SZEMPONT
A Rovatból

„Meddig tart a tenger?” – 92 évesen repült először külföldre az édesanyám

Olyan ajándékot akartam adni, ami teljesíthetetlennek tűnik, de teljesíthető. Megcsináltuk, sokat nevettünk, de azt hiszem, többet nem akar meglátogatni.


Megkérdeztem, mit szeretne anyák napjára.

Covid időszakban puszit kért, tavaly az ukrán háború kitörésekor békét. Vérzett a szívem, hogy egyiket sem teljesíthettem.

Azt reméltem, az idén fordítunk. Most azt kérte, olyan munkám legyen, amiből a nyugdíjas éveinkre is futja majd. Újabb teljesíthetetlen kívánság. Rendben, én döntök az új ajándékról, egy teljesíthetőről.

Évek óta járt a fejemben, milyen jó lenne megmutatni anyukámnak, hol élek, milyen a tenger, miért beszélek annyit a sirályokról, milyen repülni, milyen ott élni, ahova mások nyaralni járnak, és ahol mindenki más nyelven beszél. Halogattam a tervet, mert nagyon sok pénz, talán túl idős is az anyukám erre a kalandra, és a második emeleten lakunk, lift nélkül, nehéz lenne felvinni. Bizonytalan voltam a teljesíthetőségben. Megkérdeztem az anyukámat, akarja-e. Nem nagyon tudta, pontosan mit, de egyre erősebben akarta. Hitt abban, hogy baj nem lehet, mert én végig vele leszek és megoldunk minden esetleges problémát. Hónapokig csak készültünk, szinte minden nap megkérdezte, mikor indulunk.

Útlevelet nem volt könnyű csináltatni, mert nem volt ujjlenyomata, így csak egy évre kapott, de azt korán készítettük, lejárt és újat kellett kérni.

Hat repülőjegyet kellett vennem, mert el kellett mennem érte Magyarországra, kiutazni együtt, hazavinni és visszatérnem Angliába.

Olyan jegyet kellett találnom, amihez nem kell túl korán kelnie, és nem érünk túl későn Londonba, mert onnan még autóznunk kellett két órát. A várakozásokkal ez egy tíz órás út. Ettől a két naptól tartottam a legjobban.

Pár hónappal az út előtt

egy hónap alatt háromszor esett el anyukám és végezte mindig kórházban.

Sosem lett nagy baja, sokat viccelődtünk, hogy eleget esett most egy évre, nagyon vigyázzon magára, hogy el tudjunk utazni. Próbáltam a jegyekre is biztosítást kötni, mert bármikor meghiúsulhatott volna az út. Végül elengedtem ezeket a szorongásokat, igyekeztem hinni abban, hogy minden jó lesz. Betegbiztosítást kötöttem rá, de az sem könnyű, 80 évnél idősebbeket már nem mindenki vállal, és ami van, abban is hosszabb a lista, miért nem fizetnek. Itt is maradt a remény, nem lesz semmi baj.

Amikor bementem érte az otthonba, úgy fogadott, mintha lagziba készülne. A sosem sminkelt anyukám kapott egy kis szemfestést, fülbevalót, nyakláncot, új frizurája volt és szépen felöltözve várt több gondozójának köszönhetően.

A rohanást elkerülendő, indulás előtt két napot Pesten töltöttünk a megszokott Airbnb apartmantban. A 9. kerületben van egy tökéletes lakás nekünk, évek óta ott találkozunk, oda kerekesszékkel is bejutunk, és az erkélyre is ki lehet ülni levegőzni. Innen indultunk, de bevezetésnek sétáltunk egyet a városban, és megitta élete első ízesített sörét is. Az idő nem volt túl jó, de meglepően sok mosolyt kaptunk az emberektől és rengeteg segítséget a kerekesszékes mozgáshoz.

Ferihegyen a csomagfelvételnél azt ígérték, jön majd egy asszisztens. Nem jött, de nem is volt rá szükség. Az első repülésből anyukámnak a biztonsági ellenőrzés maradt meg mélyebben. Mosolyogva mesélte, hogy levetkőztetnek ott mindenkit. Persze neki a motozás sem volt kellemetlen, mert őt úgy kezelték, mint a hímes tojást, neki nem kellett levennie semmit, és mindenki végtelenül kedves volt vele.

A repülőn beülni az ablakhoz elég megerőltető ennyi idősen, de elvileg lehet ügyesebben is intézni. A magyar oldalon sikerült gördülékenyebben bejutni. Egy biztos,

mindig a kerekesszékes az utolsó a fel-és a leszálláskor is.

Ferihegyen a jókora ablakokon mutattam az anyukámnak, hol áll a gép, hol mennek fel az emberek. Kérdeztem, látja-e, azt mondta, nem. Lementem mellé és valóban az ő szemmagasságában az ablak keretét lehetett látni. Akkor még azt hittem ez csak egy véletlen, rossz helyen álltunk.

Anyukám csöppet sem izgult a repüléstől és nagyjából ilyen hidegen is hagyta az élmény.

Sem a felszállás, sem a landolás nem hozta lázba, ahogy a kilátás sem.

Ez utóbbit szerintem nem is látta. Olyan kicsi, mint egy gyerek, ha nem simul az ablakra, nagyjából csak felfelé lát, többnyire azt, amit a földről látunk.

Ezt már csak azután tudtam biztosra, hogy az angliai sétánkon is beszéltem a tengerparton, látja-e ezt meg azt, és ott is le kellett mennem a fejmagasságára, hogy rájöjjek, takarásban van a látvány egy korlát miatt. Gyerekek mellett nyilván sokan megtanulták, hogy mást látunk 3 fejjel magasabban, de figyelünk-e arra, hogy a felnőttek sem látják mindig ugyanazt ugyanazon a helyen, a magasságuk, a szemüveg hiánya vagy egyéb fogyatékosságuk miatt.

Amikor kérdeztem anyukámat a repülésről, azt mondta, semmi különös. Hiába mutathattam meg fentről a szélturbinákat, amelyek a tengerben állnak és látom azokat a lakásunk ablakából is, neki nem volt érdekes.

Én látok szépségeket a levegőben, de alapvetően irtózom a repüléstől, elsősorban a környezetszennyezés miatt, majd a felesleges biztonsági szabályok és pazarlás miatt, végül a féktelen fogyasztásra buzdítás miatt. Noha nem volt jó élmény az anyukámnak az első ilyen út, de megtapasztalt valamit abból, ahogy emberek milliói élnek, és amiről sokszor beszélek neki.

Angliában a férjem várt minket a reptéren kocsival, két óra alatt hazaértünk Margatebe. Szép napos, de szeles időben éppen csak a kiugrottunk egy picit a partra, hogy nézze meg, hol vagyunk.

Meglepetten kérdezett a víz nagyságáról: „Meddig tart a tenger?”

Öt nap alatt kerekesszékkel a városunk mellett sem tudom megmutatni a teljes partot. Az összes tenger minden határainak körbejárásához pedig sajnos egy élet sem elég.

Az albérletünkbe nem tudtunk elmenni kerekesszékkel, egy Airbnb-lakásban voltunk itt is. Hasonló a budapesti apartmanthoz, akadálymentesített és van terasza. Cica itt is akadt, a szomszéd gyönyörű fekete kandúrja nem szégyellt beugrani az ágyba bemutatkozni.

Az első nap nem volt kegyes az időjárás hozzánk. Errefelé megesik, hogy egyik nap tél van, a másik nap nyár. Téllel kezdeni nem volt szerencsés. Úgy bugyoláltam be anyut, mint ő engem amikor óvodás voltam és szánkózni vittek. Szükségünk volt még több ruhára, ezért haza is ugrottunk, de a lakásba felvinni nem tudtuk a szűk folyosós, háromszintes, viktoriánus házban. Így a tengerre nyíló ablakokat nem tudtuk megmutatni, a cicám is csak rémülten mutatkozott be a folyosón, igazi személyiségét csak a szobában tárta volna fel.

Első nap tehát háborgó tengert látott és rajta ejtőernyős szörfösöket, akikkel bevallom, nem számoltam, hogy előkerülnek. Aznap a tengerpart szinte üres volt, csak néhányan készítették a homokos terepet a másnapi motoros versenyzéshez. Ilyen is csak egy van egy évben meg egy felvonulás, de most épp ez jutott. Másnap tehát csak egy kicsivel volt jobb idő, de teli volt a part motorosokkal. Anyukámat nem zavarta a hangjuk sem. Tökéletes szemmel szúrt ki minden BMW-t, hogy az túl nagy, arra nem szabad felülni. Az egyik motoros sorban akadt egy rés, ahol az ő 2+2 kerekűjét is megmutathattuk. Aznap megnézte a Antony Gormley tengerben álló szobrát is, ami épp derékig állt akkor vízben. Látta a tengert a parton kicsapni és látta ugyanott, visszahúzódva, több száz méterre tőlünk. Az apály és dagály leginkább a kis csónakoknál látványos, egyszer lebegnek, máskor a homokba fúródva várják a víz visszatérését. Jártunk olyan kertben, ahol pálmafa és orgona is volt, sok más színes virággal.

Volt egy csodálatosan szép napunk, akkor a szomszéd városba, Broadstairsbe mentünk, ahol gyönyörű a strand és meglepetésemre, akadálymentesített is. A felső szikláról lifttel lementünk és a homokban végig volt egy fapadló a kerekesszékeseknek. Harisnyában ugyan, de homokba mártottuk a lábunkat. Nem hagyhattuk ki az angliai kedvencet, a fish and chipset (sült hal, krumplival), aminek a maradékára le is csaptak a sirályok. A strandon edzettek megmutatták, hogy a másodpercek töredéke alatt jönnek össze tucatnyian minden falat ennivalóért.

Csodálatos házakat láttunk, de anyukámat nem kötötte le különösebben az építészet, alapvetően a barnásabb téglákat látta meg, az abból készült házak nem tetszettek neki, a piros téglásakat, a millióféle ablakokkal ellátott, formákban nagyon gazdag házsorokat, a csipkézett tetőket, gyönyörű kéményeket nem csodálta meg. Cserébe elolvadt a színes virágokért, abból is volt sok.

Igyekeztem időt hagyni a pihenésre, általában csak délután indultunk el, sőt egyik nap nem is mentünk sehová. Reggelente neten kerestem neki görögkatolikus miséket, mert jó ideje nem volt templomban.

Egyik nap kicsit depressziósabban ébredt, nem akart kimenni, pedig akkor volt az első gyönyörű napsütés. Délután végül kimentünk, de úgy éreztem, kár volt, nem érdekli. A szomszéd városban Ramsgateben megettünk egy fagyit majd megnéztük az ott állomásozó vitorlások tucatjait. Ez felkeltette kicsit az érdeklődését.

„Soha életemben nem láttam ennyi hajót” – mondta, majd üdvözölte az egyik fedélzeten ülő kutyát: Szia Picur! Épp ott állt egy 17. századi spanyol gálya másolata is, az túl öreg volt neki.

Amikor busszal utaztunk, azonnal körülöttünk forgott a világ. A sofőr kiszállt, átrendezett mindent, hogy elférjünk. Az anyukám nem értette, miről beszélnek, így riadtan megrótt, hogy minek kellett nekem mindent átrendezni. Zavartan magyaráztam, hogy én nem kértem semmit, itt így kezelik a kerekesszékeseket, főleg, ha a sofőr kedveli az idős embereket. Az út végére megszokta, hogy folyamatosan körbeudvarolták. Egy bolt előtt, egy percre hagytam az utcán, addig odament hozzá egy néni és megdicsérte, milyen csinos, tetszik neki az anyu öltözéke.

A vonaton megvettem a jegyet, már jött is az asszisztens, kérés nélkül, hogy feltegye a feljárót nekünk. Felültünk, de nem tudtam, hogyan szállunk le, de válaszként ott volt mellettem egy asszisztens, akit telefonon értesítettek, hogy segítsen.

Két évvel ezelőtt kértem egy pesti parkban, hogy sétáljunk, tolja a kerekesszéket. Csinálta, kis lábfájással, de élvezettel, mint egy tréninget. Ő is örült, hogy nem kell mindig székben ülni.

Két évvel később nem mertem volna megkérdezni sem, akar-e sétálni. Ő mondta. És nem is egyszer, hanem kétszer is, sőt, amikor visszavittem az otthonba, ott is tolta a székét.

Olyan büszke voltam, mint egy anya, akinek gyermeke első lépéseit teszi meg. A mostani sétákat úgy éltem meg, ezek nekem szóltak.

A homokban végzem, ha pimaszkodom

Angliában is vannak rosszabb járdák, de mindenütt járható kerekesszékkel. A reptéren azonban az akadálymentesített vécék zárva voltak, elvileg kapnom kellett volna egy kulcsot, de nem kaptam és embert sem találtam, akinek lett volna. Alapvetően nagyok a normál mosdók is, megoldottuk, de vicces, hogy egy kerekesszékes asszisztens azt mondta, a szükséges kulcsot akár én is megvehetném az Amazonon.

Kilenc napot töltöttünk együtt, az otthonban megszokott étkezési rend kicsit felborult, így a gyógyszerek beadása is nehézkesebbé vált. Kétszer jártam úgy, hogy nem sikerült beadnom időben, de ahogy hozzáértőktől megtudtam, anyu gyógyszerei nem erősek, nagyszerű, hogy ennyi idősen csak ennyit kap.

Tulajdonképpen nagyon szerencsések voltunk, semmi komoly baj nem történt, nem késtünk le semmit, láttunk sok mindent, talán túl sokat is. Az út előtt is sokat gondolkodtam, mit szeretnék megosztani vele és a mai napig figyelek apróságokat, ami tetszene neki. Szerintem. Pedig nem tetszett neki minden.

A repülésről többszöri kérdésemre is azt mondta: semmi jó nem volt benne. Próbáltam megtudni, mit fog mondani, ha mások kérdezik, mi volt rossz?

Azt mondom majd, nem emlékszem – mondta mosolyogva. Nevettem, de mondtam, hogy az igazat mondja, azt, ami nem tetszett, amiért nem akar többet repülni. Azt hiszem, senki nem tudta meg azóta sem, mi volt rossz a levegőben.

Harisnyában a tengerparton

Londonban, a reptéren meg kellett rendelnem a taxit Pestre. A nevem hallatán egy utas gondolkodni kezdett, honnan ismer minket. Elsőre biztos voltam benne, hogy félreértés. Honnan ismerne minket?

Az anyukája covidos volt és olvasta, amit írtam – mondta legnagyobb meglepetésemre. Angliában szúr ki minket valaki három évvel a cikkek megjelenése után? Melegséggel öntött el, hogy szép anya-lánya kapcsolatot látott a hölgy, aki egyébként szintén a gyermekeit látogatta.

Pesten aludtunk még egyet a Bokréta utcában a hosszú utazás után majd másnap bevittem az otthonba, kipakoltam a cuccait és addig tartottam magam, aztán hazafelé kisírtam magam. Akkor jöttem rá, hogy bizony ez az út nagy kockázat volt, nagy nyomás volt rajtam és nyilván édesanyámon is. Mindketten jót akartunk, nem magunkért, hanem a másikért.

Mindkettőnknek feledhetetlen út volt, de lehet rövidebb a következő.

Azt mondja, naná, hogy emlékszik, ahogy „szaladt a tenger és zubbant egy nagyot”, de nem bánja, ha jövőre csak a „hazai tengerre”, a Balatonra viszem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila: Egyszerűen arról van szó, hogy az orosz olaj hatalmas hasznot hoz, erről pedig sem a MOL, sem a magyar állam nem akar lemondani
Hiába éri egyre több támadás a Barátság kőolajvezetéket, az orosz olaj túlságosan is jó üzlet a MOL-nak is és néhány közvetítő cégnek - mondja az energetikai szakértő. És a magyar állam is 4-500 milliárd forint adóbevételt bukna a váltással.


Háromszor érte támadás pár napon belül a Magyarországot is ellátó Barátság kőolajvezetéket. Az ukrán 14. drónezred kamikaze drónokkal csapott le az Unecsa olajterminálra, amely a vezeték legnagyobb központja. Innen biztosítják a kőolaj zavartalan szállítását a mintegy 9000 kilométer hosszú rendszeren keresztül, többek között Magyarország és Szlovákia felé. A támadásról csütörtök este fél 11-kor a magyar nemzetiségű, ungvári származású Robert Brovdi – más néven Bródi Róbert –, az ukrán hadsereg pilóta nélküli repülőgépes erőinek, az SZBSZ-nek a parancsnoka számolt be a Telegramon. Bródi a „Magyar Madarai” drónegység alapítója, katonai hívójele: Magyar (МАДЯР). A támadásról videót is közzétett, majd azt írta: „Az Unecsa-finomító kapott a pofájára. Jöhet a javítás 48 órán belül. A fullánkot a 14. SZBSZ-dandár pilótái juttatták el a férgeknek. Az SZBSZ Madarak útja az orosz finomítók ellen folytatódik. És még valami, finomabban, személyesebben: Ruszkik, haza!” – az utolsó két szót már magyarul. Bródi Róbert civilben üzletember, az ukrán agrártőzsde korábbi vezetője, aki 2025. május 8-án Volodimir Zelenszkij elnöktől megkapta az Ukrajna hőse kitüntetést.

Ez már a harmadik csapás volt rövid idő alatt a Barátság vezetékre. Kijev közben orosz finomítókat is célba vett, ezzel jelentősen csökkentve az ország feldolgozókapacitását, és több térségben üzemanyaghiányt előidézve.

A magyar külügyminiszter azonnal reagált. Szijjártó Péter szerint ez „újabb támadás hazánk energiabiztonsága ellen, és egy kísérlet, hogy belerángassanak minket a háborúba”. A poszt alatt azonnal beindult az adok-kapok Radosław Sikorski lengyel külügyminiszterrel: előkerült a szolidaritás, az Északi Áramlat, sőt még a „magyar meló” kifejezés is. A vitába végül bekapcsolódott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter is, aki szerint Magyarország energiabiztonsága saját kezében van: „Diverzifikáljanak, függetlenedjenek Oroszországtól, ahogy Európa többi országa is tette.” Közben a Mol azt közölte, a Barátság vezetéken újraindult a szállítás. Van-e okunk attól tartani, hogy ha folytatódnak a támadások, nem lesz benzin? Miért ragaszkodik ennyire Magyarország az orosz olajhoz, és képesek lennénk-e más forrásból is fedezni az igényeinket? Holoda Attila energetikai szakértőt kérdeztük.

– Kell-e attól tartani, hogy nem lesz benzin?

– A válasz: nem. Magyarországon stratégiai készleteket tartanak fenn. Először, ha jól emlékszem, 30 napnyi készletet írtak elő, később 60 napot, most pedig már több mint 90 napot. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség nyilvántartása alapján jelenleg 96 napra elegendő nyers kőolaj és feldolgozott üzemanyag áll stratégiai tartalékként rendelkezésre. Vagyis nem kell attól tartani, hogy a közeljövőben hirtelen bármilyen okból üzemanyaghiány alakulna ki.

– De mi történik akkor, ha sikerül teljesen megsemmisíteni az unecsai elosztóállomást? Előfordulhat, hogy teljesen kiesik a Barátság kőolajvezeték, amelyen jelenleg Magyarországra kőolaj érkezik?

– Szerencsére nem ez az egyetlen útvonal. Ott van az Adria vezeték is. Unecsa nemcsak a Barátság vezeték fontos csomópontja, azaz nem kizárólag Magyarország és Szlovákia ellátása miatt jelentős,

sokkal inkább a Balti-tenger felé irányuló „árnyékflotta” ellátása szempontjából fontos, hiszen Szentpétervár mellett, a leningrádi kikötőből innen tankolják fel ezeket a hajókat, és ugyaninnen szolgálják ki a belorusz finomítókat is.

Ez azért fontos, mert az utóbbi időben megszaporodtak az ukrán támadások az orosz finomítók ellen, nagyjából a kapacitásuk 30 százalékát már megsemmisítették. Emiatt Oroszországban, főleg a távol-keleti régiókban üzemanyaghiány alakult ki, kilométeres sorokban várnak az emberek, és alig tudják ellátni őket. Ezért Oroszország most Belorussziából próbál üzemanyagot beszerezni, így vált különösen fontossá az említett elosztóállomás. Tehát a támadás elsődleges célja ez volt, a magyar és szlovák ellátás érintettsége inkább csak járulékos következmény. Az ukránok részéről ugyanakkor politikai üzenet is: régóta mondják, hogy Magyarországnak és Szlovákiának is le kellene válnia az orosz olajról. Az orosz olaj viszont annyival olcsóbb, hogy a MOL és a magyar állam, haszonélvezőként nem akar lemondani a többletbevételről.

– Ez a támadás megdrágíthatja-e annyira az orosz kőolajat, hogy már ne érje meg megvásárolni?

– Nem, mert az orosz kőolaj önköltsége elég alacsony, majdnem olyan, mint az araboknál. Jó hatékonysággal, nagy mennyiséget tudnak kitermelni és értékesíteni. Az oroszoknak érdekük fenntartani az eladásokat, amíg csak lehet, hiszen kemény valutát kapnak érte, amit a háborúra fordítanak.

– Így tulajdonképpen részben a magyar állam finanszírozza az orosz háborút.

– Így van, a magyar és a szlovák állam is.

– Gyakran hallani azt az érvet, hogy azért nem tudunk az orosz olajról könnyedén leválni, mert a finomítók kifejezetten az orosz, uráli típusú olajra vannak állítva.

– Ezt szeretném pontosítani. A sajtóban gyakran kész tényként kezelik, hogy ezek a finomítók át vannak állítva az uráli olajra, de ez nem igaz. Nem átállítva, hanem optimalizálva vannak rá. A kettő nem ugyanaz. Minden finomító képes különböző típusú olaj feldolgozására, csak más-más a kihozatal. A szocialista időszakból örökölt ellátási lánc miatt került többségében uráli olaj Magyarországra és Szlovákiába, ezért optimalizálták erre a kihozatalt. De ez nem jelenti azt, hogy más típusú olajat ne tudnának feldolgozni.

A MOL multinacionális cégként nem engedheti meg magának, hogy csak egyetlen forrásra támaszkodjon. Már régóta készülnek arra, hogy más típusú olajat is feldolgozzanak, csak ezt nem hangoztatják.

Egyszerűen arról van szó, hogy az orosz olaj hatalmas hasznot hoz, erről pedig sem a MOL, sem a magyar állam nem akar lemondani.

– És most úgy tűnik, az ukránok most már tényleg elszánták magukat...

– Nyilvánvaló, hogy ehhez a mostani akcióhoz megkapták a nyugatiak, köztük az amerikaiak jóváhagyását. A helyzet az, hogy elegük lett abból, hogy egyes európai országok, főleg Magyarország, továbbra is finanszírozzák az oroszokat. Bár más európai országok is vesznek orosz olajat feketén vagy LNG-t, de ezek volumene meg sem közelíti a magyar és szlovák vásárlásokat. Magyarország ebben élen jár. Az orosz nyersolaj exportja jelenleg főleg Kínába és Indiába irányul, de a háború előtti uniós mennyiséget meg sem közelíti. Részben mert nincs ekkora igény, részben mert csak tengeri úton tudják szállítani, ami drágább. Így az orosz fosszilis export mennyisége 20–25 százalékkal csökkent, a bevétel pedig közel 50 százalékkal esett vissza. India és Kína tehát erősen kihasználja az oroszok helyzetét, és jóval olcsóbban vásárolja meg az olajat és az LNG-t.

– Mik a magyar perspektívák?

– Nem olyan bonyolult. Az Adria vezeték azonnal bevethető. Ha a MOL ragaszkodik az uráli olajhoz, akkor beszerezhető akár hasonló típusú, vagy akár ki is keverhető. Maga az uráli olaj sem homogén, hanem egy keverék. Ki lehetne keverni akár Százhalombattán, de az omisalji tartályparkban is. Valójában nem technikai, hanem üzleti érdekek miatt ragaszkodnak hozzá. Az ár mindig a brenti jegyzéshez igazodik, tehát a fogyasztói ár nem lenne magasabb. A horvát tranzitdíj magasnak tűnik, de ha nagyobb mennyiséget szállítanának, egy tonnára vetítve olcsóbb lenne.

2023-ban a Janaf és a MOL közösen tesztelte a vezetéket, havi 1,2 millió tonna kapacitást mértek, ami évente 14,4 millió tonna. A két finomító, Százhalombatta és Pozsony együtt sem használ ennyit,

legfeljebb 11–12 millió tonnát. Tehát ellátási gond nem lenne.

– – Mik ezek az üzleti érdekek? A MOL már nem állami cég, jól tudom?

– A magyar államnak már nincs benne közvetlen részesedése. Korábban volt, közel 25 százalék, de ezt kiszervezték alapítványokba. A MOL alapszabálya szerint egyetlen tulajdonos szavazati joga sem lehet 10 százaléknál több, így hiába volt az államnak 25 százalék körüli részesedése, csak 10 százalékos szavazati joggal élhetett. Amióta viszont három alapítványba szervezték ki, az MCC-be, az Új Európa Alapítványba és a Maecenas Universitatis Corvini Alapítványba, a 25 százaléknyi részvény ismét 25 százaléknyi szavazati erőt képvisel. Ezzel a menedzsment lényegében leválthatatlanná vált.

– Kik húzzák a nagy hasznot?

– Egyrészt a magyar állam adó formájában. Van egy rendelet, amely szerint az uráli és brenti olaj közötti árkülönbségből származó extraprofit 98 százalékát adóként be kell fizetni. Másrészt a MOL osztalékot is fizet,

idén például 200 milliárd forintot, amiből 50 milliárd jutott az említett alapítványokhoz.

Arról nem is beszélve, hogy azt mindenki tudja, talán az Átlátszó írt róla hosszabban, hogy micsoda összefonódások vannak mind a gáz, mind az olaj oldalon, hány közvetítő cég van még az eladó orosz vállalat és a MOL között. Azaz egy csomóan elteszik a maguk kis hasznát, egy-két cent, tíz cent, húsz cent ide-oda tonnánként, és már mindjárt összejön egy jó néhány milliárd forint.

– Mennyi adóbevétel esne ki, ha szakítana Magyaorszg az orosz olajjal?

– Pontosan nehéz megmondani, de körülbelül 400–500 milliárd forintnyi adóbevételről van szó, amit a különbözet alapján szed be az állam. Ezért védi a kormány tűzzel-vassal az extraprofitadót.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy teljesen leáll a Barátság vezeték?

– Igen, elképzelhető. A MOL már utalt rá, hogy lehetőség van a Barátság ukrajnai ágát használni, akár kazah vagy azeri olaj szállítására is. Ezért bombázták az oroszok az odesszai kikötőt, mert tartanak attól, hogy a közép-ázsiai országok be akarnak törni erre a piacra.

– De egy teljes leállás idejére a 90 napos tartalék elegendő lenne.

– Egy műszaki helyreállítást, egy kerülő vezetékszakasz építését 90 nap alatt meg lehet oldani. Ez mindig csak akarat kérdése. Amíg a MOL hatalmas nyereséget tud realizálni, addig nem változtat az üzletpolitikáján. Csak akkor lesz valódi akarat, ha ez a nyereség elolvad.


Link másolása
KÖVESS MINKET: