HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter teljesen átírhatja a politikai erőviszonyokat a június 9-i EP-választásra

A TISZA Párt feltűnése elsősorban a hagyományos ellenzéki politikai formációkra nézve lehet a legveszélyesebb. Ugyanakkor története legjobb eredményét érheti el a Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Link másolása

Hivatalosan három nap múlva indul a választási kampány, de a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd vasárnap durrantotta be kampányát, ma pedig Magyar Péter kezdte meg országjáró körútját Békés megyében.

Az RTL-nek nyilatkozó választási szakértő szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az eddiginél kettővel kevesebb mandátumot szerezhetne, és hirtelen feljött a legerősebb ellenzéki pártok közé Magyar formációja, a TISZA Párt.

László Róbert szerint az európai parlamenti választási rendszer a hazainál sokkal egyértelműbb és arányosabb. „Mindenki mandátumot szerezhet, aki 5 százalék fölött teljesít, tehát azon pártok között, amelyek ezt a bejutási küszöböt megugorják, többé-kevésbé arányosan osztják el a Magyarországnak járó 21 mandátumot” – magyarázta a Híradónak a szakértő. Számításai szerint a jelenlegi preferenciák szerint

a Fidesz az 5 évvel ezelőtti 12 helyett most 10, a KDNP pedig 1 mandátumot szerezne. Magyar Péter pártja, a TISZA 3 képviselőt küldhetne Brüsszelbe, ahogy a Demokratikus Koalíció is. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak 2, míg a Momentumnak és Mi Hazánknak egy-egy képviselője lehetne.

Bódi Mátyás a Választási Földrajz elemzője az RTL-nek nyilatkozva elmondta: „Az influenszertüntetés óta egyértelműen látszik, hogy nagyon aktív a kormánnyal kritikus választói társadalmi csoport, ugyanakkor el is fordultak a hagyományos parlamenti ellenzéki pártoktól és szinte pánikolva keresik az alternatívákat velük szemben”.

Így Magyar Péter pártja elsősorban a hagyományos ellenzéki pártokra nézve a legveszélyesebb, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is behúzhat két mandátumot, ami a párt történetének eddigi legjobb eredménye lehet.

Az RTL riportja az EP-választás esélyeiről

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kínaiak próbálták a tibeti zászlót leszedni, magyar rendőrök avatkoztak bele a távol-keleti zászlócsatába
Hszi Csin Ping látogatásába kissé belezavart, hogy tibetiek egy zászlót akartak kifeszíteni a Gellért-szobor alatt, aztán megjelent egy tucatnyi kínai a saját zászlójukkal. Előkerült a magyar rendőrség is, parázs vita robbant ki a felek közt.

Link másolása

Érdekes módon a kínai elnök látogatása kapcsán az eddigi legnagyobb balhé egy tibeti zászló kiakasztásánál kezdődött, mégpedig az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Gellért-szobor alatti hídnál.

A hídra először egy tibeti csoport próbált kifüggeszteni egy tibeti zászlót. ám ekkor, nyilván teljesen véletlenül egy nagyobb kínai csoport jelent meg, és le akarták venni a zászlót.

Némi huzakodás és szóváltás utána tibeti zászló elszakadt. Az egyik tibeti tüntető kihívta a rendőrséget, eközben a kínaiak két nagy kínai zászlót lógattak ki a hídra.

Fotósunk végig követi az eseményeket, a kiérkező rendőrök intézkedését is le tudta fotózni. A rendőrök igazoltattak egy tibetit, de ő az újságíróknak elmondta, hogy nem látta, hogy a kínaiakat is igazoltatták volna. Eközben a tibeti zászló is visszakerült a hídra, miközben a kínaiak azóta is próbálják rátolni a saját zászlójukat - ebből a rendőrök szeme láttára alakult ki parázs veszekedés. A magyar rendőrök a jelenlévők szerint láthatóan nem nagyon akartak tevőlegesen beavatkozni az eseményekbe, inkább csak arra ügyelnek, hogy nagyobb balhéra és tettlegességre ne kerüljön sor.

Később kicsit paprikásabb lett a hangulat, a rendőrség próbált rendet teremteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Gulyás Gergely nem hisz abban, hogy Tompos Márton ellen kínai rendőrök intézkedtek, pedig videó is van róla
Indoklása egyszerűen az volt, hogy „Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”. Az esetről videó is készült, mutatjuk.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt a hvg.hu újságírója megkérdezte, mi a véleménye arról, hogy a Momentum országgyűlési képviselőjét, Tompos Mártont kínai rendőrök vonták kérdőre egy EU-s zászló miatt.

Gulyás válaszában elmondta, nem hiszi, hogy az eset egyáltalán megtörtént volna, de ha mégis, akkor ki kell vizsgálni.

„Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”

– magyarázta hitetlenkedését Gulyás, majd hozzátette, hogy hatósági intézkedésre Magyarországon csak magyar rendőr jogosult.

A kérdéses eset itt látható videón:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kiderült, miről beszélt Hszi Csin-ping és Orbán Viktor Ferihegyen
A kínai elnök Sulyok Tamás és Orbán Viktor meghívására érkezett szerdán Budapestre. A reptéren a miniszterelnök és felesége fogadta.

Link másolása

Hatnapos európai körútjának utolsó állomásaként érkezett Budapestre Hszi Csin-Ping kínai elnök szerdán.

„Elnök úr, professzor asszony, szeretettel üdvözöljük Önöket, köszönjük, hogy hazánkba látogatnak. Meleg barátsággal üdvözöljük Önöket”

– köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök az RTL videóján.

„Örülök, hogy találkoztunk. Hiszem, hogy a látogatás közös erőfeszítéseink révén eredményes lesz közös kapcsolataink fejlődésében”

– válaszolt Hszi, akinek ez az első magyarországi látogatása kínai államfői minőségében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Micimackónak öltözve tüntetett a Momentum a kínai elnök és Orbán találkozója ellen
A miniszterelnöki iroda közelébe már nem engedték őket. Tibeti és tajvani zászlókat is vittek. Mind a jelmezt, mind a zászlókat szigorúan tiltják Kínában.

Link másolása

Micimackó-jelmezben, illetve tibeti és tajvani zászlókkal tüntettek a Momentum politikusai és aktivistái Hszi Csin-ping kínai államfő budapesti látogatása ellen a Karmelitánál, írja a 444.

A miniszterelnöki iroda közelébe már nem engedték őket, így rendőri kísérettel járták végig a várnegyedet.

A tajvani és tibeti zászló lengetése Kínában szigorúan tilos, ugyanis a kommunista állam nem ismeri el függetlenségüket, a Micimackó pedig 2017-ben lett politikailag érzékeny téma, amikor az interneten virális lett egy kép, ami a mesefigura és Hszi Csin-ping kínai elnök közti hasonlóságon élcelődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET: