hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Osváth Zsolt: Volt, hogy megírták, Molotov-koktélt dobnak a kertembe és ott volt a címem

Zsoltot ma már vloggerként ismerik a legtöbben, vagy amolyan megmondóemberként. Interjúnk során beszélgettünk többek között a nem is olyan egyszerű gyerekkoráról, az intézetben eltöltött évekről, és arról, hogyan tudott végül talpraállni. De szó volt karrierről, YouTube-ról és gyermekvállalásról is, ami nekik, meleg párként nem olyan egyszerű dolog.
Fartek Patrícia - szmo.hu
2020. november 09.

hirdetés

Osváth Zsoltot 2016-ban a Való Világban ismerhette meg az ország, azóta már dolgozott a RTL Klub több műsorában, egészen magasra jutott a ranglétrán. Ám újabban inkább amolyan megmondóemberként tekintenek rá. 2018 decemberében indította el ZSHOWtime nevű YouTube-csatornáját, ahol jelenleg már 130 ezer követője van. Olyan ismert emberekkel készített interjúkat, mint Puzsér Róbert, Gyurcsány Ferenc, Ördög Nóra, Alföldi Róbert vagy Vona Gábor. De az utóbbi időben rendszeresen nyilvánul meg különböző társadalmi témákban is.

A siker viszont nem jött olyan könnyen, sőt! Hosszú, rögös út vezetett idáig, és még most is vannak bőven akadályok. Többek között mesélt nekünk arról, milyen volt a gyerekkora állami gondozottként, mikor léphetett először színpadra, hogyan jutott el addig, hogy az ország legnézettebb lakástalkshowja az ő nevéhez fűződik és, hogy milyen terveik vannak párjával, Patrikkal, akivel nagyon szeretnének egy gyermeket, ám a mostani helyzetben ez egyáltalán nem egyszerű dolog számukra.

– Arról már többször is beszéltél a videóidban, hogy finoman szólva, nem indult túl egyszerűen a te életed. A gyerekkorod jó részét intézetben töltötted, ráadásul azért elég fiatalon kerültél állami gondozásba. Mesélsz arról, hogy honnan indult a te történeted?

– Az én történetem egy olyan igazi hollywoodi történet. Egy óbudai szükséglakásból indultam, mára meg ahhoz képest elég jó életem van. Nem volt túl rózsás a gyerekkorom, egy mentális beteg, függőségekben szenvedő anyukával nőttem fel. Édesapám nem volt velünk, anya meg csak testileg volt ott, szellemileg sokszor ő sem, rengetegszer próbált öngyilkos lenni. A gyámhivatal egy adott ponton pedig megunta, hogy többet vagyunk egyedül, mint szülői felügyelet alatt és akkor elvittek állami gondozásba a nővéremmel együtt.

12 éves voltam, jöttem haza egy gyermekvasutas táborból. A vasútállomáson ott várt két szociális munkás, és azt mondták, hogy Zsolt velünk kellene jönnöd, mert anyukád kórházban van, és nem mehetsz haza, nincs otthon senki.

hirdetés

Akkor elvittek és onnantól kezdve 6 évig voltam intézetben. Nekem az állami gondozás egy megváltás volt: ha én nem kerülök intézetbe, akkor elképzelhető, hogy most valahol alkohol- és drogmámorban tengetném a mindennapjaimat. De szerencsére nem így lett, ugyan az intézetben volt lehetőségem arra, hogy elmenjek a drogok vagy a tanulás irányába, de én akkor hoztam egy döntést, hogy a tanulást választom.

– Milyen emlékeid vannak az intézetről?

– Abszolút vegyes. Nyilván már azért a szexuális orientációm ott is kiütközött. Én nem mentem gyúrni a srácokkal, nem mentem focizni, tehát engem már akkor is a kicsit szenzitívebb dolgok érdekeltek. Nyilván már akkor elkezdődött a száraz buzizás. Nekem már igazából az intézet előtt is mindig fiú szerelmeim voltak, független attól, hogy otthon mindig heteroszexuális kapcsolatokat láttam. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez, hogy meleg vagy nem meleg, csak azt tudtam, hogy én nem a Kittibe vagyok szerelmes, hanem a Tomiba.

– Ezt akkor már fel is vállaltad?

– Nyilvánosan nem vállaltam fel, és később kiderült, hogy ezt nagyon rosszul tettem egyébként. Ez egy keresztény intézet volt, mármint olyan szempontból, hogy az igazgató nagyon adott a látszatra, és kifelé azt próbálta mutatni, hogy itt a katolikus értékeknek teljesen megfelelünk. Természetesen ez nem így volt, és az intézményen belül voltak olyan dolgok, amik ezeknek a normáknak nem feleltek meg. Ettől függetlenül én mégis tartottam attól, hogy ha felvállalom magam, akkor abból konfliktusom lehet, és nemcsak a növendékekkel, hanem a nevelőkkel is. Én amennyire tudtam próbáltam ezt takargatni, még álcabarátnőm is volt. Aztán egy intézetbeli nagy szerelemnek, majd nagy csalódásnak köszönhetően úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb velem már nem történhet, és így felvállaltam, hogy meleg vagyok. Onnantól kezdve ez az intézetben senkit sem zavart, hanem jót röhögtünk ezen, sőt! Sokkal szimpatikusabb lettem az embereknek, mert az lett, hogy buzi vagy? Igen. És akkor már nem tudtak rá mit mondani.

Viszont a nevelőknek ez nem volt ennyire vicces, és többek között ezért kellett 18 éves koromban eljönnöm, mert az igazgató azt mondta, hogy ezt a fertőt ide nem hozhatom be.

– Hogyan alakult az életed az intézet után? Ugye akkor még messze nem volt YouTube-csatorna, meg RTL-es állás.

– 18 évesen visszaköltöztem a kis dohos óbudai lakásba anyukámhoz. De hát van, ami nem változik, és az a valami anyukám viselkedése volt. Neki csak rosszabb lett az állapota, és úgy gondoltam, hogy bárhol máshol, csak ott nem. Leginkább barátoknál aludtam, de volt olyan is, hogy nem tudtam épp hol aludni és akkor az utcán kellett éjszakáznom. Ez azért volt ijesztő, mert kora tavasz környékén volt, és elég hideg. De aztán mindig volt egy barátom, ahol tudtam aludni egy pár napig. Aztán elmentem dolgozni.

A szórólapozástól elkezdve, a gyorséttermi munkán át, a sitthordáson keresztül én tényleg mindent csináltam.

Aztán egyszer lementem egy meleg bárba, megnéztem, hogy milyen az és nem sokkal később elkezdtem ott dolgozni transzvesztita előadóként.

– Az intézet alatt már volt egy alkalom, amikor kvázi szerepeltél emberek előtt. Ez a Mónika show egyik adása volt, amikor az apukádat kérted arra, hogy vegyen magához. De igazán először transzvesztitaként álltál közönség elé. Mit csináltál pontosan, hogyan kell ezt elképzelni?

– Igen, ezt csomóan összekeverik egyébként. A transzvarieté az művészet.

Ott nem arról volt szó, hogy anyám ruháiban felmentem a színpadra, és utána ötezerért bárki csinálhatott velem bármit. Egy koreografált revüműsort adtunk elő, aminek kezdetben én csak egy nagyon kicsi háttérszereplője voltam, és egyébként egészen odáig jutottam az évek során, hogy az egyik legnagyobb meleg bárnak a konferansziéja lettem.

Stand upoztam, persze ezt mind női ruhában. De ettől függetlenül én soha nem éreztem magam nőnek. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor a Gálvölgyi János vagy a Bagi Nacsa beöltözik nőnek, és abban a szerepben adja elő magát. Számomra sem jelentett semmi többet, ez színészet volt. Ez volt egyébként az első olyan állandó munkám, ami jól is fizetett, meg is tudtam belőle élni, és közben társaságom, barátaim is voltak.

Aztán természetesen az éjszakai élettel együtt elkerülhetetlenül jöttek a party drogok, és minden egyéb ilyen dolog. Soha semminek nem voltam a függője, de ezt nem szoktam letagadni. Pont azért, mert ha valaki előjön a múltammal, hogy hát én láttalak téged bedrogozva, az simán lehet. Popsztár életet éltünk és ez vele járt.

6 évig dolgoztam ebben, de azalatt bejártam az országot, voltam Európában több helyen, utoljára Rodoszon. Ott például 20 év után én voltam az első állandó transzvesztita a görög szigeten, akit meghívtak, és egy éven keresztül szórakoztattam a közönséget. Utána le is köszöntem egyébként. Ez olyan 2014 körül lehetett. Utána rájöttem, hogy az, hogy én nőnek öltözöm, színpadon dolgozom, egy teljesen másik arcomat ismeri a közönség, már nem tesz boldoggá. Leköszöntem és elmentem sört csapolni.

– Hogyan kötöttél ki aztán a médiában? Ugye az első állomás a Való Világ volt, itt ismert meg téged tulajdonképpen az ország.

– 2016 volt, akkor már két éve dolgoztam a vendéglátásban. Ezt csak azért csináltam, mert ebben volt pénz. Addigra megismerkedtem a Patrikkal is, és tudtam, hogy ez hosszú távon nem fog menni, fájt a derekam stb. Aztán közben megkerestek a Való Világból többször is, hogy lenne-e kedvem menni. 2016-ban láttam, hogy újra indul a műsor, és én már akkor szóltam az étteremvezetőnek, hogy indén indul a Való Világ, én jelentkezni fogok és be is fogok kerülni, úgyhogy nagyjából nyár végéig számoljatok velem. Akkor röhögtek, hogy jó rendben. De én éreztem, hogy így lesz, mert már mondtam, hogy nem akarok tovább sört csapolni, egy picivel azért többet szerettem volna. Aztán egy casting, két casting, három casting, műsor, párbaj, kiesés... és akkor ott álltam, hogy tulajdonképpen most mit kezdjek magammal.

A VV Zsolti, mint olyan nekem sose volt szimpatikus, nem gondolom, hogy azért, mert ettem, ittam, szartam három hónapig egy műsorban, bárkinek is el kellene engem ismernie, példaképként kellene rám tekinteni, vagy esetleg sztárnak hívnia, ettől különösen ráz a hideg.

A televíziózás egy örök szerelem, a Való Világba is egyébként azért mentem, mert szerettem volna látni, hogyan készül egy ilyen műsor. Aztán végül ráírtam a kreatív igazgatóra, hogy köszönöm a lehetőséget, viszont nekem ennyi nem elég és szeretnék tovább a tévénél dolgozni. Behívott egy kávéra, elbeszélgettünk, bemutatott három főszerkesztőnek, aztán egy nagyon kezdetleges, ilyen gyakornoki szinten elkezdtem ott dolgozni. 4 év alatt megmásztam a ranglétrát, eljutottam oda, hogy már önálló adásokat szerkesztettem, kreatív szerkesztői feladatokat kaptam, egészen idén márciusig.

– Közben elindult a YouTube-csatornád, kezdetben az éppen aktuális Való Világ kiesőivel készítettél interjúkat. Aztán ez egész szépen elindult, több saját gyártású műsorod, sorozatod lett, ahová sztárvendégeket, ismert embereket hívsz meg. Emiatt hagytad ott végül a televíziót? Vagy ez az “elválás” inkább köszönhető a járványhelyzetnek?

– Közel két éve indítottam el a csatornámat. Azt éreztem, hogy valamit kell csinálnom, mert a kamera mögötti részt is nagyon élvezem, de én szeretek kamera előtt is lenni. Aztán rájöttem, hogy ez nekem tetszik, meg az embereknek is. És úgy voltam vele, hogy próbálkozzunk meg akkor azzal a vonallal, ami én is vagyok, és ami nem arról szól, hogy másokkal beszélgetek, hanem a saját véleményemet mondom el.

Aztán ez az egész odáig jutott, hogy tulajdonképpen a legnézettebb lakástalksohw neve hozzám kötődik, olyan emberekkel ültem egy kanapén, mint Ördög Nóra, Vona Gábor, Alföldi Róbert, Gyurcsány Ferenc, Puzsér Róbert. Már az RTL-től is függetlenedni tudtam. Nyilván soha nem fogom elfelejteni azt a sok lehetőséget, amit tőlük kaptam, viszont egy adott ponton mérlegelnem kellett, hogy a saját karrierem építem és magamnak gyártok jó műsorokat, vagy az RTL-nek. És úgy láttam, hogy magamnak kifizetődőbb és még mellette kamera előtt is lehetek. Márciusban történt az, hogy a koronavírus miatt leálltak annak a műsornak az előkészületei a járvány miatt, amiben én dolgoztam.

Ekkor elkezdtem a YouTube-ot nem hobbiszerűen, hanem tényleg munkaszerűen csinálni, előtervezetten készültek a sorozatok, véleményvideók. Elindult egy webshopunk, megalakult a cégünk, amiben foglalkozunk mindennel, ami műsorgyártás, weblapkészítés és most ebben megtaláltuk magunkat Patrikkal.

GYURCSÁNY FERENC: "NEM VOLTAM HIBÁTLAN...GOLYÓÁLLÓ MELLÉNYT HOZTAK A GYEREKEIMRE!"

GYURCSÁNY #1KANAPÉN #ZSHOWTIME IG: https://www.instagram.com/osvvath_zsolt/?hl=hu https://www.instagram.com/ferenc.gyurcsany/?hl=hu Ezen a héten Gyurcsán Fe...

– Azért az utóbbi időben elég erős vonalat képviselnek a véleményvideók. Sokan már amolyan megmondóemberként tekintenek rád. Sokszor állsz bele megosztó témákba, vagy éppen olyan emberekbe, akiknek amellett, hogy nagy követőtábora van - gondolok itt például a fiatal influenszerekre - elég hűségesek is, tehát mennek és szétkapnak. Velük azért már nem egy online csatát vívtál meg. Hogy látod van ennek egyáltalán értelme? Miért állsz bele ezekben az emberekbe, témákba?

– Azért az ő követőik folyamatosan idősödnek. Lehet, hogy annak a 13-14 éves kisfiúnak, kislánynak, aki követi ezeket a tartalom nélküli, káros internet-celebeket, két év múlva eszébe jut az, amit én mondtam, és látni fogják már ők is a saját szemükkel, hogy én miről beszéltem. És nem csak én. Hála istennek úgy látom, hogy ez most már trend lett. Persze van, aki csak fröcsög, azt nem szeretem. De van, aki érvekkel, objektíven igyekszik alátámasztani az ő saját véleményét, az tök oké. És fontos, hogy ezek nem igazságok, ezek vélemények.

Lehet, hogy amit én mondok, az nem feltétlenül az igazság, csak szeretnék elindítani másokban az adott témával kapcsolatban gondolatokat. És azt gondolom, hogy ennek van értelme. Egyszerűen meg kell nézni a kommentszekciót és a kedvelési arányokat az ilyen videók alatt, amikor olyan társadalmi problémákra hívom fel a figyelmet, amiről sokan nem beszélnek. Ezekről egyszerűen azért nem beszélnek, mert félnek, hogy rájuk uszítják a követőiket.

Nekem is volt olyan, hogy megírták, hogy Molotov-koktélt dobnak a kertembe, és ott volt a címem, vagy az autóm rendszáma, hogy felgyújtják, vagy elvágják a fékkábelt és társai. Nyilván ezeket helyén kell kezelni, ezeket jogi útra tereltem. De most azzal, hogy azt mondják: “hülye buzi”, vagy hogy “irigy vagy és mások hátán akarsz felmászni”, nem tudok mit kezdeni.

Ez logikai bukfenc. Ha én ezeknek az embereknek a követőit szeretném, akkor dicsérném őket és nem kritizálnám. De egyébként elsősorban nem az embereket szoktam kritizálni, hanem magát a jelenséget. Persze elég nehéz személyeskedés nélkül mindezt és én sem vagyok feddhetetlen. Én amúgy nem gondolom magam megmondóembernek, de ha akarjuk, akkor használjuk ezt a szót, igazából én csak egy embernek tartom magam, aki el meri mondani a véleményét. Bárkivel, akiről videót csináltam - Kaleta Gáboron kívül - le tudnék ülni beszélgetni, rossz érzés nélkül.

– És próbálkoztál is már ezzel?

– Persze! Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy látok egy videót és azonnal reagálok. Például a Bish Bharbie vagy a Missh esetében többször is próbáltam. Missh-el, ha beszélünk telefonon, neki ugyanezeket el is mondom.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Éjszakás voltam... a haldoklók sikolyai... azt hittem, megőrülök” – két ápolónő elmondja, miért nem írják alá a szerződést

Gyöngyi és Csilla ápolónőként dolgoztak. Egyikük egy covid-osztályon, másikuk egy koraszülött intenzív osztályon. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket.
Fartek Patrícia interjúja, fotó: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Több egészségügyi dolgozó is elhagyta a hivatását március elsejével. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Vannak, akik több mint 20 év után álltak fel. A Szeretlek Magyarországnak két ápolónő beszélt arról, miért hozták meg ezt a nehéz döntést.

Gyöngyi egy covid-osztályon dolgozott ápolónőként. Nem írta alá az új szerződést. A hétvégén letelt az utolsó műszakja.

"Hogy mi zajlik bennem? Hetek óta gondolkodtam, mit tegyek. Félelem, düh… mi lesz a családommal, ha nem írom alá? De mi lesz velem, ha aláírom? Egyre feszültebb voltam, már nem volt kedvem bemenni dolgozni. Dühített. Mintha egyedül maradtam volna a döntésemmel. De az élet, a szerencse mellém állt. A barátnőm, aki szintén ápolónő, döntött, és büszke volt. Nem bírom tovább menjünk innen… segített megérteni, hogy magamat és a családomat kell néznem. Imádom a szakmámat, szeretem a betegeket, de nem bírom tovább. A covid-osztályra kerültem tavaly novemberben. Az első napom borzalmas volt, azt hittem, hogy megfulladok. Téptem le a ruhát és a maszkot, már az sem érdekelt, ha elkapom a vírust. De a pokol még csak ezután kezdődött.

Éjszakás voltam, jött a mentő és csak jött a mentő... a haldoklók sikolyai… azt hittem, megőrülök... Húztuk az oxigénpalackokat. Olyan nehezek voltak, hogy reggel már alig bírtunk menni. A halottakat dupla zsákba csomagoltuk. A szívünk szakadt meg, hiszen az előbb még láttam a könyörgő szemét, fogta a kezem. Szakadt rólunk a víz, az izzadtság csípte a szemünket, az arcunkat, már elviselhetetlen volt. Lelkileg összetörve, sírva mentem haza.

Jeleztük a vezetőségnek, hogy nincs védőruhánk: nem volt maszkunk. Kiégtünk, elfáradtunk, 12 órát voltunk a védőruhában pihenő nélkül. Nem tudtunk inni, vécéről csak álmodtunk. Azt mondta a vezetőség, ha nem bírjátok, betegállomány. De akkor miből élünk? És húztuk az igát megroggyanva tovább. Akkor jöttem rá, hogy senkit nem érdekel, ha betegen dolgozom, ha belerokkanok. A covid-pótlékainkat hol kaptuk, hol nem.

Aztán jött ez a megalázó szerződés, amit már nem bírtam megemészteni. Eddig is belém rúgtak. Ha aláírom, mi lesz, még a rabszolgájuk is legyek? Pótlék nincs, elvették. Covid-pótlék sincs, elvették. Hát most már ingyen dolgozzak? Belém rúgnak, és még adjam hozzá a nevemet is? Döntöttem, nem írom alá. Szabad ember akarok lenni. A hivatásomat szeretetből akarom végezni, és nem kényszer alatt.

Hogy most mi lesz? Pihenek, elmegyek a munkanélküli segélyért. Már tanulunk németül a barátnőmmel, júniusban utazunk Ausztriába. Már várnak ránk a kollégáink, akik hamarabb feladták. Megyünk, hátha több megbecsülést kapunk, ahol hagynak minket dolgozni".

hirdetés

Csilla diplomás ápolónő egy koraszülött intenzív osztályon. Illetve csak volt. 23 év és 6 hónap után szombaton kezdte meg az utolsó műszakját.

"Ápolónő vagyok akkor is, ha éppen nincs munkám vagy nincs "jogállásom". Sok éve dolgozom - illetve dolgoztam. A múltidő idegen, még nem áll rá a szám. Abbahagyom, nem írok alá. Nem fogadom el az új jogállást, mert nem értek egyet vele. Nem írom alá, mert vannak más lehetőségek is az életemben.

Mélyen elítélem, ahogyan ezt az egész jogviszonyváltást az állam keresztülverte rajtunk. Életbevágó döntésre kényszeríti az ápolói és egészségügyi társadalmat egy pandémia közepén gyorsan, gondolkodási idő nélkül. Térdre kényszerít bennünket. Egy segítő szakmát, egy olyan szakmát, amely nemcsak a két kezével, hanem a szívével, a lelkével is dolgozik.

Nem vagyok politikus, nem értek a nagy játszmákhoz. Én az elszenvedője vagyok ezeknek. Csalódott vagyok! Csalódott a vezetőinkben, a hangnemben, amit megütnek velünk szemben. Csalódott vagyok azért, mert kizsigerelnek bennünket a hivatástudatunkkal visszaélve. A mi szakmánkhoz kell, hogy pihenni tudjunk lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy a kolléganőnknek ne kelljen miattunk dolgozni 250 órát, amikor szabadságon vaqy táppénzen vagyunk.

Létbiztonságra van szükségünk, hogy amikor a haldokló gyermek szüleit kell segítenünk, ne azon aggódjunk, hogy otthon nincs pénz a gázszámlára vagy kenyérre.

Sok minden hiányzik a mai ápolóknak, hogy azok tudjanak maradni, akik lelkesen beültek az iskolapadba, hogy ezt a hivatást űzzék. Ha találkoznak egy "rossz" ápolóval, gondolják végig, hogy hogyan és miért jutott idáig, hiszen ő nem utálatból választotta a szakmát! Próbáljanak meghallani minket!

Eltörlik a munkavállalói jogainkat. Igaz, kaptunk fizetésemelést, de a legtöbbünknek ez olyan embertelenül kevésről indult, hogy ma sem érjük utol az átlagot sem. Ha utol akarjuk érni magunkat, másodállás kell, amelyet most hirtelen és nem megfelelő körültekintéssel kezdtek el szabályozni.

Az indoklás az, hogy az egészségügyi dolgozó ne zsigerelje ki magát. Persze kiderült, hogy ha rengeteg ápoló nem ápol másodállásban, dugába dől minden, mentők és intenzív osztályok kapacitása szűkül jelentősen. Kaptunk is engedélyt azonnal arra, amit korábban nem dönthettünk el mi önmagunkról: dolgozhatunk akár 250 óránál is többet.

Sztrájkolni nem sztrájkolhatunk, a kollektív szerződések január 1-jén megszűntek. A felmentési, felmondási feltételek számunkra hátrányos irányba változtak. Az oszd meg és uralkodj elvén széthúzták az orvos és a nővér társadalmat. Ez nagyon sokat fog ártani a szakmának. Nincs értelmezhető mennyiségű új, magasan képzett ápoló.

A szakma elöregedett. A következő öt évben az ápolók, aneszteziológusok nagy része nyugdíjba megy. A 10-20 éve dolgozók pedig sorban hagyják el az egészségügyet vagy az országot.

A jövő számunkra elég sötéten fest. Nincs velünk lojális érdekképviseletünk, akik hathatósan fel tudnak és mernek lépni a nevünkben. Nincs megfelelő infrastruktúra, csak omló kórtermek és büdös öltözők. Nincs értelmezhető módon kiadott szabadság, sok helyen egy éve szinte semmilyen szabadság sincs. Nincs emberi időbeosztás a létszámhiány miatt. Állandó a variálás az emberekkel, hogy ki, hova, mikor, stb. Nincs elegendő frissen végzett ápoló.

Nem vesznek minket komolyan, sőt lassan emberszámba sem.

Pedig ez az egész az emberekről szól. Emberekről az egészségügyben. Betegekről és gyógyítókról. Az egészségügy nem csak egy sakkfigura egy táblán, ezért el kellene kezdeni figyelni rá, hogy mi történik benne!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„9 éve kezdődött, a mai nappal véget ért” – megrendítő sorokkal köszönnek el hivatásuktól az egészségügyi dolgozók

„Kegyetlenül megbecstelenítették a méltóságunkat, a szabadságérzetünket és az igazságérzetünket. Belekényszerítettek egy döntésbe, amit soha sem akartunk meghozni” – írja egyikük, aki nem kért a kötelező jogviszonyból.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

"Letelt az utolsó műszakom", "9 éve kezdődött, a mai nappal véget ért", "34 év és 7 hónap után nem írtam alá" - ilyen és ehhez hasonló posztok jönnek szembe a közösségi oldalakon. Egészségügyi dolgozók sora hosszú évek után adta fel március 1-jével a hivatását. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket.

"A mai nap a hátam mögött hagytam a szakmát, utoljára vettem fel a zsilipruhát, a Covid-védőruhát, utoljára léptem be annak az épületnek a kapuján amit a második otthonomnak tekintettem. Utoljára találkoztam a kollégáimmal, mint kollégák. Pár nap múlva egy teljesen új területen, teljesen más munkakörben fogok dolgozni. Akik ezt a hivatást választják, azok tudják hogy ezt a munkát alázattal, szeretettel lehet csak csinálni"

- írta egy Facebook-csoportban egy távozó egészségügyi dolgozó.

"A mai és holnapi nap igazi, történelmi gyásznap az egészségügy és a társadalom számára.

Számtalan kolléga (orvos, egészségügyi szakdolgozó, egészségügyben dolgozó- nem eü.végzettségű) utolsó munkanapja közalkalmazottként, és lehet, hogy legutolsó az egészségügyi pályáján. Sok ember ugrik vakon most a semmibe, a bizonytalanba-akár aláírt, akár nem. Ami most biztos: maga a BIZONYTALANSÁG.

Mindenki búcsúzik, keserves, véres kínkönnyeket sír a lelkünk. Megerőszakoltak mindannyiunkat. Kegyetlenül megbecstelenítették a méltóságunkat, a szabadságérzetünket és az igazságérzetünket. Belekényszerítettek egy döntésbe, amit soha sem akartunk meghozni"

- írja egy másik egészségügyi dolgozó.

hirdetés

Kiss László egy pszichiátriai szakkórház rehabilitációs osztályán dolgozott ápolóként. 29 év az egészségügyben. Ő sem írt alá.

"Természetesen hosszas vívódás után hoztam meg a döntésem az ESZJ elutasításáról. Az egyéni és kollektív jogfosztás verte ki nálam a biztosítékot, úgy gondolom alapvető jogaimat korlátozza a kormányzat, ráadásul egy félig kész törvénnyel, amelynek nem lényegtelen "töltelékeit" az aláírás után készítik el.

Szégyenletes, hogy egy egészségügyi vészhelyzetben, - amikor az ágazat dolgozói egyébként is a pandémia leküzdésére koncentrálnak - terhelik rá a döntés felelősségét a munkavállalókra.

Úgy gondolom, hogy

jelen helyzetben csak ezt a döntést hozhattam meg, már nem magamért, hanem a jövő egészségügyében dolgozókért"

- mondta a Szeretlek Magyarországnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Volt pofájuk! Elfogadhatatlan feltételekhez kötöttek egy évtizedek óta esedékes bérrendezést egy járvány közepén.”

Egy rezidens mesélte el, miért nem írta alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződését, és mindennek milyen következményei lehetnek rá nézve.
Fartek Patrícia, A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés

Hétfőn több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak korábban két ápolónő mesélte el, miért döntött így.

De nemcsak azok mondtak búcsút az új szerződés miatt a hivatásuknak, akik már évtizedeket húztak le az egészségügyben. A Szeretlek Magyarországnak egy fiatal rezidens mesélt arról, hogy ő sem írta alá az új szerződést.

"Nem írtam alá, mert elvesztették a bizalmamat. Egy évtizedek óta esedékes bérrendezést elfogadhatatlan feltételekhez kötöttek, mindezt egy járvány kellős közepén. Volt pofájuk"

- kezdi a neve elhallgatását kérő rezidens, aki 2019 szeptemberében lépett be a 3 éves háziorvos rezidensképzésbe.

"185.000 Ft nettóért dolgoztam havonta. Ezt azért mondom el, mert ennyiért is hajlandó lettem volna maradni. Valamiért sok ember azt hiszi, hogy többet keresett egy orvos, pedig nem, tényleg ezért tanultunk minimum 6 évet az egyetemen.

2020 januárjától kaptam a Hiányszakmás Rezidensösztöndíjat, ez 150.000 Ft nettó bérkiegészítést jelentett havonta. Így volt egy ösztöndíjszerződésem és egy háromoldalú szerződésem az ÁEEK-kel és a képzőhelyemmel (egyetem).

hirdetés
Mindkettőben úgy fogalmaznak, hogy ha megszűnik a jogviszonyom, akkor vissza kell fizetnem a képzési díjat (kb. 70.000 Ft/hó) és az ösztöndíjat, mindezt jegybanki alapkamattal emelve. Másfél éve vagyok a rendszerben, ez az én esetemben 3,5 millió forintot jelent.

A háziorvosi képzésnél csak hosszabb szakképzések vannak, tehát a szakorvosjelöltek kénytelenek voltak aláírni, hiszen iszonyatos adósságot ró ránk az állam. A szakképzés különböző helyeken teljesítendő osztályos orvosi munkából áll, például gyermekgyógyászat, sürgősség, belgyógyászat, illetve a többségnek van egy állandó osztálya, ahova a gyakorlatok alatt is visszajár ügyelni, és ez a gyakorlata a leghosszabb.

A törvényt három nappal a béremelések bejelentése után hozták meg, ebben még például szerepel a két éves kirendelhetőség (egy év az eredeti, de ez meghosszabbítható ugyanarra a feladatra még egy évvel). Utólag kormányrendeletekkel finomították két hónapra, ezt haladásként könyvelték el egyesek, pedig tudjuk jól, hogy mindez percek alatt módosítható.

Amikor azt mondom, hogy két hónapos kirendelés, akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy ha 10 nap múlva én Nyíregyházán kellek, akkor kezdjek valamit az albérletemmel, a macskámmal, találjam ki, hogy keresek-e ott is lakást magamnak vagy szállóra kerülök (amelyek állapota *khm* kérdéses), keressem meg, hogy ki fizeti az utazást, oldjam meg az ingázást, dobjam a másodállásomat, rutinomat, ürítsem ki hűtőt, természetesen senkitől ne várjam, hogy meghosszabbítják például az éves könyvtár-, kondi- vagy a BKV-bérletemet, ja és a gyereked-pasid-csajod-kutyád-macskád senkit nem érdekel (mindezt "békeidőben").

Nem tetszik? Felmondhatsz. Hoppá, mégsem, november óta felmondási moratórium van az egészségügyben. A felmondási idő pedig amúgy is majdnem lefedi a kirendelés idejét.

Ami böki a csőrömet, az az, hogy orvos létemre ezzel elveszik a szabad munka- és lakhelyválasztás lehetőségét. Mikor lett kevesebb jogom, mint annak, aki nem az egészségügyben dolgozik? Nem vagyok katona sem, hogy így bánjanak velem.

A kirendelés időtartama alatt eltérő foglalkoztatás esetén telik az a bizonyos 44 nap (ez mit jelent? sebészkednem kell?), de ha háziorvosi rendelőbe kellek, akkor az vajon beszámítható a szakképzésembe vagy sem? Utóbbi valószínűbb, tehát ennyivel lesz hosszabb a szakképzésem. Ennek lepapírozása természetesen mind az én feladatom lenne.

Mindez még hagyján, de az új szabályok minden egészségügyi dolgozóra vonatkoznak mostantól. Eközben az ápolóinkkal és a többi dolgozóval közölték, hogy nem kapnak semmit! Engem mentősök tanítottak vért venni, artériát szúrni. A nővérek tartják életben a betegeket, és rajtuk múlik minden méltóságuk. Szociális munkásoknak köszönhettem, hogy az osztályok tovább tudtak működni. Sorolhatnám, de minek, nem érti az, akinek kellene...

Ebből akkora feszültség lett mindenütt, hogy egyes osztályok a bejelentés napján leálltak. Több webinárium is volt azóta, ahol jogászok hangoztatták, hogy micsoda fantasztikus fizetés ez... Először is nem követi az inflációt. Másodszor pedig, ha arra a bizonyos 16 év után járó 7 számjegyű fizetésre gondolnak, akkor közölném, hogy a legfiatalabb orvos is 40 éves lesz, mire eléri és legalább egy szakvizsgát produkált. A második szakvizsgát (ami szükséges a rendszer napi szintű működéséhez, illetve az első szakvizsgán túl + 3-5 év) havi 40.000 forinttal hálálják meg, amire nagyon találóan írta egy kolléga, hogy "öregedni érdemesebb, mint tanulni".

A COVID-osztályos kirendelésekről annyit, hogy rezidenssel bármit megtehetnek. Nálunk nem "kirendelés" vagy "polgári szolgálat" a becses neve, hanem "gyakorlati hely módosítása", ezt akárhányszor megtehetik, legfeljebb vizsgánál leszel gondban, hogy hopsz, nem sikerült bejárni arra a helyre, ahol szakvizsgáznod kell. Olyannyira gyakori, hogy én "csak" 2 hónapot voltam kirendelve COVID-osztályra, mások 3-4 hónapot - ettől függetlenül más gyakorlati helyeken is volt COVID-pozitív betegem, de azért nem kaptam COVID-pótlékot (46.000 Ft/hó).

Decemberben én is koronavírusos voltam, COVID-osztályon dolgoztam, és a mai napig nem kaptam 100 %-os táppénzt.

A hálapénzt kivezetik, szuper. A fizetést emelik, de a közalkalmazotti státusz miatt olyan "védelmi rendszerektől" esünk el, amilyen például az ügyelet utáni pihenőidő, a sugárzás miatti pótszabadság, a műszakpótlék. Eljutottunk oda, hogy az éjszakai munkáért még te fizetsz, mert a másnapot nem honorálják.

A szerződés aláírásáról keveset tudok, mivel már teljesen belefáradtam a Közlönyök olvasásába.

A szerződés első ránézésre korrektnek tűnt, de valójában egy biankó szerződés, március 1-ig kellett aláírni, minden mást március 8-ig közölnek.

Eleinte január végére vártuk, ebből nálunk február 18. lett, ráadásul a tervezetet egy kizárólag egyetemi gépekről elérhető tárhelyre küldték, amit olyan ritkán nyitunk meg (főként átmeneti ott- vagy vidéken dolgozóként), hogy a jelszavakat, jogosultságokat törli a rendszer. Miután kértük az illetékeseket, hogy küldjék már el e-mailben a tervezetet, azt mondták nem, azt nem szabad. Érdekes módon a kirendelésekről SMS-t kapunk és értesítést a fő e-mail címünkre...

Az első aláírók 19-én mentek, pénteken, aznap este pedig már változott a fizetési besorolásuk, mert kijött egy Közlöny, ami miatt másképp lesz számolva. A szerződést nem adták kézhez, viszont scannelve elküldték.

Az alá-nem-írókat is várták, nyilatkozatot kellene tenni, mert csak. Mivel a törvény erejénél fogva szűnik meg a státuszom, erre semmi szükség, sőt, egyesek szerint ezt akár felmondásként is értékelhetik.

Február 26-án telefonon kérdezték, hogy alá tervezem-e írni, s ha nem, küldjek nyilatkozatot. Nem nyilatkoztam semmiről. Másnap este már kirendelték a kollégáim egy részét az emelkedett esetszámok miatt újra megnyíló kórházakba.

Három hónapja próbálom kideríteni, hogy mi lesz velünk, alá-nem-író rezidensekkel, egyelőre úgy tűnik, hogy az ösztöndíj visszafizetése a sarkalatos problémám, erre elvileg kérhetek majd 12 hónapos részletfizetést, addig is keresek állást, másodállásomat folytatom.

Mivel itthon nem szakvizsgázhatok a jogviszonyon kívül, elfogadtam, hogy nagy valószínűséggel külföldre kell mennem. A diplomához két nyelvvizsgát kell letenni, nem tudom, mit vártak, mi fog történni?

Tavaly bejelentették a praxisközösségeket, így nemcsak azt nem tudom, hogy mi lesz velem ősszel, de azt sem, hogy hosszútávon hogyan tervezzek. Azokért is ki akartam állni, akik most nem tehetik meg, hogy otthagyják a munkát, az osztályt.

Az a rengeteg munka és iszonyatos humánerőforrás-hiány már olyan mértékű, hogy emberéleteket követel, erre bejött a járvány is. Majd ez. Kimerültek vagyunk, a szabadságainkat többnyire karanténban töltöttük, ez hatással lesz az egészségünkre is, ennek elvesztését senki nem tapsolja meg.

Sokan ezek ellenére is aláírtak, de ha csak minden tizedik dolgozó állt is fel, az egész eszement változás legnagyobb vesztese marad a beteg. Nem fogjuk tudni ki maradt, melyik sürgősségi vagy intenzív osztály dőlt be, ki látja el a kórházban - ha lesz mentő, aki behozza".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A szúnyogcsípés ehhez képest lórúgás! Nem éreztem semmit” – hárman a kínai vakcináról

Múlt héten megkezdték az oltást a sokat vitatott Sinopharm vakcinával. Gryllus Dániel és két másik érintett mesélte el, miért mondtak rá igent.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Első válaszadóm, Kováts Kristóf idős, krónikus betegként kaphatott oltást. Megrögzött ellenzékiként is elfogadta a kínai vakcinát.

– A politikának ehhez nincs köze. Nem megyek a szomszédba, ha a kormányt kell bírálni, de ebben az esetben a háziorvosom iránti bizalom volt a döntő.

Nyilván jobban örültem volna, ha Pfizert kapok, és annak is, ha a kínaihoz úgy jutok hozzá, hogy az európai gyógyszerügynökség azt már jóváhagyta.

Ennek ellenére azt mondom, hogy ebben a mostani veszélyhelyzetben sok mindent el lehet engedni.

Rendkívüli körülmények közt vagyunk, ezt tudomásul kell venni.

– Az Interneten sok aggasztó információ kering a kínai vakcináról, mégis bevállaltad.

hirdetés

– Ebben az összevissza áradó információhalmazban mindig lehet mindenre linket találni. Én úgy döntöttem, hogy a háziorvosom szakmai érveire támaszkodom. Ameddig nem kell benne csalódnom, addig bizalmam töretlen.

– Az orvosnak mik voltak az érvei?

– A hivatalos szöveget használta. Leírta a működési elvet, a kizáró tényezőket. És igen, használta a „minden vakcina jobb, mint a Covid” szlogent is.

Krónikus beteg vagyok, mindig beadattam az influenza elleni védőoltást, amióta lehetett. Soha semmilyen mellékhatást nem váltott ki belőlem. Kb. tíz éve vagy 40 darázs csípett meg, semmilyen allergiás jelenséget nem mutattam.

Tavaly elég súlyos baleset ért. Lehet, hogy még meg kell műteni a lábam.

Szeretnék úgy kórházba kerülni, hogy védve vagyok a vírus ellen.

Egyébként is, gyorsan kellett dönteni. Pont a számítógép előtt ültem, amikor megkaptam az orvos üzenetét, és így is épp csak el tudtam csípni az utolsó helyet a regisztrációs felületen.

Maga az oltás nagyon flottul zajlott. Időre ott voltam, néhány perc várakozás után be is hívtak. Pillanatok alatt tisztáztuk a tisztázandókat, megkérdezték, melyik karomba kérem.

Az oltás után megkértek, hogy fél órát üljek még le a váróban, nehogy bármi mellékhatás vagy probléma felmerüljön. Szerencsére nem volt semmi probléma sem ott, sem azóta.

Persze most még nem lehet kijelenteni, hogy van vagy nincs mellékhatása, hiszen ki tudja, mi lehet hosszútávon. De eddig semmilyen negatív tapasztalatom nincs.

Neve elhallgatását kérő kolléganőm 43 éves. Több alapbetegsége van: magas vérnyomás, erős inzulinrezisztencia, pajzsmirigy alulműködés, emiatt kerülhetett rá a sor:

„Az oltásra családilag regisztráltuk magunkat a központi állami felületen: szüleim, anyósom, testvéremék is” – írta. – „Én körülbelül 2 hete kaptam postai úton értesítést (annak ellenére, hogy elektronikusan regisztráltam), hogy az oltási program új szakaszba lépett és ebben már a nyilvántartás szerint én is részt vehetek.

Ekkor még úgy voltam vele, hogy örülök, de kínai-orosz vakcinát nem kérek. Azt gondoltam, Astra Zenecát kapok majd.”

Adta magát a kérdés: miért változtatta meg a véleményét a kínai oltóanyagról?

„A hét közepén jelezte a háziorvosom, hogy be tudna oltani Sinopharmmal. Ekkor beszéltem egy nálam jobban hozzáértő orvos barátnőmmel és a gyermekorvosunkkal, aki kiváló diagnoszta. Ők mindenképp arra biztattak, adassam be, mert minden jobb a semminél. Egyre több a beteg. Sőt, lehetséges, hogy a hagyományos technológiával készült oltás jobb is a mutánsok ellen.

Rendszeresen követek két-három szakmai oldalt. Ebből az egyik Dobson Szabolcs oldala, ott is utánaolvastam a Sinopharm vakcinának. Ezek alapján úgy döntöttem, elfogadom az oltást.

Én a virológusoknak és a tudománynak hiszek. Meg kell érteni, hogy a helyzet állandóan változik, új mutánsok jönnek, új vizsgálati anyagokat publikálnak, ennek fényében akár hetente változhat a szakemberek álláspontja – de kockázat/haszon mérlegelésében a hozzáértőkre kell hallgatni.

Már az oltás elfogadása után láttam a dunaszerdahelyi kórházról készült dokumentumfilmet. Akkor éreztem, hogy ennél jobban nem is dönthettem volna.

Természetesen visszatartott egy darabig, hogy a vakcinát az EMA nem engedélyezte. Azonban jobban utánaolvasva úgy gondolom, ez gazdasági, geopolitikai okok miatt van így.

De az oltással az életet választom.

A Sinopharmmal kínai katonákat oltottak. Nekem is jó lesz. Amikor beoltottak, úgy éreztem, tettem egy lépést a régi életünk fele. Örülök, hogy itt tart a tudomány. Le a kalappal előttük és köszönet az orvosomnak, aki az asszisztensével és a medikus csapattal profi módon végezte az oltásunkat.”

Gryllus Dániel a közösségi médiában számolt be róla, hogy ő is a kínai vakcinából kap. Rögtön megkerestem, hogy mesélje el, őt mi győzte meg.

- Én nem vagyok kompetens ebben a kérdésben. Csak azt tudom, hogy 70 éves elmúltam.

Annyiféle gyógyszert kaptam életemben és sosem tudtam, hol gyártották. Ez csak most lett érthetetlen módon politikai kérdés.

Annak rendje és módja szerint regisztráltam az oltásra. Amikor a körzeti orvosom felhívott, hogy megjött a vakcina, mégpedig kínai, megköszöntem.

Délvidéki barátaink is, akikkel sokat találkozunk, szintén ezt kapták, és azt mondják, semmi bajuk nem lett tőle. Úgy tudom, hogy az arab olajsejkek is kínai vakcinával oltatták be magukat. Bízom benne, hogy hozzáértő tudósok készítették.

Természetesen, ha azt mondták volna, hogy német, orosz vagy angol vakcinát kapok, ugyanúgy elfogadtam volna.

A közértben is lehet kapni sok féle jó vajat, mindegyiket rá lehet kenni a kenyérre.

- Már meg is kaptad az első adagot. Milyen volt?

- Azt mondták, hogy az oltás olyan, mint a szúnyogcsípés. Ez nem igaz! Nem olyan!

A szúnyogcsípés ehhez képest lórúgás! Nem éreztem semmit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: