Orbán Viktor nem annyit ér, amennyije papír szerint van
A miniszterelnök, vagyonnyilatkozata szerint, feleségével közösen birtokol egy budapesti ingatlant és a felcsúti házat. Flóra lányukkal hármasban laknak egy háztartásban, tavalyelőtt még Róza is a szülőkkel élt. A család rendesen fizeti a felvett hitel részleteit.
Tavalyelőttig szerepelt megtakarítás is a miniszterelnök által beadott dokumentumban, tavaly már nem, és most sem.
Egy vagyonnyilatkozatból nem lehet ilyen következtetést levonni, mert nem ad teljes képet egy családban élő politikus anyagi gyarapodásáról. Annyit mutat meg, amennyi a jogszabály és a nyilatkozó szerint a nyilvánosságra tartozik.
Lehet vitatkozni arról, hogy elég ez, vagy kevés, hogy van-e a bevallásnak így értelme.
A valóságnak ez a szelete arra biztosan alkalmas, hogy a politikus ellenfeleit ironikus megjegyzésekre ingerelje. A momentumos Fekete-Győr András álszegénykedésnek minősítette a miniszterelnök által beadott nyilatkozatot, és felsorolta azokat a vállalkozókat, akik haszonélvezői a kormányfőhöz fűződő barátságuknak. Ezúttal Orbán Viktor édesapja és veje nem került szóba.
Amire Fekete-Győr céloz, arról a magyar nemzet egyik fele azt gondolja, úgy van jól: segítse csak a kormányfő, ahogy tudja ezeket a magyar nagytőkéseket, mert ők nem viszik ki a hasznot az országból, mint a multinacionális vállalatok korábban. Ez nem a törvények megkerülése, hanem a haza megmentése, történelmi tett.
Erről valószínűleg tényleg írni fognak a történelemkönyvek. Ahogyan azt is dokumentálni fogják, hogy
Ezt biztosan igazságtalan lenne csak ennek a kormánynak a számlájára írni.
A rendszerváltáskor lettem nagykorú, és úgy emlékszem, a velem együtt lelkesedő felnőttek szemében számított, kit milyen párt delegál, de számított az is, hogy mi a civil foglalkozása. Ha a maga területén jól boldogult, lehetett arra számítani, hogy az országot is gyarapítani fogja, és nem él vissza azzal, hogy majd közel ül a tűzhöz.
Ennek az elitnek a korábbiénál nagyobb hitele lett, pedig jórészt amatőrökből állt. Közülük még kevesen voltak, akik a politizálást gondolták fő hivatásuknak. Biztosan föladta nekik a leckét, hogyan maradjanak aktívak a szakmájukban, miközben az ország ügyeit intézik. Pedig más útjuk nemigen volt.
Mihály Zoltántól, a makói választókerület első, MDF-es országgyűlési képviselőjétől hallottam utóbb, hogy egy frakcióülésen több társa fölvetette Antall Józsefnek, számíthatnak-e bármi segítségre, akik legközelebb nem kerülnek be az országgyűlésbe. A miniszterelnök azt mondta, ha ezzel foglalkoznának, nem lennének különbek azoknál, akiket leváltottak, és erről többet nem hajlandó beszélni.
A rendszerváltóknak egy hosszú, szép pillanatban nem csak több jóindulat járt, de nagyobb figyelem is, amit a régi, jól megalapozott előítéletek tartottak ébren. Az új politikusok ebből azt látták, hogy ha a rendszer meg is változott, az emberek nagyrészt ugyanazt várják el az államtól, amit korábban. Az államférfitól is. És most már nyilvánosan irigyek arra, aki rátermettebb, jobban boldogul. Egy pillanat alatt, konkrét bizonyíték nélkül, könnyű szívvel nevezik a közszereplőt tolvajnak.
A magánéletét mindenki védje, ahogyan tudja, húzza meg a határokat, és számítson arra, hogy az ellenfeleket és a sajtót mindig érdekelni fogja, mi van a kerítésen túl.
A szabadeuropa.hu gyűjtéséből kiderül, hogyan jutott Horn Gyula miniszterelnök (MSZP) 1996-ban kedvezményesen telekhez, villához, amelyhez úszómedence is tartozott; hogyan magyarázta Torgyán József (Független Kisgazdapárt) háromszintes, úszómedencés, liftes villájának építését, amire a vagyonnyilatkozata alapján nem lett volna pénze. Szerepel az ingatlanügyeik, vagy hibásan kitöltött vagyonnyilatkozatuk miatt magyarázkodni kényszerülő politikusok között baloldali, liberális, fideszes.
Aki most gázos vagyongyarapodásról szeretne olvasni, az a világnézetének megfelelően tanulmányozhatja Varga Judit igazságügyi miniszter családjának lakásépítését, vagy követheti, ahogy az Origo Gyurcsány Ferenc cégének, az Altusnak a sorsát próbálja összerakni azokból a mozaikokból, amelyeket a baloldali politikus beletett a vagyonnyilatkozatába.
Pedig közben mindnyájan szeretnék, ha a működésüket nem csak a választáson elért eredményük árazná be, a feleségük, férjük elismerése este, vagy az ellenfelek lanyhuló kritikája, színfalak mögötti gratulációja, hanem létezne valamilyen objektív mérce, ami mérvadó azok szemében is, akik sohasem szavaztak rájuk. Mert az emberek most sem tudják, és maguktól később sem fogják tudni, mi az értéke ennek a munkának. Fogalmuk sincs egy-egy teljesítmény valódi hozamáról.
Makó 1994-ben megválasztott polgármesteréről tudták, hogy jogász, de dísznövénykertész is. Ezt a vállalkozást a család később is folytatta. Amikor az önkormányzat a korábbinál nagyobb gondot fordított a közterek, parkok rendbetételére, és nevezett a Magyarország legvirágosabb városa címre, elterjedt a szóbeszéd, hogy a kandelábereken látható muskátlik biztosan a polgármester kertészetéből érkeznek. Ezt, amikor csak szembesült vele, mindig cáfolta Buzás Péter. Elmagyarázta, sohasem foglalkozott muskátlival, gerberát termeszt. Arra is odafigyelt, hogy ha városi ünnepségen virágcsokrot kap valaki, abban ne legyen gerbera. Ezzel együtt a szóbeszéd tartotta magát.
Húsz éven át, 2014-ig volt Makó polgármestere. Tavaly a Facebook 11 ezer tagot számláló Makón élek csoportjában valaki ismét szóba hozta a muskátlikat, meggyőződéssel állítva a régi pletykát. A kertészet egyik dolgozója, aki véletlenül elolvasta a posztot, kiigazította, de ez nem sokat számított.
Ilyen a sorsa egy politikusi életműnek a hétköznapi emlékezetben.