„Amit itt tenni lehetett volna, az nem egy maroknyi civil dolga” – egy éve gyilkolták meg a japán édesanyát Budapesten
Tavaly január 29-én az egész országot megrázta a hír, hogy egy V. kerületi lakástűzben meghalt egy japán nő, Megumi Anderson, aki két kisgyereket nevelt egyedül. Bár a rendőrség először balesetként kezelte az ügyet, számos jel utalt rá, hogy a történtekhez köze lehet a nő volt férjének, akitől már a kapcsolatuk alatt is rettegett, és a férfi a válásuk után is tovább terrorizálta őt.
Ezt támasztotta alá rengeteg barátja, valamint a családon belüli erőszak áldozatait támogató Patent Egyesület is, akiktől segítséget kért.
Bár az ír férfit végül elfogták és meggyanúsították emberöléssel, a rendőrség pedig bocsánatot kért, az eset súlyos látleletet festett arról, mennyire képes – vagy inkább nem képes – a rendszer megakadályozni egy egyébként elkerülhető tragédiát.
Nem lehetett őt nem szeretni
Az egy éves évfordulón barátai a Stollár Béla utcai ház előtt emlékeztek meg Megumiról gyertyagyújtással és beszédekkel. Az összes megszólaló egyetértett abban, hogy végtelenül nyitott, szerethető, segítőkész személyisége volt, aki még a nehézségeket is mosolyogva viselte.
„Utoljára 2024 júliusában, mindössze 6 hónappal a meggyilkolása előtt találkoztunk, amikor segítettem neki megfogalmazni azt a megállapodást, amely végre lehetővé tette volna számára a hazatérést. Vágyott vissza Japánba, hogy segítsen a szüleinek a szilvaszüretben, és hogy viszonozza mindazt a szeretetet és támogatást, amit itt töltött ideje alatt kapott tőlük” – fogalmazott egy azóta már nem Magyarországon élő barát, Chen, akinek a levelét felolvasták.



A NANE Egyesület aktivistája, Gyulai Katalin a statisztikákat sorolva elmondta, Magyarországon havonta 2-3 nő hal meg családon belüli erőszak következtében, az elkövető legtöbbször az áldozat partnere vagy más családtagja.
„Megumi mellett emlékezzünk most meg azokról a nőkről is, akiket szintén 2025-ben vesztettünk el párkapcsolati vagy családon belüli erőszak miatt” – kérte, majd felolvasott egy fájóan hosszú névsort, amelyen az ország minden részéből szerepeltek áldozatok. Olyanok is voltak köztük, akiknek még a neve sem ismert, mindössze „ismeretlen nőként” maradtak meg az utókornak.
Mindenki tudta, hogy nem baleset történt
Az Amerikából származó, 26 éve Magyarországon élő Heather 2022-ben találkozott először Megumival, amikor az orosz-ukrán háború kitörése után próbált segíteni a menekülteknek. Ruhákat és háztartási cikkeket gyűjtött, majd egy internetes csoportban kért segítséget a szortírozáshoz és célba juttatáshoz. Megumi volt az első, aki válaszolt a felhívására.
Heather idővel mindent megtudott Megumi helyzetéről, de sosem gondolta volna, hogy a legrosszabb bekövetkezhet. Amikor értesült róla, mi történt, mégis azonnal biztos volt benne, hogy nem balesetről van szó, ahogy azt a rendőrség először közölte.
Ugyanezt mondta kérdésünkre egy másik barát, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét. Ő szintén a fent említett Facebook-csoportban ismerte meg Megumit, ezután egyre többet beszélgettek, de elmondása szerint egészen addig nem volt tisztában az exéhez fűződő viszonyával, amíg a nő egyszer megkérte, hogy segítsen neki tolmácsolni.
A gyámügyön volt szükség a segítségére egy mediációs eljárás során, mivel a mediátor nem beszélt angolul. A válás ekkor már lezajlott, a vita a gyerekek elhelyezéséről és arról szólt, hogy az anya a gyerekekkel hazaköltözhessen Japánba. A mediációval ezt szerették volna elérni, leülve a volt férjjel.

Heather


Arra a kérdésre, hogy tudták-e, mekkora veszélyben van Megumi, a barátnő egyértelmű nemmel felelt. „Ezt senki nem mondhatta volna meg előre. Azt gondoltuk, hogy ilyen tényleg csak filmekben történhet meg” – fogalmazott.
A helyszínre rendszeresen járnak ki, mécseseket, virágokat visznek azok, akik a környéken laknak vagy dolgoznak. A baráti kör és a közösség továbbra is aktív, 60-100 ember foglalkozik az üggyel, köztük sokan külföldről. „Ezt a történetet nem felejtjük el, nem engedjük, hogy megpróbálják eltussolni.”
Az ügy következményeként történt felelősségre vonásokat nem nevezné elégtételnek, hiszen Megumit semmi nem tudja visszahozni, de a rendőrség rendkívüli sajtótájékoztatóját, amelyen elismerték a hibát és bocsánatot kértek, eredménynek tartja. „Ez is valami, mert amúgy nem szoktak ilyeneket kiírni”.
A jövővel kapcsolatban a legfontosabbnak azt gondolja, hogy a felnövő generációt hogyan nevelik. „Nagyon fontos, hogy az új generációt milyennek neveljük, és hogy a gyerekeinknek milyen példát mutatunk. Az elfogadott társadalmi normákon csak így lehet változtatni.”



Spronz Júlia
A nyilvánosság ereje segített
Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa 2023 nyara óta ismerte Megumit, akinek az ügyvédje volt, de kapcsolatukat már-már barátinak írja le. Szerinte a külföldre költözési ügy elhúzódása végzetesnek bizonyult.
„Meggyőződésem, hogy ha nem húzódott volna ilyen hosszasan, akkor nem lett volna ideje ennek a figurának kitervelni a meggyilkolását” – jelentette ki. A beadványt még 2023 májusában nyújtották be, de csak decemberben tűztek ki tárgyalási időpontot a következő év márciusára. Az ügyvédnő szerint a bíróság ekkor helytelenül, fölöslegesen kirendelt még egy szakértőt, rá vártak sok hónapot, és sajnos a vizsgálat eredményét Megumi már nem érte meg.
Amikor megtudta, mi történt, ő is teljesen lesokkolódott. Azért is döbbentette meg ennyire a tragédia, mert Megumi „nem csak egy ügyfél volt a sok közül, hanem emberileg is közel nőtt a szívemhez”. A gyászolásra azonban nem sok idő maradt, mert szinte azonnal cselekedniük kellett.
Az ügy jelenlegi állásáról elmondta, tudomása szerint a nyomozás még mindig folyik, vádemelésre nem került sor. A volt férj tavaly február óta letartóztatásban van Magyarországon.
Arra a kérdésre, hogy az eset vezethet-e rendszerszintű változásokhoz, Spronz Júlia úgy felel, a rendőri vezetés részéről lát egy komoly elhatározást a megelőzésre. Ugyanakkor hozzátette, az is sok idő, amíg egy ilyen rendőrfőkapitányi elköteleződés le tud szivárogni a járőrök szintjére. „Ezen a szinten a mi ügyfeleink egyelőre nem tapasztalnak nagy változást.”