott beszédére hosszú sorokban érkeztek az autók és a buszok, hívei megtöltötték a kicsiny főteret. A Tisza elnöke bejelentette, ezzel az eseménnyel hivatalosan is elindult a párt választási kampánya, és élesedik a párt új mobilos applikációja, ami összefogja majd a támogatóikat. Magyar Péter arról beszélt, végre lezárják a „Gyurcsány–Orbán-korszakot”, és működő Magyarországot ígért, A puliitusra egyetlen szót írtak: adócsökkentés. Hogy ki nyerte a politikai szezonnyitót, arról Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Ott volt Kötcsén a kormányfő és az ellenzék vezetője is, így nagyon más volt az idei kötcsei piknik, mint az eddig megszokottak.

– Kötcsén eddig zárt körben hangzottak el a beszédek és a beszélgetések. Most először engedtek be nyilvánosságot, és először hallhattuk élőben a miniszterelnököt. Ez formai áttörés, amely a tényleges politikai verseny visszatérését jelzi. Magyar Péter részéről nem volt tartalmi újdonság, ő eddig is járta az országot, de ennyire közvetlen közelségben a miniszterelnökhöz beszédet mondani még nem láttuk. Beszéde hangsúlyai a megszokott érvrendszert követték,

az újdonságot inkább az jelentette, hogy Orbán egy kiszivárgott papírra hivatkozva nemzeti konzultációt helyezett kilátásba.

Ez egyszerre erős és kockázatos lépés: közvetlenül a Tisza Pártot célozza, azaz róla beszél, amivel el is ismeri, hogy komoly ellenfélként kezeli. Arról itt nem beszélve, hogy ennél egyértelműbb választási csalást is nehéz elképzelni: a kormány közpénzből pártkampányt finanszíroz. Ennél kevesebbért is, az Unió más országaiban kormányok szoktak lemondani.

– A miniszterelnök az Indexen megjelent, mindenféle aláírás nélküli „feljegyzésre” utalt, amit Magyar Péter hazugságnak nevezett, valamint Tarr Zoltán mondataira arról, hogy nem beszélhetnek mindenről, amíg nem nyerték meg a választásokat. Elképzelhető, hogy ez a kormánypártnak a lottóötös?

– Ez azon múlik, hogyan reagál a Tisza. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy az ellenfél adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet. Egy szegény országban erős a félelem attól, hogy az emberek még kevesebbet visznek majd haza, így ezzel erőteljesen mozgósítani lehet. Ilyen értelemben

ez kockázat a Tisza számára, amíg nem tudja hitelt érdemlően cáfolni vagy átkeretezni a vele szemben felhozott állításokat.

– A nyilvánosság kezelése mégis felemásra sikerült: volt élő közvetítés, ugyanakkor hermetikusan lezárták a rendezvényt, a sajtót mellékutcába szorították.

– És mindezt részben a Tiszára fogták, ami gyenge indoklás. A „biztonság érdekében” narratíva nevetségesnek hatott: Rogán Antal „szurkolótábor-szétválasztásos” hasonlata kifejezetten szerencsétlenül hangzott az újságírókra nézve, az újságírók ugyanis nem részei alapértelmezésben a szurkolótábornak. Látható volt az is, hogy

a kormánypárt azt akarta, a nap fő attrakciója kizárólag a miniszterelnöki beszéd legyen, ne az érkező közéleti szereplők alkalmi nyilatkozatai,

ezért is jött jól a terület elzárása az újságírók elől. Ez viszont éles ellentmondást teremtett: ha nyitottságot mutatnak, akkor mindezt a sajtó fizikailag elzárása ettől mindezt hitelteleníti.

– Amikor Magyar Péter megérkezett, a sajtó azonnal hozzá fordult, mert tőle lehetett kérdezni. Ő egy új applikációt is bejelentett, amely erősen emlékeztet a Tusványoson Orbán által bejelentett digitális polgári körökre.

– Ezek a részvételi és közösségimédia-technikák nem újak: platformépítés, alulról jövő ötletek gyűjtése, folyamatos online jelenlét. Orbán ugyanezt hangsúlyozta a saját oldalának: jelen kell lenni, aktívan kell működni az interneten. Kicsit ironikusan is hatott a beszédében, hogy egy monumentális világpolitikai vízió után azt kezdte el majdnem mondani, hogy hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, és hogy mi az az internet. A kérdés persze az, ebből is érződik, hogy van-e elég aktív fideszes közösség, amelyik ezt a munkát elvégzi. Korábban volt. Van-e most is?

– Orbán azt is mondta, mostantól mindenki tegyen meg mindent a közös győzelemért, mert semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve.” Mit üzen ez?

– Figyelmeztetést a saját tábornak: nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől. Úgy látszik, csökken azok száma, akik a Fidesz sikeréért dolgoznak, ezért kellett fegyelmező jelzést adnia.

– Elhangzott még a kormányfőtől az is, hogy az ország 93 ezer négyzetkilométeres, „nem igaz, hogy pont ide, pont ekkor kellett Magyar Péternek rendezvényt szervezni”. Ez is a feszültség jele?

– Az. Ugyanakkor Orbán később azt hangsúlyozta, hogy „kicsi az ország, ezért nem engedhet meg magának rossz kormányt”. Kettős célt követ: egyszerre ébreszteni a saját tábort, mert kell a munkája, egyben megnyugtatni, hogy „80 helyen vezetünk, van tehát értelme velünk dolgozni”.

– Az EU-ról szóló elemzésében a versenyképesség csökkenését számokkal igazolta, de amikor a magyar gazdaság erejét állította szemben az Unió gyengülésével, már nem hozott adatokat.

– Több állítása is vitatható volt, és bizonyos tényezőket elhallgatott. Az Egyesült Államok szerepéről például nem esett szó. A külpolitikai kapcsolatok nála rendre az aktuális érdekekhez igazodnak: ha az érdek úgy hozza, közeledik egy szereplőhöz, ha nem, eltávolodik tőle. Ezt láttuk korábban más vezetők, például Meloni esetében, de mintha ez történne most Trumppal is, akiben csalódott, mert nem hozta meg a békét. Meg, persze semmit sem, amit Orbán a magyaroknak megígért: nem jöttek az amerikai befektetések egyelőre, nem lett új költségvetése az országnak.

– A nemzetközi szabályok helyett most „a nagyhatalmi játszmák ideje jön” – mondta Orbán. Ez a kijelentés egy kicsi ország szempontjából különösen kockázatosnak hangzik.

– Orbán azt gondolja, hogy ő „mindenkivel jóban” van, de ez az állapot erodálódik, mert nem lehet egyszerre mindenkivel jóban lenni. Nagyon udvariasan, de azért elmondta az amerikai álláspontot Trump, nem szeretné, hogy az oroszoktól Európában energiát vásároljanak. Nyilván itt a gázvásárlásról van szó. Mit tud erre Orbán mondani?

– Értékként említette, hogy a Fidesz-KDNP stabilan kormányoz hosszú ideje.

–Ezek a mondatok mind arról szólnak, hogy ez egy olyan érték, amit úgy kell hagyni, és ez pedig egyetlen egy módon történhet, ha őt választják meg újra és újra a magyarok. Viszont

ami szerintem még érdekes és akár vissza is üthet, mindenesetre kockázatos, hogy bevédte Matolcsyt.

Nyilvánosan megdicsérte Matolcsyt egy intézkedése okán. Ez a politika nyelvén azt jelenti, hogy hiába a világ legnagyobb bankrablásában vett részt az egykori jegybankelnök, akit egy egész ország utál beleértve a jobboldal táborát is, Orbán bevállalja ezt a kockázatot. Nem érzi problémának, hogy a Matolcsyt megvédje.

– Összességében mennyire volt erős a beszéd?

– Ha a ember nem néz utána az egyéb tényeknek, hanem egyszerűen csak mint egy politikusi beszédet hallgatja, akkor ennek a külpolitikai része igen markáns, nagyon sokfelé tekintő volt, úgy érezhette az ember magát, hogy egy mélyen átgondolt elemzői beszédet hall. De a miniszterelnök imázsát most nem egyetlen beszéd formálja, hanem az előzmények:

a Tiszával való folyamatos foglalkozás például azt jelzi, hogy komoly kihívónak érzik őket.

Egy beszéd önmagában nem fordít hangulatot; a környezet és a politikai dinamika dönti el, mennyire hat.

– A kormányfő a végén egyszerre sürgette a mozgósítást és ígért számonkérést a saját táborán belül. Mit olvas ki ebből?

– Azt, hogy szerinte még vezetnek, de a győzelem nem magától értetődő. A cél: tűzbe hozni a csapatot, ugyanakkor megakadályozni a kedvvesztést. Ezért hangzott el a „minden számon lesz kérve” üzenet.

– Visszatérve a kampánytechnikákra: Magyar Péter digitális platformja mennyiben kihívás?

– Formailag hasonló ahhoz, amit a kormányoldal hirdet: folyamatos online jelenlét, közösségi bevonás, kérdezz-felelek csatornák. A kihívás mindkét oldalnak az, hogy valódi önkéntes- és aktivistahátteret építsen, amely nemcsak jelen van, hanem dolgozik is.

– Kapu Tibor űrhajós megjelenése egy erősen pártjellegű rendezvényen mennyire volt ízléses?

– Újságírók és elemzők pártrendezvényeken való részvétele szakmailag problémás. Kapu Tibor esete más: ő világossá tette, hogy a projektje számára fontos, ahová hívják, elmegy, és ellenzéki, illetve kormánypárti fórumon egyaránt megszólal. Amíg nem áll ki egyik párt mellett sem, űrhajósként, szakmai minőségben elfogadható, hogy ilyen eseményeken megjelenjen.

– Mi volt a kötcsei nap tanulsága?

– A forma újszerűsége: az élő közvetítés és a fizikai zártság kombinációja erős jelzés a verseny kiéleződéséről.

A Tisza Párt központi témává vált, a kormányoldal pedig egyszerre próbál mozgósítani és bizonytalanságot eloszlatni.

A következő időszakot az dönti el, melyik oldal tud nagyobb fegyelmezettséggel és következetességgel élni az online és offline mozgósítás eszközeivel, illetve hogy 16 év kormányzás után eredendően mennyire untak már rá a választók a miniszterelnökre. Mert az a választás leginkább róla fog szólni, ezt Orbán és Magyar is tudja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban
A humorista legújabb videójában Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról, Szijjártó Péter részvételéről, Lázár János megszólalásairól, Tarr Zoltán szavairól és a kötcsei eseményekről is beszélt.


Újabb videóban vette górcső alá az elmúlt időszak közéleti eseményeit Pottyondy Edina. A humorista legújabb videójában először Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról beszélt.

„Hát ilyen nyomasztó péniszjárást én legutóbb akkor láttam, amikor egy onlyfans modell egyetlen nap alatt ezer férfival bújt ágyba. A győzelem napi ünnepség és fegyverexpo nem csak egy nosztalgikus elvtársi találkozó volt Japán második világháborús legyőzésére emlékezve, hanem félreérthetetlen jele annak, hogy Donald Trump vámháborús mesterterve és külpolitikai pojácáskodása felbátorította a világ diktátorait. A nagypofájú, hantázó, puncimán, csőcserearcú, drivetter traft lakhajú ingatlanügynök fölényeskedése, hazudozásai, blöffjei és zsarolásai most beárazódtak” – fogalmazott Pottyondy, aki szerint

„ez a pszichotrió egyértelmű üzenet a nyugati világnak: Végetek kutyák! És üzenet Trumpnak: köszönünk mindent elnök úr, további sok sikert a békéhez. A vonulós maffiastiló sem véletlen. Illiberális védjegy. Amit a lemenő nap fényéből nem pótol vissza a viagra, azt gangsztázással oldják meg”.

A humorista Szijjártó Péterre is kitért.

„Az Orbán-család külügyminisztere nem csak együtt vonult a Trump ellen szerveződő koalícióval, hanem alázatosan elfoglalta a helyét az illiberális tornasorban, precízen szemléltetve, hogy mit is jelent utolsó csatlósnak lenni. Mondjuk nem lennék boldogabb attól sem, hogyha az első sorban menetelne, csak legalább azt látnám, hogy a személyes ambíciója túlmutat azon, hogy Lavrov hónaljszőre legyen, és a 14 éves gyerekét is magánrepülőgéppel utaztassa”

– fogalmazott Pottyondy.

A humorista aztán megemlítette a Tisza Párt adóprogramját, Tarr Zoltán szavait és az arra érkező kormányzati reakciót is.

„Van a hatvanpusztai kastélykomplexus ismeretlen célú alagsoránál is van lidércesebb: a Tisza-adó, az új halálkampány, az új nemzetpusztulás, az új démon, a többkulcsos adórendszer. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is. És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is.

És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Meg persze azt, hogy adót akarnak emelni. És hiába cáfolják Magyar Péterék, hiába mondják el minden alkalommal, hogy nincs ilyen terv, sőt éppen hogy adót akarnak csökkenteni.

A Fidesz már ott tart, hogyha lúd, legyen kövér, elégetnek pár tízmilliárdot nemzeti konzultációra a nem létező Tiszasarcról. Kevésbé zavartatják magukat az igazságtól, mint Győzike a Kodály-módszertől. Annyira köti őket a valóság, mint a Toy Story íróit. Mondjuk nagyban megkönnyítette az állampárt helyzetét, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy fórumon elkezdett a politika helyett sunnyogás kell, különben a Fidesz kiforgatja a mondandót kommentbölcsességgel arcoskodni”

– fogalmazott a humorista, aki szerint „ezúttal nem egy ellenzéki Facebook profil, hanem egy kormányzásra készülő párt második embere adta elő a marketing Machiavellit”.

„Értem, hogy Tarr Zoltán azt hiszi, hogy a kiábrándult fideszes visszaábrándul, hogyha nem hall nemzeti lózungot és arrogáns hazudozást. De azért az művészet, hogy egyetlen mondattal sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy az ezer módon adóztató, katát eltörlő, különadókat kivető, világrekord áfát bevezető kormányzat, ami a 15%-os egykulcsos adóra rádobott 10-20-30% inflációt most azzal ijesztgethet, hogy jajaj, mire készül a Tisza” – jegyzi meg.

Pottyondy szerint

„legalább ennyire bizarr, hogy Orbán Viktor azzal akarja visszacsábítani a szavazóit, hogy Tarr Zoltán úgy csavarta a szót, mint digitális harcos a csípőjét egy Rakonczai Imre koncerten, a Főni felháborodik, ha a fideszes know-how-t egy tiszás adja elő, de ha Tarr Zoltán cinizmusa vállalhatatlan, akkor Lázár János ámokfutása hogy nem zavarja őket?”.

A humorista ezután bevágta Lázár János az ATV-ben arról beszélt, hogy a Fidesznek jobb hazugságai vannak, mint a Tiszának, illetve azt is, amikor a Tranziton azt mondta: „Nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit, ez is egy képesség, és a Lázár-infók alkalmasak voltak arra, hogy ezt a képességemet még jobban tökélyre fejlesszem, és más fideszes társaimnak is jó szívvel ajánljam”.

„Be van kólázva, vagy speed, vagy mi a fasz? Ez már lassan a csurran-cseppen klip, csak nem az öreg diktátor, hanem a sunyi segédje kapta az igazságszérumot”

- fogalmaz Pottyondy, majd később hozzátette:

„Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban. Ez a fickó egy sima modorú, gátlástalan hazudozó volt. Most meg Kunhalmi Ágnes rossz képességű protekciós unokaöccse”.

A videóban végül a kötcsei események is szóba kerültek. Pottyondy szerint a Magyar-Orbán csatában nehéz eredményt hirdetni.

„A Tisza bemutatta a gazdasági tótumfaktumát, aki egy ex-fideszes államtitkár, az új alelnökét, aki egy nagyon szimpatikus asszony, és Magyar Péter ellopta a show jelentős részét azzal, hogy kordonok és rendőrsorfal mögé szorította a fideszes elitet. Ami eddig exkluzivitásnak és hatalomnak látszott, az most vergődésnek és gyávaságnak, hiába lett 24 év után most nyilvános a kötcsei Orbán-beszéd. A nemzetvezető sem volt különösebben izgi, viszont az nem látszott, hogy zavartatná magát a családja száz és ezermilliárdjaitól, vagy az állandósult gazdasági válságtól, vagy a közszolgáltatások leépülésétől. Pont olyan magabiztos volt most is, mint 5 éve, meg 10 éve, meg 15 éve. Vagy az van, hogy ez a faszi tökéletes színész, vagy egész egyszerűen nem tájékoztatják arról, hogy milyen a közhangulat. Vagy éppen annyira érdekli az ország állapota, mint a finn női biatlonbajnokság” – mondta Pottyondy, aki szerint Orbán Viktor beszédének végén „jött a szokásos keresztapa pillanat”.

„Megint elkattant az öreg, és fenyegetőzött egy sort”

– fogalmaz a humorista.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vajon igazi lehetőség a 3%-os Otthon Start hitel? - személyes történeteken keresztül jártunk utána
Három olyan emberrel beszélgettünk, akik komolyan elgondolkodtak, hogy felveszik az új, államilag támogatott hitelt. Elmondták, hogy mit vettek számítása, és végül tényleg élnek-e ezzel a lehetőséggel.


A héten elindult az Otthon Start program, ami az elmúlt hetekben sokakat lázban tartott. Hatalmas az érdeklődés a 3%-os hitellel kapcsolatban, ugyanakkor egy rakás kérdés is felmerült az emberekben. Vajon tényleg megéri? És, ha igen, kinek? Elég-e egyáltalán 50 millió forint, és a 10 százalék önerő, vagy ennél jóval többre van szükség ahhoz, hogy valaki tényleg saját otthont vegyen. Egyáltalán lehet-e 50 millióból élhető otthont vásárolni?

Három olyan emberrel beszélgettem a témáról, akik elgondolkodtak, hogy felveszik a 3%-os hitelt. Elmondták, hogy mi alapján gondolkodtak, és, hogy végül tényleg élnek-e ezzel a lehetőséggel.

Norbi a harmincas évei elején jár. A párjával jelenleg Budapesten bérelnek egy 2,5 szobás lakást. Szerencséjük van, hiszen a fővárosi árakhoz képest nem fizetnek érte sokat.

„A lakás tulajdonosa nagyra értékeli a megbízhatóságot, és látásból ismertük egymást, emiatt bizalmi alapon kedvező áron adta bérbe” - meséli Norbi.

Egy ideje már gondolkodtak azon, hogy saját házat vesznek. Már azelőtt elkezdtek nézelődni, hogy a kormány bejelentette volna az Otthon Start programot. „Kertes házat szeretnénk venni az agglomerációban. A minimum 70 négyzetméteres, önálló téglaházat keresünk, jó elosztással, közepes méretű telekkel. Mi egy kissé meguntuk a közös" életet a lakóközösségekkel, ezért szeretnénk egy kertet és privát életteret.”

Norbiéknak szerencséjük van, hiszen van egy nagyobb összegű önerejük. Hitelre viszont így is szükségük lett volna, ezért már hitelminősítést is kértek. Aztán jött a bejelentés a 3%-os hitelről, ami kedvezőbb, mint egy piaci hitel, számunkra pedig pont jó időben indult el a program.

„Próbálunk mindent figyelembe venni. A THM mellett a terhelhetőséget vettük szemügyre, úgy gondoltuk, hogy egyikünk fizetésénél sem lehet nagyobb a törlesztőrészlet, így ha valamelyikünk véletlenül nem tudna dolgozni, akkor sem kell pánikba esnünk.

Igaz, a törlesztő így is magasabb lesz, mint a havi bérleti díj, viszont ha pár év múlva hasonló munkát is végzek, mint most, ez a teher csökkenni fog, a forint pedig többet inflálódik 3,2%-nál, ez biztos”

- mondja Norbi, aki végül egyedül tudja csak felvenni majd a hitelt, hiszen a párjával még nem házasok, az Otthon Start program esetében pedig csak házastárs vagy szülő lehetne az adóstársa.

A házkeresés viszont még úgy sem egyszerű, hogy relatív magas önerővel és a hitellel együtt nagyobb keretük van. „Természetesen nem a terveinknek megfelelő otthonra lesz pénzünk, azokat már vagy eladták, vagy 10-15 millióval drágábban próbálják eladni. Hoznunk kellett pár új kompromisszumot.”

„Brutális, amit tapasztalok. Szinte csak a páromnak köszönhetem, hogy megtaláltuk az ár-érték arányban jónak mondható házakat. Ezekért is többször versenyhelyzetek alakultak ki.”

„Volt olyan eset, ahol a térképmásolat és valóság közti probléma akadályozta volna a hitelfelvételt, majd bekopogott egy készpénzes vevő és ezzel minden probléma elhárult az eladó részéről. A másik gyakori dolog, hogy az irányár tényleg irányár, de nem úgy mint eddig. Korábban 5-10%-ot is lehetett alkudni, most pedig inkább fordítva működik a dolog: ha jó az ingatlan, hajlandóak a vevők licitálni. Az ingatlanosok nagy része hihetetlenül magabiztos, és nyeregbe érzik magukat, de ezt nem bántuk, hiszem nagyon hamar kiderül, ha ez csak látszat. De egyébként a leggyakoribb eset az, hogy a tulajdonos becsli túl az ingatlanát” - meséli.

Igaz, hogy kompromisszumokkal, de jó eséllyel találhatnak olyan ingatlant, amit meg tudnak vásárolni, így számukra jó ajánlat a 3%-os hitel. Vannak viszont olyanok is, akiknek még ezzel a konstrukcióval is hamar el kellett vetni a saját otthon lehetőségét.

Lilla a húszas évei közepén jár, tavaly végzett az egyetemen turizmus-vendéglátás szakon. Jelenleg Zalaegerszegen lakik egy 54 négyzetméteres szoba+nappalis lakásban. A nagymamája élt itt, miután meghalt, az édesapja megörökölte. Egy kicsit felújították, Lilla pedig az egyetem után odaköltözött, hogy elkezdhesse az önálló életét, ne kelljen a szüleivel laknia, de albérletet se kelljen fizetnie. „Ez volt a legkézenfekvőbb döntés. Igaz, már az egyetem alatt is dolgoztam egy hotelben kvázi diákmunkásként. Miután lediplomáztam is itt maradtam, jelenleg recepciós vagyok.”

„Nem mondom, hogy nem tudnék kifizetni magamnak egy albérletet, viszont vidéken is ugyanúgy drága a megélhetés, itt is fizetni kell a számlákat, a boltban is magasak az árak. Ha bérleti díjat is fizetnék, akkor szinte semennyit nem tudnék félretenni arra, hogy egyszer mondjuk vegyek egy saját lakást” - fogalmaz a fiatal lány.

Eredetileg úgy tervezte, hogy 3-4 évig minimum a nagymamája lakásában marad, gyűjtöget, illetve megvárja, hogy hogyan alakul az élete. De amikor az interneten találkozott a 3%-os hitelről szóló hírekkel, elgondolkodott, hogy mi lenne, ha most vágna bele.

„Arra gondoltam, hogy körbenézek, és ha találok, veszek egy nagyobb, újépítésű lakást, aminek jobb az elosztása, nyugisabb helyen van és mondjuk van legalább két külön szoba is. Ez már egy egész jó alap lenne” - meséli Lilla, akinek viszont sajnos nagyon hamar le kellett mondani erről az álomról.


„Már akkor tudtam, hogy ez nem fog összejönni, amikor megláttam, hogy 50 millióból biztosan nem veszek egy sokkal jobb, nagyobb lakást. Ebben viszont akár még engedtem is volna, de anyagilag így sem fér ez most bele számomra” - mondja.

Lillának a szülei felajánlották, hogy a 10%-os önerőben segítenek, illetve a nagymamája lakását is kiadják egy időre, az abból befolyó pénzből pedig állják a törlesztőrészlet egy részét. A fiatal lánynak így csak ki kellett volna pótolnia ezt az összeget, amit meg is tudott volna tenni.

Az olyan kaliberű lakások, amiket ő kereset volna viszont egyrészt drágábbak voltak, illetve, miután egy-két lakást megnézett, ő is realizálta, hogy ha bizony nem tud előrukkolni egy nagyobb összeggel, és nem foglalóz le egy lakást, rögtön jön más, aki ezt megteszi.

„Az eladók most szinte válogathatnak a vevők között, szóval ha jön valaki, aki rögtön letesz nekik 20-30 millió forintot, akkor máris elhappolják előled a lakást.”

„Nekem csak akkor lett volna ennyi pénzem, ha eladjuk a mostani lakást. A szüleim viszont ezt nem szerették volna, és őszintén szólva én sem, mivel van egy 15 éves öcsém, akinek pár év múlva szintén jól fog jönni, ha lesz hol elkezdenie a saját életét”- fogalmaz.

Lilla így végül hamar letett a lakásvásárlásról. Csak úgy, mint Róberték.

Róbert a negyvenes évei közepén jár, a barátnőjével egy vidéki városban élnek. Jelenleg egy 90 négyzetméteres lakást bérelnek 220 ezer forintért. Nincs gyermekük, nem is terveznek, így alapvetően nem volt céljuk, hogy saját ingatlant vásároljanak. Viszont a 3%-os hitel hallatán ők is elgondolkodtak ezen. Ők viszont már ezen a ponton el is vetették az ötletet.

„Sokat gondolkoztunk, és arra jutottunk, hogy egyszerűen nekünk nem éri meg elmenni az albérletből. Ha beletoljuk az önerőt, akar nagyjából az összes félretett pénzünket feléljük, és be tudunk költözni egy fele ekkora lakásba.”

„Ráadásul a hitel havi törlesztőrészlete is több lenne, mivel az körülbelül 270 ezer forint környékére jön ki havonta.

És ehhez hozzájön még az is, hogy 25 évre felvennék egy hitelt, amit úgy 70 éves koromig fizethetnék, tehát addigra mondhatnám el magamról, hogy van egy saját lakásom. Amúgy tök feleslegesen, hiszen nem tervezünk gyereket, tehát nem létfontosságú, hogy valakinek például utánunk legyen egy öröksége” - foglalta össze Róbert.

Norbi, Lilla és Róbert sztorija viszont nem egyedi. A cikk készítése során több tucat emberrel beszélgettem a saját helyzetéről, gondolatmenetéről, és nagyjából mindenkinek az esete felsorakoztatható valamelyik fenti történet mögé, annyi különbséggel, hogy különböző élethelyzetekben vannak és minimálisan eltérő anyagi háttérrel rendelkeznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Akár a patás ördög is jöhet, akkor sem akarom a Fideszt” – ilyen volt Kötcse
A Szeretlek Magyarország videójában megmutatjuk, hogyan zárta el a rendőrség az embereket a Fidesz eseményétől, és az is kiderül, mit gondolnak a Tisza Párt szimpatizánsai Tarr Zoltán mondatairól.


Érdekes helyzet alakult ki vasárnap Kötcsén: egyszerre tartott rendezvényt a településen a Fidesz és a Tisza Párt is. A két esemény a települést is két részre osztotta: egy bizonyos ponton ugyanis kettéválasztották az érkezőket, egyik irányba a tiszások, míg a másikba a fideszesek mehettek.

Magyar Péterék eseménye körül nem voltak lezárások, viszont - ahogy a Szeretlek Magyarország videójában is látni - a kötcsei piknik helyszínét kordonokkal zárták körbe. Így a sajtó sem jutott sokáig, kollégáinkat is már az úton megállították és arrébb terelték. Emiatt némi vita is kialakult a rendőrökkel.

Miután Magyar Péter és a szimpatizánsai megérkeztek Balatonőszödről gyalog Kötcsére, stábunk a Tisza rendezvénye fel vette az irányt.

Magyar Péterrel még útközben, a Tisza-szimpatizánsokkal pedig már Kötcsén beszélgettünk többek között arról: mit gondolna, mit lehet tenni az ellen, hogy a kisebb településeken és az alacsony iskolázottságúak körében még mindig a Fidesz vezet.

„A mi belső felméréseink szerint és szerintem a megbízható felmérések szerint a kistelepüléseken már nagyon-nagyon közeli helyzet van. Van olyan felmérés, ami azt mutatja, hogy teljesen utolértük a Fideszt. De nyilván rengeteg feladatunk van még...”

- fogalmazott kérdésünkre Magyar Péter.

Hasonlóan vélekedtek a szimpatizánsai is: a többségük fontosnak tartja, hogy az ország minden pontjára eljuttassák a Tisza Párt üzeneteit.

Arról is megkérdeztük az embereket, hogy mit gondolnak a Tisza terveiről, például a nemrég bejelentett adóprogram kapcsán.

„Én azt gondolom, hogy amit most a Tisza ígér, az talán megoldható...bár nagyon félek tőle, hogy egyáltalán hogy fogják tudni megoldani. Azért én egy kicsit szkeptikus vagyok. Bár én továbbra is azt gondolom, hogy a Tisza nem ígér olyanokat, amik nem lehetnének betarthatók”

- mondta az egyik Tisza-szimpatizáns.

Az eseményen Tarr Zoltán kijelentéséről is beszélgettünk az emberekkel. A Tisza alelnöke egy belső fórumon beszélt a párt szja-val kapcsolatos terveiről. „Most nem lehet erről beszélgetni. Magunk között természetesen lehet, és majd ha ez kikerül, akkor magyarázkodok, de annak se lesz semmi értelme. Tehát magunk között lehet beszélgetni most, de egyébként nem lehet erről beszélgetni. És számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni. Ezért mondjuk azt nagyon határozottan, hogy nagyon sok mindent lehet, választást kell nyerni, és utána mindent lehet. Meg kell nyerni a választást. És ez nem azt jelenti, hogy mindenáron meg kell nyerni, nem azt jelenti, hogy hazudunk, füllentünk, hátba támadunk, hanem ahhoz, hogy eljussunk abba az állapotba, hogy lehessen normálisan beszélgetni, ahhoz meg kell teremteni ennek a feltételeit. Ennek a feltételeit úgy lehet megteremteni, hogy megnyerjük a választást” - fogalmazott Tarr a fórumon.

„Szerencsétlen mondat volt”

- mondta ezzel kapcsolatban a Szeretlek Magyarországnak egy tiszás Kötcsén.

„Annyira, de annyira meg kell gondolni, hogy mit, hogy mondjanak...mert nagyon egyenlőtlenek az erőviszonyok a propaganda és a Tisza között. Amibe bele tudnak kapaszkodni, abba aztán gyökerestől”

- fogalmazott egy másik szimpatizáns. De volt, aki szerint Tarr Zoltán kijelentésének semmilyen negatív hatása nem lesz.

„Én eléggé határozottan szoktam választani pártot. Mondjuk nem sokat választottam, de hogy ezt nem akarom, akik most vannak, az biztos. Akár a patás ördög is jöhet, akkor sem akarom a Fideszt”

- mondta egy másik tiszás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: