SZEMPONT
A Rovatból

"Miért tesztek lekvárt a tésztára? Mit jelent az, hogy körülbelül?" - itt élő légiós sportolókat kérdeztünk Magyarországról



A 23 éves Daniel Amigo El Pasobol, Texasból érkezett hozzánk, édesapja argentin, így kettős állampolgár. Focistaként kezdte, de hamarosan egyszerűen túl magas lett hozzá a 2 méter 8 centis játékos, így 10 évesen kosarazni kezdett. Azt mondja: a debreceni DEAC kosárlabdásaként rengeteg újdonsággal kellett szembesülnie annak ellenére, hogy még csak 1 hónapja van nálunk.

A Debreceni Egyetem sportklubja egyébként az ország legnagyobb egyetemi klubjaként 1500 igazolt sportolót tart számon, ahol a hokisok, kosarasok és többiek rendszeresen látogatják egymás meccseit.

"Ez a profi karrierem első lépése és nagyon örültem, hogy ide kerültem Magyarországra, és tapasztalatokat szerezhetek. Ezt az ügynököm intézte nekem, aki már korábban is küldött ide sportolókat. Rengeteg dolog másképpen működik itt és a szabályok között is van olyan, ami egészen más, ezeket újra kell tanulnom, de nem nehéz, csak egyszerűen más"- mondja Daniel, aki azt is hozzátette, hogy nagyon válogatós az ételekben, ennek ellenére egy magyar kedvence már van.

"A lángost nagyon szeretem, ami már ismerős étel nekem, és nagyon finom. A másik szembetűnő dolog az volt, hogy a műanyag zacskókat itt meg kell venni a boltokban, otthon pedig ingyen adják.

A legfontosabb különbség viszont az, hogy az emberek itt nagyon viccesek. Ti magyarok, értitek a poénokat, jó a humorotok, mi is egyfolytában nevetünk a csapattársakkal

- mondja Daniel.

A légiós a tavaly végzett a Denveri Egyetemen és ottani játékosként repülővel jártak a meccsekre, a helyi menzán korlátlan fogyasztásuk volt, és a felszerelésük tisztításáról is a csapat gondoskodott.

"Itt másképpen mennek a dolgok, ami nem jobb, vagy rosszabb, egyszerűen új nekem. Van egyébként olyan játékszabály is, ami kint másképpen működik, így azt újra kellett tanulnom. Egészen gyerekkoromtól például nem volt szabad a gyűrű felett hozzáérnem a labdához, ezt szoktam meg. Ha a legegyszerűbben szeretném elmagyarázni a különbség lényegét, az annyi, hogy az európai szabályok szerint ezt megtehetem. Magas vagyok, ezért nem is esik nehezemre. Tetszik az itteni kultúra és nagyon megnyugtató, hogy a magyarok kevesek, a kedvenc szavam pedig a 'tesó'. Ez jól hangzik és hamar megtanultam" - nevet Daniel.

Amikor azt tudakoljuk, hogy miért választotta éppen Magyarországot, akkor bevallja, hogy úgy érzi: muszáj még tapasztalatot szereznie, hiszen az NBA a célja. Magyarországon a profi sportélet alkalmas a tapasztalatszerzésre és azt mondja, hogy azt reméli, hogy fejlődik majd Debrecenben és 2 éven belül kihozhatja magából a legjobb formáját.

"Szívesen beszélek a témáról, de én nem vagyok külföldi" - adja a meglepő választ a magyar állampolgársággal is rendelkező Kovács Bronson, amikor elmondtuk neki, hogy miről érdeklődünk. A kanadai hátvéd 4 éve él náluk, Debrecenből indult, a MAC Budapest csapatában folytatta, majd idén a DEAC-hoz került.

Magyar hangzású neve ellenére nem beszéli a nyelvet, és már édesapja sem tudott magyarul. A 28 éves játékos nagyapja költözött Kanadába és itt alapított családot, innen a magyar vezetéknév.

"Talán két-három éves lehettem amikor először korcsolyáztam, majd hokizni kezdtem, a főiskolán játszottam és később a magyar nevem alapján találtak meg az itteniek. Végül szerződést kínáltak Debrecenből, és az egész családom úgy gondolta, hogy ez egy nagyon különleges lehetőség, így eljöttem Magyarországra, ahol ekkor jártam először" - mondja Bronson, akinek karján a magyar címer díszeleg.

"Van egy-két kanadai és magyar tetoválásom, ezek a kettős állampolgárságomra utalnak, ezért fontosak nekem"

- meséli a játékos, aki szerint a legjobb magyar szó a "mi", egyrészt mert segít, ha az ember nem ért valamit, és egy rakás új dolgot is tanulhat, amikor ezt kérdezi.

"Talán a legfurább az hogy itt jobban kimutatják az emberek az érzelmeiket akár nyilvánosan is, mint Kanadában. Például nem ritka, hogy fiatalabb vagy idősebb párokat látok csókolózni. Ez nálunk nem jellemző" - meséli a sportoló, aki azt is elmondja, hogy a sport stílusa az ő országában egészen más. Ott sokkal jellemzőbb a kemény játék, míg Magyarországon a játékvezetők nehezebben tolerálják a kemény kanadai stílust.

Bronson legviccesebb története arra kérdésre is választ ad, mi az, amit itt tanult meg nálunk.

"Otthon minden kocsi automata váltós, itt pedig nem. Eleinte edzések után ezt gyakoroltam, de még mindig nem ment tökéletesen. Végül a csapattársakkal egy nagyáruház garázsában tanultam meg nagy nehezen végül. Négyszer vagy ötször álltam meg mire kijutottam, nem is mentem a környékre abban az évben többet" - meséli nevetve a fiatal bekk.

"Természetesen azt is egyszerű észrevenni, hogy kisebbek a mindennapi költségek itt, például étterembe járni, ami azért jó, mert kipróbálhatom a magyar specialitásokat, amikre egyébként is kíváncsi lennék" - teszi hozzá.

"A magyar éttermekben azt szeretnék, hogy relaxálj, pihenj egy kicsit evés előtt, míg nálunk otthon azonnal hozzák az ételt"

- fogalmazza meg a lehető legkedvesebben azt, hogy nálunk általában többet kell várni az ételekre, mint Kanadában.

Amikor a nehézségekről kérdezzük, újra a gasztronómia merül fel:

"A poutine nálunk egy hagyományos étel, ami sült krumpli úgynevezett gravyvel ízesítve. Ezt itt nem tudom beszerezni, így ha szüleim meglátogatnak, ők szoktak hozni nekem 10-15 csomaggal belőle" - mondja Bronson, aki azt is elárulja, miért nézik néha őrültnek ebben az országban.

"Nálunk nem ritka mínusz 30, úgyhogy azok a telek, amit itt vannak, nekem egyáltalán nem hidegek, így én rövidnadrágban és papucsban járok akkor is. Nekem ez nem fura, de mások meglepődnek, ha így látnak télen az utcákon" - meséli a hátvéd, aki egyébként 2 éven át tanulta a magyar nyelvet egy magántanárnál.

"A legkedvesebb történetem, hogy amikor magántanárhoz jártam Budapesten, hogy magyart tanuljak, és egyszer lefordítottuk egy rajongó levelét. A legjobb része az volt, hogy válaszolhattam rá magyarul, és kommunikálhattam ezen a nyelven még akkor is, ha csak egy levélről volt szó" - emlékezik vissza a DEAC játékosa.

Troy Baker amerikai futball-edzőként dolgozik a fővárosban ahol a Budapest Cowbells csapatát edzi a 33 éves kaliforniai. Birkózással, és focival kezdte és már 10 éve edzőként dolgozik. Magyarország előtt Norvégiában, Svájcban és Ausztráliában tevékenykedett.

"Január óta vagyok itt, azóta nem tudom elhinni hogy van olyan étel, hogy lekváros tésztafélék. Ez volt a legfurcsább dolog, amit itt ettem. Szintén meglepő, hogy amikor egy nagyáruházban vagyok, és nagyon hosszú sor van, akkor az eladók nyugodtan pakolják tovább a polcokat és nem ülnek be a kasszába. Nem értem hogy ez miért történik így, de már megszoktam, szóval nincs vele bajom - meséli Troy.

"A magyar nők egyszerűen csodálatosak, nagyon szépek és kedvesek is egyszerre.

Úgy általában a magyarokon azt látom, hogy jóval családcentrikusabbak, mint mi" - teszi hozzá.

A "hello" használata elköszönéskor nagyon fura, és persze ha még azt is hozzáteszi valaki, hogy "puszi", az teljes zavar egy angol nyelvűnek - nevet Troy, aki úgy látja, mi több levest és rántott ételeket eszünk.

"Ahol eddig éltem, a kormány nem támogatta a sportokat, azt mindig a szponzorok oldották meg. Itt pedig igen, de sajnos nem mindegyiket. Mi 1200 eurót fizetünk a pálya használatáért, miközben a focisták semmit, így sajnos aggódhatunk, hogy csődbe megyünk emiatt, pedig 130 játékosunk van és egyre nő a csapat.

Jó lenne, ha az amerikai futball is támogatottabb lenne ebben az országban"

- mondja az edző.

"Két dolog nagyon szembeötlő nekem ebben az országban: az egyik a hajléktalanok száma, és azt sem értem, miért épül a sok üres stadion, miközben a kórházak nagyon régieknek tűnnek, legalábbis ahol én voltam. Ugyanakkor kevesebbet hallok Trumpról és a Kardashianokról is itt, amitől ez a hely egy kicsit még jobban tetszik nekem" - vallja be Troy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk