HÍREK
A Rovatból

Ma búcsúztatják a 11 éves kisfiút, akit agyevő amőba támadhatott meg a párkányi strandon

Tomáško halála mélyen megrázta iskolatársait és a falu lakóit is, ahol a család élt. A strandon vett 10 mintából 8-ban találtak amőbákat, de azt, hogy milyeneket, még vizsgálják. A klímaváltozás miatt az agyevő amőba olyan helyeken is felbukkanhat, ahol korábban nem.


„Ne sírjatok, mert elmentem, adjatok békét nekem, és őrizzétek meg emlékemet örökre szívetekben” – áll a a 11 éves Tomášek gyászjelentésben, akitől szombaton vesznek végső búcsút. A kisfiút a gyanú szerint agyevő amőba fertőzhette meg a párkányi strandon.

Tomášek június elején iskolájával egy úszásoktatáson vett részt a Vadas termálfürdőben, ahová ikertestvére is elkísérte. Neki nem lett baja. Feltételezések szerint a fiú úszás közben lélegezhette be a veszélyes parazitát. A betegségnek nagyon gyors és drámai lefolyása van.

Tanára azt mondta egy szlovák lapnak, hogy Tomášek hétfőn még jól volt, szerdán és csütörtökön azonban már rosszul érezte magát, hőgutához hasonló tünetekre panaszkodott.

A fiút Pozsonyba szállították, az Országos Gyermekgyógyászati Intézetébe, ahol több napig küzdött az életéért, de hiába.

„Mindannyian nagyon sajnáljuk, de az orvosok maximális erőfeszítései ellenére sem tudták megmenteni az életét” – mondta kedden Dana Kamenická, a pozsonyi intézet szóvivője.

A súlyos betegség felfedezése után azonnal értesítették a fiúval együtt úszó többi gyerek szüleit. Az eddigi információk szerint a náluk nem fedeztek fel a parazitára utaló tüneteket.

Tanára nagyon okosnak és kedvesnek írta le az ötödikes fiút. Halála mélyen megrázta osztálytársait. Az iskola igazgatóhelyettese, Adriana Spustová azt mondta, külön pszichológis segít a gyerekeknek, szülőknek és tanároknak feldolgozni a tragédiát.

Gyászolnak a faluban is, ahol a család élt.

„Tudják, ez szörnyű és hihetetlen. A szülők vigasztalhatatlanok, egyáltalán nem voltak felkészülve erre. Ez egy hatalmas tragédia” – mondta egy helyi az egyik lapnak. „Más lenne, ha valami olyan betegségről lenne szó, amire felkészültek... Az is szörnyű lenne, de így... Ez egy sokk” – sóhajtott a nő könnyek között. Majd feltette a kérdést, ami azóta is sokakat foglalkoztat: „Tényleg a víztől van? És miért nem kapta el senki más?”

A tragikus eset után az uszodát bezárták. Azt, hogy a parazita valóban onnan származik-e, csak a vizsgálatok fogják eldönteni. Tatiana Červeňová országos tiszti főorvos pénteki tájékoztatása szerint a laboratóriumi elemzések során több amőbafajtára bukkantak a Vadas fürdőben június 14-én vett tíz vízmintából nyolcban. Azt továbbra is vizsgálják, hogy pontosan milyen amőbákról van szó.

A párkányi termálfürdő igazgatója, Hogenbuch Endre nem hiszi, hogy a kisfiú valóban náluk fertőződött meg.

„Azóta újabb 20 000 látogatónk volt, és senki sem lett beteg” – mondta. Szombaton várhatóan a medencék egy részét újranyitják, azokat, amelyeket az érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal szakemberei biztonságosnak találtak.

A Naegleria fowleri, vagyis az agyevő amőba-fertőzés rendkívül ritka, de ha mégis előfordul, általában halálos kimenetelű. Jan Tachezy cseh professzor és parazitológus elmondta, hogy a parazita melegvizekben él, például tavakban, folyókban, termálfürdőkben vagy akár rosszul karbantartott uszodákban is megjelenhet.

A kórokozó 25–46°C közti hőmérsékleten érzi igazán jól magát, így a meleg, sekély, pangó vizek jelentik a legfőbb kockázatot.

Miután az amőba bejut az orrjáratokba, az idegrostok mentén felkúszik az agyba, ahol gyorsan szaporodni kezd és pusztítani kezdi az agyszövetet, heves immunreakciót és gyulladást kiváltva. Az orvosok ezt primer amőbás agyvelőgyulladásnak (PAM) nevezik.

A betegség gyorsan alakul ki, gyakran már egy héten belül jelentkeznek az első tünetek: magas láz, intenzív fejfájás, hányinger, nyakmerevség, zavartság, majd rohamok és végül kóma. A fertőzés rendkívül gyors lefolyású, a tünetek megjelenésétől számítva általában 5–7 nap alatt kómát, majd halált okoz. A halálozási arány rendkívül magas, 97%-os.

A 400 feljegyzett esetből mindössze 7 beteget sikerült megmenteni. Ők is csak azért élhették túl, mert a kórt időben diagnosztizálták.

Ráadásul még a sikeresen kezelt túlélők egy része is maradandó neurológiai károsodással küzd a betegség után, mivel az amőba és az immunrendszer reakciója jelentős agyi szövetpusztulást okoz.

Bár léteznek gyógyszerek, amiket ilyen esetekben bevetnek, például az amfotericin B vagy a miltefosin, ezek hatásossága még mindig kérdéses. A kezelések leginkább kísérleti jellegűek, és gyakran csak akkor alkalmazzák őket, amikor már nagyon kevés az esély. Az extrém hűtéses terápiát – amikor mesterségesen lecsökkentik a beteg testhőmérsékletét – szintén néhány esetben vetették be sikeresen.

Bizonyos demográfiai csoportok kicsit magasabb rizikójúak: az amerikai statisztikák szerint

a fertőzöttek között felülreprezentáltak a 14 év alatti fiúk, feltehetően mert ők hajlamosabbak a víz alá bukni, orrukat nem befogni játék közben.

A betegség főként a meleg éghajlatú vidékeken, az Egyesült Államok déli államaiban, Pakisztánban, Indiában, Ausztráliában, Afrika egyenlítői részein fertőz. Amerikában évente néhány esetet regisztrálnak. 2024-ben például egy 71 éves texasi nő halt meg amiatt, hogy orröblítéshez fertőzött csapvizet használt, így az amőba az orrán át bejutott az agyába. 2023 nyarán egy georgiai lakost, egy nevadai gyereket és egy texasi úszót is agyevő amőba fertőzött meg, mindannyian belehaltak a betegségbe. 2024 elején Wyoming államban is azonosították a Naegleria jelenlétét egy termálvizes forrásban, első ízben találták meg ennyire északi területen. Ez azt bizonyítja, hogy

a klímaváltozás miatt az agyevő amőba olyan helyeken is felbukkanhat, ahol korábban esélye sem volt a túlélésre.

Európában eddig összesen csak 25 esetet dokumentáltak, és Magyarországról egyáltalán nem jelentettek még ilyen fertőzést. Nálunk a közfürdők és strandok vizeit rendszeresen klórozzák és ellenőrzik, ami a szakemberek szerint általában elegendő a Naegleria és más kórokozók elpusztításához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Orbán füleséről: már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni
- Voltak páran, akik szerint „AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból - írta a képviselő.


Hadházy Ákos visszatért az Orbán fülében látott fülhallgatóra hasonlító tárgyra. Korábban azt írta, hogy „Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette. De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

A miniszterelnök csak annyit reagált erre korában, hogy „Nincs.”

Most a független képviselő ezt írta:

„Orbán azt mondta, hogy nem volt kémfülhallgató a fülében a parlamentben…

Mondjuk, Hatvanpusztára meg azt mondta, hogy az édesapja félkész mezőgazdasági üzeme.

Úgyhogy tessék eldönteni, kinek van igaza. (Voltak páran, akik szerint “AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból. Sőt, már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni, arra gondolva, hogy ha hallásproblémája van Orbánnak, az magánügy.

Később hívta fel rá a figyelmet egy honfitársunk, hogy ezen keresztül diktálni is lehet a válaszokat az azonnali reakciót igénylő oarlamenti vitában. Ezért bizony ez: közügy. Orbán “cáfolata” pedig azt mutatja, hogy valószínűleg tényleg az utóbbi magyarázat az igaz."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, a MÁV viszont nem a vasútra, hanem a renoméjának megmentésére költene ennyit
A HVG birtokába került dokumentum szerint a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.


A MÁV júliusban újabb, nettó 948 millió forintos keretszerződést kötött a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. konzorciumával. A HVG birtokába került dokumentum szerint

a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.

A szerződésben szereplő összeg jelentős része a MÁV úgynevezett „tíz vállalásának” kommunikációjára mehet el. Lázár János januárban tízpontos ígéretet tett különböző vasúti fejlesztésekre. Emiatt a MÁV már februárban is aláírt egy hasonló, nettó 919 millió forintos kommunikációs keretszerződést, amelyből július közepéig körülbelül 350 millió forintot használtak fel a kampányra.

A HVG szerint az új szerződés céljai között szerepel a szolgáltatásfejlesztési elemek népszerűsítése, edukációs és társadalmi felelősségvállalási kampányok lebonyolítása, valamint egyéb brand- és kereskedelmi hirdetések készítése is. A megállapodás emellett hostess-promóciókat, kitelepüléseket és 3–6 rendezvény megszervezését is előírja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Itt nincsenek bizonyítékok, de most lerakatják velem a telefont” – mondta Juhász Péter, akinél nyomozók jelentek meg Szőlő utcai ügy miatt
A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”. A hangfelvételnek - állítása szerint - ugyanakkor semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz.


Mint azt mi is megírtuk: az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban.

A Telex telefonon elérte Juhászt is.

„Épp itt vannak a nyomozók. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de azzal összefüggésben itt nincs semmi. A közzétett hangfelvétel semmilyen kapcsolatban nincs ezzel az üggyel. Itt nincsenek bizonyítékok. Ha jól értem, most lerakatják velem a telefont”

- fogalmazott a lap megkeresésére a volt politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport és a JUHI Podcast-csatorna alapítója.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Juhászt és több személyt tanúként is kihallgatnának a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás során.

A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót a YouTube-csatornáján, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több mint 650 milliószor játszották le három hónap alatt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Magyar Pétert lejárató videóit
A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.


Az elmúlt három hónapban szinte folyamatosan pörögtek a Nemzeti Ellenállás Mozgalom mesterséges intelligenciával készült videói a YouTube-on és a Facebookon.

A megafonos Apáti Bence még júliusban indította el a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat, amelyet egyébként Orbán Viktor személyesen is támogat. A mozgalom ekkor kezdte el szórni a hirdetéseit az interneten.

A mesterséges intelligenciával készült videókban jellemzően azt állították, hogy Magyar Péter egy borzalmas ember, el akarja venni az emberek pénzét, és Zelenszkij ukrán elnökhöz hasonlították.

A NEM nagyon rövid idő alatt Európa legnagyobb politikai hirdetői közé került a közösségi médiában.

A Telex szerint

a YouTube-on körülbelül 150 milliószor játszották le a tartalmaikat, míg Facebookon a reklámmal megtolt sima videókat 241 milliószor nézték meg, a rövid, reels videókat pedig 259,5 milliószor. Ez összesen több mint 650 millió lejátszást jelent.

A YouTube-on 668 ezer eurót, vagyis nagyjából 260 millió forintot, Facebookon pedig 383 millió forintot fizetett ki a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. A teljes összeg 643 millió forint volt. Ez azt jelenti, hogy egy megjelenés ára átlagosan körülbelül egy forint volt. Ebben csak a hirdetések költsége szerepel, a videók elkészítése nincs benne.

Azt viszont nem tudni, hogy ki és mennyiért készítette ezeket a videókat. A Miniszterelnöki Kabinetiroda egy hasonló, mesterséges intelligenciával készült videót, amely vérző magyar katonákat mutatott, a Balásy Gyula-féle Longue Designtól rendelt meg nettó 21 millió forintért. A Nemzeti Ellenállás körülbelül 15-20 hasonló videót készíttetett.

A Telex többször is megkereste őket azzal a kérdéssel, hogy miből finanszírozták a több százmilliós kampányt, de sosem kaptak választ.

A Google ugyanakkor időközben már letiltotta a politikai hirdetéseket a felületein, és várhatóan napokon belül a Facebook is követni fogja ezt. Így ezek a hirdetések hamarosan eltűnhetnek majd a platformokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk