Miért mennek misszionáriusok világtól elzárt törzsekhez?
Ismét vitát generált egy amerikai misszionárius, miután tiltott területre lépett. A külföldi sajtót az elmúlt hetekben bejárta a hír, hogy Brazíliában ezért indítottak nyomozást Steve Campbell ellen, mert az Amazonas területén tiltott helyre lépett. Azon a területen egy, a világtól elzárt törzs él.
Campbell azt állítja, hogy véletlenül ment be oda, miközben egy indiánnak a GPS működését próbálta elmagyarázni. A hírek szerint a misszionárius nem találkozott a himarimãkkal.
A belépést azonban azért tiltották meg azon a területen, mert az elszigetelten élő törzs tagjainak szervezete nincsen felkészülve azokra a betegségekre, amelyeket idegenek, más földrészekről érkezők hurcolhatnak be oda.
Egyetlen ember – kis túlzással – elpusztíthat egy kisebb közösséget.
Ez az eset is indulatokat váltott ki, csakúgy mint a 27 éves John Allen Chau esete. A misszionáriust tavaly novemberben ölték meg az Északi-Szentinel-sziget világtól elzártan élő, másokkal érintkezni nem kívánó tagjai. Chaut első próbálkozásakor megsebesítették a szentinelézek, és amikor ennek ellenére visszament a szigethez, megölték.
A két esetben a hasonlóság az, hogy misszionáriusok mentek tiltott területre, másoktól elzárt törzs lakhelyére. Illetve az, hogy olyan emberek közé mentek, akik számára a fertőzések miatt veszélyes lehet a találkozás. Sokakban felmerült akkor és most is a kérdés:
Miért indulnak emberek tiltott helyekre, ahol akár az ő életük, akár a törzs tagjainak élete veszélyben lehet?
Az egyik ok talán a példa és a romantikus elképzelés a missziós tevékenységről és a Jézus nevéért elszenvedett mártíromságról. Még egyetemi éveim alatt olvastam Elisabeth Elliot „Rokonaim, a vademberek” című könyvét. Elliot férje Ecuadorban volt misszionárius, és a világ egyik legvadabbnak tartott törzsének, a huaoraniknak (aukáknak) akarta elvinni az evangéliumot, a megváltás, Krisztus feltámadásának üzenetét. Az indiánok 1956 januárjában megölték őt és négy társát.
Özvegye, Elisabeth Elliot elhatározta, hogy folytatja férje munkáját, és pár évvel később három éves kislányával és az egyik meggyilkolt misszionárius testvérével, Rachel Sainttel eljutott a huaoranikhoz, és ők lettek az elsők, akik úgy léphettek a törzs területére, hogy élve megúszták. Megértették a törzs tagjaival, hogy a történtek ellenére szeretik őket, az indiánok közé költöztek, igét hirdettek, betegeket ápoltak, írni és olvasni tanították a törzs tagjait és lefordították nekik a Bibliát. A korábban ellenséges törzs megváltozott.
Elisabeth Elliot erről szóló könyvét világszerte milliók olvasták. Egészen biztosan hatással volt sok fiatalra, és biztos vagyok abban is, hogy akadtak, akik Jim Elliot és Elisabeth Elliot példáját követve akartak eljutni elzártan élő törzsekhez, az életveszélyt is vállalva.
És miért lesz valaki misszionárius? Egyáltalán, milyen egy misszionárius a 21. században? Mi a célja? Mit csinál? Nos, nem úgy kell elképzelni őket, mint ahogyan a történelmi filmekben ábrázolják őket, vagy ahogyan a történelmi tanulmányaink alapján elképzeljük a figurájukat.
„Régi sztereotípia, hogy a misszionárius egy leigázó hatalom és kultúra előhírnöke, hiszen sokszor járt együtt a történelem során a kard és a kereszt” - írta a Magyar Nemzetben Balavány György egy 2002-es publicisztikában. „Pedig a mai kereszténység nem azonos a nyugati kultúrával; a világ népességének mintegy harminc százaléka vallja magát kereszténynek, s többségük az Egyenlítőtől délre él.
Azokban az országokban, ahol üldözik a kereszténységet, egyre inkább emelkedik azok száma, akik megértik az evangéliumot, és hisznek benne. Tertullianus mondta: a mártírok vére az egyház magvetése. Ez igaz minden korra, hiszen már a kereszténység elterjedése is a véres keresztényüldözésekkel párhuzamosan történt.”
A mai misszionáriusok legfőbb célja az, hogy elvigyék Isten igéjét azoknak, akik még nem hallották. Sokan közülük tanítani és gyógyítani is szeretne. A missziós munka során egy sor más feladatot is ellátnak vagy elláthatnak, ilyen például az írás és olvasás tanítása vagy a betegek ápolása.
Csakhogy egy másik szempontot is érdemes figyelembe venni és mérlegelni. Egy ismerősöm több kérdést is feltett az ismeretlen vagy egyenesen tiltott területekre lépéssel kapcsolatban. Hogyan számol el a lelkiismeretével az, aki a legjobb szándékkal megy el egy elzárt közösséghez, megfertőzi őket, és emberek halnak meg emiatt? Hiszen szerinte ilyenkor a hit nevében ugyanolyan gyilkosságot követnek el, mint annak idején az amerikai kontinens hódítói, csak más eszközökkel.
Mi történik, ha a munkája során mások is értesülnek a törzs hollétéről, odamennek, fotókat készítenek, filmet forgatnak velük, odacsődítenek másokat is, és észrevétlenül elkezdik lerombolni a törzs hagyományos kultúráját?
Mi történik, ha a kapcsolatfelvétellel és a „vadak megszelídítésével” védtelenné teszik a törzs tagjait az orvvadászokkal, illegális fakitermelést folytatókkal szemben? Mi lesz, ha egyszer csak megjelennek azok, akik szójaültetvényt akarnak létesíteni az addig még ismeretlen területen, és elkergetik vagy lekaszabolják az ott élőket?
Az is egy szempont, hogy a tiltott területekre nem véletlenül tilosa belépés. Van-e értelme újra és újra kapcsolatot keresni olyan emberekkel, akik minden alkalommal visszautasítják ezt, és agresszíven lépnek fel azokkal szemben, akikről úgy gondolják, hogy betolakodók a lakóhelyükön?
És végül: előfordulhat, hogy egy misszionárius munkáját kizárólag a büszkeség motiválja. „Az egész világ missziós terület, annyi hitetlen él a Földön máshol is, miért pont az elzártan élő törzseket akarják megtéríteni? - folytatta az ismerősöm. „Elképzelhető, hogy úgy gondolja, egy metró aluljárójában állni már nem olyan érdekes, sokkal izgalmasabb eljutni Dél-Amerikáig?”
Megannyi kérdés, amire nem egyszerű válaszolni.
