"Miért tesztek lekvárt a tésztára? Mit jelent az, hogy körülbelül?" - itt élő légiós sportolókat kérdeztünk Magyarországról
A 23 éves Daniel Amigo El Pasobol, Texasból érkezett hozzánk, édesapja argentin, így kettős állampolgár. Focistaként kezdte, de hamarosan egyszerűen túl magas lett hozzá a 2 méter 8 centis játékos, így 10 évesen kosarazni kezdett. Azt mondja: a debreceni DEAC kosárlabdásaként rengeteg újdonsággal kellett szembesülnie annak ellenére, hogy még csak 1 hónapja van nálunk.
A Debreceni Egyetem sportklubja egyébként az ország legnagyobb egyetemi klubjaként 1500 igazolt sportolót tart számon, ahol a hokisok, kosarasok és többiek rendszeresen látogatják egymás meccseit.
"Ez a profi karrierem első lépése és nagyon örültem, hogy ide kerültem Magyarországra, és tapasztalatokat szerezhetek. Ezt az ügynököm intézte nekem, aki már korábban is küldött ide sportolókat. Rengeteg dolog másképpen működik itt és a szabályok között is van olyan, ami egészen más, ezeket újra kell tanulnom, de nem nehéz, csak egyszerűen más"- mondja Daniel, aki azt is hozzátette, hogy nagyon válogatós az ételekben, ennek ellenére egy magyar kedvence már van.
"A lángost nagyon szeretem, ami már ismerős étel nekem, és nagyon finom. A másik szembetűnő dolog az volt, hogy a műanyag zacskókat itt meg kell venni a boltokban, otthon pedig ingyen adják.
A legfontosabb különbség viszont az, hogy az emberek itt nagyon viccesek. Ti magyarok, értitek a poénokat, jó a humorotok, mi is egyfolytában nevetünk a csapattársakkal
- mondja Daniel.
A légiós a tavaly végzett a Denveri Egyetemen és ottani játékosként repülővel jártak a meccsekre, a helyi menzán korlátlan fogyasztásuk volt, és a felszerelésük tisztításáról is a csapat gondoskodott.
"Itt másképpen mennek a dolgok, ami nem jobb, vagy rosszabb, egyszerűen új nekem. Van egyébként olyan játékszabály is, ami kint másképpen működik, így azt újra kellett tanulnom. Egészen gyerekkoromtól például nem volt szabad a gyűrű felett hozzáérnem a labdához, ezt szoktam meg. Ha a legegyszerűbben szeretném elmagyarázni a különbség lényegét, az annyi, hogy az európai szabályok szerint ezt megtehetem. Magas vagyok, ezért nem is esik nehezemre. Tetszik az itteni kultúra és nagyon megnyugtató, hogy a magyarok kevesek, a kedvenc szavam pedig a 'tesó'. Ez jól hangzik és hamar megtanultam" - nevet Daniel.
Amikor azt tudakoljuk, hogy miért választotta éppen Magyarországot, akkor bevallja, hogy úgy érzi: muszáj még tapasztalatot szereznie, hiszen az NBA a célja. Magyarországon a profi sportélet alkalmas a tapasztalatszerzésre és azt mondja, hogy azt reméli, hogy fejlődik majd Debrecenben és 2 éven belül kihozhatja magából a legjobb formáját.
"Szívesen beszélek a témáról, de én nem vagyok külföldi" - adja a meglepő választ a magyar állampolgársággal is rendelkező Kovács Bronson, amikor elmondtuk neki, hogy miről érdeklődünk. A kanadai hátvéd 4 éve él náluk, Debrecenből indult, a MAC Budapest csapatában folytatta, majd idén a DEAC-hoz került.
Magyar hangzású neve ellenére nem beszéli a nyelvet, és már édesapja sem tudott magyarul. A 28 éves játékos nagyapja költözött Kanadába és itt alapított családot, innen a magyar vezetéknév.
"Talán két-három éves lehettem amikor először korcsolyáztam, majd hokizni kezdtem, a főiskolán játszottam és később a magyar nevem alapján találtak meg az itteniek. Végül szerződést kínáltak Debrecenből, és az egész családom úgy gondolta, hogy ez egy nagyon különleges lehetőség, így eljöttem Magyarországra, ahol ekkor jártam először" - mondja Bronson, akinek karján a magyar címer díszeleg.
"Van egy-két kanadai és magyar tetoválásom, ezek a kettős állampolgárságomra utalnak, ezért fontosak nekem"
- meséli a játékos, aki szerint a legjobb magyar szó a "mi", egyrészt mert segít, ha az ember nem ért valamit, és egy rakás új dolgot is tanulhat, amikor ezt kérdezi.
"Talán a legfurább az hogy itt jobban kimutatják az emberek az érzelmeiket akár nyilvánosan is, mint Kanadában. Például nem ritka, hogy fiatalabb vagy idősebb párokat látok csókolózni. Ez nálunk nem jellemző" - meséli a sportoló, aki azt is elmondja, hogy a sport stílusa az ő országában egészen más. Ott sokkal jellemzőbb a kemény játék, míg Magyarországon a játékvezetők nehezebben tolerálják a kemény kanadai stílust.
Bronson legviccesebb története arra kérdésre is választ ad, mi az, amit itt tanult meg nálunk.
"Otthon minden kocsi automata váltós, itt pedig nem. Eleinte edzések után ezt gyakoroltam, de még mindig nem ment tökéletesen. Végül a csapattársakkal egy nagyáruház garázsában tanultam meg nagy nehezen végül. Négyszer vagy ötször álltam meg mire kijutottam, nem is mentem a környékre abban az évben többet" - meséli nevetve a fiatal bekk.
"Természetesen azt is egyszerű észrevenni, hogy kisebbek a mindennapi költségek itt, például étterembe járni, ami azért jó, mert kipróbálhatom a magyar specialitásokat, amikre egyébként is kíváncsi lennék" - teszi hozzá.
"A magyar éttermekben azt szeretnék, hogy relaxálj, pihenj egy kicsit evés előtt, míg nálunk otthon azonnal hozzák az ételt"
- fogalmazza meg a lehető legkedvesebben azt, hogy nálunk általában többet kell várni az ételekre, mint Kanadában.
Amikor a nehézségekről kérdezzük, újra a gasztronómia merül fel:
"A poutine nálunk egy hagyományos étel, ami sült krumpli úgynevezett gravyvel ízesítve. Ezt itt nem tudom beszerezni, így ha szüleim meglátogatnak, ők szoktak hozni nekem 10-15 csomaggal belőle" - mondja Bronson, aki azt is elárulja, miért nézik néha őrültnek ebben az országban.
"Nálunk nem ritka mínusz 30, úgyhogy azok a telek, amit itt vannak, nekem egyáltalán nem hidegek, így én rövidnadrágban és papucsban járok akkor is. Nekem ez nem fura, de mások meglepődnek, ha így látnak télen az utcákon" - meséli a hátvéd, aki egyébként 2 éven át tanulta a magyar nyelvet egy magántanárnál. "A legkedvesebb történetem, hogy amikor magántanárhoz jártam Budapesten, hogy magyart tanuljak, és egyszer lefordítottuk egy rajongó levelét. A legjobb része az volt, hogy válaszolhattam rá magyarul, és kommunikálhattam ezen a nyelven még akkor is, ha csak egy levélről volt szó" - emlékezik vissza a DEAC játékosa. Troy Baker amerikai futball-edzőként dolgozik a fővárosban ahol a Budapest Cowbells csapatát edzi a 33 éves kaliforniai. Birkózással, és focival kezdte és már 10 éve edzőként dolgozik. Magyarország előtt Norvégiában, Svájcban és Ausztráliában tevékenykedett. "Január óta vagyok itt, azóta nem tudom elhinni hogy van olyan étel, hogy lekváros tésztafélék. Ez volt a legfurcsább dolog, amit itt ettem. Szintén meglepő, hogy amikor egy nagyáruházban vagyok, és nagyon hosszú sor van, akkor az eladók nyugodtan pakolják tovább a polcokat és nem ülnek be a kasszába. Nem értem hogy ez miért történik így, de már megszoktam, szóval nincs vele bajom - meséli Troy. "A magyar nők egyszerűen csodálatosak, nagyon szépek és kedvesek is egyszerre. Úgy általában a magyarokon azt látom, hogy jóval családcentrikusabbak, mint mi" - teszi hozzá. A "hello" használata elköszönéskor nagyon fura, és persze ha még azt is hozzáteszi valaki, hogy "puszi", az teljes zavar egy angol nyelvűnek - nevet Troy, aki úgy látja, mi több levest és rántott ételeket eszünk. "Ahol eddig éltem, a kormány nem támogatta a sportokat, azt mindig a szponzorok oldották meg. Itt pedig igen, de sajnos nem mindegyiket. Mi 1200 eurót fizetünk a pálya használatáért, miközben a focisták semmit, így sajnos aggódhatunk, hogy csődbe megyünk emiatt, pedig 130 játékosunk van és egyre nő a csapat. Jó lenne, ha az amerikai futball is támogatottabb lenne ebben az országban" - mondja az edző. "Két dolog nagyon szembeötlő nekem ebben az országban: az egyik a hajléktalanok száma, és azt sem értem, miért épül a sok üres stadion, miközben a kórházak nagyon régieknek tűnnek, legalábbis ahol én voltam. Ugyanakkor kevesebbet hallok Trumpról és a Kardashianokról is itt, amitől ez a hely egy kicsit még jobban tetszik nekem" - vallja be Troy. 
