Ne kizsákmányolt nőkre sózzuk az idősek ápolását
Önkénteskedett hospice-ban, hogy jobban megértse a halált, majd egy máltai luxus idősotthonban sajátította el a szakma alapjait Milánovics Kinga, aki vidékfejlesztőből lett idősápoló. Négy éve dolgozik Angliában, a brit rendszer nagy előnyének tartja, hogy a jogi szabályozottság és az emberbarát vállalkozói környezet miatt még külföldiként sem nem éri meg feketén dolgozni: őt is legálisan, ügynökségeken keresztül alkalmazzák a családok. Több kint dolgozó magyar ápolót ismer, sokan a zátonyra futott házasságukból próbálnak kitörni az ápolással, mert olyan megbecsültség várja őket, amit itthon sosem kaptak meg nőként.
Úgy látja, ehhez képest Magyarországon nincs rendszere az idősgondozásnak, a családokat teljesen magukra hagyták a bajban. Az ápolók képzetlenek és alulfizetettek, jobbára kizsákmányolt nőkre marad az idősek ellátása.
Mivel foglalkozott mielőtt elkezdett ápolóként dolgozni?
Milánkovics Kinga (M.K.): Családommal 2014-ben költöztünk ki Máltára, előtte genderérzékeny vidékfejlesztéssel foglalkoztam, a gödöllői Szent István Egyetemen tanítottam. Hogy ez miről szól: például a buszmenetrendek tervezésénél nem veszik figyelembe, hogy a gyereknevelés mellett a nők is el tudjanak járni dolgozni. Egyáltalán nem triviális, hogy a vidékfejlesztés inkluzív legyen, nem véletlen, hogy olyan a vidéki nők helyzete, mint amilyen. Ezzel párhuzamosan több civil szerveződésben vettem részt, de 2008 környékén már körvonalazódott, hogy nem sok jövője lesz ezeknek, ezért váltani akartam. A gyerekeim is nagyobbak lettek, és mivel fontos számunkra a taníttatásuk, eldöntöttük, hogy eljövünk Magyarországról. Férjem Máltán kapott munkát, ezért költöztünk oda. Most is ott élünk, onnan ingázok Angliába ápolni.
Hogyan lett vidékfejlesztőből idősápoló?
(M.K.): Próbáltam az eredeti szakmámmal elhelyezkedni, nem sok sikerrel. Ott álltam 44 évesen, hogy akkor hogyan tovább. Még itthon elvégeztem egy másféléves OKJ-s ápolói tanfolyamot és önkénteskedtem egy hospice-ban. Nagyon foglalkoztatott, hogyan viszonyul az egyén és a társadalom a halálhoz, kicsit utána akartam menni ennek. Máltán kitaláltam, hogy megpróbálok ápolni, ezért elvégeztem egy újabb képzést. Egy 240 férőhelyes magánotthonban helyezkedtem el, ahol fél évig dolgoztam. Luxus otthonként adták el, de nem sok köze volt a luxushoz.
Mit ért az alatt, hogy nem sok köze volt a luxushoz?
(M.K.): Az ápolók majd megszakadtak, kevesen voltak és nem voltak jól megfizetve. Gondoljuk el, hogyan lehet két óra alatt 15 embert lefürdetni, milyen figyelem jut így egy emberre? Az otthonok Angliában sem jobbak, nagyon alulfinanszírozott a rendszer. A bentlakásos ápolás az ápoltnak és az ápolónak is jobb ebből a szempontból.
Miért váltott?
(M.K.): Négy éve kezdtem el Angliában ápolni. Egyrészt négyszer annyit fizettek, mint a máltai otthonban, másrészt olcsó ingázni a két ország között. Nagyon könnyű ápolóként elhelyezkedni Angliában, ha van az embernek némi gyakorlata és beszéli a nyelvet. Igaz, az indulás nem egyszerű, sok adminisztratív kötelezettségnek – bankszámlanyitás, biztosításszám megszerzése – kell eleget tenni. Több ápolók kiközvetítésével foglalkozó ügynökség működik Angliában; vannak, amelyek alkalmazzák az ápolókat, tehát munkaviszony jön létre a cég és az ápoló között. Az úgynevezett introductory agency-ken keresztül viszont egyéni vállalkozóként lehet munkát kapni. Előbbieknél kevesebbet lehet keresni, ezért aki feltalálja magát, hamar elmegy egyéni vállalkozónak, mert úgy heti 400-500 font helyett 700-800-at lehet keresni. Három ügynökséggel vagyok kapcsolatban, mindig előre megmondom, mikor akarok dolgozni.
Mit nyújtanak ezek az ügynökségek?
(M.K.): Ők kapcsolnak össze az ügyféllel, illetve szakmai védettséget biztosítanak számomra és a klienseim számára. A vállalkozói környezet is nagyon emberbarát, nekem egy Excel-tábla a könyvelésem, évente körülbelül háromnegyed órát foglalkozom az adóbevallásommal. Egy bizonyos összeghatárig minimális adót fizetek, fedezve van a TB-m és a nyugdíjba is beleszámít. Mindenkinek az az érdeke, hogy transzparens legyen és ezáltal megfeleljen a törvényi előírásoknak. Emiatt alig drágább legálisan ápolni, mintha feketén alkalmaznának a családok. Eleve nem megyek ilyen családhoz, mert akkor nem vagyok védve, és ki tudja, milyen körülmények várnak. Talán Németországban és Ausztriában jellemzőbb, hogy kizsákmányolják a kelet-európaikat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Angliában széles a fizetőképes réteg. Másrészt az önkormányzatok súlyos összegekkel, akár heti több száz fonttal támogatják azokat, akik egyedül nem tudnának megfizetni egy ápolót.
Mi van azokkal az ápolókkal, akik nem beszélik a nyelvet, kevés a tapasztalatuk?
(M.K.): Vannak ügynökségek, amelyek segítenek nekik elindulni, de cserébe jóval kevesebbet fognak keresni az elején. Ez körülbelül a tanulópénz, akik nem tudnak önállósodni, azok jobban függnek az ügynökségektől. Akit ki lehet használni, azt sajnos ki is fogják. Ezen a területen ugyanúgy működik a kapitalizmus, mint bárhol máshol. A gondoskodási válságban senki sem nyertes, deficites rendszerekről beszélünk, az ügynökségek is sokszor kényszerpályán mozognak.
Hogy néz ki egy munkanapja, amikor ápol valakit?
(M.K.): Kliensfüggő. Eddig 10 bentlakásos ügyfelem volt, a mostani egy nagyon jófej néni, szinte teljesen vak, nem hall jól. Én ébresztem reggel, szerencsére szeret sokáig aludni, beviszem neki a teát, leülök az ágya szélére, ő pedig mesél. Mintha az unokája lennék. Personal care-nek hívják, amikor nem önellátó az ügyfél, az ápoló fürdeti, eteti, pelenkázza. A mentálisan rossz állapotban lévő ügyfelekkel sokkal nehezebb, mert állandó stresszt jelentenek, mint például egy előrehaladott stádiumú parkinsonos beteg.
