HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin szerint Orbán Viktorral egyenrangú, korrekt viszonyuk van

Az államfő karácsonyi interjút adott a Tényeknek. Azt mondta, hogy függetlenül minden európai uniós vagy egyéb forrástól és gazdasági nehézségtől, meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a pedagógusok a nekik járó anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülhessenek.


Egy államfő mozgástere egészen más, mint a kormánynak, a családok ügye és a családi értékek melletti kiállást azonban továbbra is fontosnak tartom - mondta a köztársasági elnök a TV2 Tények című műsorának adott hétfői karácsonyi interjújában. Novák Katalin az ukrajnai háború mellett arról is beszélt, hogyan egyezteti össze az államfői hivatást a családdal.

Az államfő felidézte: a kétévnyi koronavírus-járvány után jött a háború és annak minden gazdasági következménye, amelyek a magyarokat is súlyosan érintik, de reményét fejezte ki, hogy a magyar családok legalább ezen a néhány napon tudnak egymásra és a szeretet megélésére koncentrálni a családban.

Novák Katalin elmondta: megérinti, ha nehéz helyzetben, "szinte láthatatlanul" élő magyar családokkal találkozik, vagy épp az, amikor Kárpátalján a beregszászi református templom első adventi istentiszteletén egy kismamát látott énekelni.

Abban, hogy vannak olyanok, akik a háborús helyzetben is mernek és akarnak gyermeket vállalni, egyszerre van ott a mélység, a nehézség, a fájdalom, és a reménység is, amit egy új élet hordoz - magyarázta.

Kijevi útjáról - amely elsősorban biztonsági okokból volt sokak számára váratlan - elmondta, hogy amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívta egy rendezvényre, aminek lényege az volt, hogy az afrikai országokban éhezők számára jusson el az ukrán gabona, és ezt Magyarország is támogathatta, úgy döntött, elfogadja azt.

Ukrajna egy szomszédos ország, amelyet megtámadott a szomszédja, Oroszország, és ebben a helyzetben egyfelől kifejezni az irántuk való szolidaritást, másfelől kapcsolódni egy ilyen humanitárius akcióhoz, számára olyan lehetőség volt, amiben szerette volna Magyarország támogatását kifejezésre juttatni

- mondta az államfő.

Hozzátette: az ukrán vezetőkkel találkozva megragadta a lehetőséget arra, hogy a kárpátaljai magyarság, mint ukrajnai kisebbség helyzetéről is szóljon, majd a látogatást követően egyenesen Kárpátaljára ment, ahol az advent első vasárnapját a magyar közösséggel ünnepelte.

Arról is beszélt: a diplomácia világában számos eszköz van arra, hogy érzékeltesse, amiről úgy gondolja, hogy érzékeltetnie kell, mert az országa érdeke azt kívánja. Közölte: egyet tud érteni a magyar külpolitikával, ő ehhez hozzátenni tud, nem ezzel szemben szeretne menni.

Novák Katalin a közösségi médiát kötelező elemnek tartja, lehetőségnek, hogy eljusson közvetlenül is sokakhoz, azonban hangsúlyozta: ez a valóságnak csak egy kicsi szelete. A családtagjait a minősített pillanatokban igyekszik megmutatni a nyilvánosságnak, de csak akkor, amikor ők ezzel egyetértenek - szögezte le.

A köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel való kapcsolatáról hangsúlyozta: egyenrangú, korrekt viszonyuk van, és örömét fejezte ki, hogy ma Magyarországon az ország két vezetője rendszeresen érdemben tud beszélni egymással. Meggyőződése, hogy ez a magyar emberek érdeke

- tette hozzá.

A pedagógussztrájkról szóló kérdésre Novák Katalin azzal válaszolt, hogy Jelenits tanár úr 90 éves születésnapja alkalmából az Új emberben készített interjúban jó volt olvasnia, hogy egy ízig-vérig pedagógus miként beszél a tanárok szerepének fontosságáról, hogy mennyire nem becsülhetjük meg eléggé azokat, akikre a gyermekeink nevelését bízzuk.

A szülők mellett a pedagógusok jelentik a kulcsot ahhoz, hogy a gyerekeinkből milyen felnőttek válnak - jelentette ki köztársasági elnök.

Ezért álláspontja az, hogy függetlenül minden európai uniós vagy egyéb forrástól és gazdasági nehézségtől, meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a pedagógusok a nekik járó anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülhessenek Magyarországon.

Novák Katalin a családpolitikáról kiemelte: egy államfő mozgástere egészen más, mint a kormánynak, és ezt tiszteletben tartja. A családok ügye azonban sokkal tágabb a kormányzati döntéseknél, és továbbra is fontosnak tartja a családok és a családi értékek melletti kiállást, valamint a családalapítás előtt állók bátorítását.

Az államfő jelezte: első ünnepi elnöki köszöntőjében igyekszik majd méltóképpen megjelenni, és olyan hangon megszólalni, amit akkor fontosnak tartanak a magyar emberek. Bízik abban, hogy a nézők azt fogják érezni: nemcsak közöttük él, hanem velük éli ő is a mindennapjait. Őt is a magyar embereknek a problémái, kérdései foglalkoztatják nap mint nap, és azon gondolkodik, hogy köztársasági elnökként mit tehet azért, hogy mindenki érezze: több az, ami összeköti a magyarokat, mint ami elválaszt és megkülönböztet - fogalmazott Novák Katalin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gór-Sebestyén Júliát kiskorúak veszélyeztetésével gyanúsítják, a korcsolya-szövetség fordult a rendőrséghez
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 novemberében hallgatta ki az Európa-bajnok műkorcsolyaedzőt. A bejelentések rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy pofonról, megszégyenítésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról és elhanyagolásról szóltak.


Gyanúsítottként hallgatták ki a magyar műkorcsolyában kiskorú veszélyeztetése miatt indult ügyben Gór-Sebestyén Júliát – értesült a Válasz Online. A Fővárosi Főügyészség egy nappal korábban, hétfőn az Eurosportnak megerősítette, hogy az eljárásban gyanúsítás történt egy 2023 őszén nyilvánosságot kapott ügyben.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 novemberében egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt” – közölte a Főügyészség. A gyanúsított panasszal élt, ám ezt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség alaptalannak minősítve elutasította. A nyomozás jelenleg is vizsgálati szakban van.

A mostani eljárás egy 2023 februárjában indult ügyre vezethető vissza, amikor több szülő fordult a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséghez a korábbi Európa-bajnok edző módszerei és emberi magatartása miatt. A bejelentések rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy pofonról, megszégyenítésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról és elhanyagolásról szóltak. Gór-Sebestyén Júlia akkor tagadta az ellene felhozott vádakat.

A szövetség egy nappal a fegyelmi eljárás 2023. május 4-i megindítása előtt lecserélte fegyelmi szabályzatát: az addigi hároméves elévülési időt egy évre csökkentették. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség 2023 őszén meg is szüntette az eljárást Gór-Sebestyén ügyében, arra hivatkozva, hogy „a bejelentésekben megjelölt és a szakvéleményben részletezett időpontok kizárják az esetek Etikai és Fegyelmi Bizottság általi kivizsgálásának lehetőségét a vélt fegyelmi vétségek elévülésére figyelemmel”.

A szövetség ugyanakkor bejelentést tett a rendőrségen, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentésként értékelt, és 2023. október 31-én kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

Miközben az ügy zajlott, Gór-Sebestyén Júlia a Ferencváros több mint 40 év után újrainduló műkorcsolya-szakosztályának vezetője lett, és a mai napig ebben a pozícióban dolgozik. Ő értékelte például nemrég a Pavlova Maria, Alexei Sviatchenko műkorcsolyapáros olimpiai negyedik helyét is – írta a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij keményen beszólt a szétlőtt olajvezeték ügyében: „Ezt beszélje meg Orbán inkább Putyinnal”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz támadás miatt áll a szállítás a Barátság vezetéken. A vita miatt az EU-s segélyek is veszélybe kerültek, miközben Kijev csütörtökre ígéri az újraindítást.


„Ezt beszélje meg Orbán inkább Putyinnal, beszéljen például az energetikai hálózatot érintő tűzszünetről, vagy valami hasonlóról, mert olyan nincs, hogy Oroszország valamit megsemmisít, és azt Ukrajnának kell helyreállítania” – ezzel a kemény üzenettel vágott vissza Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokra a magyar kormányzati nyilatkozatokra, amelyek Kijevet teszik felelőssé a Barátság kőolajvezeték leállásáért. A vita azután éleződött ki, hogy leállt a szállítás az Oroszországból Ukrajnán át Magyarországra és Szlovákiába tartó vezetéken. Kijev egy nap halasztás után csütörtökre ígéri az újraindítást – írta a Telex.

Zelenszkij az Európai Tanács elnökével, António Costával tartott közös sajtótájékoztatóján részletezte az ukrán álláspontot. Állítása szerint a vezetéket orosz támadás rongálta meg, amire rengeteg bizonyítékuk van. A helyreállítást az teszi szinte lehetetlenné, hogy amint a javítást végző szakemberek a vezetékhez közelednek, az oroszok azonnal tűz alá veszik őket.

„Akkor minek állítsuk helyre?” – tette fel a költői kérdést az ukrán elnök. A magyar kormány pénzügyi fenyegetésére így reagált: „Először is, a vezetéket Oroszország rongálta meg. Ezért ha blokkolni akarják a pénzügyi támogatást, akkor blokkolják inkább Oroszországot, mert a vezeték megrongálásának oka nem Ukrajna. Másodsorban pedig, ez már nem az első ilyen támadás, és bizonyos vagyok, hogy nem is az utolsó az oroszok részéről.” Zelenszkij alternatívaként a horvátországi JANAF vezetéket javasolta.

A magyar kormány a leállás miatt egy már jóváhagyott uniós hitel blokkolásával fenyegetett, és kilátásba helyezte a villamosenergia-export leállítását is Ukrajna felé, bár ettől végül elállt.

Az ügyben megszólalt António Costa, az Európai Tanács elnöke is, aki együttműködésre szólította fel Magyarországot.

„Írtam a miniszterelnöknek, hogy Magyarország megsérti a méltányos és nyílt együttműködés elvét. Felhívom Magyarországot az együttműködés mielőbbi megkezdésére a megoldás érdekében, az Európai Tanács december 18-án elfogadott döntésének szellemében”

– közölte.

A Barátság vezeték egyik ukrajnai létesítményét január 27-én érte orosz csapás a Lviv megyei Brody térségében, ezután állt le a Magyarországra és Szlovákiába irányuló tranzit. A leállás nyomán Budapest jelezte, hogy blokkolhatja az EU 20. szankciós csomagját és egy 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagot Ukrajna számára. A vita beárnyékolja az európai vezetők kijevi látogatásait a háború negyedik évfordulóján. A helyzetre reagálva Szlovákia is felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott rendkívüli villamosenergia-segítséget. Bár a horvát JANAF vezeték alternatívát jelenthet nem orosz kőolaj szállítására, korábban már voltak viták a kapacitásáról és a szállítási költségekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Iványi Gábor: Orbán Viktor valóban sokkal tartozik, mert nagyon nagy kárt okozott nekünk
A kormányfő szavaira (Iványi Gábornak személyesen egyébként sok mindennel tartozom, soha nem tennék semmit ellene) csípős választ adott a lelkész. Szerinte a tartozás abból fakad, hogy a miniszterelnök óriási kárt okozott nekik.


Hétfőn, 2026. február 23-án a Parlament folyosóján próbálta Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője szóra bírni Orbán Viktort. Arra volt kíváncsi, a miniszterelnök szerint rendben van-e, hogy miközben a felcsúti stadion pályáját fűtik, addig Iványi Gábor templomában lekapcsolják az áramot. A kormányfő először elhárította a kérdést, mondván, forduljon az adóhatósághoz, majd amikor a képviselő azt mondta, "de hát tudjuk, hogy ön intézte, miniszterelnök úr", Orbán rávágta: "Nem igaz, ön hazudik!"

A miniszterelnök végül egy mondat erejéig kitért a személyes viszonyukra is – számolt be az összecsapásról az RTL Híradó.

"Iványi Gábornak személyesen egyébként sok mindennel tartozom, soha nem tennék semmit ellene. Az adót be kell fizetni"

– közölte Orbán Viktor.

Ezt a tartozást Iványi Gábor egészen máshogy értelmezi. A lelkész szerint a miniszterelnök "nagyon zavarban volt, és ha jobban meggondolja, nem mondja azt, hogy sokkal tartozik nekem és sosem tenne velem ilyet." Majd hozzátette:

Szerintem ezt nem gondolta végig. Az egyik oldala ugyanis teljesen így van: nagyon nagy kárt okozott nekünk.

A vita hátterében a múlt csütörtökön, 2026. február 19-én történt áramlekapcsolás áll, amikor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) békásmegyeri templomában és parókiáján sötét lett. Azóta a helyzet annyiban megoldódott, hogy a MET egy új szolgáltatóval szerződött, így ma, kedden visszakapcsolták az áramot. A probléma azonban nem szűnt meg: további 21 telephelyükön – köztük a Dankó utcai központban, ahol főiskola, hajléktalanszálló és óvoda is működik – százmilliós tartozásuk van, és bármikor jöhet az újabb lekapcsolás.

A MET pénzügyi nehézségei 2011-ben kezdődtek, amikor a második Orbán-kormány elvette az egyházi státuszukat. Bár a strasbourgi bíróság később kimondta, hogy ez jogtalan volt, és 2015-ig kártalanítást is kaptak, a helyzetük nem rendeződött. Iványi szerint a kormány több mint 15 milliárd forintnyi állami támogatással tartozik nekik, amiből minden számlájukat ki tudnák fizetni.

A politikai és pénzügyi konfliktus mögött egy megromlott személyes kapcsolat is meghúzódik. Iványi Gábor adta össze Orbán Viktort és feleségét, Lévai Anikót, és több gyermeküket is ő keresztelte meg.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy friss hírek szerint egy orosz hátterű dezinformációs hálózat, a Storm-1516 is célkeresztjébe vette Iványi Gábort, a lejáratására létrehozott álhíroldalakkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kórházban szerzett két ajánlást a fideszes képviselőjelölt: a törvény szerint mindkettő érvénytelen lehet
A fideszes jelölt a Honvéd Kórházban és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban járt két polgármester barátjánál. A 2013-as választási törvény kifejezetten tiltja az ajánlásgyűjtést ilyen helyszíneken.


Kórházakban gyűjtött be két ajánlást a Fidesz nógrádi képviselőjelöltje, Becsó Zsolt, noha a választási törvény ezt egyértelműen tiltja.

Becsó Zsolt vasárnap, egy nappal az ajánlásgyűjtés kezdete után posztolt a Facebookon arról, hogy Kreicsi Bálint salgótarjáni és Farkas Attila pásztói polgármester is őt támogatja.

A bejegyzéshez csatolt fotók tanúsága szerint a támogató aláírásokat kórházi környezetben szerezte meg, a leírás alapján a Honvéd Kórházban, illetve a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban.

A választási eljárásról szóló 2013-as törvény viszont úgy fogalmaz: „nem gyűjthető ajánlás egészségügyi szolgáltató helyiségében”. Az így gyűjtött ajánlás érvénytelennek számít

– írta a 444.hu.

Mindkét aláíró polgármester kórházi kezelés alatt állt: Kreicsi Bálint síbaleset utáni műtétből lábadozott, Farkas Attila pedig szintén kórházi ellátásra szorult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk