A médiakutató szerint a reggeli interjúban láthatóvá vált az állami médiában dolgozók teljes szerepzavara. Urbán Ágnes szerint most az a legnagyobb kérdés, lehet-e csinálni egy olyan közmédiát, aminek a vezetése igazán független, és olyan vezetőt kinevezni, aki valóban autonóm.
Egészen döbbenetes volt az interjú, amit Magyar Péterrel Kossuth-rádióban, illetve M1-ben készítettek szerda reggel. Utoljára 2024-ben hívták meg a közmédiába, vagyis a kampány alatt egyszer sem juthatott szóhoz. A mostani interjúban pedig a műsorvezetők úgy viselkedtek, mintha még mindig a pártközpontból kapnák az utasításokat, bár kétségtelen tény, hogy a Tisza elnöke sem bánt velük kesztyűs kézzel.
Magyar Péter már az elején megismételte, hogy az állami médiát a propaganda részének tekinti, és a hírszolgáltatást mindenképp felfüggesztik, amint kormányra kerülnek. De vannak más terveik is a közszolgálati médiával. Urbán Ágnes médiakutatóval, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjével a történtekről beszélgettünk, valamint arról, hogyan nézne ki az ideális köszolgálati média.
— Hogyan értékeli Magyar Péter reggeli interjúit?
— Eléggé extrém volt. Mintha a Kossuth rádió riporteréhez nem jutott volna el a választás, a rendszerváltás híre, és nem nagyon tudta volna, miben van. Valamilyen furcsa oknál fogva úgy gondolta, hogy agresszív, politikai ellenfélként kezelő megközelítéssel kell beszélgetnie a leendő magyar miniszterelnökkel. Azt hiszem, nem az volt a célja, hogy bizonyos kérdésekben megismerje és megismertesse a hallgatókkal Magyar Péter véleményét, hanem inkább az, hogy egy rendkívül sértett és arrogáns riporter benyomását keltse. Ilyen szempontból nem is nagyon értem az ő koncepciójukat. Azt hittem, most elindul valamiféle értelmes beszélgetés, vagy legalább annyi, hogy elkezdenek úgy viselkedni, mint egy normális közszolgálati rádió vagy televízió. De egyáltalán nem ez volt a cél.
Mintha még direkt alapot akartak volna szolgáltatni arra, hogy ezt az egészet ebben a formájában meg lehessen szüntetni.
Az ott lévő emberek teljes szerepzavara, vagy legalábbis az adott riporter és a mögötte álló szerkesztők teljes szerepzavara most tökéletesen láthatóvá vált.
— Arra is hivatkoztak az állami média riporterei, hogy számtalan alkalommal meghívták a leendő miniszterelnököt. Elképzelhető, hogy a közmédia valóban megpróbálta meghívni Magyar Pétert?
— Erről fogalmam sincs. Azt azért sejtem, hogy tekintettel arra, milyen kritikák érték folyamatosan a közmédiát, ha lett volna élő meghívás Magyar Péter felé, amit ő nem fogadott el, azt valószínűleg kommunikálták volna a nyilvánosság felé. Semmi ilyesmit nem hallottunk eddig, hogy hívták volna, ezért ez nekem nem tűnik túl hitelesnek, de persze fogalmam sincs, milyen kommunikáció zajlott. Viszont volt egy mondat, ami különösen abszurd volt. A riporter azt mondta, hogy ő direkt megkérdezte, és az MTVA jogi osztálya azt mondta, hozzájuk semmiféle panasz nem érkezett.
Ez viszont teljes átverés, mert ennek a végtelenül korrupt és problémás közmédia-rendszernek épp az a lényege, hogy az MTVA gyártja a műsorokat, de a felelősséget a Duna Médiaszolgáltató viseli.
Tehát nem az MTVA jogi osztályát kellett volna megkérdezni, hanem a Duna Médiaszolgáltató jogi osztályát, ugyanis a panaszok folyamatosan oda érkeznek. Hogy mást ne mondjak: a Magyar Helsinki Bizottság és a Mérték Médiaelemző Műhely nemrég közösen küldött be egy panaszt, mégpedig a képernyő sarkában folyamatosan látható Nemzeti Petíció logó miatt. Magától értetődően mi is a Duna Médiaszolgáltatóhoz fordultunk. Tehát amit ott bemondott a kérdező, hogy az MTVA jogi osztályára nem érkezett semmi, lehet, hogy tényszerűen igaz, de a hallgatók teljes félrevezetése. Persze, hogy nem érkezett hozzájuk semmi, hiszen ezek a panaszok a Duna Médiaszolgáltatóhoz mentek.
— Ugyanakkor a Petőfi TV hirtelen nyitott lett új alkotókra, és élőben adták Magyar Péter nemzetközi sajtótájékoztatóját is. Minek volt köszönhető ez a hirtelen nyitottság?
— A vasárnapi napnak. Ezt persze lehet többféleképpen is interpretálni: ha valaki nagyon jóhiszemű, akkor gondolhatja azt, hogy végre felszabadultak. Mindig is szerettek volna korrektek lenni minden politikai oldallal, csak nem tehették, de most eljött az ő idejük. A kevésbé jóindulatú megközelítés szerint
ezek az emberek úgy szocializálódtak, hogy valakit szolgálnak, és most azonnal új gazdát kezdtek keresni, mert féltik az egzisztenciájukat.
Mindenki a saját vérmérséklete szerint döntheti el, hogy ez a gyors változás mit jelent a közmédiánál.
— A Facebookon több bejegyzés is arról szólt, hogy eddig fideszes szülők az M1 által is közvetített sajtótájékoztatót látva ábrándultak ki a pártjukból. Ez is bizonyítja, milyen fontos a tájékoztatás szerepe. Lengyelországban elsötétítették a közmédiát, majd átszervezték és újraindították. Járható út ez nálunk is?
— Két különböző országról, két különböző közjogi helyzetről beszélünk, tehát a kettő ilyen szempontból nem nagyon hasonlítható egymáshoz. A közmédia hírszolgáltatásának a felfüggesztését Magyar Péter is belengette, de feltételes módban: addig, amíg helyre nem áll a korrekt hírszolgáltatás – valahogy így fogalmazott. Senki nem tudja, hogy ez pontosan mit jelent. Gondolom, a kormány hoz majd egy döntést.
— Magyar Péter egy olyan paritásos pártellenőrzési modellről beszélt, ami korábban már volt Magyarországon, de nem vált be. Van ennél jobb megoldás? Mi lenne az ideális?
— Abból kiindulhatunk, hogy a mostaninál minden jobb. Az, hogy a kormánypárt ellenőrzi a közmédiát, és valójában nincs semmiféle érdemi kontroll fölötte, biztos, hogy a létező legrosszabb modell. A korábbi rendszerhez való visszatérés bizonyos szempontból jobb: több párt van jelen egy felügyelőtestületben, és most egy olyan testületre gondolok, ami érdemi felügyeleti jogkörökkel bír.
A közszolgálati közalapítvány kuratóriuma, ami az elmúlt 16 évben létezett, csak éppen értelme és jogköre nem volt, nyilván egy vicc volt ebben a formában.
De ha van egy érdemi felügyeleti szerv, amiben több párt vesz részt, az mindenképpen jobb, mintha a közmédia egy párt hegemóniája alatt működne. De van egy apró probléma a jelenlegi helyzetben: lesz egy parlamentünk három jobboldali párttal. Azt gondolom, a magyar pártrendszer és a politikai szféra idővel színesebbé válik, tehát sejthetően előbb-utóbb megjelennek a színen baloldali vagy liberális pártok is. De most négy évig biztosan nem lesznek a parlamentben. Nem biztos tehát, hogy a magyar társadalom vagy a politikai élet színességét le tudná fedni egy olyan felügyeleti szerv, ami a parlamenti pártok részvételével működik. De szerintem nem ez a legérdekesebb kérdés, hanem az, hogy lehet-e csinálni egy olyan közmédiát, aminek a vezetése igazán független, és olyan vezetőt kinevezni, aki valóban autonóm. Ezt nem lehet törvénybe beleírni. Nem hiszem, hogy lehet olyan törvényt alkotni, ami az igazi emberi, személyes hitelességet, a szakmai autonómiát garantálni tudja. Ezt egy olyan vezető tudja képviselni, akiben ez tényleg megvan. Nem lehet előírni valakinek, hogy legyen független és autonóm. Az a nagyon izgalmas kérdés, hogy hogyan fog történni a vezető kiválasztása, és ebből
ki tud-e jönni egy olyan ember, aki valóban komolyan veszi a feladatát.
Ez egy szép feladat mindenkinek: kezdjünk el gondolkodni, tudnánk-e mondani itt és most Magyarországon egy olyan embert, aki egyrészt képes egy ekkora intézményt elvezetni, másrészt szakmailag kompetens ezen a területen, és van egy olyan – nem akarok nagyon pátoszos lenni – nemzetegyesítő képessége, hogy legalábbis nem utasítják vissza élből az egyik, a másik vagy a harmadik párt szavazói. Tehát nem számít vörös posztónak senki szemében. Ha mélyen belegondolunk, nem magától értetődő, hogy van ilyen ember Magyarországon. Bennem emiatt nagyon nagy a kíváncsiság.
— Vajon a paritásos politikai ellenőrzés, vagy egy törvényben garantált, a bíróságokéhoz hasonló teljes függetlenség lenne a jobb? És ha meg is találjuk a megfelelő embert, a társadalom és a pártok készen állnak-e arra, hogy tiszteletben tartsák az autonómiáját?
— Reagálnék először a bírósági rendszerhez hasonló dologra. El tudnék képzelni egy ilyen tényleg autonóm intézményt, ami mondjuk évente a parlamentnek tartozik elszámolással, és senki másnak. A probléma, hogy ehhez túl nagy összegről beszélünk. A közmédia költségvetése most 154 milliárd forint. Ahhoz, hogy ezt elengedjük, és azt mondjuk, hogy építsünk a társadalmi bizalomra, és legyen teljesen autonóm, ez egy kicsit túl sok pénz. Ekkora összeget nem lehet elengedni anélkül, hogy ne lenne valami kontroll, legalább a közpénzek szabályos elköltése szempontjából. Az lenne az első feladat, hogy nagyon-nagyon végig kéne gondolni, mekkora közmédiára van szüksége ennek az országnak.
Kell-e például ennyi televíziócsatorna? Kell-e egy sportcsatorna egy olyan országban, ahol piaci alapon működik egy rakás sportcsatorna?
És még egy csomó funkciót végig kéne gondolni. Aprópénz, de érdekességként mondom: nem biztos, hogy a közmédiának kellene finanszíroznia a Nemzeti Sport kiadását, mert ez most egyébként náluk van. Tehát először a funkciókat kellene végiggondolni, és mindenképpen el kellene kezdeni csökkenteni a költségvetést. Nem indokolt egy ilyen nagy közmédiát fenntartani. Minél inkább sikerül csökkenteni az összeget, annál inkább ki lehet találni egy olyan felügyeleti rendszert, ami nem szakmai felügyelet, hanem a közpénzek átlátható és szabályos elköltésére irányul. Hogy nehogy valakinek eszébe jusson lopni a közösből. Ebben a tekintetben indokolt a felügyelet, de ezt úgy kellene kitalálni, hogy szakmai dolgokba ne lehessen beleszólni. És azt is ki lehetne találni, hogy
ne évről évre, a költségvetési törvényben döntse el a mindenkori parlamenti többség a közmédia finanszírozását, mert ott van egy zsarolási potenciál.
Ki kéne találni egy mechanizmust, hogy mondjuk három évre előre rögzítsék a költségvetést. Persze kell valami indexálás, ha elszabadul az infláció vagy gazdasági válság van, de ha van egy három évre előre rögzített költségvetés, akkor a mindenkori parlamenti többség nem tudja kénye-kedve szerint rángatni a közmédiát.
— A BBC-nél öt év ez a költségvetési ciklus...
— Az még jobb, mert ha átnyúlik egy parlamenti cikluson, az az igazi. Én most három évnek is örülnék, de a legjobb valóban az, ha átnyúlik a parlamenti cikluson.
— A magyar társadalom és a politikai osztály készen áll arra, hogy elfogadja érinthetetlennek a közmédiát akkor is, ha az rájuk nézve adott témákban kellemetlen is lehet?
— Ezt pár hónap múlva látni fogjuk, mert sejtem, hogy ez a független média kapcsán is elő fog kerülni. Most elsősorban azok fogyasztják és támogatják a független médiát, akik alapvetően nagyon kormánykritikusak, Fidesz-kritikusak és Fidesz-ellenesek voltak. Most közülük sokan boldogok és eufórikusak, alig várják, hogy jöjjön a Magyar Péter-kormány.
Pár hét vagy hónap múlva látni fogjuk, mi történik, amikor a független média továbbra is végzi a dolgát, mert az újságíró az újságíró marad, és megjelennek az első, már a Magyar Péter-kormánnyal szemben kritikus cikkek, a különböző döntések kritikái.
Később pedig esetleges korrupciós ügyek feltárása. Akkor a mostani Magyar Péter-támogató olvasók, a Tisza Párt szimpatizánsai vajon mennyire lesznek megértőek a független médiával szemben? Vagy ott fognak tombolni a kommentszekcióban, hogy mit képzel bármelyik újságíró, biztos az Orbán Viktort akarják vissza, vagy újra Fidesz-kormányt akarnak?
— Nem a politikai osztály, tehát a kritika alá vett kormány legnagyobb felelőssége lenne, hogy megvédje a vele szemben kritikus sajtót, és ezzel edukálja a társadalmat?
— Ez egyrészt igaz, másrészt ez így ebben a formában inkább csak a mesében van. Szerintem ez nem fog megtörténni, és nem is biztos, hogy jó. Ha két-három hónap múlva Magyar Péter védené meg a független médiát a kommentelőktől, az nem lenne egy egészséges állapot. Nem jó, ha a média és a politikus nagyon barátkozni kezd. Az egy nagyon egészségtelen állapot volt, amit láttunk: a propagandamédia az elmúlt 16 évben bevallottan és vállaltan Orbán Viktor rajongóiból állt, abból nem tud jó termék születni. Persze lehet gesztusokat tenni. A tegnapi sajtótájékoztatón az az egy-két perc, amikor Tárkányi Zsolt deklarálta, hogy először a független média kérdezhet, és elmondta a nemzetközi újságíróknak, hogy ezek a médiumok eddig be se nagyon jutottak sajtótájékoztatókra, az egy nagyon szép gesztus volt. Ahogy az is, hogy Magyar Péter elmondta a külföldi újságíróknak, hogy az ott kérdező Kaufmann Balázsnak köszönhető a kegyelmi ügy feltárása.
Ez szép, szimbolikus gesztus volt, de ennél nagyobb összeborulás a Tisza-kormány és a független média között szerintem nem várható, és nem is lenne egészséges.
Ezt a társadalomnak magának kellene lejátszania valahogy.
— Egyáltalán szükség van-e közmédiára a 21. században, az online felületek, podcastok, a végtelen információ tengerében? Nem lehetne ezt a rengeteg pénzt másra, hasznosabb dolgokra költeni?
— Ez egy nagyon izgalmas kérdés. A teljes megszüntetés talán nem lenne jó, bár ezen lehetne vitatkozni. Annak viszont lenne értelme, hogy komolyan átgondoljuk, mire és mekkora intézményre van szükség. A hírszolgáltatásban és a kultúrában még ma is van komoly szerepe a közmédiának. De például el lehetne gondolkodni azon, hogy azt az összeget, amit a magyar állam tartalomgyártásra költ, nem biztos, hogy egyetlen intézménybe kell beleönteni. Mondok egy példát: az állam szán évi egymilliárd forintot dokumentumfilmekre, hogy megértsük a világot, és dokumentáljuk, mi történik a magyar társadalommal. De abban nem vagyok biztos, hogy ezeket a filmeket a közmédiának kell legyártatnia.
Lehetne egy jó alap, szakmai és művészi szempontból vegyes testülettel, amelyik eldönti, milyen ötleteket támogatnak.
Az elvárás csak annyi lenne, hogy a készítők hozzanak egy szándéknyilatkozatot valakitől, hogy a filmet be fogják mutatni. Lehet, hogy a film a TV2-n, az RTL-en, a Partizánon, a Telexen vagy a 444-en fog megjelenni. A lényeg, hogy a tartalom készüljön el, és jusson el a nézőkhöz.
— Ez nem újdonság, a Nemzeti Filmintézetnél már most is befogadó nyilatkozattal lehet pályázni. Más kérdés, hogy a Filmintézettel is kezdeni kell majd valamit...
— Igen, ez tényleg van, és léteznek más típusú alapok is, például a helyi rádióknak és tévéknek is vannak kisebb összegű műsorkészítő alapjaik. Igazából azt akartam jelezni, hogy újra kéne gondolni a közmédia feladatait. Lehet, hogy bizonyos területek nem rá tartoznak, hanem más mechanizmus kellene hozzájuk. És onnantól, hogy feladatokat veszünk el a közmédiától, a költségvetés is csökken. Hogy a legnyilvánvalóbbat mondjam: nem kell minden NB I-es meccset közvetíteni. Akkor eljutunk oda, hogy mi az, amihez mindenképpen kell a közmédia. És amit az előbb mondott: akik a sajtótájékoztatót látva jöttek rá, hogy a miniszterelnök-jelölt talán nem egy háborús őrült, hanem egy normális ember, pont ez bizonyítja, hogy még szükség van közmédiára. Lehet, hogy 20 év múlva már nem lesz. De szerintem most még van.
— Mi legyen az MTI-vel? Nagy trükk volt, hogy ingyenessé tették a hírszolgáltatását, ami kinyírta a magánhírügynökségeket és rövid pórázra tette a kereskedelmi rádiókat. Ezt indokolt megszüntetni?
— Én mindenképpen kivenném a közmédiából. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a közmédia nagyon könnyen válik a politikai hatalom játszóterévé. Ha sikerülne ebből kivenni az MTI-t, akkor az talán egy lépéssel messzebbre kerülne a politikától és a politikai nyomástól. Persze a teljes függetlenség illúzió, mert egy nemzeti hírügynökség finanszírozása mindig is függeni fog a magyar államtól, de a működését tekintve távolabb kerülhetne a nyomástól.
— Mindezeket figyelembe véve mennyi idő múlva mondhatjuk azt, hogy van egy valódi közmédiája az országnak?
— Három dolog mindenképpen kell. Az egyik egy strukturális, szabályozási változás. Az biztos, hogy több hónap, amíg kialakul egy új keretrendszer és megszületik egy új médiatörvény. Csodálkoznék, ha ez ősznél hamarabb meglenne, hacsak nincs már előkészítve egy kész tervezet. A másik, ami a nézőknek sokkal látványosabb lesz, a hírszolgáltatás megújulása: ki lesz a hírigazgató, milyen embereket vesznek fel, mennyire jelenik meg a valódi újságírói munka. Itt szerintem teljes stábcsere kell.
Akik eddig asszisztáltak a hírműsorok készítéséhez, nem alkalmasak arra, hogy egy közmédia-híradót csináljanak.
Itt kell a legtöbb embert lecserélni, természetesen nem a technikai munkatársakra gondolok, hanem azokra, akik a tartalmat előállították és szerkesztették. A harmadik dolog, ami nekem személyesen és minden adófizetőnek fontos: a közmédia működésének teljes transzparenciája. Ki kell alakítani egy rendszert, ahol a szerződések elérhetők. Ne egy kezelhetetlen, gyenge minőségű PDF-et kelljen keresgélni az MTVA egyik eldugott oldalán, hanem átláthatóan lehessen látni, mire megy a pénz. Ez a három elem szükséges, és remélem, őszre ezt már látni fogjuk. Valószínűleg a második lesz a leggyorsabb: egy új hírigazgató és egy valódi újságírókból álló új stáb felállítása szerintem nagyon gyorsan meg fog történni.
— Tehát mondhatjuk azt, hogy őszre már lehet egy jól működő közmédiánk?
— Szerintem ez a legvalószínűbb. De az is lehet, hogy a Tisza Párt tanácsadói körében már létezik egy teljesen kész médiatörvény és közmédiastruktúra, akkor ez lehet gyorsabb is. Mivel erről én semmit nem tudok, ezért gondolom azt, hogy inkább az ősz a reális.
