SZEMPONT
A Rovatból

Miért megy nehezen az ismerkedés? A pszichológus válaszol

Napjainkban egyre érdekesebb párkeresési módszerekkel találkozhatunk, főleg az interneten.
Koós Nikolett - szmo.hu
2018. július 03.



Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus segített felvázolni a mai fiatalok helyzetét, miért megy nekik nehezen a társkeresés, és min kéne változtatniuk.

Egy meglehetősen érdekes videó bukkant fel nemrégiben a Facebookon, amit csak a 22 és 28 év közötti egyedülálló nők láthattak. TravelerBandi társat keres. „Egy olyan lányt keresek, akivel beutazhatom a világot, és itt a hangsúly az egy-en van.” – nyilatkozta. Kijelenthetjük, hogy Bandi, azaz Pócsi András egy komoly párkapcsolatot keres.

„Eddig társkereső oldalakon ismerkedtem, mivel nem igazán szeretek bulikba járni, meg lássuk be, a legtöbb ember ott nem komoly kapcsolatot keres. Azonban ma már annyian használják ezeket az oldalakat, hogy szinte lehetetlen kitűnni.

Ezért gondoltam, hogy megfordítom egy kicsit a dolgot, és elérem, hogy a lányok vegyék fel velem a kapcsolatot.”

A videóban ismerteti a kritériumokat, amiknek a jelentkezőknek meg kell felelniük. Sokakban persze ez felháborodást keltett, másoknak viszont imponált, hogy ilyen határozott elképzelései vannak a társát illetően.

Bandi nem csinált mást, mint átültette a párkeresőkön alkalmazott módszert a közösségi oldalra. „Meghatározta a magasságát, testalkatát, ne legyen káros szenvedélye, stb., ami nem kéne, hogy ekkora meglepetést okozzon, hiszen a közösségi oldalak is valahol a társkeresést szolgálják a fiatalok körében, csak ez nem ennyire kimondott” – mondja Kriszta.

Minden jónak elrontója

A fentiekből is látszik, hogy az internet teljesen átalakította a mai világban az ismerkedési szokásokat. Másodpercek alatt meg lehet tudni annyi információt, ami normális esetben hetekbe telne (pl. milyen zenét kedvel, milyen viszonya van a nagymamájával, stb.)

A világháló az egyéjszakás kalandok létrejöttét nagyban elősegíti, azonban komoly párkapcsolat keresésénél már résen kell lenni, hogy a megfelelő értékek legyenek az előtérben.

„Az interneten az a fontos, hogy ki milyen képet tud mutatni magáról, az egész a vizualitásról szól. Az első találkozón hajlamos az ember ezekre koncentrálni

(azt hittem magasabb, jé, de fura hangja van, stb.). Ezzel az a probléma, hogy esélyt sem kap a másik, mert „aki ilyen zoknit hord, az a közelembe se jöjjön”, és lehet, már ki is lett kukázva a nagy Ő. Könnyebb a szelektálás és a továbblépés, mert azt hiszik az emberek, hogy rengeteg lehetőségük van” – tette hozzá a szexuálpszichológus.

Központban a személy

Persze össze lehet hozni egy randit a neten, a 18 és 22 éves korosztály 42%-a már meg is tette, de a találkozón a kisugárzásra, a személyiségre és a másik megismerésére kellene koncentrálni, nem pedig a szeme színére.

Manapság az hiányzik a legjobban, hogy a másik személyiségére irányuljon a figyelem, hiszen nem testrészekbe szeret bele az ember.

Ennek az is a bizonyítéka, hogyha visszagondolunk az előző szerelmeinkre, szinte biztos, hogy nem egyeznek a fejünkben kialakított ideálképpel.

„Az egy dolog, hogy mi az elképzelésünk, de nem tudhatjuk, hogyan fog kinézni az, aki kiváltja azt a megmagyarázhatatlan érzést, amit szerelemnek hívunk, és amiből ma már olyan kevés van,

ebben a sajnos – furcsán hangozhat egy szexuálpszichológustól, de – szex központú világban” – mondja Kriszta. Magas lett az ingerküszöb, csak a szex operál, amit gyakorlatilag bármikor meg lehet kapni, ezért devalválódik annak értéke. A szex egy párkapcsolatban a beteljesülés, ezért kéne kivárni az ideális 1-2 hónapot, és ez idő alatt csak álmodozni, hogy vajon milyen lehet, hiszen a könyveket sem hátulról kezdi el olvasni az ember.

Félreértések sorozata

Nem csak a külsőségekre irányult figyelem nehezíti a pártalálást, hanem a nemek közti különbségek is. A fiúk rákaptak arra, hogy olyat ígérnek az interneten, amit a valóságban nem tennének. Ezért szokta Kriszta azt mondani a lányoknak, hogyha a fiú már a közös nyaralást tervezgeti az első találkozó előtt, akkor töröljék. A lányok ezzel szemben úgy gondolják, hogy kijárnak nekik dolgok, pl. legyen kocsija. Összeollóznak egy álom pasit, és ha nem őt kapják, akkor lúzernek érzik magukat, hiszen ők többet érdemelnek.

És ha már a nemek közti különbségekről van szó, kihagyhatatlan a kezdeményezés kérdése.

Alkalmi kapcsolat tekintetében kezdeményezhetnek akár a nők is. Ezek a kalandok általában mindkét nem számára az önbizalom növelését szolgálják,

de itt is hatalmas a különbség. A fiúknak az az elégtétel, hogy a lány belemegy az egyéjszakás alkalomba, a lányoknál viszont az jelenti a megerősítést, ha fiú megkeresi őket utána. Itt van a hatalmas bökkenő. A lányok sokkal inkább mennek bele az ilyen kalandokba azzal a reménnyel, hogy ebből egy komoly kapcsolat is lehet. Ez a húzogatós szextárs-kereső applikáció használatakor is megfigyelhető. A fiúk azt mondják: végre egy normális app, míg a lányok megvonják a vállukat: most éppen így lehet ismerkedni. E téren nagyon aszimmetrikus a két nem viszonya.

„Szóval lányok, ha tartós kapcsolatot szeretnétek, akkor csendben kell várakoznotok”

– tanácsolja Kriszta. A férfiak szeretnek hódítani. Megfogalmazódik bennük egy igény, hogy a kapcsolatban én választottam ki a lányt, én hódítottam meg. Lehet, konzervatívan hangzik, de ez az evolúciós igény a mai napig benne van a hímneműekben.

„A legtöbb férfi arról panaszkodik a rendelőmben, hogy örülne, ha találna egy olyan lányt, aki nem ír vissza egy órán belül,

egy kicsit bizonytalanságban tartva ezzel a fiúkat. A lányok nagyon rápörögtek a társkeresés témájára, ami nem tesz jót a fiúk potenciáljának, mert elbizonytalanítja őket a saját férfiasságuk felől.” – nyilatkozza a pszichológus.

Először rakd rendbe magadat!

Egy kis összegzés. Szabad az interneten ismerkedni, de fontos a külsőségeken túllendülni és törekedni a másik megismerésére. A chatelésnél is meg kell találni az egyensúlyt. Ha túl keveset beszélget a két fél, hajlamosak lesznek arra, hogy azért kukázzák a másikat, mert még nem kedvelték meg, és a külsőségekre koncentráltak a randi alatt, ha meg túlságosan elhúzódik ez a fázis, olyan dolgokat álmodnak bele a másikba, amikkel nem rendelkezik, és túl nagy elvárásokat támasztanak felé, ezzel csalódást okozva saját maguknak. A lányok várjanak a fiúkra, a fiúk pedig legyenek bátrak. Semmi rossz nincs abban, ha az ember keresgél. Lehet, sőt szinte biztos, hogy sok visszautasítást kell majd átélnie, de ha nem is indul neki, nem fog senkit se találni.

A keresés előtt azonban mindkét nemnek rendelkeznie kell bizonyos tulajdonságokkal. Kriszta 4 kulcsszót emelt ki:

1. Nyitottság

nyitottnak kell lenni az ismerkedésre. Úgy nem lehet senkit se megismerni, ha az ember fél a párkapcsolattól, vagy esetleg még jelen vannak az előző kapcsolat sebei.

2. Önelfogadás

önbizalom nélkül nem lehet fogadni a bókokat. Ha nincs meg az emberben az a hit, hogy egy szerethető személy, hogy tetszhet a másiknak, akkor vagy azt fogja gondolni, hogy szánalomból mondja ezeket az ellenkező nemű egyén, vagy pedig haszonból és félrevezetésből, nem pedig azért, hogy áttörje a falakat.

3. Bizalom

bizalom nélkül nem lehet megnyílni és teljesen odaadni magunkat a másiknak.

4. Nagyvonalúság

tisztában kell lenni azzal, hogy emberek vagyunk, vannak hibáink, és a másik fél sem egy tökéletes angyal. Egy olyan embert kell keresni, akinek számunkra elfogadható rossz tulajdonságai vannak.

Megtaláltam!

Sajnos nem elég megtalálni a másikat, meg is kell vizsgálni. Együttélés szempontjából meg kell nézni, hogy kinek mi a fontos, mert lehet, az egyik szívesebben vásárol ruhákat, míg a másik inkább nyaralni megy. Ezeket tisztázni kell, hogy elkerüljék a nézeteltérések nagy részét.

Személyiség szempontjából pedig jó, ha kicsit hasonlít a két fél, azonban az ellentétek vonzzák egymást mondásnak is érvényesülnie kell.

„A hasonlóságok csökkentik a konfliktusok létrejöttét,

és egy folyamatos megerősítést biztosítanak (pl. már megint jó programot szerveztem, jó ételt választottam, stb.) ezzel növelve az önbizalmat.

A különbözőség pedig azt a célt szolgálja, hogy egész életünkben tudjunk újat mutatni a másiknak,

és ne vesszen ki az izgalom a kapcsolatból” – fejti ki Kriszta.

Hagyjuk folyni az eseményeket. Jó dolog ismerkedni, nem feltétlen kell mindenkivel párkapcsolatot kezdeményezni. Szüleink, nagyszüleink is egymásra találtak internet nélkül, manapság ez miért ne működhetne? Ha az embernek megvan a saját kis élete, egy nap biztosan talál majd maga mellé egy társat, akivel össze tudják egyeztetni a világaikat, és együtt harcolnak végig egy egész emberöltőt.

A cikk elkészülése óta Bandi a videó segítségével talált magának párt, akivel már 2 hónapja együtt vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk