SZEMPONT
A Rovatból

Orbán Viktor nem annyit ér, amennyije papír szerint van

De ez nem csak rá érvényes. Magyarországon a vagyonnyilatkozatokból nem sok következtetést lehet levonni. Hitkérdés, hogy kit tartunk tisztességesnek, és kit csalónak.
Bakos András - szmo.hu
2021. február 03.



A miniszterelnök, vagyonnyilatkozata szerint, feleségével közösen birtokol egy budapesti ingatlant és a felcsúti házat. Flóra lányukkal hármasban laknak egy háztartásban, tavalyelőtt még Róza is a szülőkkel élt. A család rendesen fizeti a felvett hitel részleteit.

Tavalyelőttig szerepelt megtakarítás is a miniszterelnök által beadott dokumentumban, tavaly már nem, és most sem.

Az mégsem lehet komoly kérdés, hogy meg szabad-e bízni közfeladattal olyan embert, aki havi másfélmillió forintos fizetésből semmit sem tesz félre.

Egy vagyonnyilatkozatból nem lehet ilyen következtetést levonni, mert nem ad teljes képet egy családban élő politikus anyagi gyarapodásáról. Annyit mutat meg, amennyi a jogszabály és a nyilatkozó szerint a nyilvánosságra tartozik.

Lehet vitatkozni arról, hogy elég ez, vagy kevés, hogy van-e a bevallásnak így értelme.

A valóságnak ez a szelete arra biztosan alkalmas, hogy a politikus ellenfeleit ironikus megjegyzésekre ingerelje. A momentumos Fekete-Győr András álszegénykedésnek minősítette a miniszterelnök által beadott nyilatkozatot, és felsorolta azokat a vállalkozókat, akik haszonélvezői a kormányfőhöz fűződő barátságuknak. Ezúttal Orbán Viktor édesapja és veje nem került szóba.

Amire Fekete-Győr céloz, arról a magyar nemzet egyik fele azt gondolja, úgy van jól: segítse csak a kormányfő, ahogy tudja ezeket a magyar nagytőkéseket, mert ők nem viszik ki a hasznot az országból, mint a multinacionális vállalatok korábban. Ez nem a törvények megkerülése, hanem a haza megmentése, történelmi tett.

Erről valószínűleg tényleg írni fognak a történelemkönyvek. Ahogyan azt is dokumentálni fogják, hogy

Magyarországon ez idő tájt elsősorban hitkérdés elfogadni egy politikusról, tisztán dolgozik-e.

Ezt biztosan igazságtalan lenne csak ennek a kormánynak a számlájára írni.

A rendszerváltáskor lettem nagykorú, és úgy emlékszem, a velem együtt lelkesedő felnőttek szemében számított, kit milyen párt delegál, de számított az is, hogy mi a civil foglalkozása. Ha a maga területén jól boldogult, lehetett arra számítani, hogy az országot is gyarapítani fogja, és nem él vissza azzal, hogy majd közel ül a tűzhöz.

Ennek az elitnek a korábbiénál nagyobb hitele lett, pedig jórészt amatőrökből állt. Közülük még kevesen voltak, akik a politizálást gondolták fő hivatásuknak. Biztosan föladta nekik a leckét, hogyan maradjanak aktívak a szakmájukban, miközben az ország ügyeit intézik. Pedig más útjuk nemigen volt.

Mihály Zoltántól, a makói választókerület első, MDF-es országgyűlési képviselőjétől hallottam utóbb, hogy egy frakcióülésen több társa fölvetette Antall Józsefnek, számíthatnak-e bármi segítségre, akik legközelebb nem kerülnek be az országgyűlésbe. A miniszterelnök azt mondta, ha ezzel foglalkoznának, nem lennének különbek azoknál, akiket leváltottak, és erről többet nem hajlandó beszélni.

A rendszerváltóknak egy hosszú, szép pillanatban nem csak több jóindulat járt, de nagyobb figyelem is, amit a régi, jól megalapozott előítéletek tartottak ébren. Az új politikusok ebből azt látták, hogy ha a rendszer meg is változott, az emberek nagyrészt ugyanazt várják el az államtól, amit korábban. Az államférfitól is. És most már nyilvánosan irigyek arra, aki rátermettebb, jobban boldogul. Egy pillanat alatt, konkrét bizonyíték nélkül, könnyű szívvel nevezik a közszereplőt tolvajnak.

Mintha közmegegyezés alakult volna ki a politikában arról, hogy ha már ezzel a helyzettel nem lehet mit kezdeni, akkor nem nagyon kell vele foglalkozni.

A magánéletét mindenki védje, ahogyan tudja, húzza meg a határokat, és számítson arra, hogy az ellenfeleket és a sajtót mindig érdekelni fogja, mi van a kerítésen túl.

A szabadeuropa.hu gyűjtéséből kiderül, hogyan jutott Horn Gyula miniszterelnök (MSZP) 1996-ban kedvezményesen telekhez, villához, amelyhez úszómedence is tartozott; hogyan magyarázta Torgyán József (Független Kisgazdapárt) háromszintes, úszómedencés, liftes villájának építését, amire a vagyonnyilatkozata alapján nem lett volna pénze. Szerepel az ingatlanügyeik, vagy hibásan kitöltött vagyonnyilatkozatuk miatt magyarázkodni kényszerülő politikusok között baloldali, liberális, fideszes.

Aki most gázos vagyongyarapodásról szeretne olvasni, az a világnézetének megfelelően tanulmányozhatja Varga Judit igazságügyi miniszter családjának lakásépítését, vagy követheti, ahogy az Origo Gyurcsány Ferenc cégének, az Altusnak a sorsát próbálja összerakni azokból a mozaikokból, amelyeket a baloldali politikus beletett a vagyonnyilatkozatába.

Ez a dokumentum annyira komoly, amennyire a nyilatkozók komolyan veszik.

Pedig közben mindnyájan szeretnék, ha a működésüket nem csak a választáson elért eredményük árazná be, a feleségük, férjük elismerése este, vagy az ellenfelek lanyhuló kritikája, színfalak mögötti gratulációja, hanem létezne valamilyen objektív mérce, ami mérvadó azok szemében is, akik sohasem szavaztak rájuk. Mert az emberek most sem tudják, és maguktól később sem fogják tudni, mi az értéke ennek a munkának. Fogalmuk sincs egy-egy teljesítmény valódi hozamáról.

Amit megjegyeznek, az többnyire személyes ügy vagy izgalmas pletyka.

Makó 1994-ben megválasztott polgármesteréről tudták, hogy jogász, de dísznövénykertész is. Ezt a vállalkozást a család később is folytatta. Amikor az önkormányzat a korábbinál nagyobb gondot fordított a közterek, parkok rendbetételére, és nevezett a Magyarország legvirágosabb városa címre, elterjedt a szóbeszéd, hogy a kandelábereken látható muskátlik biztosan a polgármester kertészetéből érkeznek. Ezt, amikor csak szembesült vele, mindig cáfolta Buzás Péter. Elmagyarázta, sohasem foglalkozott muskátlival, gerberát termeszt. Arra is odafigyelt, hogy ha városi ünnepségen virágcsokrot kap valaki, abban ne legyen gerbera. Ezzel együtt a szóbeszéd tartotta magát.

Húsz éven át, 2014-ig volt Makó polgármestere. Tavaly a Facebook 11 ezer tagot számláló Makón élek csoportjában valaki ismét szóba hozta a muskátlikat, meggyőződéssel állítva a régi pletykát. A kertészet egyik dolgozója, aki véletlenül elolvasta a posztot, kiigazította, de ez nem sokat számított.

Ilyen a sorsa egy politikusi életműnek a hétköznapi emlékezetben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Lakner Zoltán: A Fidesz nem ért el áttörést, ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban
A politikai elemző a Szabad Európa Elemző című műsorában arról beszélt, a Fidesz már nem a fellendülést ígéri, hanem a meglévő, langyos biztonságot.Szerinte az a fő üzenetük, hogy a kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.
F. O. - szmo.hu
2025. november 14.



Az Elemző című műsorban Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztője értékelte az elmúlt hetek politikai eseményeit. A szakértő szerint a Fidesz az utóbbi időben némileg sikeresebben tudta formálni a politikai napirendet, de ez nem jelent áttörést.

Lakner egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a Fidesz „kicsit jobban jött ki” az utóbbi hetek narratív harcából, de szerinte ez egy folyamatos küzdelem, amelyben hol az egyik, hol a másik félnek vannak jobb periódusai.

Úgy látja, az Orbán–Trump-találkozó és a TISZA Párt adatlopási ügye lehetőségeket kínált a kormánypártnak, de kétségei vannak afelől, hogy a Fidesz magyarázatai hosszú távon mennyire lesznek meggyőzőek. A pártpreferenciák mozgása kapcsán megjegyezte, látott már korábban is a Fidesz erősödését mutató kutatásokat, amelyek később korrigálódtak.

„Én olyan változást nem látok, ami ahhoz vezetne, amire a Fidesznek igazán szüksége van: hogy ki tudja egyenlíteni ezt a küzdelmet, és vissza tudja szerezni azt a pozíciót, amelyben – ezt ne felejtsük el – 2006 júniusa óta van”

– jelentette ki.

A TISZA Pártot érintő adatügy kapcsán Lakner Zoltán hangsúlyozta a helyes szóhasználatot: szerinte nem szivárgásról, hanem lopásról van szó. „Ha tőlem kilopnak adatokat – és szerintem nagyon helyesen mondtad, hogy „kilopták”, nem „kiszivárgott” –, akkor onnantól kezdve viszonylag nehéz jól keretezni egy ilyen ügyet, hiszen nem én tettem meg az első lépést” – fogalmazott. Rámutatott, hogy több adatbázis összegyúrásáról van szó, ami komoly háttérmunkát feltételez.

Az ügy politikai súlyát az adja, hogy az applikáció a TISZA belső előválasztását szolgálta volna, aminek a meghiúsítása szerinte alapvetően politikai kérdés.

Az elemző szerint a Fidesz kommunikációja ellentmondásos volt az ügyben. „Nem lehet azt egyszerre állítani, hogy nemzetbiztonsági kockázat, hogy kikerülnek az állampolgárok adatai; majd a kormánysajtó elkezdi közölni az állampolgárok adatait; ezután pedig arról beszélni, hogy milyen szörnyű, hogy a párt nem tudja kezelni az adatait” – mondta, hozzátéve, hogy a kormánypárt végül az utolsó narratívánál maradt.

Úgy véli, a történetnek még nincs vége, és felmerül a kérdés, hogy egy ellenzéki pártnak milyen esélye van az adatbiztonság fenntartására, ha professzionális erők dolgoznak ellene.

Lakner Zoltán becslése szerint a bizonytalan szavazók közül nagyjából 5-600 ezer ember mozgósítható, ami körülbelül megegyezik a Fidesz és a TISZA Párt közötti jelenlegi különbséggel. Ebből arra következtet, hogy

a Fidesznek nem elég csupán a bizonytalanokat megnyernie.

„Neki arra is szüksége van, hogy elbizonytalanítson TISZA-szavazókat: vagy ne menjenek el szavazni, vagy annyira bizonytalanítsa el őket, hogy válasszanak egy másik ellenzéki pártot” – állítja.

A Fidesz jelenlegi kommunikációs stratégiáját a leginkább realitásokhoz közel állónak tartja. Míg korábban a kormány gazdasági fellendüléssel és a bizalom visszaszerzésével tervezett, ez mára meghiúsult. Emiatt

a fő üzenet az lett, hogy a jelenlegi, nem tökéletes, de kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.

„A kormánynak most valóban az az ígérete, hogy jó, nem lesz piros a paradicsom, de ha nem én leszek, akkor sárga sem lesz” – foglalta össze a helyzetet. Ebbe a logikába illeszkedik szerinte a washingtoni út is: „pluszokat ígértek, és most annak kell örülni, hogy nem lesznek mínuszok”.

Az Orbán–Trump-találkozó kormányzati kommunikációjával kapcsolatban Lakner Zoltán arra emlékeztetett, hogy korábban egy magyar miniszterelnök amerikai elnöki fogadása rutin eseménynek számított. „Az, hogy a magyar miniszterelnököt fogadja az amerikai elnök, voltak időszakok, amikor magától értetődő volt” – mondta, hozzátéve, hogy a találkozó világtörténelmi eseménnyé tupírozása már egy politikai narratíva része.

Bár elismeri, hogy

Orbán Viktor karakterének része, hogy „el tud intézni dolgokat”, és Trump ismert politikus Magyarországon, nem hiszi, hogy a találkozó tömegeket fordítana a Fidesz felé.

A legfontosabb kérdésnek azt tartja, hogy mit hoz a találkozó a hétköznapi embereknek. Az ellennarratíva lehetősége szerinte a kérdésben rejlik: „oké, de ebből mit hoztál haza?” Lakner úgy látja, az eredeti terv egy Trump-győzelemre és az abból fakadó gazdasági fellendülésre épült, de mivel ez utóbbi elmaradt, a kormánynak „beforgatható matéria nélkül kell, pusztán szavakkal kampányolni”.

A győzelmi várakozásokat fontos indikátornak tartja, de rámutatott, hogy bár a kutatások szerint a Fidesz némileg átvette a vezetést ebben a tekintetben, a helyzet össze sem hasonlítható a négy évvel ezelőttivel.

„Ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban”

– jelentette ki a Nézőpont Intézet adataira hivatkozva.

Azzal a felvetéssel vitatkozik, hogy a Fidesz teljesen átvette volna a napirend irányítását. Szerinte az olyan témák, mint a gyerekszegénység, amikről Orbán Viktor nem szívesen beszél, pontosan „kijelölik, melyek azok a témák, amelyekben nagyon is lehet versenyezni a Fideszszel szemben”. A TISZA egyszemélyes kommunikációjával kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz is hasonló utat jár be.

„A Fidesz kommunikációjának nagy fordulata, hogy óriási keresgélés után megtalálták a főkommunikátorukat, Orbán Viktort, és most már tényleg minden üzenetet rajta keresztül mondanak ki”

– mondta.

A TISZA Párt jelöltállításával kapcsolatban úgy véli, a legfontosabb, hogy a párt egy üzemszerűen működő szervezet képét mutassa. A jelölteket érő várható támadásokról pedig kijelentette: „oké, hát ez a feladat része”. Arra számít, hogy

a kiélezett verseny miatt a választókerületi küzdelmek másképp fognak kinézni, mint korábban.

„Egy szoros versenyben éppen az ismert fideszes jelöltek „viselt dolgai” sokkal többet fognak számítani – és ez nem biztos, hogy pozitív lesz számukra” – jósolta.

Az elnöki rendszer bevezetésének felmerülését Lakner Zoltán egy lehetséges kommunikációs fogásnak tartja, amivel Orbán Viktor azt üzenheti, hogy bár megtehetné, mégsem teszi meg, ezzel a mérsékelt politikus képét mutatva. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a miniszterelnök jelenlegi hatalma már most is felér egy elnöki rendszerével.

Az ellenzéki oldalon tapasztalható mozgolódásokat (pl. Cseh Katalin és Barabás Richárd mozgalma) nem tartja jelentősnek, inkább azon lepődött meg, hogy Magyar Péter egyáltalán foglalkozik a „régi ellenzékkel”.

A mesterséges intelligencia politikai alkalmazásával kapcsolatban – utalva a Magyar Péterről készült hamis videóra – szintlépésről beszélt.

„Ezzel talán a hazugság fogalmán is túllépünk, vagy a lefülelt és kihasználható rossz mondatok világán is túl vagyunk” – fogalmazott. Szerinte ez a technológia lehetővé teszi, hogy bárkiről bármit állítsanak anélkül, hogy annak bármi alapja lenne, a gyanútlan választók pedig igaznak vélhetik. Hozzátette, különösen súlyos, hogy ezt a kormány hatalmi pozícióból, közpénzből teszi. Bár nem szereti az apokaliptikus látomásokat, és szerinte „elkoptatott szó a „szintlépés”, de ez egy újabb lépcsőfok”.

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.


Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.

Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.

Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.

„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”

- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.

„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”

– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.

„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”

- jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk